„Ferdinand Foch” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
53. sor: | 53. sor: | ||
===Az Északi hadseregcsoport parancsnoka=== |
===Az Északi hadseregcsoport parancsnoka=== |
||
===Működése Olaszországban, majd Pétain helyetteseként=== |
|||
===1917=== |
|||
===A nyugati antant csapatok főparancsnokaként=== |
===A nyugati antant csapatok főparancsnokaként=== |
||
Az [[Első világháború|I. világháború]] kezdetén hadtest-, majd hadseregparancsnok (9. francia hadsereg). Noha a háború kitöréséig csak mint kitűnő elméleti szakembert ismerték (gyakorlatilag éles helyzetben sosem próbálhatta ki magát), [[1914]]. [[szeptember 5.|szeptember 5-én]] a marne-i francia ellentámadás során aratott győzelem részben az ő nevéhez is fűződik: nem csak kivédte a [[Párizs]]t fenyegető német támadást, de romba döntötte a németek gyors háborúba vetett elképzeléseit is. Később számos jelentős ütközetben tűnt ki, amiért [[1917]]. [[május 5.|május 5-én]] kinevezték a hadsereg vezérkari főnökévé (a főparancsnok Pétain tábornagy). [[1918]]. [[március 27.|március 27-én]] a Franciaországban harcoló valamennyi szövetséges sereg (angolok, amerikaiak, ausztrálok) fővezére lett. Nem csak megállította a németek végső támadását, de sikeres ellentámadásra váltott, amivel végső soron eldöntötte a világháború – egyébként akkor már nem kétséges – végkimenetelét. A világháború után – számos kitüntetés mellett – a [[Brit Hadsereg]] tábornagya is lett, és lengyel marsallbotot is kapott. |
Az [[Első világháború|I. világháború]] kezdetén hadtest-, majd hadseregparancsnok (9. francia hadsereg). Noha a háború kitöréséig csak mint kitűnő elméleti szakembert ismerték (gyakorlatilag éles helyzetben sosem próbálhatta ki magát), [[1914]]. [[szeptember 5.|szeptember 5-én]] a marne-i francia ellentámadás során aratott győzelem részben az ő nevéhez is fűződik: nem csak kivédte a [[Párizs]]t fenyegető német támadást, de romba döntötte a németek gyors háborúba vetett elképzeléseit is. Később számos jelentős ütközetben tűnt ki, amiért [[1917]]. [[május 5.|május 5-én]] kinevezték a hadsereg vezérkari főnökévé (a főparancsnok Pétain tábornagy). [[1918]]. [[március 27.|március 27-én]] a Franciaországban harcoló valamennyi szövetséges sereg (angolok, amerikaiak, ausztrálok) fővezére lett. Nem csak megállította a németek végső támadását, de sikeres ellentámadásra váltott, amivel végső soron eldöntötte a világháború – egyébként akkor már nem kétséges – végkimenetelét. A világháború után – számos kitüntetés mellett – a [[Brit Hadsereg]] tábornagya is lett, és lengyel marsallbotot is kapott. |
A lap 2015. október 29., 00:39-kori változata
Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját! Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre! Legutóbbi módosítás: 2015. október 29. |
Ferdinand Foch | |
Ferdinand Foch marsall 1921-ben | |
Született | 1851. október 2. Tarbes, Franciaország |
Meghalt | 1929. március 20. Párizs, Franciaország |
Sírhely | Invalidusok dómja |
Állampolgársága | francia |
Nemzetisége | francia |
Rendfokozata | marsall |
Csatái | Porosz–francia háború Első világháború |
Kitüntetései | |
Halál oka | szívinfarktus |
Iskolái | École polytechnique |
Ferdinand Foch aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferdinand Foch témájú médiaállományokat. |
Ferdinand Foch (kiejtése kb. „Ferdinan Fos”) (Tarbes, Franciaország, 1851. október 2. – Párizs, 1929. március 20.) francia katonatiszt, marsall, katonai teoretikus. Polgári családból származott, fiatal korában részt vett a porosz–francia háborúban, majd a politechnikum elvégzését követően 1873-ban tüzérnek állt. Elvégezte a vezérkari akadémiát, ahol később tanár, majd az intézmény igazgatója lett. 1907-ben dandárparancsnokká, majd hadosztály-, később hadtestparancsnokká léptették elő.
