San Candido

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Innichen
(San Candido)
Innichen, Szent Mihály-tér (St. Michaelsplatz), háttérben a Haunold hegyvonulat
Innichen, Szent Mihály-tér (St. Michaelsplatz), háttérben a Haunold hegyvonulat
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Trentino-Alto Adige
Megye Bolzano (BZ)
Rang comune
Frazionék Innichberg, Vierschach, Winnebach
Alapítás éve 769
Polgármester 2010: Werner Tschurtschenthaler
Irányítószám 39038
Körzethívószám 0474
Forgalmi rendszám BZ
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 3317 fő (2017. jan. 1.)[1]
Népsűrűség 40 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 1175 m
Terület 80.1 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Innichen (Olaszország)
Innichen
Innichen
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 46° 44′ 00″, k. h. 12° 17′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 44′ 00″, k. h. 12° 17′ 00″
Elhelyezkedése Bolzano térképén
Elhelyezkedése Bolzano térképén
Innichen
weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Innichen
témájú médiaállományokat.

Innichen, olaszul: San Candido, község (Marktgemeinde / comune) Dél-Tirolban, Bolzano megyében, az felső Puster-völgyben, a Dráva felső folyásánál, a Sexteni-Dolomitok és a Pragsi-Dolomitok találkozásánál, az osztrák államhatár közelében. A település határában torkollik a Sexteni-patak a Drávába. Településrészei (frazione) Innichberg, Vierschach (Versciaco) és Winnebach (Prato alla Drava). Lakóinak száma 3268.[2]

Fekvése[szerkesztés]

Innichen a dél-tiroli a Puster-völgyben fekszik, 1175 m tszf. magasságban, a Dráva legfelső folyásánál (a folyó forrása Innichentől nyugatra, a szomszédos Toblach (Dobbiaco) község mellett van). A községen áthalad az olasz SS49 országos főútvonal, amely Brixen (Bressanone) városától a Puster-völgyön keresztül halad, keleten Winnebach-nál, az osztrák–olasz határállomásnál a B100 osztrák fűútvonalban (Drautalstraße) folytatódik Lienz és Villach felé.

Innichent délről a sexteni-Dolomitokhoz tartozó Haunold (Baranci) hegycsoport uralja, ennek lejtői és síliftjei közvetlenül a városból elérhetők. A település nyugati szomszédja Vierschach (Versciaco), amely közigazgatásilag Innichenhez tartozik, ez a Karni-Alpokhoz Helm hegycsúcs lábánál fekszik, népszerű télisport- és túraközpont. Innichennél ágazik ki a Puster-völgyből délkelet felé a Sexteni-völgy, az ebben folyó Sexteni-patak itt torkollik a Drávába. Itt indul a Sexteni-völgyön áthaladó SS52 országos főútvonal, amely délkelet felé a Kreuzberg-hágón át a venetói Comelico-völgybe visz. Ebben az irányban a legközelebbi szomszéd település Sexten (Sesto).

Innichentől 3 km-re nyugatra nyílik az észak-déli irányú Innerfeld-völgy, amelyet nyugaton a Haunold és a Birkenkofel hegycsoportok, keleten (a Sexteni-völgy felől) a Dreischusterspitze hegycsúcsok határolnak. A völgy felső, déli végében található a Dreischusterhütte turistaház. Az Innerfeldtal a Sexteni-Dolomitok belsejébe, a Drei Zinnen platójára vezet.

Történelme[szerkesztés]

Innichen, káptalantemplom (volt bencés kolostor)

Az I. e. 4. században kelta törzsek egy kisebb megerősített települést létesítettek, tőlük származik a helység neve, „Indius nevű személy földjei”.[3] Az I. e. 1. században a rómaiak elfoglalták Raetia és Noricum tartományokat, velük Innichen környékét is. Kiépítették az Via Iulia Augusta útvonalat, amely Aquileiát kötötte össze Augsburggal, ennek itteni szakasza a Puster-völgyön át vezetett. Valószínűsíthető, hogy Innichen helyén létesítették a Littamum nevű katonai őrhelyet. A népvándorlás idején (a 6. század végén) a Felső-Puster-völgybe keletről benyomuló szlávok az észak felől előretörő bajuvárokkal vívtak heves háborúkat, ebben az időben Littamum elpusztult, közelebbről nem ismert körülmények között.

769-ben III. Tasziló bajor herceg földet adományozott Atto scharnitzi apátnak (a mai dél-tiroli Welsberg és a kelet-tiroli Abfaltersbach között, egy bencés kolostor alapítása céljából. Ez lett Tirol első kolostora. Rendeltetése a pogány népek térítése volt. Körülötte alakult ki a későbbi Innichen település, Tirol egyik legrégibb bajuvár alapítású települése. 783-ban Atto apát Freising püspöke lett. Ettől kezdve Innichen a Freisingi Püspökfejedelemség hűbérbirtoka (Hofmark) lett, e jogállása egészen 1803-ig, a egyházfejedelmi birtokok szekularizációjáig fennmaradt, ekkor Tirol (hercegesített) grófságának birtoka lett és maradt az 1919-es elcsatolásig.

