Anomalocaris

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Anomalocaris
Evolúciós időszak: 530–501 Ma
kambrium
Az első, egészben felfedezett Anomalocaris; a torontói Royal Ontario Museumban őrzik
Az első, egészben felfedezett Anomalocaris; a torontói Royal Ontario Museumban őrzik
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Dinocaridida
Rend: Radiodonta
Család: Anomalocarididae
Nem: Anomalocaris
Whiteaves, 1892
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Anomalocaris témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Anomalocaris témájú kategóriát.

Az Anomalocaris a Dinocaridida osztályának a Radiodonta rendjéhez, ezen belül az Anomalocarididae családjához tartozó nem.

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Anomalocaris-maradványt Joseph Frederick Whiteaves fedezte fel az Ogygopsis-pala lelőhelyen. További kövületeket Charles Doolittle Walcott fedezett fel a híres Burgess-palában.[1] Először csak különálló darabok kerültek elő ebből az állatból (száj, szájszervek, farok), emiatt korábban úgy vélték, hogy több különböző állat maradványairól van szó. 1985-ben Harry Blackmore Whittington és Derek Briggs őslénykutatók a Scientific Journal-ban bebizonyították, hogy valójában a különálló kövületek ugyanahhoz az állatfajhoz tartoznak.[1][2]

Ezt az állatot sokáig hibásan rendszerezték; valószínűleg azért is, mert egyes testrészei elásványosodtak, míg más testrészei nem ásványosodtak el. A száj és szájszervek keményebb anyagból voltak, emiatt könnyebben fosszilizálodtak.[3] 1892-ben Whiteaves „rendkívüli garnélaként” írta le. Szerinte hasonlít egy leszakadt ollós homárra vagy garnélára.[3] Az első megkövesedett szájat Walcott fedezte fel, és ő medúzának vélte; a Peytoia nembe helyezte. Walcott egy szájszerv részét is felfedezte, te nem tudta Whiteaves felfedezéséhez fűzni, emiatt azt hitte, hogy a fosszilis Sidneyia szájszerve vagy farka.[3] Az állat testét külön találták meg, és a szivacsok közé sorolták, a Laggania nembe. A testtel egy szájat is találtak, de az angol paleontológus, Simon Conway Morris egy másik Peytoia-fajnak vélte, amely éppeg a szivacs mellett kövesedett meg. Később, miközben a „szivacs” maradványt tisztította, Harry Blackmore Whittington brit őslénykutató észrevette, hogy itt is van egy garnélaszerű farok és egy medúzaszerű száj,[1][3] és ő meg is próbálta fejteni a rejtélyt, de még néhány évbe telt, amíg a tudósok rájöttek, hogy a Peytoia és a Laggania valójában egy hatalmas állatot alkot.[3] A Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Commission on Zoological Nomenclature, ICZN) szabályai szerint a legrégebbi névnek van elsőbbsége, így lett az állat neve Anomalocaris. Később a Laggania nevet egy másik Anomalocarididae állat megnevezésére használták fel. A Peytoia nevet átalakították Parapeytoia névre, és alatta egy kínai, szintén Anomalocarididae állatot ismerünk.

