Sztehlo Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sztehlo Gábor
Sztehlo Gábor.jpg
Sztehlo Gábor körülbelül 25 évesen
Született 1909. szeptember 25.
Budapest
Elhunyt 1974. május 28. (64 évesen)
Interlaken, Svájc
Nemzetisége magyar
Fontosabb munkái a Gaudiopolis létrehozója
Kitüntetései Világ Igaza
Segítő kéz
A Deák téri szobor metszete

Sztehlo Gábor[1] (Budapest, 1909. szeptember 25.Interlaken, Svájc, 1974. május 28.) evangélikus lelkész. Kétezer ember megmentője, a Gaudiopolis - Örömváros megálmodója, létrehozója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Új-Hatvani templom

Miután 1931-ben Sopronban elvégezte az evangélikus teológiát, Finnországban volt ösztöndíjas. 1932-ben szentelték lelkésszé, 1933-1935 között a új-hatvani gyülekezetben szolgált, egy év alatt templomot épített, presbiterével, Legány Ödönnel karöltve. 1935-1942 között Nagytarcsán volt lelkész. A finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet aztán 1938-ban alapítottak meg.

1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával Neÿ Ákos vasútigazgató családi villájában. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.

1945 tavaszán a Weiss Manfréd által felajánlott területen megszervezte a Pax gyermekotthont. A gyermekotthon 1950-es államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben. 1956-ban családja Svájcba költözött, de ő nem ment velük, mert folytatni kívánta munkáját. Az evangélikus egyház keretén belül szeretetotthonokat szervezett.

1961-ben svájci látogatása közben infarktust kapott, így orvosi javaslatra Svájcban maradt és ott folytatta tovább lelkészi tevékenységét. Útlevele lejárt, még látogatóként sem térhetett vissza Magyarországra. A szigorú korlátozást a svájci állampolgárság elnyerése oldhatta volna fel. Áhította a tíz éves várakozás leteltét, hogy hazatérhessen végre szeretett hazájába. Két hónap választotta el álma megvalósulásától.

Hamvai hazatértek, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Szabadkőműves pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946-ban újjáalakult a Régi Hívek páholy, ennek lett a tagja Sztehlo Gábor. Hamarosan, 1949-ben megválasztották a második felügyelő helyettesévé. 1949. június 9-én előadást tartott a páholyban „Az evangélium és a szociális haladás eszméi” címmel. A Pax gyermekotthon vezetésével kapcsolatos elfoglaltságai miatt gyakran hiányzott a páholymunkákról, de ezeket az eseteket előre bejelentette és eljuttatta adományait az özvegyperselybe. Páholya 1950-ben megválasztotta a második felügyelői tisztségre. 1950-ben betiltották a szabadkőművességet, a páholy munkája abbamaradt.

1962 után Svájcban újra bekapcsolódott a szabadkőművességbe, az interlakeni szabadkőműves kört látogatta. Esetenként Luzernban, Thunban és St. Gallenban vett részt szabadkőműves páholymunkán.

Gaudiopolis – Örömváros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – a közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek; könyvtárt, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak, azóta is rejtély, hogyan sikerült 1950-ig életben tartani az intézményt.

Emlékezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A centenárium évében
kiállítást rendeztek az Evangélikus Országos Múzeumban
Szavakra már nem emlékszem. Csak arra, hogy amikor megláttam Gábor bácsit, minden félelmem szinte egyszerre eloszlott. Mosolyogva fogadott, – szavak helyett – magához ölelve bevitt engem rögtön a nagyobb fiúk közé. Nem emlékszem, hogy kérdezett volna valamit, talán átérezte motyogásomból bajomat, kilátástalan helyzetemet. Mintha kisütött volna nap! És ráadásul a fiúk is egyöntetűen szívesen fogadtak. Úgy emlékszem, akkor egyedül Fóti Pali élt különszobában, mint aki – már akkor egyetemistaként – a legidősebb volt köztünk. Mi többiek pedig (Horváth Ádám, Weingrúber Pista, Kudar Laci és sorolhatnám tovább új barátaimat) abban a házban közös szobában laktunk, ahol Gábor bácsiék is, a lakásuk mellett. Mi voltunk a „nagy fiúk”. Nem voltak köztünk „árkok”, ellentétek. Néhány nap alatt úgy éreztem, itthon vagyok. Ez az én családom. Csak sokkal később ismertük meg egymás sorsát, az első élményem az előítélet nélküli befogadás volt. Ez volt első örömöm, s ebben az örömben bizonyára én is megnyíltam. Gábor bácsi „atyám” lett, a fiúk és lányok pedig testvéreim. S ebben a családban kaptam további örömöket is.
Keveházi László