Az első világháború kitörését követően részt vett az Elzász-Lotharingia elfoglalásáért indított támadó hadműveletben, azonban az általa vezetett XX. hadtest súlyos veszteségeket szenvedett a Morhange melletti harcokban. Nemsokkal később a IX. hadsereg parancsnokává léptették elő, mely tisztségében részt vett a német offenzíva megállításában az 1914. szeptember 5-i első marne-i csatában. A nyugati front számos csatájában részt vett, 1917. május 5-én a francia hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki. 1918. március 27-én a nyugati fronton harcoló antant csapatok főparancsnokának választották. Parancsnoksága alatt az antant erők megállították a német csapatok tavaszi offenzíváját, majd pedig áttörték a német vonalakat és egészen a német határig vonultak előre. Az ő részvételével írták alá a felek az 1918-as compiègne-i fegyverszünetet, mely a fegyveres harc végét jelentette a nyugati fronton. Részt vett a versailles-i békeszerződés munkálataiban, megkötését követően azonban azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”. Szavai igaznak bizonyultak, mivel húsz év és 64 nappal később, 1939. szeptember 1-én kitört a második világháború.
Származása és korai pályafutása
1851-ben született Franciaország Tarbes nevű városában. A politechnikum elvégzése után 1873-ban a tüzérnek állt, majd a vezérkari akadémiát is elvégezte, ahol később tanár, majd az intézmény igazgatója lett. 1907-ben dandárparancsnokká, majd hadosztály-, később hadtestparancsnokká léptették elő.
Első világháborús pályafutása
Részvétele a határ menti csatákban és a marne-i harcokban
Foch a világháború kitörésének idején a Édouard de Castelnau tábornok vezette II. hadsereghez tartozó XX. hadtest parancsnoka volt, mely részt vett a Joseph Joffre marsall vezette Elzász-Lotharingia elleni támadásban, mait az ún. XVII. terv alapján akartak végrehajtani. A hadműveletek eleinte sikeresek voltak, francia csapatok augusztus 19-én elfoglalták Mülhausent, az a II. hadsereg sikeresen benyomult Nyugat-Elzászba és a I. hadsereg délen elfoglalta Sarrebourgot. Joffe tábornok a kezdeti előrenyomulást látva folytatni akarta a támadást. A lotharingiai offenzívát eleve ellenző Castelnau tábornok Focht óvatosságra intette, a hadtestparancsnok azonban augusztus 20-án hadtestével előretört a Morhange városa mellett található, lankás, sekély völgynek. Foch negyvenháromezer emberével a Forêt de Cremency és a Forêt de Bride erdőségein előrenyomulva csakhamar erős ellenállásba ütköztek a terepet jól ismerő német csapatok részéről. A Morange melletti mezőre érve a német géppuskák pergőtüze súlyos veszteségeket okozott a nyílt terepen rohamozó franciák soraiban, akik legalább ötezer fős veszteséget szenvedett.[1] Foch kénytelen volt visszavonulni, és hamarosan a térségben lezajlott gyors francia átcsoportosítás ellenére északon-és délen is kénytelenek voltak a francia hadosztályok visszavonulni. A morhangei kudarc ellenére Foch megtarthatta tisztét, és a franciák bátor támadását csodáló Joffre tábornok elismerésének köszönhetően nem sokkal később az újonnan alakult IX. hadsereg parancsnokának nevezték ki.[2]