Stephen Jay Gould a „Wonderful Life” című könyvében azt írja, hogy az Anomalocaris és az egyéb, mellette talált fosszilizálódott élőlények bizonyítékai annak, hogy a kambriumban egyéb törzsek is léteztek,[3] azonban ezt az állítást más paleontológusok cáfolják.[1]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudósok szerint az Anomalocaris ragadozó állat volt. Az úszást az oldalán levő nyúlványok mozgatásával oldotta meg.[4] Mindegyik nyúlvány az előtte levő alatt kezdődött,[5] emiatt úgy viselkedtek, mintha egy nagy „oldalúszó” lenne; így megkönnyítve az úszást.[4] Egy távirányítású Anomalocaris-szerű robot segítségével bebizonyították, hogy a valódi Anomalocarisnak nem kellett fejlett agy ahhoz, hogy az egyensúlyát megtartsa úszás közben.[6] Az állat testének a legszélesebb része a harmadik és ötödik nyúlvány között volt; a farok felé elvékonyodott. Az egyik oldalán legalább 11 nyúlvány volt, de ez a szám nem biztos,[5] mivel hátrafelé haladva egyre nehezebb észrevenni a nyúlványokat.[5] Az állat hatalmas fején egy pár összetett szem volt, amelyek körülbelül 16 000 apró lencsékből álltak.[7][8] Összetett szája ananásszerű, ananász alakú volt; 32 egymást fedő lemezből állt, 4 nagy és 28 kis lemezből; középen pedig több fűrészes tüske ült.[1] Szájával szét tudta törni áldozatát, de nem tudta becsukni a száját. A zsákmányt a fűrészes tüskék aprították fel; ezek a tüskék a nyelőcsőben is folytatódtak.[3] Az állatnak két 17,78 centiméteres karja is volt, amellyel, valószínűleg az áldozatát fogta el. Ezeken a karokon szögesdrótszerű tüskék ültek.[2] A nagy farok legyező alakú volt, és a nyúlványok mellett biztos ez is segítette az állatot a kambriumi vizekben való előrehaladáshoz.[1][9][4] Mindegyik nyúlvány végén több kis lemezszerű kinövések voltak, valószínűleg ezek a kopoltyúkat helyettesítették.

A kambriumi vízekben az Anomalocaris, a 2 méteres hosszával, biztos óriási élőlénynek számított.[1]

Ősbiológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anomalocaris kar, a kanadai Brit Columbiában. A kart a középső kambriumi rétegben találták meg

Az Anomalocaris széles körben elterjedt. A kora és középső kambriumi korszakok tengereiben élt. A sok közül néhány ország, ahol megtalálták: Kanada, Kína, Utah és Ausztrália.[6][10][11][12]

A tudósok már a kezdetektől gyanították, hogy ez az állat ragadozó életmódot folytatott, és kemény vázú állatokkal táplálkozott, köztük a háromkaréjú ősrákokkal is. Habár szájszervei ragadozóra utalnak, az utóbbi években napvilágot látott egyes vélemények szerint nem volt képes áttörni a meszes-kitines páncélokat.[13] Egyes kambriumi trilobitákon kerek vagy W alakú harapásnyomok vannak, amelyek arra utalnak, hogy Anomalocaris támadott rájuk.[11]

Még jobb bizonyíték arra, hogy az Anomalocaris trilobitákat evett a fosszilizálódott ürülékben (koprolit) van. Egyes fosszilizálódott ürülékekben trilobitákat találtak. Ezek a koprolitok olyan nagyok, hogy abban az időben csakis egy Anomalocaris méretű állattól származhattak.[11] Azonban az Anomalocaris szövetei nem tartalmaznak meszes-kitines részeket, s emiatt nehéz lett volna az állatnak feltörni a háromkaréjú ősrákok páncélzatát.[11] Egy magyarázat szerint az Anomalocaris szájába fogta a zsákmány egyik végét, miközben a másik végét karjaival rázta/hajlítgatta, amíg az alig hajló kitinpáncél el nem tört,[11] ezek után pedig elfogyasztotta az áldozat puha belsejét.[11] Lehet, hogy ez a vadászási módszer serkentette a trilobitákat arra, hogy kifejlesszék a gömbölyűvé válás technikáját; ilyenformán már nem voltak merevek, tehát az Anomalocaris már nem tudta könnyen eltörni őket. Mivel az Anomalocaris-kövületek szájszervei nem mutatnak nagyobb kopást, nem valószínű, hogy mégis trilobitákkal táplálkoztak. A szájszervek számítógépes rekonstrukciói azt mutatják, hogy valójában puhatestű élőlényeket szívtak ki az üregeikből vagy a házukból (ha csigaszerű élőlények is léteztek akkor). Ez azt jelentheti, hogy a trilobitákon talált kerek vagy W alakú harapásnyomokat egyéb ragadozó állat ejthette.[13][14]

