Pszichiátria

A pszichiátria (a görög ψυχιατρική [επιστήμη], pszihiátrikí [episztími] , psziché – a lélek és iatrós – az orvos szavakbók képzett megnevezés) az elmegyógyászat, elmegyógyintézet, vagy zártosztály a lelki betegségek rendszerezésének, diagnosztizálásának, és kezelésének tudománya az orvostudomány egy ága, valamint szűkebb értelemben a lelki betegek és betegségek kezelését folytató intézmények (kórházak, vagy kórházi osztályok), és - tágabb értelemben - az ellátást végző intézmények összessége, intézményrendszere. A Pszichiátria - társadolomban betöltött szerepét tekintve - közvetett rendvédelmi funkciókkal is rendelkezik, ugyanis a pszichiátereknek (Magyarországon) jogukban áll, (szubjektív megítélésük szerint) a társadalmi normáknak nem megfelelő gondolkodású és viselkedésű egyéneket elmebetegnek nyilvánítani és a társadalomtól elzáratni. A pszichiátria intézményrendszere gondoskodik az ilyen módon ideiglenesen jogfosztottá vált egyének, társadalomtól való elzárásáról.

Az igazságügyi pszichiátria feladata, bírósági eljárások során a cselekvőképesség, belátási képesség megítélése, szakértői véleményezése.

Az pszichiátriai intézmények lehetőséget biztosítanak a lakosság számára különféle függőségek - például az alkoholizmus - leküzdésére irányuló kezelésben való részvételre, (elvonókúra keretében) továbbá a drogokkal kapcsolatos, (például a kannabiszhasználati) bűncselekmény miatt indult eljárás esetén az elterelés nevű programon való részvételre. Az erre a tevékenységre specializálódott osztály vagy tudományág az addiktológia.

Továbbá a pszichiátriának szerepe van az idősek elhelyezésben is azon, (szellemileg leépült) idős személyek esetében akik olyan rossz állapotban vannak, hogy nem tudnak magukról gondoskodni, vagy az idős-otthonban való elhelyezésük még nem történt meg, illetve, abban az esetben ha az idős-otthoni elhelyezéshez nincsenek megfelelő szellemi állapotban. Az öregedéssel együtt-járó, valamint az idős korban kiteljesedő idegrendszeri megbetegedések okozta szellemi hanyatlás miatti elzárásra szoruló idősek ellátására specializálódott pszichiátriai osztályokat gerontológiai osztálynak, vagy röviden gerontológiának is nevezik.

Magyarországi intézményrendszere

A Pszichiátria intézményrendszer részei:

• szakkórház
• pszichiátriai osztály
• ambuláns ellátó
• magánklinika
• magánpraxis
• szakmai érdekvédelmi szervezetek, ilyen például a Magyar Pszichiátriai Társaság
• egyéb speciális intézmények és szervezetek, ilyen például a Vadaskerti gyermekpszichiátria

A rendszer legnagyobb egysége a szakkórház. Kisebb egységei a pszichiátriai osztály, az ambuláns ellátóként működő úgynevezett ideg-gondozó, valamint a magánpraxis. A klinikai intézményi betegellátásban kétféle ellátási formát különböztetünk meg, ezek a járóbeteg és fekvőbeteg ellátás. Az ellátás, társadalom biztosítással rendelkező személy esetén beutaló nélkül is elérhető.

Pszichiátriai osztály

A pszichiátriai osztályok olyan intézmények, ahol a lelki betegségek diagnózisával, terápiájával foglalkoznak, pszichiáterek, a pszichológusok, ápolók és nővérek, a szociális munkások, illetve további személyzeti alkalmazottak közreműködésével.

A pszichiátriai osztály több helyiségből álló kórházi osztály jellegű létesítmény, betegfelvételi regisztrációs teremmel/kartonozóval, ágyakat tartalmazó kórtermekkel, orvosi irodákkal, nővérszobával, ebédlővel és terápiás célokat szolgáló helyiségekkel. A terápiás tereken kívül közösségi tereket, kikapcsolódásra, értelmes időtöltésre alkalmas tereket általában nem tartalmaznak. A kötelező programokon túl a kezeltek számára kevés időtöltési lehetőség áll rendelkezésre. Habár a legtöbb pszichiátriai betegség hátterében ritkán áll fizikai betegség, a pszichiátriai osztályok és kórtermek mégis nagyon hasonlóan a fizikai (például belgyógyászati) betegségeket kezelő osztályokhoz, amelyek fekvő betegek igényei szerint vannak kialakítva: ágyakat, éjjeli szekrényeket tartalmaznak, valamint néhány széket, a beteget látogatók számára. Az egész napi ágyban fekvésre főként az idősek és a fizikai betegséggel is küzdők számára lehet szükség, vagy abban az esetben, ha szükség van az ágyhoz kötözésre, vagy ha a nagy dózisú kábító (szedatív) hatású gyógyszeres kezelés hatása alatt a kezelt nehezen tud nappal ébren maradni ezért szüksége van rá, hogy nappal is aludjon.

