Bokszerlázadás

Bokszerlázadás
Kínaiak és a külföldi expedíciós erők harca a tiencsini csatában
Dátum	1899. november 2. – 1901. szeptember 7.
Helyszín	Kína
Casus belli	Clemens von Ketteler halála
Eredmény	A 8 nemzetből álló szövetség győzelme
Terület- változások	tiencsini koncessziós zóna (tianjini koncessziós zóna) növekedése
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Japán Német Birodalom Orosz Birodalom Egyesült Királyság Egyesült Államok Osztrák–Magyar Monarchia Olaszország Csing-dinasztia Igazságot és Békét Teremtő Ököl
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Alfred von Waldersee, Fukusima Jaszumasza, Nikolaj Petrovics Linevics, Edward Hobart Seymour, William McKinley Ce-hszi császárné (Cixi császárné), Jüan Si-kaj (Yuan Shikai), Nie Si-cseng (Nie Shicheng) †, Zsung-lu (Ronglu), Tung Fu-hsziang (Dong Fuxiang), Ma Fu-lu †, Ma Fu-hsziang (Ma Fuxiang), Cao Fu-tien (Cao Futian)
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
50 255 expedíciós katona 100 000 katona Mandzsúriában 70 000 császári katona, 100 000–300 000 bokszer
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
1000 katona, 526 külföldi 20 000 császári katona, ismeretlen számú bokszer
Civil veszteségek: legalább 13 000–32 000 kínai kínai keresztény, 200 misszionárius, összesen 100 000 fő lett a bokszerek áldozata, 5000 kínai civil a külföldi katonák miatt
A Wikimédia Commons tartalmaz Bokszerlázadás témájú médiaállományokat.

A bokszerlázadás vagy bokszerfelkelés egy felkelés volt Kínában 1900-ban, a külföldiek egyre erősödő hatalma és a terjedő kereszténység ellen. Az első ópiumháborúig Kína elzárkózási politikát folytatott, 1842-től azonban már nem volt lehetőségük az európaiak kizárására. A következő évtizedekben a külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban; a gazdasági hasznot kivitték, ópiumot hoztak az országba, a helyi vallást és tradíciókat nem tisztelték és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek az egyre gyengülő Csing (Qing)-dinasztiára.

A növekvő feszültségek hatására 1900. május 18-án robbant ki a bokszerlázadás egyszerre több tartományban. A megmozdulást a kínai császár özvegye, az ország tényleges uralkodója is támogatta. A felkelők tönkretették a vasútvonalakat és távíróvonalakat, megöltek több mint 3000 keresztényt, és minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki.

Az angolok eleinte sikertelenül próbálták megfékezni a felkelést, és magas rangú kínai politikusok tiltakozása is visszhang nélkül maradt. A követségi dolgozók meggyilkolása nyomán azonban az európai hatalmak – Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország –, valamint Japán csapatokat küldtek Kínába. A felkelők egyik központját, Tiencsin (Tianjin)t július 13-án vették be, amikor a lázadók a diplomatanegyed megtámadására készültek. A császárnénak végül menekülnie kellett a közeli fővárosból, a külföldi csapatok pedig három napig fosztogattak Pekingben. A felkelést augusztus végére verték le végleg.

Szeptember 27-én az Alfred von Waldersee vezetése alatt álló egységet a menekülő lázadók ellen büntetőexpedícióra küldték.