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe az alábbi fajok tartoztak:

  • Anomalocaris briggsi
  • Anomalocaris canadensis Whiteaves 1892
  • Anomalocaris pennsylvanica Resser, 1929 (= A. canadensis?)[15]
  • Anomalocaris saron Hou, Bergström & Ahlberg, 1995

Korábban valós fajoknak vélt állatok; manapság szinonimáknak számítanak:[15]

  • Anomalocaris lineata Resser & Howell, 1938
  • Anomalocaris nathorsti (Walcott 1911)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g Conway Morris, S.. The crucible of creation: the Burgess Shale and the rise of animals. Oxford [Oxfordshire]: Oxford University Press, 56–9. o (1998). ISBN 0-19-850256-7 
  2. ^ a b Whittington, H.B., Briggs, D.E.G. (1985.). „The largest Cambrian animal, Anomalocaris, Burgess Shale, British Columbia”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London B. 309 (1141), 569–609. o. DOI:10.1098/rstb.1985.0096.  
  3. ^ a b c d e f g Gould, Stephen Jay. Wonderful Life (book). New York: W.W. Norton, 194–206. o (1989). ISBN 0-393-02705-8 
  4. ^ a b c Usami, Yoshiyuki (2006.). „Theoretical study on the body form and swimming pattern of Anomalocaris based on hydrodynamic simulation”. Journal of Theoretical Biology 238 (1), 11–7. o. DOI:10.1016/j.jtbi.2005.05.008. PMID 16002096.  
  5. ^ a b c (1985.) „The Largest Cambrian Animal, Anomalocaris, Burgess Shale, British Columbia” (free full text). Philosophical Transactions of the Royal Society of London. Series B, Biological Sciences 309 (1141), 569–609. o. DOI:10.1098/rstb.1985.0096.  
  6. ^ a b Briggs, Derek E. G. (1994.). „Giant Predators from the Cambrian of China”. Science 264 (5163), 1283–4. o. DOI:10.1126/science.264.5163.1283. PMID 17780843.  
  7. John R. Paterson, Diego C. García-Bellido, Michael S. Y. Lee, Glenn A. Brock, James B. Jago & Gregory D. Edgecombe (2011.). „Acute vision in the giant Cambrian predator Anomalocaris and the origin of compound eyes”. Nature (journal) 480 (7376), 237–240. o. DOI:10.1038/nature10689.  
  8. Ancient super-predator eyes found in Australia”, Seven News, 2011. december 8. (Hozzáférés ideje: 2011. december 11.) 
  9. The Anomalocaris homepage. (Hozzáférés: 2008. március 20.)
  10. (1982.) „The Occurrence of the Giant Arthropod Anomalocaris in the Lower Cambrian of Southern California, and the Overall Distribution of the Genus”. Journal of Paleontology 56 (5), 1112–8. o.  
  11. ^ a b c d e f doi:10.1130.2F0091-7613.281999.29027.3C0987:APONAM.3E2.3.CO.3B2
    This citation will be automatically completed in the next few minutes. You can jump the queue or expand by hand
  12. (1984.) „Exceptionally preserved nontrilobite arthropods and Anomalocaris from the Middle Cambrian of Utah”. University of Kansas Paleontological Contributions (111). ISSN 0075-5052.  
  13. ^ a b James W. Hagadorn (2009. július). „"Taking a Bite out of Anomalocaris".” (angol nyelven). Science 323, 771–3.. o. ISBN 978-0-9812885-1-2..  
  14. Witze, Alexandra, "Fossil fangs not so fierce", Science News, Vol.178 #11 (p. 13). Online edition retrieved 2010.11.11
  15. ^ a b doi:10.1666/09-136R1.1
    This citation will be automatically completed in the next few minutes. You can jump the queue or expand by hand

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paul Chambers; Haines, Tim. The Complete Guide to Prehistoric Life. Buffalo, N.Y: Firefly Books (2005). ISBN 1-55407-181-X. OCLC 85767395 
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Anomalocaris című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]