1140 körül bencés apátságot világi társaskáptalanná (Kollegiatstift) alakították át, a szerzetesek helyét kanonokok foglalták el. A késő középkorban azután Görz és Tirol grófjai fokozatosan elragadták a káptalan többi földbirtokait. 1303-ban I. Albert német király címert adott a városnak, vörös alapon ezüst színű várkastély képével, amely zöld mezőn áll, kapuja fölött a Freisingi Püspökség címerével. Az 1803-as szekularizáció idejére már csak Innichen városa maradt a káptalan birtokában.

A volt cs.és.kir. népfelkelő lövész-laktanya, 1919 után Caserma Cantore.

Az első világháborúban Innichenben a cs. és kir. haderő helyőrségi városa volt. A világháború kitörésekor 1914-ben a császári-királyi III. „Innichen” népfelkelő lövészezred (K.k. Landesschützen-Regiment „Innichen” Nr. III.) törzse és IV. zászlóalja állomásozott a községben. Olaszország hadba lépése (1915) után a közeli Sexteni-völgyben közvetlen frontvonal alakult ki, a völgy településeit az olasz tüzérség szétlőtte. 1919-től egész Dél-Tirol olasz uralom alá került, az államhatár itteni szakaszát az alsó Puster-völgyben húzták meg, az Innichenhez közeli Winnebach és az osztrák Arnbach között.

Az 1930-as évektől kezdve a római fasiszta kormány számos győzelmi emlékművet épített a körzetben. Innichen keleti bejáratánál, az osztrák határátkelőtől érkező út mellett – szemben a cs. és kir. népfelkelő lövészek (Landesschützen) egykori laktanyájával, amelyet az olasz haderő Cantore laktanyájává alakítottak – 1939-ben monumentális csontházat emeltek, a Sacrario militare di San Candidót, ahová távoli katonatemetőkből (Brixenből, sőt a venetói San Zeno di Montagnából) hordták össze a „nagy háborúban” elesett olasz katonák földi maradványait. Az emlékmű manapság közéleti viták kereszttüzébe került.[4] Az 1915–17-es háború idején létesített osztrák katonai temetőt (Burgfriedhof) a háború után az olasz kormányzat felszámolta, a síremlékek eltűntek, 2004-ben az osztrák hadsereg közreműködésével állították helyre.[5]

Innichberg, Vierschach és Winnebach önálló községeket 1929-ben Innichenhez csatolták. 1969-ben Innichen testvérvárosi szerződést kötött a bajorországi Freisinggel. A városban két német és egy olasz nyelvű óvoda, három német és egy olasz általános iskola, egy német középiskola és egy német szakfőiskola működik.

Műemlékek, kultúra[szerkesztés]

  • Szent Candidus és Corbinianus-káptalantemplom és múzeum (németül: Stift Innichen, olaszul: Collegiata di San Candido)
  • Ferences kolostor
  • Szent Mihály-plébániatemplom
  • Dolomythos-Múzeum

Turizmus, sport[szerkesztés]

Innichen mind közúton, mind vasúton kiválóan megközelíthető. Kedvelt üdülőhely. Nyáron a hegyi túrázás, alpinizmus, mountainbike-ösvények és a kelt-tiroli Leinzig kiépített drávai kerékpárút (Drauradweg) jelent vonzerőt. Télen a közeli Haunold hegység lejtőin, a belváros közvetlen közelében síközpont és szánkópálya működik. (2012-ben megnyitottak egy éjszakai síelésre alkalmas, kivilágított pályát is.[6]

Innichen be van kötve a felső Puster-völgyi sífutópálya-rendszerbe, amelyhez 200-nál több preparált sífutó pálya tartozik. A környező terep sítúrázásra, bakancsos hegyjárásra kiválóan alkalmas. A városban van jégpálya és fedett uszoda is, utóbbihoz wellness-központ is tartozik. A helybéli szállodák és panziók 2500 férőhelyet kínálnak, ehhez társulnak a magánházaknál és parasztportákon kiadható szálláshelyek még kb. 500 vendég részére.

Képgaléria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz San Candido témájú médiaállományokat.
Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók [[s:en:Topographia Austriacarum: Innichen|Matthäus Merian: Topographia Austriacarum, Innichen fejezet]] témában.

Literatur[szerkesztés]

  • Egon Kühebacher: Die Hofmark Innichen. Ein Heimatbuch für Einheimische und Gäste, az „1200 Jahre Innichen” ünnepség szervező bizottságának kiadása, Bozen, 1969.
  • Egon Kühebacher: Kirche und Museum des Stiftes Innichen, Bozen, Athesia, 1993. ISBN 978-8870147216