Szalay Sándor (nyomdász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szalay Sándor
Született1896. április 17.
Kaposvár[1]
Elhunyt1981. július 20. (85 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaWeisz Erzsébet
Gyermekeihárom gyermek:
Szalay Kálmán, Szalay László, Szalay Piroska
Foglalkozása
  • eszperantista
  • nyomdász
  • könyvkereskedő
  • kiadó
  • ellenálló
  • fordító
  • nyelvész
SablonWikidataSegítség

Szalay Sándor (Kaposvár, 1896. április 17. – Budapest, 1981. július 20.) nyomdász, könyvkiadó, könyvkereskedő, munkásmozgalmi aktivista, eszperantista és antifasiszta ellenálló volt. Ez utóbbiként az ő kezdeményezéséből (Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége) fejlődött ki a Bajcsy-Zsilinszky Endre fémjelezte ellenállási csoport.

Fiatalkora[szerkesztés]

Szalay Sándor 1896. április 17-én született Kaposváron, Szalay Sándor és Szalay Erzsébet első gyermekeként. Apja tényői születésű volt és katonaidejét a pápai 7. Honvéd Huszárezrednél szolgálta le huszárként, majd feleségül vette a kaposvári születésű unokatestvérét és a kaposvári rendőrség kötelékébe lépett. Később a Kaposvár Vármegyeháza őrségének vezetőjeként szolgált.

Iskolai tanulmányait Kaposváron, a MÁV Meggyes utcai internátusában kezdte, Vajthó Jenő tanítónál, majd a belvárosi polgári iskolában folytatta, Csukly Gyulánál. A következő osztályait az Anna utcai, majd a Petőfi utcai iskolákban végezte. Ezután visszatért a belvárosi polgári iskolába, ahol 12. éves koráig tanult. 1908. június 16-án lett nyomdászinas a kaposvári vármegyeháza nyomdájában. Itt ismerkedett meg Erényi Ferenccel, aki megismertette a munkásmozgalommal és a szocialista eszmével.

1912. augusztus 15-én lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.[2]

Az első világháború alatt[szerkesztés]

1914-ben sorozási írnok volt. 1915. május 23-án behívták sorozásra, de alkalmatlannak találták. Fél év múlva, 1915. december 24-én újra sorozásra hívták, és ezúttal alkalmasnak is találták, így bevonult tüzérnek a 7. komáromi vártüzérekhez. A kiképzés után a komáromi Spitzer nyomdába irányították külső munkára. 1916. június 2-án Dél-Tirolba vezényelték. Bécsen, Sankt Pöltenen, Amstettenen, Salzburgon és Innsbruckon át Trentóba négy nap alatt jutottak el vasúton. Innét gyalogosan meneteltek a frontra a Via Judicarián Ronconéba. Augusztus 19-én a tiszti szállás sziklából kivájása közben, csákánnyal egy fel nem robbant töltetet tartalmazó sziklát megütve, a szikla felrobbant és ő súlyosan megsérült. Nozzolo Grandón látták el a sérüléseit, és Trentóban, majd Bolzanóban lábadozott. Végül Innsbruckban szedték ki a köveket a szemeiből. Innét szeptember 12-én bocsátották haza, és a győri evangélikus szeretetkórházban lábadozott. Október közepén érkezett vissza korábbi állomáshelyére, Komáromba. Itt a következő tavaszig főleg őrszolgálatot teljesített, majd május 23-val ismét kivezényelték a Spitzer nyomdába külső szolgálatra. Itt egészen 1918. március elejéig dolgozhatott, amikor visszavezényelték az olasz frontra. Cavalesében aknavető-kiképzésen vett részt, ahol maláriában megbetegedett. Ismét Bolsanóban kezelték, majd Sankt-Johann in Tirolban. Innét először Mosonmagyaróvárra küldték lábadozni, majd visszavezényelték az ezredéhez Komáromba. Itt egy kisebb megszakítással augusztusig maradt, majd augusztus 16-án visszavezényelték Trentóba. Ezúttal a lába dagadt be néhány nappal az érkezés után, így ismét kórházba került. Gyógyulása után Ravinában tüzérségi távírász tanfolyamra osztották be. Itt is maradt egészen november 2-ig, amikor először Trentóba meneteltették őket, majd egyszerűen ott helyben feloszlatták és szélnek eresztették a századát. Nyolc nap alatt jutott haza Kaposvárra.[2]

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt[szerkesztés]