Az elszászi kudarcot követően kibontakozó német offenzíva elől a francia csapatok kénytelenek voltak meghátrálni, és a 4., 5. és 9. francia hadsereg a brit expedíciós erőkkel együtt igyekezett rendezetten visszavonulni a először a Somme, majd Párizs felé. Focht személyes veszteségek is sújtották, mivel egyetlen fia a visszavonulást megelőző napokban elesett. A német csapatok sikeresen átkeltek a Somme-folyón, majd parancsnokuk, Helmuth von Moltke tábornagy az eddigi tervekkel ellentétben csapataival Párizs elfoglalása helyett a védősereg bekerítését akarta elérni. A franciák erőiknek hatékony átcsoportosítását követőn ellentámadásba mentek át. A kibontakozó harc több száz kilométeres körzetben zajlott, eleinte váltakozó sikerrel. Foch parancsnoksága alatt a IX. hadsereg egy gerincvonalat tartott Párizstól nem messze, egy Le Petit Morin nevű folyó mögött. Ezen a sáros, mocsaras területen kellett éjszakai támadásra indulnia a hadsereg balszárnyának szeptember 6-án a korai órákban, a támadás hamar elakadt a németek ellenállása és a szinte járhatatlan terep miatt.[3][4] Foch egységei a nehézségek ellenére kitartottak a meginduló német ellenlökésekkel szemben, ugyanakkor a Foch hadseregétől balra álló, Max von Hausen tábornok vezette, megfogyatkozott német III. hadsereg szeptember 8-án hajnalban sikeres támadást indított Foch csapatai ellen. A németek lerohantak két alvó francia ezredet, majd továbbnyomulva szétverték az útjukba eső tartalékos egységeket. Fochnak és vezérkarának hajnalban arra kellett ébredniük, hogy a francia IX. hadsereg teljes jobbszárnya összeomlóban van, így segítségért fordult a IV. hadsereghez, majd összefogott a Louis Franchet d’Espèrey vezette V. hadsereggel, hogy együtt támadják meg a németek szemközti szárnyát, a támadás feladására kényszerítve a németeket.[5] A harcok közepette Foch hadseregének bal-és jobbszárnya is kezdett felmorzsolódni. Ennek ellenére a tábornok a tábornok pozitívan nyilatkozott csapatai állásáról a főhadiszállásnak. A legenda szerint Foch azt nyilatkozta, hogy „A jobbszárnyamat benyomták, a bal visszavonul. Kitűnő. A közepemmel támadok.”[6] A küzdelem egészen 12-éig folyt tovább, de végül a német csapatok a bekerítéstől tartva az egész arcvonalon a rendezett visszavonulás mellett döntöttek.
Harcok Ypresnél
A nagy veszteségek árán kiharcolt marne-i győzelmet követően a német erők egy része megkezdte az ún. „versenyfutás a tengerhez” nevezetű, csaták sorából álló hadműveletet, melynek célja a az antant erők nyugati irányú átkarolása volt, akik szintén ugyanezzel próbálkoztak a németek ellen. A szövetségesek küzdelmének egyik kulcsfigurája Foch volt, aki az északi francia hadseregek-és a brit erők közötti koordinálásért volt felelős. Az összecsapások egyik fél számára sem hoztak valós eredményt, de a németek erők hosszú ostromot követően elfoglalták Antwerpen, és a belgiumi erőket a nyugati határ felé szorították.[7] A német hadvezetés nem akarta megvárni, hogy a Flandriában álló francia-brit-belga erők szilárd bázist tudjanak kialakítani, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntöttek, melynek a helyszíne Ypres (németül: Ypern) városa volt. Október 18-én a IV. és VI. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A belga csapatok hevesen ellenálltak, azonban a német csapatoknak így is sikerült október 24-én átjutniuk az Yser-folyón. A belgák visszavonulásba kezdtek, és a zsilipkapuk megnyitásával igyekeztek lassítania a német csapatok előrenyomulását.[8] Hamarosan francia-és brit csapatok érkeztek meg a belgák támogatására, az Aisne mellől megérkező brit csapatok folyamatos német rohamokkal néztek szembe, amik azonban mind kudarcba fulladtak.[9]
A német támadások bár főleg Ypres ellen irányultak, október utolsó két hetében délebbre is sor került támadásokra a brit-francia erők ellen. A Brit Expedíciós Haderő frontjától délre Foch katonái a németekkel szemben újra meg újra ellentámadásba mentek át a nyomás fenntartása miatt. Október 23-án a francia gyalogság megkísérelte a korábban elvesztett Passendale visszafoglalását, azonban a támadás sikertelenül végződött.[10] Északon a britek a németekhez hasonlóan rengeteg katonát vesztettek, a brit parancsnok, Sir John French feltűnő kimerültsége és csüggedtsége pedig annyira aggasztotta Foch tábornokot, hogy két francia hadosztályt küldött a britek támogatására.[11] A harcok még egészen november 22-éig eltartottak, de végül nem sikerült a német csapatoknak az áttörés, melyben nagy szerepe volt Foch tábornok erélyes és ösztönző vezetésének.[12]
