Vorszkla menti csata

	Vorszkla menti csata
Konfliktus	Timur–Toktamis háború
Időpont	1399. augusztus 12.
Helyszín	a Vorszkla partján, az oroszországi oldalon
Eredmény	Döntő tatár győzelem
	Szemben álló felek
Toktamis tatár hívei; Litván Nagyfejedelemség; Német Lovagrend; Havasalföld; Lengyel Királyság; Moldva	Arany Horda; Fehér Horda
	Parancsnokok
Toktamis kán; Nagy Vitold; Hanus német lovag †; I. István moldvai fejedelem †	Edigü; Temür Kutlug kán
	Szemben álló erők
Kb. 40 000 fő	Kb. 50 000 lovas
	Veszteségek
kb. 15–20 000 halott	kb. 5–6000 halott
	Térkép
	é. sz. 48° 54′ 15″, k. h. 34° 07′ 18″48.904167°N 34.121667°EKoordináták: é. sz. 48° 54′ 15″, k. h. 34° 07′ 18″48.904167°N 34.121667°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Vorszkla menti csata témájú médiaállományokat.

A Vorszkla menti csata (lengyelül Bitwa nad Worsklą, oroszul Битва на Ворскле, litvánul Vorsklos mūšis, ukránul Битва на Ворсклі, fehéroroszul Бітва на Ворскле) Toktamis elűzött tatár kán és támogatója, Nagy Vitold litván nagyfejedelem, valamint Timur Lenk és Timur Kutlug (1395–1400) között lezajlott csata volt a Dnyeper egyik mellékfolyója, a Vorszkla mellett, 1399. augusztus 12-én, amely az Arany Horda győzelmével zárult. A vereség hatására Vitoldnak le kellett mondani Toktamis támogatásáról és keleti terjeszkedési terveiről.

Előzmények

Belső-Ázsiában hatalmi harc bontakozott ki Timur Lenk (Sánta Timur vagy Tamerlan), a szamarkandi emír és Toktamis, az Arany Horda kánja (1377–1395) között, amelyből előbbi fél került ki győztesen. Timur és Toktamis kezdetben szövetségesek voltak, mivel Toktamis Timur segítségével került hatalomra. Azonban az 1390-es években kétszer is megtámadta Timur Lenket, aki az első árulását még megbocsátotta, de a második után Toktamisnak menekülnie kellett. Litvániába menekült, Nagy Vitoldhoz, akinek a segítségét kérte Timur Kutlug ellen, aki időközben átvette a hatalmat az Arany Horda felett. A litvánoknak megígérte, hogy a katonai támogatásért cserébe néhány orosz területet elcsatolhatnak az Arany Horda birodalmából. Toktamis nem először fordult segítségért, 1393-ban már kérte Lengyelországot és Litvániát, hogy támadják meg Timur Lenket.

Előkészületek

Vitold az expedícióhoz szintén külföldi segítséget kapott. Támogatást kért a Német Lovagrendtől (mellyel ez idő tájt igencsak jó viszonyban volt a lengyelek rovására), rokonától, II. Ulászló lengyel királytól, a moldvai és havasalföldi vajdától, valamint csatába szólította tatár és orosz (fehérorosz, orosz, ukrán) hűbéreseit. A vele vazallusi viszonyban álló I. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem és néhány tatár fejedelem viszont nem küldött csapatokat.

Vitoldnak az előző években már voltak más hadjáratai is a tatár területeken. 1397 és 1399 között a krími tatárok ellen hadakozott, s ekkor részben foglyokból, részben önkéntesekből álló tatár csoportokat telepített le Litvánia és Fehéroroszország vidékein, akiket ezentúl lipekeknek neveztek, ezt követően már ők is részt vettek az Arany Horda elleni háborúban.

Vitold IX. Bonifác pápa áldását is kérte a hadjárathoz, amelyet a pogány tatárok elleni keresztes hadjáratként szánt. A pápa az áldást megadta és azt 1399 májusában kinyilatkoztatta. Politikailag fontos szerepe volt ennek a hadjáratnak, mivel Litvánia csak 1387-ben vette fel a nyugati rítusú kereszténységet, emiatt eredménnyel növelhette európai szerepét Vitold.

