Ugrás a tartalomhoz

Varga Tamás (színművész, 1946)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Varga Tamás
2017-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
2017-ben (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele)
Született1946. szeptember 3. (78 éves)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Tevékenységszínész

A Wikimédia Commons tartalmaz Varga Tamás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Varga Tamás (Budapest, 1946. szeptember 3. –) magyar színművész, szinkronszínész.

Életpályája

[szerkesztés]

Pályáját 1970-ben az Egyetemi Színpadon kezdte, majd a 25. Színház tagja lett. 1976–1978 között a veszprémi Petőfi Színházban szerepelt. Öt évadon át a szolnoki Szigligeti, négy évig pedig a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1987–88-ban a Jurta Színház színésze volt. 1989-től szabadfoglalkozású művész.

Számtalan magyar és külföldi filmben játszott. Rendszeresen szinkronizál (hangját kölcsönözte többek között az Apáca show-ban Bill Nunn-nak, Az angol betegben Peter Rühringnek, a Star Trek: Az új nemzedék című sorozatban Worf hadnagynak és több mint harmincszor Danny Trejónak), illetve alkalmi produkciókban is játszik.

Önálló estjei, a "Jazz+próza", Charlie Parkerről, és az "Alkalmak, ha zengenek..." (versek zenével) évek óta műsoron vannak.

Feleségével és két fiával Nagykovácsin él 1994 óta. A település kulturális életében gyakran vállal szerepet – rendezvényeken műsorvezetőként, közreműködőként, az ünnepi alkalmakat fellépéseivel, versmondásaival színesíti –, amiért 2012 szeptemberében Nagykovácsiért Emlékéremmel tüntették ki.[3]

Jelentősebb szerepei

[szerkesztés]
Varga Tamás egy 2010-es rendezvényen

Színház

[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 74.[m 1][m 2][4]

  • Evangélium Színház - Sík Sándor: István király (Aba Sámuel)
  • Piccolo Színház - Graham Greene: Utazás nénikémmel (Worthworth)
  • Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Don Gaspar Guritan)
  • Ivancsics Ilona és színtársai - Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt (Szapper úr)
  • Karinthy Színház - Csathó Kálmán: Te csak pipálj Ladányi (Pókai Péter)
  • Pesti Színház - Sütő András: Álomkommandó (4. sonderes)
  • A mi kis falunk (sorozat, 2024) - Kucsmás bácsi
  • Semmelweis (2023) - Gassner
  • Tündértkert (sorozat, 2023) - Parasztember
  • A Király (tévésorozat; 2022) - Gabi bácsi
  • Megszállottak (magyar film, 2018)
  • Genezis (magyar film, 2018)
  • Napszállta (magyar film, 2018)
  • Kút (magyar film, 2016) - Jenő
  • Kossuthkifli (tévésorozat, epizód: Két sebzett szívü atya; 2015) - Climpurdinus
  • Noiré (rövidfilm, 2015) - Zsiga bá'
  • Robin des bois, la véritable histoire (francia vígjáték, 2015) - vak koldus
  • Las aventuras del capitán Alatriste (spanyol kalandfilmsorozat, epizódok: Con la soga al cuello, Los dos ingleses; 2015) - Mendigo
  • Drága Elza! (háborús filmdráma, 2014) - Ziffer Lajos
  • Tetemre hívás (rövidfilm, 2014)
  • Szuper-hipochonder (vígjáték film, 2014) - Tcherkistanais chez Dimitri
  • Walzer (holland kisjátékfilm, 2010)[5] - Arec
  • Az ügynökök a paradicsomba mennek (filmdráma, 2010) - Mr. Csikszi
  • A katedrális ("The Pillars of the Earth", történelmi filmdrámasorozat, epizódok: The Work of Angels, New Beginnings, Witchcraft, Legacy, Battlefield, Redemption, Master Builder, Anarchy; 2010) - várbeli[6]
  • Bunkerember (filmdráma, 2010) - Szeméttelepi 2
  • 1 töltény (kisjátékfilm, 2009) - 2. lövő
  • Született lúzer (televíziós vígjátéksorozat, epizód: Ász póker; 2008) - Jackie Collins
  • Mázli (vígjátékfilm, 2008) - vásárló
  • Robin Hood (angol BBC kalandfilmsorozat, epizódok: Lardner's Ring, L'île aux trésors; 2007) - Jailer
  • L'île aux trésors (francia vígjátékfilm, 2007) - Stanley, az öreg kalóz
  • A gyűjtő ("The Collector", kanadai tévés drámasorozat, epizód: The Exorcist; 2006) - Jasmina apja
  • A fény ösvényei (filmdráma, 2005) - hajléktalan
  • Szerencsés ember (kísérleti film, 2004) - Fekete juhász
  • Szeret, nem szeret (tévésorozat, epizód: Az új pszichológussal; 2004) - pszichológus
  • Oroszlánbarlang ("Den of Lions", francia akció thriller, 2003) - bevándorló
  • Chacho Rom - Az igazi cigány (magyar-német-francia filmdráma, 2004) -
  • A titkos háború (tévéfilm, 2002) -
  • A végső játszma (amerikai-angol-magyar akciófilm, 2001) - hontalan
  • Feri és az édes élet (játékfilm, 2001) - Lajos
  • Vírusbosszú ("Contaminated Man", angol-amerikai-német katasztrófa film, 2000) - ellenőr
  • Veszett idők - C-Losing Time (játékfilm, 1999) - Dr. Pozafiecs
  • Barátok közt (tévésorozat; 1998) - Zahorán János
  • Az öt zsaru (tévésorozat, epizód: Dögkút; 1998) - Csapos
  • A tükör képe (fekete-fehér játékfilm, 1997) -
  • Semmittevők (kisjátékfilm, 1997) -
  • A világ legkisebb alapítványa (filmdráma, 1997) - ávós
  • Retúr (filmdráma, 1997) -
  • Cadfael (angol krimisorozat, epizód: St Peter's Fair; 1997) - városi kocsis
  • Öregberény (tévéfilmsorozat, epizód: Esztike; 1994) -
  • Kis Romulusz (tévéfilmsorozat; 1994) -
  • Indián tél (filmdráma, 1993) - sofőr
  • La ragnatela 2 (olasz televíziós dráma, 1993) - El Perro, a kolumbiai maffiózó[7][8]
  • Privát kopó (tévésorozat, epizód: Az öngyilkos gyilkosságok; 1992)
  • Julianus barát ( magyar-olasz történelmi film, 1991) -
  • Az utolsó nyáron (játékfilm, 1991) -
  • Szomszédok (tévéfilmsorozat, 5 epizód; 1988, 1991) - biztonsági őr, rendőr, nyomozó
  • Napló apámnak, anyámnak (életrajzi filmdráma, 1990) -
  • Családi kör (tévéfilmsorozat, epizód: Vergődés; 1990) -
  • Vadon (történelmi filmdráma, 1989) -
  • Ismeretlen ismerős (zenés gyerekfilm, 1989) -
  • Linda (tévéfilmsorozat, epizód: Stoplis angyalok; 1989) -
  • Szigorú idők (tévéfilm, 1988) -
  • Eldorádó (filmdráma, 1988) -
  • Jelenetek a bábuk életéből (tévéfilmdráma, 1980) – Arthur Brenner (Heinz Bennent) (2. magyar szinkron)
  • Sándor Mátyás (tévéfilmsorozat, 1 epizód, 1979) -
  • Az erőd (játékfilm, 1978) - zsoldos
  • Régi idők focija (filmszatíra, 1973) - Drugics, a balszélső
  • Még kér a nép (filmdráma, 1971) - pap
  • Égi bárány (, 1970) - fehérkesztyűs
  • Egy ember, aki nincs (, 1963) - tanácselnök