A fosztogatások miatt, a kaposvári kereskedők polgárőrséget szerveztek, amibe ő is belépett. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Weisz Erzsébetet, aki ez idő tájt kalapossegédként dolgozott, és akit 1919. április 6-án jegyzett el. A Károlyi-kormány rendeletére újra bevonult, ezúttal a kaposvári 19. honvéd gyalogezredhez. Májusban besorozták a Vörös Hadseregbe, tüzérként Hajmáskérre vezényelték, ahol azonban lovásznak osztották be. Később írnok lett, majd a csehek ellen vezényelték őket, de miután a cseheket nem találták, Budapestre indították. Innét Törökszentmiklósra, majd Karcag felé meneteltek, de a román előretörés elől visszavonultak Szolnok felé. Szolnokról Budapesten át Hajmáskérre tértek vissza. Augusztus 2-án szabadságra hazautazott Kaposvárra. Itt érte a hír a Tanácsköztársaság bukásáról.[2]

A Horthy korszak[szerkesztés]

Házassága[szerkesztés]

1919. augusztus 6-án házasodott össze Erzsébettel. A választását a szülei (kimondatlanul a felesége zsidó származása miatt) ellenezték, de később nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük és menyük, ill. annak családja között.

Politikai (munkásmozgalmi) tevékenysége[szerkesztés]

Néhány hónappal később valaki feljelentette "vörös könyvek birtoklása" miatt, ezért házkutatást tartottak az otthonában és több vörös kötésű könyv társaságában letartóztatták. Másnap a rendőrfőnök közbenjárására elengedték. Néhány héttel később több barátjával elhatározták, hogy újraalakítják az MSZDP kaposvári szervezetét. Az alakuló ülésen beválasztották a vezetőségbe.

1920. tavaszán újra behívták katonának. A hajmáskéri E-74-es tüzérosztály írnoka lett, majd visszavezényelték Kaposvárra, az ezred nyomdájába műszaki vezetőnek. Októberben szerelt le.

1923-ban lemondott az MSZDP kaposvári elnökségének tagságáról, hogy egy új munkásotthon építésének koordinálására tudjon koncentrálni. Jótékonysági rendezvényekből és önkéntes felajánlásokból, valamint a szervezett munkások "otthon-fillérjeiből" 1924. nyarán készült el a városvezetéstől kapott telken. Ennek a munkásotthonnak a választmányában – melynek Szalay Sándor volt az elnöke – kezdte magyarországi politikai pályafutását Nagy Imre későbbi miniszterelnök.

A következő évben beválasztották a Somogy-megyei Munkások Fogyasztási Szövetkezete igazgatóságába,[3] de az érintettek érdeklődésének hiánya elkedvetlenítette és Kálmán fia születése után inkább a saját boldogulására akart koncentrálni.

Könyv- és papírkereskedő[szerkesztés]

1926-ban elhagyta Kaposvárt és főleg az apósa által, annak házára felvett 10 millió korona kölcsönből Bátaszéken könyv- és papírkereskedést nyitott. Bár az első hónapokban szinte semmit sem adott el, három évvel később, a hitel visszafizetése után egy jól prosperáló üzletet tudott eladni 4000 pengő készpénzért. Közben, 1927-ben megszületett László fia is.[4]

1929 novemberében 8000 pengőért nyomdát, papír- és könyvkereskedést vásárolt Kiskőrösön Bíró Bálint ügyvédtől. 1931-ben megszületett Piroska lánya és mivel a vállalkozás kereskedés oldala nem ment valami fényesen, továbbá helyi nyomdai megrendelés is nagyon kevés volt, így pontosan három év után ismét költözött a család, ezúttal Budapestre, ahonnét a család megélhetését biztosító szinte összes megrendelés származott. Nyomdáját először a józsefvárosi Tavaszmező u. 1. szám alá költöztette, majd innét átellenbe a 8. szám alá. Főleg hírlapokat és periodikus kiadványokat nyomtatott megrendelésre, de a könyv- és papírkereskedést kénytelen volt bezárni.