A klinikai pszichiátria főbb módszerei

Diagnosztizálás

A lelki betegségek diagnózisa az egyének gondolkodásbeli, érzelmi és viselkedésbeli jellegzetességei alapján, valamint - ideális esetben - az elvégzett pszichológiai tesztek, és az organikus okokat kizáró vizsgálatok eredményeinek mérlegelését követően kerülnek megállapításra, de a gyakorlatban, Magyarországon a betegségdiagnózis (például az elmebetegség) megállapításához, nem szükségesek sem pszichológiai tesztek, sem az organikus (például neurológiai, belgyógyászati) okokat kizáró vizsgálatok elvégzése, a gyakorlatban elég egyetlen pszichiáterrel való beszélgetésre épülő szakvélemény. Amely alapul szolgálhat a kényszergyógykezelés elrendeléséhez. Ez utóbbihoz csak egy formanyomtatvány (pszichiáter részéről történő) kitöltése, illetve a pszichiáter szóbeli utasítása (intézkedése) szükséges.

Diagnosztikai rendszerek

A pszichiáterek a diagnózis meghatározásához, nemzetközi betegségdiagnosztikai rendszereket használhatnak (BNO, DSM), amelyek olyan tünetegyütteseket definiálnak mint például a depresszió, vagy a skizofrénia.) E rendszerek ajánlásokat tartalmaznak arra vonatkozólag, hogy bizonyos betegség-diagnózisok, mely betegségtünetek megléte alapján állíthatóak fel, például az elmezavar megállapításához a DSM IV- ajánlásai alapján az (általuk felsorolt) öt tünetből legalább kettőnek és legalább egy hónapon át tartósan fenn kell állnia az alábbiak közül ahhoz, hogy valaki a szkizofrén elmezavar diagnózisát megkapja:

• téveszmék (a valóságtól elrugaszkodott, megkérdőjelezhető valóságtartalmú elképzelések, meggyőződések)
• hallucinációk (valótlan érzetek, ezek lehetnek képek, hangok, színek, szagok stb.)
• összefüggéstelen (inkoherens) beszéd (érthetetlen vagy oda nem illő, nem megfelelő válaszok)
• szembeszökően szétesett vagy katatón viselkedés (a katatónia jelei lehetnek például, ha a páciens egyáltalán nem válaszol, nem eszik, nem iszik, nem beszél stb.)
• negatív tünetek, azaz hangulati üresség, alógia vagy akaratnélküliség

Magyarországon e diagnosztikus ajánlások figyelembevétele a diagnózis megállapítása során nem kötelező jellegű, tehát pusztán egyetlen tünet alapján is elmebeteggé nyilvánítható valaki.

Az olyan, nemzetközi gyakorlatban gyakran alkalmazott diagnosztikus kézikönyvek (mint például a DSM, vagy a BNO) létrehozásával a készítők eredeti célja egyrészt a diagnosztikai irányelvek egységesítése, a diagnosztizálási hibák, önkényesség és visszaélések lehetőségének csökkentése, másrészt az volt, hogy az orvosok számára segítséget nyújtson abban, hogy a diagnózisok felállítása következetesen, egységesen, standardizált, jól kidolgozott betegség kritériumok figyelembevételével történjen.

A pszichiátriai diagnosztikai rendszerek, valamint a betegség definiálása, meghatározása szakmai körökben széles körben vitatottak, minta ahogyan a kritikusok szerint a normalitás is nehezen definiálható, és nehezen meghatározható fogalom, úgy bizonyos betegségek puszta létezése is a szakirodalomban esetenként megkérdőjelezésre kerül, ilyen vitatott diagnózis például a Borderline személyiségzavar. Vitatott voltuk ellenére e rendszerek kódjai alkalmasak arra, hogy a betegség pontos leírása a kódok alapján visszakereshető legyen. A különféle betegség diagnózisokat a szakorvosi leletekben Magyarországon is e rendszerekből származó (betegség-diagnózisokhoz hozzárendelt) kódszámokkal látják el.

Pszichológiai és pszichiátriai tesztek

Ugyan a klinikai gyakorlatban alkalmazott tesztek némelyike alkalmasak arra, hogy a páciens, célirányos kérdésekre adott válaszai írott formában dokumentálva legyenek, és támpontot jelenthetnek a depresszió és a szorongás súlyosságának mérésére, hátrányuk, hogy a válaszadás hitelességét biztosító válaszadói őszinteség - a kitöltéskor - nem ellenőrizhető, így e tesztek eredménye nem minősíthető objektív eredmények. Habár némelyik teszt hasznos lehet, nem létezik olyan teszt amellyel lehetséges volna a pszichiátria betegségek objektív módszerekkel történő megállapítása. Objektív vizsgálati módszerek híján a diagnózis elsősorban a nyilvánvaló tünetek, és a páciens panaszainak figyelembe vételével, az orvos benyomásai alapján születik meg.