„Anyámat egy ideig zavarta a lapszerkesztésben és az általa működtetett Fehérholló könyvkiadó vezetésében az, hogy a gyerekek a lába körül ugráltak, úgyhogy Ádám bátyámmal együtt bekerültünk a híres Sztehlo Gábor-féle, fiúk városa jellegű Gaudiopolis-intézetbe. Sztehlo Gábor, aki szerintem megérdemelné, hogy szentté avassák, evangélikus lelkészként a háború alatt körülbelül ezer zsidó gyereket mentett meg oly módon, hogy a pesti és budai nagyiparos és arisztokrata barátai villájába beállított tíz-tizenöt gyerekkel, és azt mondta, például vitéz Szenczy Aladárnak: „Bujtasd el őket, és ha jönnek a nyilasok, kérd ki magadnak: miként merik feltételezni, hogy egy vitéznek zsidók bujkálnak a házában?” Így mentett meg közel ezer gyereket, többek közt egy 17 éves fiút, Oláh Györgyöt, a későbbi Nobel-díjas vegyészt, akinek a szerves kémia megújítását, az ólommentes benzin kifejlesztését köszönheti a világ. A Sztehlo-intézet tovább működött 1945 után, a túlélő szülők elvitték a gyerekeiket, az árvák maradtak. Melléjük felvette az utcákon csavargó háborús árvákat is, és csomó magunkféle félárva is oda került.”

Sárközi Mátyás író

... A Keveházi László által emlegetett padon ülve beszélgettem vele utoljára Interlakenben. Pár hónap hiányzott a tíz évhez, hogy megkapja a svájci állampolgárságot és hazajöhessen. Nagyon vágyott haza. Kettő hónappal előtte azonban jött a postai küldemény, amit csak félig tudott felbontani. Ott halt meg a padon.

Lelkiismeret furdalásom van nekem személy szerint. De lelkiismeret furdalása lehet egész Magyarországnak. Sőt nem sértő szándékkal mondom, de az egyháznak is, hogy Sztehlo Gáborról csak ennyit tudunk, hogy róla csak pár hónapja neveztek el egy kis közt, az Árnyas közt, hogy csak most lesz majd szobra Budapesten.

Az én tudatomban, bármilyen nagyra tartom Wallenberg hősi tevékenységét, Sztehlo Gábor előbbre van. Wallenberget, amíg nem jöttek az oroszok, védte diplomáciai védettsége. Sztehlot semmi mást nem védte, mint a saját bátorsága, önfeláldozása. Mindenét, ami vagyon, elvesztette, az otthonát elvesztette, aztán a családját is elvesztette. Aztán mi elvesztettük őt, személyes kapcsolatban. Nem találkozhattunk vele azóta.

Horváth Ádám rendező

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Deák téren felállított szobra
Vígh Tamás alkotása
Nézetek, metszetek
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér VII.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér VI.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér VIII.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér II.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér XII.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér III.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér V.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér IV.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér IX.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér XV.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér magyar felirat.JPG
Szethlo Gábor szobra Budapest Deák tér angol nyelvű felirat.JPG

Műve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Isten kezében (Sztehlo Gábor naplója alapján sajtó alá rendezte Bozóky Éva, 1986)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bartosné Stiasny Éva[5]: Háborúban békességben. A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás megmenekülése. Luther Kiadó, 2005, ISBN 9639571350
  • Miklya Luzsányi Mónika: Frontvonal.Sztehlo Gábor élete, Harmat Kiadó, 2003
  • Miklya Luzsányi Mónika: Hogy véget érjen a sötétség. Dokumentumok Sztehlo Gábor gyermekmentő munkájáról a II. világháború idején, Harmat Kiadó, Budapest, 2003
  • Merényi Zsuzsanna: Sztehlo Gábor, a gyermeknevelő. PSZM- Országos Evangélikus Múzeum- Athya Bt. (1993, 2009) ISBN 978-963-067221-4
  • Koren Emil: Sztehlo Gábor élete és szolgálata. Országos Evangélikus Múzeum (1994)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Neve több dokumentumban, az új-hatvani emléktáblán is ebben a formában jelenik meg: Sztehló Gábor
  2. http://www.evangelikus.hu/lapszemle/o-ihlette-a-valahol-europaban-toertenetet-2013-sztehlo-gabor-a-gyermekmento/?searchterm=None
  3. Az Árnyas és a Budakeszi út közötti egykori Árnyas köz
  4. Jövő héten lesz a Sztehlo szobor avatása – Háttérinformációk a szoborról, 2009. szeptember 18. (Hozzáférés: 2009. szeptember 25.)
  5. A szerző, Sztehlo Gábor munkatársainak egyike