Első bebörtönzése politikai okokból[szerkesztés]

1934-ben elvállalta a Vasas c. újság nyomását, de a kefelenyomatot csak azután továbbította az ügyészségnek engedélyeztetésre, amikor a kinyomtatott példányokat már elvitték. Néhány óra múlva nyomozók jelentek meg és a kész lapot keresték. Mivel azt nem találták, megelégedtek a kéziratokkal és a szedés megrongálásával. Mivel egyéb retorzió nem érte, felbátorodva több hasonló kiadványt is elvállalt, amiket hasonló módon intézett az ügyészséggel és a rendőrséggel. Július 10-én azonban letartóztatták és vizsgálati fogságba helyezték. Mint kiderült, a "Vasas" c. lapban "Készül az új háború, fokozzuk ellene a védekezést!" címmel megjelent cikk miatt, kémkedés címén egy év fogházra ítélték. Ekkor került politikai okokból először börtönbe. 1935. július 9-én szabadult. Szabadulása után a "Vadászat" és a "Nimród" lapok nyomásával is megbízták és más, nagyobb volumenű munka mellett eszperantó nyelvű könyveket kezdett nyomtatni, majd kiadni.[5]

Műfordító, könyvkiadó és kortárs szerzők mecénása[szerkesztés]

1937-ben adta ki saját fordításában Fáy András mesekönyvét[6] eszperantó nyelven. Emellett több saját fordítású novellagyűjteményt is megjelentetett eszperantóul.[7] Ekkor alapította a "Szalay Irodalmi Kör"-t, melynek hírleveleiben neves szerzők írásai mellett fiatal szerzők verseit és novelláit is megjelentette.

Saját kiadásban, a cenzúrát semmibe véve, részletre, kedvezményes áron, néha ingyen nyomtatta ki fiatal munkásírók és -költők köteteit.[5]

1939. szeptember 3-án ismét behívták. Ezúttal a rákospalotai 201. légvédelmi üteg írnoka lett. 1943. végéig szolgált itt, majd rendelkezési állományba helyezték.[2]

Antifasiszta ellenállás[szerkesztés]

Bár meggyőződésesen Trianon-ellenes revizionista volt, a Hungarista Mozgalommal semmilyen mértékben nem tudott azonosulni. Nyomdájában a '30-as évek végétől ugyanazon nyomdagépről kerültek le a "Vissza Nagy-Magyarországot!" és az illegális antifasiszta, háborúellenes röplapok. Emiatt megfigyelték és gyakran le is tartóztatták.[5]

1944 márciusában ellenállási mozgalmat alapított Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége néven. Több más szervezkedés és párt csatlakozása után ebből hamarosan megalakult a Magyar Front, mely Intéző Bizottságának egyik titkára volt. 1944. november 22-én a többiekkel együtt Tartsai Vilmos lakásán tartóztatták le és (bár megpróbálta a nyilasokat meggyőzni, hogy ő csak konzervet ment oda vásárolni), a Margit krt-i fogházba hurcolták, ahol hetekig vallatták. Végül az ostrom idején szabadult ki.[7][8][9] Érdemei elismeréseként 1946-ban a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.[10]

Hadifogság[szerkesztés]

1945. január 16-án a Barcsay utcai gimnáziumból kilépve, az akkor 17 éves László fiával együtt elfogták az oroszok és a foksányi fogolytáborba hurcolták őket. Itt hamarosan kinevezték a 15. barakk vezetőjévé ("propagandista"), aminek következményeként valamivel jobb ellátmányt kapott és ez a fia életét is megmentette, aki röviddel érkezésük után megbetegedett. Április elején, az akkor már gyógyult és megerősödött fiát továbbvitték a Szovjetunióba, őt magát pedig 30-án hazaengedték. Egy két napos zagyvarékasi megállóval, összesen nyolc nap alatt jutott haza.[2]

A Kommunisták börtönében, közben államosítás[szerkesztés]

1946. tavaszán több társával röplapot írt, szerkesztett és nyomott, amely felszólította a béketárgyalásokon résztvevő politikusokat, hogy etnikailag igazságosabb határokért küzdjenek. Miután 1947. karácsonyán több barátját is elhurcolták, elköltözött otthonról és egy ismerősénél bujkált márciusig. Ezután hazatért és újra dolgozni kezdett a nyomdájában, ahonnét szeptember végén vitték el az Andrássy út 60-ba. Több heti kínvallatás után izgatással vádolták meg az ekkor már kétéves röplap miatt, amiért végül jogerősen kettő év börtönt kapott.[11] Ekkor volt harmadszorra politikai fogoly, ezúttal a másik ("saját") oldalon. A szegedi Csillagból 1950. november 18-án szabadult. Amíg ő börtönben volt, az Auróra u. 39. szám alatt található nyomdáját kártalanítás nélkül államosították és felszámolták.

Ezután több nyomdában is dolgozott és a Fővárosi Nyomdaipari Vállalattól ment nyugdíjba korrektorként 1963. május 31-én.[2] 1981. július 20-án hajnalban hunyt el a Vas utcai kórházban szívelégtelenségben, miután előző reggel szívinfarktuson esett át.