Kérdőív jellegű állapotfelmérő tesztek

• A Beck-féle Depresszió Skála a depressziós állapot súlyosságának mérésére szolgál. A tesztet a páciens tölti ki. A válaszokhoz pontszámok vannak hozzárendelve, melyek a kitöltés után összesítésre kerülnek. Ez után a kiértékelési segédlet alapján meghatározható a pontszámhoz tartozó jelző, amely lehet „enyhe", „közepesen súlyos" vagy „súlyos depresszió".
• Hamilton féle szorongás skála, HAM-A - (Hamilton Anxiety Rating Scale) a szorongás intenzítását méri.
• Pszichiátriai diagnosztikai szűrő kérdőív- PDSQ (Psychiatric Diagnostic Screening Questionnaire) Olyan kérdéseket tartalmaz, amelyek megválaszolása alapján a leggyakoribb pszichiátriai zavarokra lehet következtetni: depresszív zavar, bulimia, poszt-traumás stressz szindróma, a pánikbetegség, agorafóbia, szociális fóbia, generalizált szorongás szindróma, kényszeres-rögeszmés zavar, alkohol/drog visszaélés/függőség, szomatizáció, hipohondria, és elmezavar.
• Rövid pszichiátriai besorolási skála (BPRS- Brief Psychiatric Rating Scale) a pszichiátriai diagnosztikai szűrő kérdőívhez hasonló.

Személyiség tesztek

• Rorschach-teszt - Egy úgynevezett projektív teszt, amely tíz táblából áll, ezeken tintafoltok láthatóak. Főként a személyiség karakterjegyeinek és az érzelmi működés vizsgálatára vélik alkalmasnak. Habár a tudományos bizonyítékok sohasem támasztották alá a teszt hatékonyságát, mégis a mai napig használják a klinikai gyakorlatban.
• Szondi-teszt Egy projektív személyiségteszt, amely 48 db fényképet tartalmaz, amelyek korábbi pszichiátriai kezeltek képét tartalmazza. A tesztalanynak a nyolcassával megmutatott képsorokból kell kiválasztania a két legszínpatikusabbat, a két legellenszenvesebbet, valamint a maradék közül két „viszonylag színpatikust". Kiértékelése, a teszthez tartozó kiértékelési segédlet alapján történik. Habár e teszt tudományos volta, szakmai értéke, a szakmai körökben Magyarországon is vitatott, ennek ellenére a klinikai gyakorlatban Magyarországon (többnyire) használatban van.

Főbb pszichiátriai diagnóziscsoportok

• Elmezavarok (organikus eredetű például agyhártyagyulladás, vagy nem organikus eredetű például szkizofrénia)
• Hangulatzavarok (depresszió, mánia, mániás depresszió, szorongásos zavarok, poszttraumás stressz szindróma)
• Kényszerbetegségek (fő jellegzetessége a nehezen uralható -szorongások és félelmek által motivált- úgynevezett "kényszergondolatok" és "kényszer-cselekvések" jelenléte)
• Evés és test-kép zavarok (koplalás okozta sorvadás; anorexia nervosa, falásrohamokkal és önhánytatással járó szindróma; bulimia)
• Elbutulás (időskori, vagy neurológiai eredetű)
• Szenvedélybetegségek: az adiktológia tárgykörébe tartozó esetek (függőségek kezelése, alkoholizmus, drogfüggőség)
• Személyiségzavarok: A viselkedés, a megismerés és a belső tapasztalat olyan hibás (maladaptrív) mintázatai, amelyek tartósan fennállnak, és amelyek eltérnek az egyén kulturális környezete által általánosan elfogadott jellegzetességektől.Főbb típusai:

• skzizoid (visszahúzódó)
• szkizotípiás (szélsőségesen különc)
• antiszociális (bűnöző alkat)
• borderline (érzelmileg labilis)
• hisztriónikus (hisztériás, dramatikus érzelmeket mutató)
• nárcisztikus (önimádó)
• elkerülő (túlérzékeny, szorongó)
• dependens (másokba kapaszkodó)
• obszesszív-kompulzív (kényszeres-rögeszmés)
• passzív-agresszív (szélsőségesen konfliktus-kerülő) személyiségzavar.

• Testi tünetek képében jelentkező (szomatoform) zavarok: képzelt betegség (hipochondria) amely olyan fizikai panaszokat jelent, amelyek mögött nem áll fizikai betegség.

Kezelés

A tudomány mai állása szerint a pszichiátriai betegségek többsége nem gyógyítható, legfeljebb tünetmentessé, vagy tünetszegénnyé tehető, így a terápia célja a tünetek enyhítése, vagy a tünetmentesség elérése, illetve a tünetmentesség (minél hosszabb ideig történő) fenntartása. A lelki betegségek kezelésének főbb módszerei a gyógyszeres kezelés, a pszichoterápia, valamint az elektrosokk-terápia.

Intézményi (osztályos) keretek között pszichoterápiaként jellemzően csoportterápiát alkalmaznak, illetve annak valamely fajtáját. Habár van néhány kivétel, (például a Thalassa ház, vagy a veszprémi ellátó) de a magyarországi pszichiátriai intézmények klinikai gyakorlatában - a páciensek kezelésében - domináns szerepe van a gyógyszeres kezelésnek. A Thalassa Házban (amely alapvetően nem pszichiátriai, hanem egy speciális pszichoterápiás intézmény) a hagyományos csoportterápiákon túl speciális csoportterápiák: zene, mozgás, alkotói, pszichodráma, és playback terápia mellett egyéni terápiát is alkalmaznak, a gyógyszeres kezelés háttérbe szorítása, minimalizált gyógyszer mennyiségek alkalmazása mellett.

