Sivatagi sólyom

Sivatagi sólyom
	Sivatagi sólyom a zsákmánya fölött
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Csoport:	Neoaves;
Csoport:	Passerea;
Öregrend:	Telluraves;
Csoport:	Australaves;
Csoport:	Eufalconimorphae;
Rend:	Sólyomalakúak (Falconiformes);
Család:	Sólyomfélék (Falconidae);
Alcsalád:	Sólyomformák (Falconinae);
Nemzetség:	Valódi sólymok (Falconini);
Nem:	Falco;
Faj:	F. peregrinus;
Alfaj:	F. p. pelegrinoides;
Tudományos név
	Falco peregrinus pelegrinoides; Temminck, 1829
Szinonimák
	Falco pelegrinoides Temminck, 1829;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Sivatagi sólyom témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Sivatagi sólyom témájú kategóriát.

A sivatagi sólyom, más néven berber sólyom (Falco peregrinus pelegrinoides) a madarak (Aves) osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjába tartozó vándorsólyom egyik alfaja, bár mások szerint önálló faj Falco pelegrinoides tudományos név alatt.

Rendszertani besorolása

Gloger-szabálya szerint, a sivatagi sólyom és a vándorsólyom megjelenésben, különböznek egymástól. A két madár között a genetikai távolság kicsi, és a fajok a DNS-t vizsgálva, parafiletikus csoportra utalnak. Habár a legtöbb rendszerező szerint ugyanabba a fajba tartoznak, a két madár viselkedése, élőhelye és testfelépítése különbözik a másikétól.^[1] Képesek ivarképes hibrideknek is életet adni,^[2] azonban ezeket a ragadozó madarakat a vikarizmus avagy fajhelyettesítés (a fajfejlődés (speciáció) azon változata, amikor valamilyen közös ős leszármazottai különböző földrajzi területeket vagy különböző jellegű élőhelyeket elfoglalva és azokhoz alkalmazkodva alakulnak más-más fajokká) jellemzi. Csak kevés helyen egyezik meg a szaporodási idejük; ilyen helyek például: Magreb,^[3] a Pandzsáb régió, Horászán és lehetséges az Altaj mongóliai része. Habár a szabad természetben ritka a hibridizáció, az előbb említett helyeken rendszeresen kereszteződik a két sólyom. Előfordulási területük legnagyobb részén, a két madár szaporodási időszaka nagyon eltér egymástól, úgyhogy a természetes kereszteződés igen ritka.^[4]^[5]^[6]^[7]^[8]^[9]^[10]

Kifejlődése

Ha a Hierofalco alnem és a Falco nem közti genetikai távolság 2 százalékos,^[11] akkor a két csoport körülbelül 200 000-300 000 évvel ezelőtt válhatott el egymástól.^[12] A vándorsólyom és a sivatagi sólyom között 0,6–0,7 százalékos genetikai távolság van, ezt nevezzük „peregrinoid komplexumnak”.^[9] Ez a genetikai távolság arra utal, hogy két madár útja, a késő pleisztocénben, de az őskőkorszak vége előtt vált szét. A szétválás a Würm-glaciális (vagy legutóbbi jégkorszak) végén kezdődött el, amikor Észak-Afrikában és a Közel-Keleten elkezdődött az elsivatagosodás, és a Perzsa-öböl elzárt beltengerré vált, amely kiszáradásnak indult. A helybéli sólymoknak három választása maradt: vagy helyben maradnak és elszigetelődve tovább fejlődnek, vagy elvándorolnak megfelelőbb élőhelyekre, vagy egyszerűen kihalnak. Amint már tudjuk, a sólymok az első opciót választották, de mivel az éghajlat mindig változó, időnként a sivatagokat újból és újból visszaszorították a nedvesebb élőhelyek, úgyhogy a sivatagokon kívül élő sólymok „be-betörtek” a sivatagi madarak élőhelyére, így fenttartva genetikai jelenlétüket a sivatagi állományokban. Ugyanez az eset látható a kerecsensólyom (Falco cherrug) és a többi Hierofalco-faj esetében is. A csoport hasonló molekuláris parafiletizmust mutat, habár a Falco csoportnál fiatalabb.^[12]

A kövületek, ehhez a feltételezéshez, csak kismértékben járulnak hozzá. Az egyiptomi Asszuánban, ott ahol a mai Falco peregrinus minor alfaj él, 9000 éves vándorsólyom felkarcsontot (humerus) találtak.^[13] A sivatagi sólyom, azon kevés esetek egyike, amelyben biológiai szinten faji rangja van, de a fejlődéstörténeti rendszertan szerint, csak alfaj rangot éri el. Ez az eset, azt mutatja, hogy a „faj”, nemcsak egy másik fajból való kifejlődés, hanem a testvértaxontól való elszigetelt szaporodás öröksége és a sajátos alkalmazkodás az új életfeltételeknek megfelelően.