A csata

Az egyesült litván, román, lengyel, német, tatár, orosz, ukrán és fehérorosz csapatok augusztus 5-én hatoltak be Oroszországba a Vorszkla folyó mentén. A haderő állítólag 40 ezer embert számlált, a tatároké 50 ezret (ez nem tekinthető pontos számadatnak), emellett tüzérségi fegyverekkel és harci szekerekkel is el volt látva, ami miatt az Arany Horda nem mert ütközetbe bocsátkozni Vitolddal. Ez a mai források szerint elég valószínűtlen, mivel a tíz évvel későbbi grünwaldi csatában sem használtak tűzfegyvereket a lengyelek és litvánok, sem a német lovagok.

Amikor a két haderő találkozott, Timur, hogy húzza az időt, három nap tűzszünetet kért, és tárgyalásokat folytatott Vitolddal a lehetséges behódolásról. Valójában ezidő alatt Edigü további erősítésekkel igyekezett Timur megsegítésére.

Vitold terve az volt, hogy szekérvár mögül felőrli a tatárokat. Ez a harcmodor Csehországban, német területeken és Havasalföldön is elterjedt volt, Kelet-Európában a lóháton küzdő nomád tatárok ellen használták. A havasalföldieknek eredményesen működő gyalogságuk volt, ezért Vitold rájuk is számított.

A tárgyalások eredménytelenül zárultak, sőt Vitold állítólag felbőszült Timur azon kijelentésén, hogy hatalmat követel magának Litvániában. A csata kezdetén Timur színlelt támadást intézett a szekérvár ellen, majd hirtelen visszavonult. Erre a litvánok utánuk eredtek, majd amikor már elég távol kerültek a szekérvártól, a beérkező Fehér Horda egységei Vitold csapatainak hátába kerültek, és bekerítették őket.

Vitold vereségét látva Toktamis sebtiben elmenekült a csatából, míg a litván lovassággal a tatárok nyílzápora végzett. Toktamis kivonulása miatt a szekérvárban is zavar támadt. Ezt kihasználva a tatárok nekivetették magukat, és nyomban szerteszét menekültek az oroszok, havasalföldiek, lengyelek és németek katonái.

A veszteségek

Vitoldnak nagy nehézségek árán sikerült elmenekülnie, ahol ő és szövetségesei lengyel források szerint 15-20 ezer embert vesztettek. Két unokatestvére, Demeter és András (Algirdas litván nagyfejedelem unokái), valamint a háborúban részt vevő I. István moldvai vajda és két testvére is elesett a csatában, velük együtt a Német Lovagrend 11 tagja és vezérük, Hanus lovag, valamint társa, Tamás. A Vitold mellett harcoló 50 szláv hercegből 20 lelte még halálát a harcban. A tatárok körülbelül 5-6 ezer halottal számoltak.

A tatárok a győzelem után nyomban betörtek litván területre és egészen Kijevig dúlták az országot. A Toktamis elleni harcokban még két alkalommal (1407-ben és 1408-ban) vezettek hadjáratot Vitold földjeire, mivel Toktamis több esetben ukrán területen keresett menedéket.

A következmények

Vitold Vorszkla melletti veresége miatt elszállt annak a lehetősége egyebek közt arra, hogy a Krími Kánságot uralma alá hajtva kijáratot szerezzen a Fekete-tengerre, de szerencséje is volt egyúttal, mivel az Arany Horda megtehette volna, hogy Ukrajnát és Moldvát az uralma alá vonja, de nem tették meg, mivel Timur fontosabbnak tartotta a Toktamis elleni harcot, mint a litván fejedelem megtörését.
A vereség után Litvániában belpolitikai viszályok kezdődtek, mert Vitold Moszkva ellen akart hadjáratot indítani, amiért az nem támogatta őt, de ebbe Novgorod és Pszkov (ahol szintén Vitold rokonai ültek) nem ment bele.

Vitold ráadásul eddigi szövetségesével, a Német Lovagrenddel is szembekerült, ami arra késztette, hogy feladja korábbi politikáját és ne harcoljon unokatestvére, a lengyel király ellen. A 15. század elején Litvánia és Lengyelország viszonya stabilizálódott, és végül egyesült erővel léphettek fel a Német Lovagrend ellen.