Eszperantista[szerkesztés]

1910. nyarán Marich Ágoston a kaposvári városházán tartott ismertető előadást az eszperantó nyelvről, ami nagy hatást tett Szalay Sándorra.

1919. őszén Takács József felajánlotta, hogy ingyenes eszperantó nyelvtanfolyamot tartana a munkásoknak Kaposváron. A tanfolyamot Szalay Sándor szervezte meg és a 130 jelentkező egyikeként maga is részt vett rajta. Gyakorlásképpen hamar levelezni kezdett. Első levelező partnere Holger Hansen dán tanító volt.

1921-ben részt vett a Magyar Munkás Eszperantó Szövetség (Hungara Esperanto Societo Laborista) kaposvári csoportja, majd 1922-ben a Magyar Országos Eszperantó Egyesület kaposvári csoportjának, megalapításában. A következő évben az általa vezetett Munkásotthonban eszperantó tanfolyamot tartott.[12]

1932-ben belépett a Katolikus Eszperantó Egyesületbe, aminek később főtitkára lett.

1935-től nyomdájában eszperantó nyelvű könyveket és egyéb kiadványokat nyomtatott, melyek egy részének ő volt a kiadója is.

1937-ben a magyar eszperantisták jubileumi kongresszusán 1000 téglát ajánlott fel egy eszperantó kultúrház megépítéséhez.[13]

A Budapest, józsefvárosi Kender utcát (ma Auróra u.), ahol a 39. szám alatt nyomdája is volt, kezdeményezésére 1939-ben Eszperantó utcára nevezték át.

1941-42-ben, majd 1946-47-ben újra, a Magyar Országos Eszperantó Egyesület főtitkára volt.[7]

1945-ben a foksányi fogolytáborban Kussinszky Kornéllal eszperantó nyelvtanfolyamot szervezett a hadifoglyoknak.

Egyéni tagja volt az Eszperantó Világszövetségnek, melynek magyarországi "delegito"-ja volt 1968-ig. Tagja volt továbbá a Magyarországi Eszperantó Szövetségnek is.

Kitüntetései[szerkesztés]

A Magyar Szabadság Érdemrend (1946. augusztus 26. Nagy Ferenctől és Tildy Zoltántól)[10]

Családja[szerkesztés]

Fiai gyermekkoruk óta a nyomdában foglalatoskodván, mindketten a nyomdászatot választották hivatásul. Az idősebbik Kálmán a Dabasi Nyomda főmérnöke, majd vezérigazgatója volt nyugdíjazásáig.[5] László a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat 10. sz. gyáregységének volt az igazgatója. Ebben a Király (Majakovszkij) utcai nyomdában nyomták az összes fontosabb sport- és kulturális esemény plakátját és belépőjegyét. László emellett nemzetközi röplabda játékvezető volt, aki ebben a minőségében, majd sportvezetőként 1964. és 1992. között a magyar küldöttség tagjaként minden olimpián és világbajnokságon részt vett.[4] Lánya Piroska könyvelőként dolgozott, majd az Órások Szövetkezetétől pénzügyi csoportvezetőként és főpénztárosként ment nyugdíjba. Szeretett felesége 1969 májusában rákban hunyt el.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  2. a b c d e f Szalay Sándor. Mérföldkövek, állomások, események életem országútján – Szalay Sándor emlékiratai. Budapest: magánkiadás [1974]. Hozzáférés ideje: 2021. március 4. 
  3. Uj-Somogy, 1921. október (3. évfolyam, 223-248. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
  4. a b Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságíók, sportorvosok, sportszakemberek. III. kötet S-Z (Szekszárd, 1994) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 5.)
  5. a b c d e Magyar Nemzet, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 5.)
  6. András Fáy: Fáy András eredeti meséi és aphorizmái. 1825. Hozzáférés: 2021. szeptember 5.  
  7. a b c Magyar Életrajzi Lexikon 1978-1991 (1994) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
  8. Magyar Nemzet, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
  9. Boldizsár Iván. A második Magyarország (1946) 
  10. a b Magyar Közlöny – Hivatalos lap, 1946. augusztus-december (188-297. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
  11. Népszava, 1948. december (76. évfolyam, 277–302. sz.) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.) „Elfogták az összeesküvők nyomdászát”
  12. Útközben, 1975 (9. évfolyam, 1-4. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.) „Eszperantó mozgalom Kaposvárona húszas években”
  13. Nemzeti Ujság, 1937. június (19. évfolyam, 121-145. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. szeptember 5.)

Források[szerkesztés]

Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. 355. o. ISBN 963-05-6422-X