Tudnivalók

Elterjedési területe Mauritánia, Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Szudán, Izrael és Szíria. Nagyon hasonlít a Falco peregrinus brookeira, de annál világosabb, és a nyaka vöröses. Hasi mintázata kevésbé feltűnő. Méretre kisebb, mint az alapfaj; a tojó körülbelül 610 gramm tömegű, hossza 33–39 centiméter és szárnyfesztávolsága 76–98 centiméter.

A legtöbb rendszerező két alfajt, a Falco peregrinus pelegrinoidest és a Falco peregrinus babylonicust gyakran együtt külön fajnak, a sivatagi sólyomnak vagy berber sólyomnak (Falco pelegrinoides) tekintenek; habár a „Handbook of the Birds of the World” című enciklopédia 1994-ben a vándorsólyomba helyezte őket. Ezek a madarak a Kanári-szigetektől kezdve, Szahara szélein keresztül a Közel-Keletig, Közép-Ázsiáig és Mongóliáig fordulnak elő. A száraz területeket részesítik előnyben.

A sivatagi sólyomnak megvan a vöröses nyaka, de eltérő színezetű a vándorsólyomtól. Gloger-szabálya szerint a madarak színezete az éghajlatnak megfelelően alkalmazkodik. Ennek a sólyomnak különleges röpte van, csak szárnyának külső részével verdes, mint ahogyan néha a sirályhojszák (Fulmarus) teszik. Bár a vándorsólyom is használja ezt a repülési módot, nem olyan gyakran és élénken, mint a sivatagi sólyom. A vándorsólyomtól eltérően a sivatagi sólyom lapockái és csontos medencéje tompa, lábai pedig kisebbek. A két sólyomnak az év különböző szakaszaiban van a kotlási időszaka, azonban a határterületeken nem kizárt az alkalmi kereszteződés a két alfaj között.

Néha a Falco peregrinus madens alfajt is a sivatagi sólyom alfajaként sorolják be.

Jegyzetek

↑ Notably, the Barbary Falcon has a peculiar way of flying, beating only the outer part of its wings like fulmars sometimes do; this also occurs in the Peregrine, but less often and far less pronounced (Snow et al. 1998). The Barbary Falcon's shoulder and pelvis bones are unusually stout by comparison with the Peregrine and its feet are smaller (Vaurie, 1961), suggesting that hybridization has not affected the evolution of these traits. It was proposed (Vaurie, 1961) that the Barbary Falcon also has an elongated middle toe, but this seems to be in error (Snow et al. 1998).
↑ White (1994), though as seen above, fertile hybrids may occur between Peregrine Falcons and undoubtedly good and far more distant species. In general terms, the ability to produce fertile offspring is a plesiomorphy initially shared by close relatives; the loss of ability to hybridize successfully is an apomorphy. Hence, the inability rather than the ability to produce fertile hybrids is phylogenetically informative.
↑ Schollaert & Willem (2000)
↑ Vaurie (1961)
↑ Helbig et al. (1994)
↑ Snow et al. (1998)
↑ Wink et al. (1998)
↑ Wink & Sauer-Gürth (2000)
↑ ^a ^b Wink et al. (2000)
↑ Wink et al. (2004)
↑ Wink et al. 2004
↑ ^a ^b Nittinger et al. (2005)
↑ Tchernov (1968)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Barbary Falcon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