Az Északi hadseregcsoport parancsnoka
Működése Olaszországban, majd Pétain helyetteseként
A nyugati antant csapatok főparancsnokaként
Az I. világháború kezdetén hadtest-, majd hadseregparancsnok (9. francia hadsereg). Noha a háború kitöréséig csak mint kitűnő elméleti szakembert ismerték (gyakorlatilag éles helyzetben sosem próbálhatta ki magát), 1914. szeptember 5-én a marne-i francia ellentámadás során aratott győzelem részben az ő nevéhez is fűződik: nem csak kivédte a Párizst fenyegető német támadást, de romba döntötte a németek gyors háborúba vetett elképzeléseit is. Később számos jelentős ütközetben tűnt ki, amiért 1917. május 5-én kinevezték a hadsereg vezérkari főnökévé (a főparancsnok Pétain tábornagy). 1918. március 27-én a Franciaországban harcoló valamennyi szövetséges sereg (angolok, amerikaiak, ausztrálok) fővezére lett. Nem csak megállította a németek végső támadását, de sikeres ellentámadásra váltott, amivel végső soron eldöntötte a világháború – egyébként akkor már nem kétséges – végkimenetelét. A világháború után – számos kitüntetés mellett – a Brit Hadsereg tábornagya is lett, és lengyel marsallbotot is kapott.
Pályafutása a háborút követően
Az I. világháborút lezáró békeszerződés után nem sokkal nyilatkozta a következőket: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.”[13] Alig pár hónapot tévedett.
A világháború során jó hasznát vette legendás rugalmasságának: gyakorlatilag mindig képes volt alkalmazkodni az új helyzetekhez.
Tudományos munkássága
Kitüntetései, elismerései
Franciaország
- A Francia Köztársaság Becsületrendje
- Lovag - 1892. július 9.
- Tiszt - 1908. július 11.
- Parancsnok - 1913. december 31.
- Főtiszt - 1914. szeptember 18.
- Nagykereszt - 1915. október 8.
- Médaille militaire - 1916. december 21.
- Croix de Guerre
- Az 1870–1871-es háború emlékérme
- Közoktatásügyért felelős itszt
Külföldi Kitüntetései
Egyéb elismerései
- A Francia Akadémia rendes tagja
- A krakkói Jagelló Egyetem díszdoktora
Emlékezete
Jegyzetek
- ↑ Max Hastings, i. m. 250-52. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 253. o.
- ↑ Galántai József, i. m. 203-4. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 421-22. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 427. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 429-30. o.
- ↑ Galántai József, i. m. 211-12. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 589-596. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 589-597. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 602-03. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 617. o.
- ↑ Max Hastings, i. m. 627. o.
- ↑ Ruth Henig, Versailles and After, 1919-33 (Routledge, 1995), p. 52.
Forrás
- firstworldwar.com: Ferdinand Foch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 27.)
- historyofwar.org: Ferdinand Foch, 1851-1929 (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 27.)
- bibl.u-szeged.hu: Ferdinand Foch életrajza (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 27.)
- Galántai József: Az első világháború, Gondolat Kiadó, 1980., ISBN 963-280-498-8
- Max Hastings: 1914 - Európa lángba borul, Gabo Kiadó, 2014, ISBN 978-963-689-918-9
- John Keegan: Az első világháború, Európa Könyvkiadó, 2010, ISBN 978-963-07-8896-0