Tenere fája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Arbre du Ténéré szócikkből átirányítva)
Tenere fája
Tenere fája 1961-ben
Tenere fája 1961-ben
Ország Niger
TelepülésTabelot
Elhelyezkedése
Tenere fája (Niger)
Tenere fája
Tenere fája
Pozíció Niger térképén
é. sz. 17° 45′, k. h. 10° 04′Koordináták: é. sz. 17° 45′, k. h. 10° 04′
A Wikimédia Commons tartalmaz Tenere fája témájú médiaállományokat.
Tenere fája maradványa a nigeri fővárosban, Niameyben
Henri Lhote, francia felfedező, etnográfus kétszer is meglátogatta a fát

A Tenere fája (franciául L'Arbre du Ténéré) egy magányos akácia (ernyőakácia, Acacia tortilis[1][2] vagy palesztin akácia, Acacia raddiana[3][4]) volt a nigeri Tenere sivatagban, amelyet a Föld legmagányosabb fájának tartottak 1973-ban bekövetkezett elpusztulásáig, mivel 400 kilométeres körzetén belül nem élt más fa a közelében. A társtalan akácia az életbenmaradásához szükséges vizet 36 méter mélyről nyerte.[5] Az elpusztult fa élőhelyén a sivatag gyakran 50 Celsius fok fölé is felmelegszik, éjszaka pedig akár a fagypontig is lecsökken.[6]

Eredete és élete[szerkesztés]

A legutóbbi olyan időszak, amelyben a Szahara éghajlata nedvesebb volt, 7500-7000 évvel ezelőtt kezdődött és 3500-3000 évvel ezelőtt ért véget. Valószínűleg ez alatt az újkőkori pluviális[7] kor alatt alakult ki az a facsoport, amelynek utolsó maradványa a Tenere fája volt. A fa életkora nem ismert, de tudományos kutatások szerint az ernyőakácok akár 200-650 éves kort is megérhetnek, a Szahara egy másik régiójában, az egyiptomi Keleti-sivatagban élő nomád közösségek tanúsága szerint pedig még ennél idősebb példányaik is lehetnek.[8] Legenda szól arról, hogy a fát egykor egy muszlim szent sírján ültették és a hiedelem szerint bárki, aki megzavarta az akácot vagy levágta az ágakat, azt követően nemsokára megbetegedett és meghalt.[6]

Nem tudni, mikor érte a vég a fa utolsó társát, de az biztos, hogy több évtizeden keresztül állt magányosan az óriási homoklapály közepén, egy forgalmas sószállító karavánút mentén.[9] A Tenerét átszelő, főként sót szállító karavánok számára fontos tájékozódási pontként szolgált. A magányos Akácia élő világítótoronyként működött Agadez és az oázis város Bilma közötti úton. Az állattenyésztő nomád tuaregek szentnek tartották, a fa ágait nem használták tüzelőnek és nem engedték, hogy tevéik megegyék a leveleit.[9][10]

1938-39 telén a francia katonaság kutat ásatott a közelében. A munkálatokat vezető Lamotte őrmester szerint a víztartó réteg 33 méter mélyen kezdődött és legalább 36 méterig nyúlt le, a fa gyökerei 35 méter mélyre értek.[4][9]

Pusztulása és emlékezete[szerkesztés]

A néhai fa helyét 1985 óta egy fémépítmény jelzi

Henri Lhote, francia felfedező, etnográfus kétszer is meglátogatta a fát. 1934-ben „szép zöld levelei és néhány sárga virága” ellenére már betegesnek, törzse elkorcsosultnak tűnt. Huszonöt évvel később, 1959-ben még rosszabb állapotban volt: két ága közül az egyik letört, a másik levéltelen nyúlt az ég felé. Lhote tudomása szerint egy Bilmába tartó teherautó ütközött neki,[4] Raymond Mauny francia történész értesülése szerint azonban egy katonai teherautó tolatott neki az ágnak, ami eltörött, és így le kellett vágni.[2] A még élő fáról az egyik utolsó fényképet 1972. augusztusában Pierre Destruel készítette.[11] A fa 1973-ban pusztult el, amikor egy líbiai kamionsofőr – állítólag részegen – nekihajtott és kidöntötte. Az akácia maradványait 1973. november 8-án a niameyi Nigeri Nemzeti Múzeumba szállították és egy külön pavilonban állították ki.[12][13] Eredeti helyén egy fémből készült, fát formázó emlékművet emeltek.[2][9]

A világ legmagányosabb fáját még egyes 1:4 000 000 léptékű térképeken is feltüntették.[4]

Irodalom[szerkesztés]

  • Henri Lhote. L'épopée du Ténéré. Paris: Gallimard, impr. (1961) 

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Robert Le Roy: Méhariste au Niger: souvenirs sahariens. (franciául) (hely nélkül): Karthala Editions. 1998. 108. o. ISBN 2-86537-778-4 Hozzáférés: 2013. október 14.  
  2. ↑ a b c L'Arbre du Ténéré—(2). the153club.org (angolul) (Hozzáférés: 2013. november 1.)
  3. ↑ A. Riedacker: Physiologie des arbres et arbustes en zones arides et semi-arides: séminaire, Paris-Nancy, 20 mars-6 avril 1990. (franciául) (hely nélkül): John Libbey Eurotext. 1993. 406. o. ISBN 2-7420-0019-4 Hozzáférés: 2013. október 14.  
  4. ↑ a b c d L'Arbre du Ténéré—(1). the153club.org (angolul) (Hozzáférés: 2013. november 1.)
  5. ↑ Eric Wagensonner: Eastern Mali to Niger to Timbuktu - 2-19 September 06. Border-Crossings (2007. január 15.) (Hozzáférés: 2013. október 14.) arch
  6. ↑ a b Der einsamste Baum der Welt, spiegel.de (németül)
  7. ↑ Esős korszak trópusi és szubtrópusi területeken.
  8. ↑ Gidske L. Andersen & Knut Krzywinski (2007. június). „Longevity and growth of Acacia tortilis; insights from 14C content and anatomy of wood”. BMC Ecology 7 (4). DOI:10.1186/1472-6785-7-4. (Hozzáférés: 2013. október 14.)  
  9. ↑ a b c d Ken Jennings: The Tragic Story of the World's Most Isolated Tree. Condé Nast Traveler (angolul) (Hozzáférés: 2013. október 14.) arch
  10. ↑ Last Tree of Ténéré. Atlas Obscura (angolul) (Hozzáférés: 2013. október 14.)
  11. ↑ Arbre du Ténéré Archiválva 2014. január 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, panoramio.com
  12. ↑ Arbre du Ténéré pavillon, Musée Nationale du Niger, Niamey, pbase.com
  13. ↑ A fa maradványa a múzeumban, flickr.com

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Arbre du Ténéré című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tenere_fája&oldid=26035326”