EUR-Lex - magyar neve
Clark, William S. and Hadoram Shirihai (1995) Identification of Barbary Falcon Birding World 8(9): 336-343
Helbig, A.J.; Seibold, I.; Bednarek, W.; Brüning, H.; Gaucher, P.; Ristow, D.; Scharlau, W.; Schmidl, D. & Wink, M. (1994): Phylogenetic relationships among falcon species (genus Falco) according to DNA sequence variation of the cytochrome b gene. In: Meyburg, B.-U. & Chancellor, R.D. (eds.): Raptor conservation today: 593–599. PDF fulltext
Nittinger, F.; Haring, E.; Pinsker, W.; Wink, M. & Gamauf, A. (2005): Out of Africa? Phylogenetic relationships between Falco biarmicus and other hierofalcons (Aves Falconidae). Journal of Zoological Systematics and Evolutionary Research 43(4): 321–331. doi:10.1111/j.1439-0469.2005.00326.x PDF fulltext
Schollaert, Valéry; Willem, Gilles (2000) Taxonomy of the Peregrine Falco peregrinus / Barbary Falcon F. (peregrinus) pelegrinoides complex in Morocco Bulletin of the African Bird Club 7(2):101-103
Snow, D. W.; Perrins, Christopher M.; Doherty, P. & Cramp, S. (1998): The complete birds of the western Palaearctic on CD-ROM. Oxford University Press. ISBN 0-19-268579-1
Tchernov, E. (1968): Peregrine Falcon and Purple Gallinule of late Pleistocene Age in the Sudanese Aswan Reservoir Area. Auk (journal)|Auk 85(1): 133. PDF fulltext
White, C. M. (1994): 60. Peregine Falcon. In: del Hoyo, J.; Elliott, A. & Sargatal, J. (editors): Handbook of Birds of the World, Volume 2 (New World Vultures to Guineafowl): 274–275, plate 28. Lynx Edicions, Barcelona. ISBN 84-87334-15-6
White, C. M.; Olsen, P. D. & Kiff, L. F. (1994): Family Falconidae. In: del Hoyo, J.; Elliott, A. & Sargatal, J. (editors): Handbook of Birds of the World, Volume 2 (New World Vultures to Guineafowl): 216–275, plates 24–28. Lynx Edicions, Barcelona. ISBN 84-87334-15-6
Wink, M. & Sauer-Gürth, H. (2000): Advances in the molecular systematics of African raptors. In: Chancellor, R.D. & Meyburg, B.-U. (eds): Raptors at Risk: 135–147. WWGBP/Hancock House, Berlin/Blaine. PDF fulltext
Wink, M.; Seibold, I.; Lotfikhah, F. & Bednarek, W. (1998): Molecular systematics of holarctic raptors (Order Falconiformes). In: Chancellor, R.D., Meyburg, B.-U. & Ferrero, J.J. (eds.): Holarctic Birds of Prey: 29–48. Adenex & WWGBP. PDF fulltext
Wink, M.; Döttlinger, H.; Nicholls, M. K. & Sauer-Gürth, H. (2000): Phylogenetic relationships between Black Shaheen (Falco peregrinus peregrinator), Red-naped Shaheen (F. pelegrinoides babylonicus) and Peregrines (F. peregrinus). In: Chancellor, R.D. & Meyburg, B.-U. (eds): Raptors at Risk: 853–857. WWGBP/Hancock House, Berlin/Blaine. PDF fulltext
Wink, M.; Sauer-Gürth, H.; Ellis, D. & Kenward, R. (2004): Phylogenetic relationships in the Hierofalco complex (Saker-, Gyr-, Lanner-, Laggar Falcon). In: Chancellor, R.D. & Meyburg, B.-U. (eds.): Raptors Worldwide: 499–504. WWGBP, Berlin. PDF fulltext

Madárportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Notably, the Barbary Falcon has a peculiar way of flying, beating only the outer part of its wings like fulmars sometimes do; this also occurs in the Peregrine, but less often and far less pronounced (Snow et al. 1998). The Barbary Falcon's shoulder and pelvis bones are unusually stout by comparison with the Peregrine and its feet are smaller (Vaurie, 1961), suggesting that hybridization has not affected the evolution of these traits. It was proposed (Vaurie, 1961) that the Barbary Falcon also has an elongated middle toe, but this seems to be in error (Snow et al. 1998).

[2] White (1994), though as seen above, fertile hybrids may occur between Peregrine Falcons and undoubtedly good and far more distant species. In general terms, the ability to produce fertile offspring is a plesiomorphy initially shared by close relatives; the loss of ability to hybridize successfully is an apomorphy. Hence, the inability rather than the ability to produce fertile hybrids is phylogenetically informative.

[3] Schollaert & Willem (2000)

[4] Vaurie (1961)

[5] Helbig et al. (1994)

[6] Snow et al. (1998)

[7] Wink et al. (1998)

[8] Wink & Sauer-Gürth (2000)

[Wink_et_al._2000-9] Wink et al. (2000)

[10] Wink et al. (2004)

[11] Wink et al. 2004

[Nittinger_et_al._2005-12] Nittinger et al. (2005)

[13] Tchernov (1968)

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]