Ugyan a tudomány mai állása szerint a lelki betegségek gyógyszeres kezeléssel nem gyógyíthatóak, egyes elterjedt, de tudományosan nem bizonyított elméletek szerint a gyógyszeres kezelés alkalmas arra, hogy kiigazítsa a betegek idegrendszerében a ingerületátvivő anyagok szintjét. Habár a gyógyszerek hatásmechanizmusát illetően - tudományos körökben - nincsen egyetértés, a gyógyszercégek által finanszírozott kutatások célja (profitorientált cégek lévén a nyereség elérésén túl) a gyógyszerek hatásának, mellékhatás-profiljának vizsgálata és összehasonlítása, illetve jellemzően a jelenleg alkalmazott gyógyszerek mellékhatás-profiljához képest kedvezőbb mellékhatás-profillal rendelkező szerek létrehozása.

Gyógyszeres kezelés

A pszichiátriai gyógyszerek főbb csoportjai a következők:

• Szorongás oldók (szedatívumok: nyugtatók, altatók). Ezek között a legkedveltebb és leggyakrabban alkalmazott nyugtatók a benzodiazepinek csoportjába tartozó szerek közül kerülnek ki. Legismertebb képviselőik a Seduxen, a Rivotril, és a Xanax. Ez utóbbiak a kábítószerpiacon és az illegális gyógyszerpiacon is jelen vannak. E csoportba tartozó szerek legtöbbje kis dózisban nyugtató, szorongás-csökkentő, nagyobb dózisban erős kábító és altató hatással rendelkezik. Komoly hátrányuk, hogy már néhány hét alatt erős függőséget, alkohollal interakcióba lépve pedig gyakran légzésbénulást és halált okoznak. Továbbá az emlékezőképesség romlását, szellemi teljesítményromlást (kognitív zavart) és szellemi hanyatlást is előidézhetnek vagy súlyosbíthatnak, főleg idősek esetében.
• Hangulatjavítók (antidepresszánsok ) Ezek közül a MAOI-k, és a triciklikusok például Imipramin, erős hatékonysággal rendelkeznek, de veszélyes mellékhatásaik (például a TCA-k szívkárosító hatása) miatt ma már ritkán kerülnek alkalmazásra. Az „újabb típusú" továbbfejlesztett antidepresszánsok közé tartoznak az SNRI-k és a szelektív szerotonin visszavételt gátlók (SSRI-k) amelyeket úgy reklámoztak, mint amelyek kevésbé károsak de ugyanolyan hatékonyak mint a régiek. Ez utóbbi egy favorizált és - Prozac márkanéven - sokat reklámozott képviselője a Fluoxetine gyógyszer-hatóanyagot tartalmazó szer.
• Elmezavar elleni szerek (antipszichotikumok) erős kábító (szedatív) hatással rendelkeznek. E típus megjelenésének kezdetén gyakran használt képviselőjük a Torazin és a Haloperidol voltak. De ezek gyakran fokozták vagy előidézték az olyan, úgynevezett negatív tüneteket, mint például a rossz hangulat, társas lét iránti érdeklődés elvesztése és a szociális visszahúzódás. Helyettük a gyógyszerpiacon megjelentek olyan újabbak generációs szerek, amelyeket kevésbé veszélyesként, és kedvezőbb mellékhatás-profillal, nagyobb hatásfokkal rendelkezőként reklámoztak, amelyek kevésbé okoznak negatív tüneteket és képesek javítani a hangulatot is. Ezek egyike például a Klozapin.
• Hangulat-stabilizálók (antimániás) szerek, például ilyen a Lítium.
• Görcsgátlók (antikonvulzívumok)

Elzárás

Az elzárás két módon valósulhat meg, vagy kényszer-gyógykezelés formájában vagy önkéntes alapon, ez utóbbi esetben a kezelésben résztvevő egyénnek alá kell írnia egy nyilatkozatot arról, hogy a pszichiátriai osztályos kezelés időtartama alatt lemond bizonyos jogairól. Az osztályos gyógykezelés "befekvés" feltétele ugyanis a jogokról való lemondás, ellenkező esetben az osztályos kezelésen való részvétel nem lehetséges. E nyilatkozattétel szükséges lehet például abban az esetben ha egy alkoholista, elvonókúra céljából önként kéri felvételét az osztályra vagy abban az esetben, ha az önként jelentkező páciens tünetei nem elég súlyosak a kényszer-gyógykezelés elrendeléséhez, mert az a páciens tünetei alapján az nem volna indokolt.