Videóklip

[szerkesztés]

Hangoskönyv

[szerkesztés]
  • Bartha András: Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról (2004)[12]
  • Alexander Dumas: A három testőr (2005)[13]

Szinkron

[szerkesztés]

Rajzfilm

[szerkesztés]
  • Szamuráj Jack- Aku

Videojáték

[szerkesztés]

Díjai

[szerkesztés]
  • Szocialista kultúráért kitüntetés (a Szolnoki Szigligeti Színház színművészének, 1980)[14]
  • Nagykovácsiért Emlékérem (a kulturális életében betöltött szerepéért, 2012)[3]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. 2015. augusztus 27-i lekérdezés
  2. A színházi adattár Varga Tamás néven összesen 115 bemutatót jegyez, ebből: 39 Varga Tamás (1976) és 2 egy győri gyermekszereplő, így Varga Tamásé: 74.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 20.)
  3. a b Böngésző Újság Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (Elismerő díjak átadása - 2. oldal), Nagykovácsi.hu - 2012. szeptember
  4. Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  5. Walzer, hazazah.nl
  6. [1]
  7. RAIDUE: La ragnatela 2 (2) - La scheda, Archivio AdnAgenzia - 1993. január 11. (olaszul)
  8. SCENEGGIATO TV "LA RAGNATELA 2" 1993 con A.Occhipinti. YouTube (0:53-kor) a CaraVecchia TV hivatalos YouTube oldalán - 2015. február 23.
  9. Kiscsillag - Bújócska (OFFICIAL VIDEO). YouTube a Kiscsillag hivatalos YouTube oldalán - 2015. augusztus 25.
  10. Kiscsillag klippremier a hvg.hu-n: íme, a Bújócska, HVG.hu - 2015. augusztus 25.
  11. Bogoz - Nekem így jó (hivatalos videóklip). YouTube a Bogoz hivatalos YouTube oldalán - 2015. április 13.
  12. Kézikönyv a Nők elsárkányosodásáról, libri.hu - (hozzáférés: 2015. augusztus 27.)
  13. A három testőr, libri.hu - (hozzáférés: 2015. augusztus 27.)
  14. Kitüntetések, Művelődési közlöny 24. évfolyam 9. szám - 1980. május 7. (online: adtplus.arcanum.hu)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]