Hermetizmus

A hermetizmus vagy másképp hermeticizmus a hermetikus irodalom által közvetített eszmék és gyakorlatok egésze.

A hermetikus irodalom misztikus filozófiai, mitológiai, csillagászati, orvosi tanításokat tartalmazó és a természetfeletti hatalmakkal való kapcsolatra tanító iratok.

Két fő kategóriája ː

• a népszerű hermetizmushoz tartozó írások (asztrológia, mágia, okkult tudományok, alkímia)
• tudós hermetikus irodalom, elsősorban a Corpus Hermeticum 17 görög nyelvű értekezése.

A hermetikus irodalom többé-kevésbé a zsidó-egyiptomi szinkretizmust tükrözi (tehát egyes iráni elemeket is), ezen kívül felismerhető benne a platonizmus hatása; ám a 2. századtól kezdve a gnosztikus dualizmus válik uralkodóvá. Részlete, díszletei, mítoszai révén egyiptomiként hirdeti magát.

A hermetikus típusú tudomány a misztériumot és egyben a misztérium beavatási típusú átadását foglalja magába; a természet megismerése ima és istentisztelet révén, vagy, alacsonyabb szinten, mágikus kényszerrel érhető el.

A tudományos hermetikus irodalmat alkotó szövegeket éppúgy, mint a népszerű szövegek kategóriája megírásának sugallatát Triszmegisztosz (Hermész)nek tulajdonítják.

A Corpus Hermeticum szövegei az egyiptomi Thot istent a görög Hermésszel azonosítják, akit Hermész Triszmegisztosznak, azaz Háromszor Nagynak is neveznek. A hellenisztikus kor írói szerint Thot minden tudomány oltalmazója vagy gyanús varázsló volt. A világot szóval teremtette volna; a sztoikusok pedig Hermészt a logosszal azonosították.

A vallástörténész Bossuet már 1914-ben kimutatta, hogy a Corpus Hermeticum két ellentétes teológiát tartalmazː az egyik optimista (monista-panteista típusú), a másik pesszimista és erős dualizmus jellemzi. Az előbbi számára a világ szép és jó, mivel Isten hatja át, ezzel szemben a pesszimista tanban a világ alapvetően rossz, "nem Isten műve, főképp nem az első Istené, mert az első Isten fölötte áll minden anyagnak; léte titkában rejtőzikː Istent tehát csak a világi életből elmenekülve lehet elérni.

A középkor végén, miután a szövegek nagy részét Itáliában latinra fordították, a hermetizmus, és maga a Corpus óriási hatást fejtett ki a reneszánszban. Néhány szintén Hermész nevét viselő asztrológiai és alkímiai munkával együtt ezek az értekezések a reneszánsz alapvető írásaivá váltak, amelyeket együtt hermeticizmusnak neveztek, míg magának a Corpus Hermeticumnak a tanítását hermetizmusnak.

A reneszánsz kori hermetizmus, mint filozófiai irányzat nem egységes, megkülönböztetünk korai- és kései-hermetizmust. A korai-hermetizmus a Corpus Hermeticum-ban található tanításokat elemezte és interpretálta; a kései-hermetizmus pedig beemelte rendszerébe korának ezoterikus, gondolati rendszereit (az újgnoszticizmust, az újplatonizmust, az alkímiát, a kabbalát, az asztrológiát, a mágiát).

Etimológia

A hermetizmus kifejezés a középkori latin hermeticus-ból származik, amely pedig Hermész görög isten nevéből ered.

Nevezetes hermetikusok

• Dzsábir ibn Hajján, 8-9. századi iszlám tudós, polihisztor, alkímista;
• Arnoldus de Villa Nova , templomos lovag, orvos és alkimista, aki megjelentette a Tabula Smaragdina latin szövegét;
• Marsilio Ficino, a Corpus Hermeticum latin nyelvű fordítója;
• Giovanni Pico della Mirandola, aki összekapcsolta a Hermetika tanítását Kabbalával;
• Agrippa von Nettesheim, a De Occulta Philosophia szerzője;
• Paracelsus, okkultista, orvos, metafizikus;
• John Dee, okkultista, matematikus, asztrológus
• Aleister Crowley, angol okkultista
• Franz Bardon, okkultista, gyógyító

Ismert hermetikus társaságok

• Arany Hajnal Hermetikus Rendje
• Ezüst Csillag [Argentinum Astrum (A.:A.:)]
• Voluntas Voreginis Hermetikus Lovagrend [(V.:V.:)]