Kényszer-gyógykezelés

A kényszer-gyógykezelés lényeges eleme az alapvető szabadságjogok korlátozása: a beteg nem hagyhatja el szabadon az intézményt, és nem érvényesítheti az önrendelkezés és a kezelés elutasításának jogát, tehát nincs joga úgy dönteni, hogy a kezelésben nem vesz részt, és a kezelési mód megválasztásában (például elektrosokk kezelés, vagy valamely gyógyszer szedése) nem szólhat bele, ha mégis elutasítja a kezelést, például a számára előírt gyógyszer szedését, akkor az ápolószemélyzet feladata, hogy azt akár erőszak alkalmazása árán is a páciensre kényszerítse (például a páciens lefogásának segítségével) beinyjekciózza a kezelt szervezetébe. A kényszer-gyógykezelés elrendeléséhez elég egy pszichiáter, írásban rögzített szakvéleménye, amelyben hivatkozhat elmezavarra, amelyet megindokolhat akárcsak önmagában azzal is, hogy a páciensnek furcsa gondolatai, hiedelmei vannak. De a kényszer-gyógykezelés különféle súlyos okok fennállása esetén is elrendelhető.

Okok, amelyek indokot adhatnak kényszer-gyógykezelés címén való zártosztályi bezárásra:

• súlyos nyugtalanság, izgatottság
• bedrogozott állapotban a társadalmi normáktól kirívóan eltérő viselkedés
• zavartság, nem tiszta tudatállapot (például, amely kannabiszhasználat következtében alakul ki)
• térbeli és vagy időbeli tájékozódási képesség elvesztése (például idősek szellemi leépülése esetén)
• logikátlanul bizalmatlan, gyanakvó gondolkodás, ésszerűtlen következtetésekkel (úgynevezett kóros vonatkoztatásokkal) (ilyen állapot például kannabiszhasználat esetén is ideiglenesen kialakulhat)
• dühös állapot, indulatkezelési nehézségek
• öngyilkossági késztetések, szándék, öngyilkossági gondolatok
• súlyosan önkárosító viselkedés (például öngyilkossági kísérlet)

A kényszer-gyógykezelés alkalmazása a rendszert kritizáló szakemberek, vagy a sajtóhoz forduló áldozatok szerint számos esetben visszaélésre adott lehetőséget a múltban, és a jelenlegi rendszer és jogi szabályozás is nagymértékű visszaélésekre ad lehetőséget Magyarországon.

Elektrosokk-kezelés

Az elektrosokk-kezelés során a beteget jellemzően műtéti altatásban és izomrelaxálásban részesítik a beavatkozás előtt, ami a görcsrohamok közben fellépő sérülések esélyét csökkenti. Az elektromos impulzust többnyire a halántékon két oldalon elhelyezett elektródákra vezetik. Az alkalmazott áramerősség készülékenként változó, 800 mA körüli. Az elektromos impulzus az epilepsziás nagyrohamhoz hasonló görcsrohamot okoz. Megfelelő izomrelaxáció mellett is szükséges a fogak és a nyelv védelme a görcsroham alatt. A kezelés leggyakoribb mellékhatása az átmeneti emlékezetzavar, fejfájás, a fogak sérülése. Főként bizonyos elmezavarok, például katatóniás állapotok, és olyan depresszió esetén kerül alkalmazásra, amely esetekben a gyógyszeres kezelés nem bizonyult hatásosnak.

Pszichoterápia

Habár a pszichoterápia tudománya nem a pszichiátria, hanem a pszichológia tárgykörébe tartozó tudományterület és a pszichiátriai osztályokon Magyarországon - az összes közül - csak néhány pszichoterápiás eljárást alkalmaznak, a pszichiátriai ellátó rendszeren kívül léteznek olyan intézmények (például magánklinikák) amelyekben számos olyan pszichoterápiás eljárás igénybe vehető, amelyek hasznosak lehetnek a páciens számára. E módszerek az olyan átmeneti megoldások helyett, mint a gyógyszeres kezelés, képesek tartós változást elérni. Ezek némelyike különféle szembesítő technikák révén segíti a problémás helyzetek, konfliktusok megértését, az önismeret fejlődését (ilyen például a pszichodráma), vagy segít módosítani a rossz vagy hiányos alkalmazkodóképességet, elősegíteni az egyén számára, önmaga és környezete jobb megértését, vagy különféle olyan jellegű készségek tanulását, fejlődését amelyeket később valós élethelyzetekben is alkalmazhatnak. Például a problémamegoldást, megküzdési stratégiákat, vagy a stresszkezelést.

A főbb pszichoterápiás eljárások a következők:

• Egyéni terápia, vagy más néven Személyközpontú pszichoterápia fő módszertani eszköze a négyszemközti beszélgetés.

