Lionel Jospin

Lionel Jospin
2008-ban
Franciaország miniszterelnöke
Hivatali idő 1997. június 2. – 2000. május 6.
Előd	Alain Juppé
Utód	Jean-Pierre Raffarin
oktatásügyi miniszter, ifjúsági és sportminiszter
Hivatali idő 1988. május 10. – 1992. április 2.
A Francia Köztársaság Elnöki Hivatalának főtitkára
Hivatali idő 1973. április 5. – 1974. április 2.
Született	1937. július 12. (96 éves) Meudon (Hauts-de-Seine)
Párt	Szocialista Párt
Szülei	Mireille Jospin Robert Jospin
Házastársa	Sylviane Agacinski (1994. június 30. – ) Élisabeth Dannenmuller
Gyermekei	Eva Jospin Hugo Jospin
Foglalkozás	kormányhivatalnok, egyetemi tanár és kutató
Iskolái	Lycée Charlemagne École nationale d'administration (1963–1965) Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete Lycée Janson-de-Sailly
Vallás	kálvinizmus
Díjak	Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje a francia Becsületrend nagykeresztje (2015. december 31.) Commander of the French Order of Academic Palms Québec Nemzeti Rendjének tisztje (1998) Románia Csillaga érdemrend Grand Cross of the Order of Liberty a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
Lionel Jospin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Lionel Jospin témájú médiaállományokat.

Vlagyimir Putyin franciaországi látogatáson 2000. október 29. és november 1. között

Lionel Jospin (Meudon (Hauts-de-Seine), 1937. július 12.) francia szocialista politikus, kormányhivatalnok, egyetemi tanár.

Családja

Protestáns családban született. Apja, Robert Jospin, irodalomtanár, majd iskolaigazgató, pacifista, libertárius nézeteket vallott. A Második Internacionálé francia szekciójának volt a tagja, támogatta a müncheni egyezményt. Franciaország német megszállása idején tanúsított magatartása miatt kizárták a szekcióból 1945-ben.

Tanulmányai

Jospin ifjúkorában részt vett a franciaországi protestáns cserkészmozgalomban. Érettségi után bölcsészhallgató volt egy évig, majd Párizsban a Politikai Tanulmányok Intézetében kezdett tanulni 1956-ban. Nyaranta ifjúsági nevelőként vett részt ifjúsági táborokban, különösen a nehéz helyzetben élő fiatalokkal foglalkozott. Jól kosárlabdázott, rendszeresen játszott az egyetemek között rendezett versenyeken.

Sikeres felvételi vizsga után felvették 1961-ben az Államigazgatási Egyetemre (ENA). Tanulmányai megkezdése előtt két éves kötelező katonai szolgálatot teljesített. 1963 és 1965 között az ENA hallgatója volt. Többször töltötte nyári gyakorlatát a Nord és a Pas-de-Calais megyék feketekőszén bányáiban, az ott tapasztaltak meghatározó élménnyé váltak számára.

Pályafutása

Politikai aktivitása 1956-ban kezdődött, ellenezte az Algéria elleni háborút, és belépett a Francia Diákszövetségbe (UNEF). Felháborította, amikor Budapesten leverték a szovjet csapatok a forradalmat, bírálta a Második Internacionálé munkáját, ezért 1958-ban jelentkezett a Szocialista Baloldal Uniójába (USG). 1960-ban a megalakuló Egyesített Szocialista Párt (PSU) az ún. második baloldal tagja lett.

1965 és 1970 között a Francia Külügyminisztériumban titkárként dolgozott a gazdasági ügyek igazgatóságán. Az 1968-as események hatására 1970-ben miniszteri engedéllyel átmenetileg elhagyta a külügyminisztériumot. Először előadó, majd az Université Paris-Sud egyetemen közgazdász adjunktus lett, később az egyetem Technológiai Intézetének (IUT) Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszékét vezette.

1971-ben csatlakozott a Szocialista Párthoz, amely egységes baloldallá szervezte az ország valamennyi szocialista frakcióját. François Mitterrand főtitkár köré tömörült ún. szakértői csoport tagjaként foglalkozott a kelet–nyugati kapcsolatokkal. 1975-től már meghatározó szerepet játszott Mitterrand oldalán annak a stratégiának a kidolgozásában, ami 1981-ben sikerre vitte a pártot. 1977-ben a főváros XVIII. kerületének képviselőjeként Jospin bekerült Párizs városi tanácsába. 1981-ben, amikor a Szocialista Párt kongresszusán Mitterrand-t jelölték az elnökválasztáson való részvételre, Jospin került a párt főtitkári posztjára.

