Palota ostroma (1533)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Palota ostroma (1533)
Magyar belháború (1526–38)
Dátum 1533. április 14.május vége
Helyszín Várpalota, Veszprém vármegye, Magyarország
Eredmény Szapolyai-pártiak győzelme
Harcoló felek
Szapolyai Magyar Királysága.JPG Szapolyai János magyar királysága
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Coa Hungary Town Várpalota.svg Várpalotaiak
Parancsnokok
Laszky Jeromos
Hasszán bég
Móré László
Nagy Gergely várnagy †

Palota ostroma (nem tévesztendő össze a felvidéki Palotával) 1533. április 14. és körülbelül május vége között zajlott a Veszprém vármegyei Várpalota alatt.
Az ostromot Szapolyai János ellenkirály katonái vezették Móré László ellen, aki saját önös anyagi céljait tartva szemelőtt magánháborúk sorát vívta mindkét király pártja ellen. Ezért I. Ferdinánd osztrák főherceg jóváhagyásával Szapolyai leszámolt vele.

A magyarországi várostromok történetében először Várpalota alatt használták az aknát.

Előzmények[szerkesztés]

Móré az 1527-ben Ferdinánd és Szapolyai között kirobbant háborúban jó alkalmat látva, a maga céljaira kezdett rabolni. Egyik királyhoz sem pártolt, éppúgy harcolt az osztrákok és a németek ellen, akárcsak Szapolyai pártja és a törökök ellen is. Annyi érdeme viszont mégis volt, hogy Nándorfehérvár környékén feltartóztatott egy ideig egy jelentősebb török sereget a mohácsi vész idején, emiatt később Török Bálinttal a Jedikulába került.

Mivel a két király névlegesen fegyverszünetet kötött 1533-ban, ezért valamiképp mindketten meg akartak szabadulni az aljas Mórétól. Ferdinánd megállapodott abban, hogy Szapolyai sereget küld Palota vára ellen, ő pedig nem tesz érte semmit.

Az ostrom[szerkesztés]

Szapolyai katonái a tolnai Simontornya alatt gyűltek össze. A sereg vezetését Laszky Jeromosra bízta a király. A sereghez erősítésképp Hasszán bég vezetésével törökök is csatlakoztak és az ostrom munkához ötven cseh bányászt is rendelte, akik az aknalyukak kiásásánál segédkeztek.
Móré bízott erejében és az ellenállást választotta.

Az ostrom két hétig tartott, ezalatt folyamatosan lőtték a várat. Egy ágyúgolyó Nagy Gergely várnagynak a lábát találta, aki meghalt. A csehek által kiásott aknák már robbantásra készen álltak, amikor Móré összehívta katonáit, kiosztotta zsoldjukat és még némi ajándékkal is ellátta őket. A többi kincset, hogy ne kerüljön az ostromlók kezére, a halott Nagy sírjába ásta be.
A katonáinak azt mondta, hogy segítségért megy és túszul két gyermekét hagyta a várkatonáknál. Segítség helyett azonban egyszerűen csak eliszkolt, kötélen leereszkedett a várfalról és a szlavóniai Rohoncba menekült. A magukra maradt várkatonák mást nem tehettek, végig ellenálltak. Május végén felrobbantották az aknákat, amik az egyik falat teljesen ledöntötték. Elsőnek a törökök özönlöttek be a várba. Az őrség nagy részét lekaszabolták. Móré gyerekei egy pincében próbáltak elrejtőzni, de rájuk találtak. Laszky azonban kesztyűs kézzel bánt velük. A lerongyolódott gyerekeket megfürdette, szép ruhát adott rájuk és elküldte őket Szapolyainak, aki később tovább adta a törököknek.

A következmények[szerkesztés]

A várat elfoglaló törökök a közeli ferencesek és szalvatóriánusok közös kolostorát dúlták fel. Megölték itt Vásárhelyi András költőt, valamint két szerzetest, Biai Pétert és Maczolai Andrást.
A várat később Laszkynak adományozta a király.
A Várpalotát elfoglaló sereg június 9-én tért vissza Budára. Erdődi Simon zágrábi püspök feljegyzése szerint nagy mennyiségű zsákmányt vittek magukkal a törökök: Palotát új ostromlási módszerrel bevették, mert miután alul bevágták és karókat tettek alá és ezeknek alágyújtottak, az egész épület összeomlott. „A törökök törtek be elsőnek, mert láttam a királyi udvarban azt a zászlótartót, aki ott a várra zászlóját elsőnek kitűzte… Rengeteg érték volt ott, méltó a királyi kincstárhoz. Az ezüstneműek, amit a föld alatt találtak meg a törökök, ott, ahol a megölt várnagyot eltemették, a talált pénzek, több mint háromszáz korsó bor, gabona, zab nagy mennyiségben, mind zsákmány lett.
A hadsereg tegnap reggel visszatért Budára. Ma az egész városban sok szép és nagy értékű ezüsttárgy, ruhaneműk, a legtöbb átszőve arannyal, és más határtalan mennyiségű kincs került eladásra, s holnap legalább így fog ragyogni megint a piac. A törökök zsákmányt raboltak, a mieink – lelkiismeretükre hallgatva – az embereket és az ott talált népet akarták inkább megmenteni, semminthogy pénzzel bővelkedjenek. A csehek és az őket követő szegények ennyi hitetlen között semmit vagy csak keveset raboltak; ami a töröké lett, ha ez hihető, 150 ezer forintra teszik; ami a magyaroké lett, még nincs megbecsülve.
A keresztények közül 300-at vezettek tegnap – mint a barmokat – a hajókhoz. Vannak hajók, melyek úgy látszanak, hogy tele vannak keresztény foglyokkal. Móré tirranus leányát és fiát a királynak ajándékozták; a nemes leányokat, akik ezekkel a gyerekekkel voltak, Laszki úr a fürdőbe külte, hogy megmosakodjanak… Más egyéb nincs Palotán; 300 csehet hagytak vissza… Ma a török lovasság és gyalogság egy része eltávozott Eszék felé. Tegnap a király és a mi szemünk láttára a foglyok tömegével megrakott hajók – ők is sírtak, mi is megkönnyeztük őket – a kikötőből elindultak.
A vajda úr csodálatos dolgokat beszélt Móré kincseiről. Volt a megölt várnagy holtteste alatt 160 kupa, nagy és nehéz mind, tál 10, vagy 12, kézmosó ugyanannyi és sok más ezüstnemű. Egyetlen kis bástyában a sok ezüstneműn kívül negyven arannyal és pénzzel teli zsák és lószerszármok, ezüstdíszítéssel minden a legszebb és legértékesebb, fuvolák és sok egyéb dolog, ami a királyi gőghöz tartozik, s ami mind a hitetlenek kezére került. Így vándorolnak a magyar értékek! A talált dolgok értékét 200 ezren felül becsülik.”

Palota elfoglalása után Sümeg, Tihany és Veszprém ellen támadt a török-magyar sereg november 11-én, amelyek Szalaházy Tamás Ferdinánd-párti püspök kezén voltak.

A magyar belháborúban közönséges rablóvezér módjára szereplő Móré László fényes példa a sok közül arra az áldatlan belviszályra, amely Mohács után tovább taszította a végső romlásba a szerencsétlen sorsú Magyarországot.

Külső hivatkozás[szerkesztés]