• Klasszikus pszichoanalízis: A jelen probléma gyökerét a múlt eseményeiben keresi. Mára szakmai körökben túlhaladott, elavult koncepció. (Csak a magánpraxisban érhető el.)
• Mentalizáció-orientált pszichoanalízis: Viszonylag új eljárás, amely szakít azzal a klasszikus koncepcióval, hogy a lelki zavarok oka a múltban keresendő, e helyett a jelennel foglalkozik, a jelent értelmezi, a pácienst a jelenben megfigyelhető viselkedési mintázatokkal, összefüggésekkel szembesíti (tükröz), értelmezési készséget tanít; abban segíti a pácienst, hogy jobban megértse magát és környezetét.
• Támogató terápia: A támogató terápiák során a fő cél a rövid távú lelki támogatás, eszköze a beszélgetés, a páciens meghallgatása, a javaslattétel, meggyőzés, rábeszélés, buzdítás stb.
• Kognitív terápia: esetében a gondolkodás van a terápiás munka központjában.
• Viselkedésterápia: során új tapasztalatok szerzése, a tanulás van a terápiás munka központjában.

• Csoportterápia: A kisközösségi kommunikáció összetartó és formáló erejét (kohéziós erő) használja a változás elérésére. Általában 8-14-főből áll. A résztvevők hetente találkoznak, és egy csoportos beszélgetésen vesznek részt.

• Általános csoportterápia
• Önsegítő csoport: Azonos problémákkal küzdők csoportja. Például névtelen alkoholisták.
• Pszichodráma: Valós helyzetek, életszituációk csoportos eljátszása, majd megbeszélése.

• Komplex terápiás programok: Olyan módszerek amelyek többféle terápiás módszert ötvöznek.

• Kognitív viselkedésterápia: A gondolkodással, és a viselkedéssel kapcsolatos készségek fejlesztésére egyaránt hangsúlyt fektet. Például ilyen a Linehan féle dialektikus viselkedésterápia, amely (rövid távon) a tünetek azonnali hatékony enyhítésére, hosszabb távon pedig különféle készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. (Speciális, önállóan is gyakorolható, feladatokon keresztül.)

A pszichiátriai osztályokon Magyarországon, pszichoterápiaként, jellemzően a csoportterápia valamely formáját alkalmazzák. Ezek lehetnek a résztvevők létszámától függően kis vagy nagycsoportos beszélgetések, az alkalmazott módszer tekintetében lehet támogató (szupportív), feltáró úgynevezett pszichodráma-csoport vagy csoportos művészetterápiás foglalkozás is. A csoportterápiás ülések célja többek között a kezelt személy viselkedésének, gondolkodásának ellenőrzése, az elvárt gondolkodásbeli és viselkedésbeli változások bekövetkezésének, vagy elmaradásának megítélése, valamint a kezelt személy állapotának és a gyógyszerek hatásának megfigyelése.

A különféle egyéni pszichoterápiák alkalmasak arra, hogy ideiglenes, vagy tartós pozitív változást érjenek el különféle lelki betegségek esetén, azonban ezeket - ahogy a történelem folyamán mindig, így ma is - csak a vagyonosabb páciensek engedhetik meg maguknak a TB-finanszírozott rendszeren kívül. Általánosan elterjedt az a vélekedés, hogy a mellett, hogy a támogató terápiáknak gyakran azonnali pozitív hatása lehet, a teljes gyógyulás a pszichoterápiával sem garantált minden páciens esetében, illetve jellemzően (egyéni terápia esetén) az csak az intenzív terápiával (heti három vagy több alkalom) és hosszútávon, (évek, évtizedek alatt) érhető el.

Megelőzés

A mentális betegségek oka (a legtöbb mentális betegség-csoport esetén) tudományos vita tárgyát képezi. Mivel a mentális betegségek oka a legtöbb esetben ismeretlen ezért megelőzésük sem lehetséges. Ugyanakkor a pszichiáterek, magánpraxisban, támogató terápia keretén belül a nem beteg, de lelki zavarokkal küzdő - például krízishelyzetben lévő - egyének segítését is vállalhatják.

Jellemzően megelőző (preventív) célú intézményeknek nevezik azokat a pszichiátriai intézményeket, amelyek a függőségek kezelésével foglalkoznak, annak ellenére, hogy azok a fiatalok, akik bekerülnek egy ilyen intézmény által szervezett programba (például az úgynevezett eltereléshez kapcsolódóan) ők jellemzően már használtak a programon való részvételt megelőzően psziho-aktív szereket.

A pszichiátria története

A 17. századot megelőző időszak

A középkorig az elmezavar jelen volt ugyan a társadalomban, de elmegyógyintézetek nem léteztek, az ilyen állapotok megítélésére jelentős hatással volt a keresztény vallási irányzatok képviselőinek tanai, akik jellemzően a Sátán befolyásának hatásával, az ördögi megszállottsággal magyarázták az ilyen állapotokat, melyre gyógyírként főként a böjtölést, a papok közbenjárását; ördögűzést ajánlották, alkalmazták.

17. század: a magán-tébolydák, és a „nagy bezárások" kora

E korszakra tehető az első zárt intézmények és kezelési módszerek létrejötte. Az első zárt, börtönszerű intézmények a 17. század közepén jöttek létre, de ezekben nem kizárólag pszichiátriai zavarokkal küzdőket őriztek, hanem minden olyan személyt, akik a társadalom normális rendjét akadályozó, zavarkeltőknek volt minősíthető; főként a rokkantakat, a magatehetetlen, önmagáról gondoskodni képtelen időseket, csavargókat, a munkakerülőket, a nemi betegeket, és a bukott papokat.