1988-ban Mitterrand elnök újraválasztása után Michel Rocard miniszterelnök az Oktatási Minisztérium élére hívta Jospint. 1989. július 10-én megszavaztatta az ún. Loi Jospint, amely a francia oktatási rendszer reformját, valamint a tanárképzés jelentős mértékű átalakítását tűzte ki célul. A Plan Universités 2000 a felsőoktatás modernizálásával foglalkozott. A gimnazisták tiltakozó sztrájkja azonban meggyengítette pozicióját 1990-ben.

Jospin és Laurent Fabius mindig vetélytársak voltak, a rivalizálás 1990-ben a rennes-i kongresszuson érte el csúcspontját, és megbontotta a Szocialista Párt egységét. Jospin eltávolodott Mitterrand-tól. 1992-ben a helyhatósági választásokon vereséget szenvedtek a szocialisták, Édith Cressons kormánya megbukott, és ezzel Jospin miniszteri karrierje befejeződött. Lemondott a pártban betöltött funkcióiról. Nagyköveti posztra pályázott, amit Alain Juppé külügyminiszter nem támogatott. 1995-ben a Szocialista Párt jelöltjeként indult a francia elnökválasztáson. Nagy meglepetésre megelőzte Jacques Chiracot az első fordulóban, a másodikban már alulmaradt Chiraccal szemben, a szavazatok 47,36%-át sikerült csak megszereznie.

1995. október 14-én ismét a Szocialist Párt első titkára lett és az ellenzék vezetője. Létrehozta a kommunistákat, a zöldeket, a radikális szocialistákat, a Polgárok Mozgalmát tömörítő ún. baloldali szövetséget, amely győzelmet aratott az 1997 júniusi előrehozott parlamenti választásokon. Chirac június 2-án Jospint nevezte ki miniszterelnökké. A baloldali szövetségre támaszkodó kormány magját pártjának aktivistái alkották, mint pl. Dominique Strauss-Kahn, Martine Aubry, Hubert Védrin, Claude Allègre, Élisabeth Guigou, a kommunista Marie-George Buffet-t nevezte ki ifjúsági és sportminiszterré. Martine Aubry a 35 órás munkahét bevezetésével teljesítette a szocialisták egyik választási ígéretét.

1999-ben a gazdasági-, ipari- és pénzügyminiszter Strauss-Kahn lemondott, mert az a gyanú merült fel, hogy fiktív munkáért állított ki hamis számlákat. Claude Allègre oktatási miniszter szintén lemondott a pedagógus szakszervezetek nyomására. 2000-ben nagy kormányátalakítást hajtott végre Jospin. A Szocialista Párt ún. ’elefántjait’ hívta meg a kormányba, Jack Lang az oktatásügyet kapta, Jospin riválisa, Fabius lépett Strauss-Kahn helyére.

2002. április 21-én Jospin indult az elnökválasztáson, de már az első fordulóban is csak a harmadik helyen végzett Chirac és Jean-Marie Le Pen mögött. Esti nyilatkozatában mélységes csalódásának adott hangot. Rendkívül nyugtalanítónak találta a szélsőjobb előretörését. Az ország érdekében végzett öt év kormányzati munka után a választási eredmény nagy csalódást okozott számára és végleg visszavonult a politikai életből. Május 6-án Jean-Pierre Raffarin vette át helyét a kormányban.

Lionel Jospin 2015. január 9-i hatállyal az Alkotmányozó Tanács tagja.

Kitüntetései

• A Francia Köztársaság Becsületrendje főtisztje
• A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
• A Québec Nemzeti Rend tisztje

Írásai

• L’Invention du possible, 1991.
• Le Temps de répondre, beszélgetések Alain Duhamellel, 2002.
• Le monde comme je le vois, 2005.
• L'Impasse, 2007.
• Lionel raconte Jospin, 2010.
• Le mal napoléonien, 2014.

Források

• Archives Premier Ministre
• Assemblée Nationale

A Wikimédia Commons tartalmaz Lionel Jospin témájú médiaállományokat.

Kacsolódó szócikk

• Franciaország miniszterelnökeinek listája