A legyengítő-terápiák megjelenése

Az 1600-as években (többek között az angol orvosok által) széles körben elfogadott kezelési stratégia legfőbb eleme a betegek fizikai legyengítése volt, annak érdekében, hogy a kezeltek nyugodttá és kezelhetővé váljanak. Thomas Willist a kor neurológiai és a pszichiátriai tudományának elismert alakja, műveiben a mentális betegségeket az agy betegségének tekintette. Kezelésként a kifárasztás és a legyengítés érdekében ütlegelést, vércsapolást, hashajtókúrát ajánlott. További - a korra jellemző általánosan elterjedt - kezelési eljárás volt a hánytatás, az émelygés-terápia és a hólyaghúzás is.

19. század: agy-kikapcsoló és a megtörést célzó terápiák

Az 1800-as években a korábbi, legyengítő kezelés mellett új megközelítések is népszerűvé váltak az orvostársadalomban, ezek között szerepelt többek között az a koncepció, hogy a beteges gondolkodást össze lehet zavarni, vagy a beteges gondolkodást ki lehet kapcsolni azzal, ha a beteget olyan külső ingerek érik, amelyek hatására nem tud tovább a beteges gondolatokkal foglalkozni.

A betegek összezavarását, sokkolását, és pszichológiai megtörését többek között a következő módszerekkel igyekeztek elérni:

• Oxigénhiányos kezelés: Ájulásig vízbemerítésből, majd újraélesztésből állt.
• Ájulásterápia: Ami megfelelő eszközben, eszméletvesztésig való forgatásból állt.
• Víz-sugár terápia: Erős vízsugár, betegre való irányításából állt.
• Hideg víz-sokk terápia: A beteget hideg vízbe dobták.
• Vércsapolás: Nagy mennyiségű vérveszteséget idéztek elő. Időnként az összes vérmennyiség 80%-át is lecsapolták.
• Nyugtatószékbe kötözés: Hosszú időre lekötöztek pácienseket, olyan módon, hogy ne tudjanak mozogni.

Ha a pszichológiai megtörés hatására a páciensek különösen együttműködővé, vagy az elvárt változásokat színlelővé váltak, azt a kezelést végzők sokszor gyógyulásként és a terápia sikereként értékelték. Ebben az időszakban a tébolydák, börtön és kínzókamra szerű jellege továbbra is megmaradt, amelyek jellemzően sötét cellákat, vasajtókat tartalmaztak, de láncokkal, és különféle rögzített bilincs-szerű eszközökkel is fel voltak szerelve.

20. század

Inzulinkóma terápia

Arra a - 19. századból származó - elméletre alapozva, amely szerint ha az agyat valahogy kikapcsolják, utána működése megváltozik, egy osztrák származású amerikai pszichiáter, Manfred J. Sakel, 1927-ben feltalálta az inzulinsokk terápiát, amely abból állt, hogy túladagolt inzulinnal, a páciensnél az alacsony vércukor-szintet idézek elő, amely inzulinsokk hatására inzulinkómát eredményezett, majd ezt az állapotot cukor adagolásával szüntették meg. E műveletet egy terápiás kezelés során több tucatszor megismételték. Ezt a módszert Magyarországon még az 1960-as évek végén is hatásos módszerként tartották számon, Nyírő Gyula és munkatársai bevált módszerként hivatkoztak rá a szakirodalomban megjelent kiadványokban.

Görcsterápia

Egy magyar pszichiáter, Medúna László, (az 1930-as években kidolgozott) görcsterápiás módszere azon az elképzelésen alapult, hogy az epilepszia jellemzően nem szokott szkizofréniával együttesen előfordulni, ezért úgy gondolta, hogy a mesterségesen előidézett epilepsziás roham megszüntetheti a skizofréniát. Medúna többek között kámfor és nagy dózisú cardiazol (Pentylenetetrazol) adagolásával váltott ki epilepsziás görcsrohamokat. A módszer egyik továbbfejlesztett változata az inzulinsokk és a görcsterápia kombinációjából állt. A kémiai úton előidézett sokkterápiák módszerének szakmai népszerűsége nem tartott sokáig, hamarosan kikopott a klinikai gyakorlatból, ugyanis 1938-ban egy olasz pszichiáter, Ugo Cerletti feltalálta (nem csak kutyákon, hanem embereken is kipróbálta) az elektrosokk kezelést. Az 1940-es években a kémiai sokkolás módszerét a zárt-osztályokon az elektrosokk kezelés váltotta fel.

Pszicho-sebészet: homoklebeny roncsoló kezelés

Az 1930-as években egy portugál neurológus, Egas Moniz - amerikai majomkísérletek eredményeire alapozva - először hajtott végre emberen egy olyan eljárásra épülő műtétet, amelyet ő pszicho-sebészetnek, mások prefrontális lobotómiának vagy leukotómiának neveztek, amelynek lényege az volt, hogy a koponyát megnyitva egy vékony eszközt vezettek az agyba, amelyen egy csúszka segítségével kinyitható hurok alakú huzal volt található. Majd, (miután a csúszka segítségével a hurok kinyílt) az eszközt megforgatták és a hurok elvágta azokat az idegrostokat tartalmazó agyszöveteket amelyek azért felelősek, hogy a homloklebeny az agy többi részével idegi összeköttetésben legyen. Az eljárás, előnye az volt, hogy a páciensek a műtét után nyugodttá, csöndessé, együttműködővé, irányíthatóvá és tünetszegénnyé váltak. Az agresszív betegek esetén az agresszió jelentős mértékben csökkent. Moniz, kísérleteinek eredményeiről, 1937-ben a „Prefrontális leukotómia a mentális zavarok kezelésében" címmel megjelent cikkében számolt be. Ez a cikk - olyan tudománytörténeti szakértők véleménye szerint mint Michael Britt - olyannyira nagy hatást gyakorolt a szakmára, hogy ez az egyetlen cikk tehető felelőssé azért, hogy az eljárás világszerte elterjedt, de mint később kiderült Moniz az általa végzett műtétek eredményeit e cikkében elfogultan értékelte, és azokról a szaklapokban teljes sikertörténetként, és csodaként számolt be a nélkül, hogy alaposan megvizsgálta volna az eljárás mellékhatásait. A pozitív eredmények világszerte felbátorították a szakembereket arra, hogy e módszer alkalmazzák. A módszert az 1940-es évektől az 1960-as évekig világszerte alkalmazták. Idővel a szakemberek a mellékhatásokat is alaposabban megvizsgálták és kiderül, hogy az eljárás mellékhatásként a személyiség megváltozása, az egyéniség elvesztése, a személyes célok, hobbi, társas kapcsolatok, és általában a külvilág felé megnyilvánuló érdeklődés jelentős mértékű csökkenése volt megfigyelhető. Az eljárást világszerte (több mint) 40.000 emberen végezték el.

A pszicho-gyógyszerészet megszületés

A pszichiátriai gyógyszertan (pszicho-farmakológia) megjelenése az 1900-as évek elejére datálható, amikor is két - a Bayer gyógyszercégnél dolgozó - német gyógyszerész, Emil Fischer és Joseph von Mering felfedezte kutyáknál a barbitál altató hatását. A barbitált 1903-tól Veronál márkanéven forgalmazták, állítólag azért ezt a nevet választották a szernek mert Verona az egyik legbékésebb helyként ismert olaszországi város. Később megjelentek kémiailag hasonló vegyületeket tartalmazó szerek (például a fenobarbitál) melyeket gyűjtőnéven barbiturátoknak neveztek el. A barbiturátok az 1950-es évek közepéig voltak forgalomba, ugyanis idővel nyilvánvalóvá vált, hogy alkalmazásukkor a túladagolás és az elhalálozás kockázata túl magas volt. A barbiturátokat később a szintén kábító (erős nyugtató) hatású, de ugyanakkor kevésbé veszélyesnek tartott benzodiazepinek és az antipszichotikumok vették át.

Az első elmezavar elleni szerek (antipszichotikumok) az 1950-es években jelentek meg a gyógyszerpiacon, miután a klórpromazinnal való kísérletek során annak erős nyugtató hatását figyelték meg. Különféle kutatási eredmények megjelenését követően, az első klinikai próbát a francia Jean Delay professzor végezte el 1952-ben. Mely során 38 pszichotikusnak diagnosztizált pácienst kezelt napi 75-100 mg klórpromazin injekcióval, és nyugtató hatáson túl egyéb (a gondolkodással és viselkedéssel kapcsolatos) javulást is megfigyeltek. Miután mások is kipróbálták az elmezavarban szenvedőkön, a homoklebeny roncsoló kezeléshez hasonló hatást érek el vele. Mivel abban az időben elterjedt nézetté vált a szakmabeliek körében, hogy e gyógyszerek használata sokkal egyszerűbb, és humánusabb, ugyanakkor hasonló hatású, mint az akkoriban alkalmazott homoklebeny roncsoló kezeléses műtétek, ráadásul a mellékhatásai nem olyan visszafordíthatatlanok, mint amilyen a műtéti kezelés esetén volt. A sebészeti kezeléseket a klinikai gyakorlatban hamarosan antipszichotikus hatású gyógyszeres kezelések váltották fel. Mivel az elmezavar elleni szereknek nem csak a hatása, de a mellékhatás-profilja is a homoklebeny roncsoló kezelésekhez hasonló jellegű, ezért kezdetben az antipszichotikus gyógyszeres kezelést kémiai lobotómiának is nevezték.

Források

• Magyar István (szerk.). Psychiatria, Semmelweis. ISBN 9638154349 (1993) 

További információk

• Micale, M. S., & Porter, R.. Discovering the history of psychiatry, Oxford University Press. ISBN 0195077393 (1994) 
• Szendi Gábor, Bognár Róbert, (utószó:Buda Béla). Depresszióipar. ISBN 9789639270190 (2005) 
• Pethő Bertalan. Részletes psychiatria, I-II. ISBN 9630171260 (1989) 

Kapcsolódó szócikkek

• Neurológia
• Pszichológia