Pártay Tivadar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Pártay Tivadar (Dombóvár, 1908. szeptember 6.Balatonszárszó, 1999. augusztus 9.) politikus, újságíró, országgyűlési képviselő, rövid ideig az FKGP elnöke.

Életrajza[szerkesztés]

Dombóváron született négy fiú mellé ötödik gyermekként 1908. szeptember 6-án vasutas családban. Apai ágon tősgyökeres kaposvári, anyai ágon dél-német származású. Édesanyját 1918-ban vitte el a spanyolnátha, apja később újranősült. A bajai, soproni és miskolci tanítóképzőben tanult, 1929-ben szerzett tanítói oklevelet a miskolci evangélikus tanítóképzőben. Szintén ebben az évben nősült meg, felesége 24 katasztrális hold szántóföldet és két kat. hold szőlőt hozott a házasságba, két gyermekük (egy fiú, egy lány) született. 1949-ben váltak el. 1955-ben újranősült, ebből a házasságból három fia született.

1930-43 között Arnóton volt evangélikus kántortanító. Tanítás mellett gazdálkodott és több lap külső munkatársa is volt.

Újságírói pályafutása[szerkesztés]

1932-től a Magyar Jövő és a Független Magyarország külső munkatársa, 1945-től a Miskolci Hírlap tulajdonos szerkesztője és a pesti Reggel (1946-49) társtulajdonos felelős szerkesztője. 1956 októberétől 1957 márciusáig a Magyar Nemzet főszerkesztője. 1989 és 1994 között a Kis Újság főszerkesztője.

Politikai pályája[szerkesztés]

1932-ben lépett be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, ahol meredeken ívelt felfelé a karrierje; 1933-ban már felső-magyarországi pártigazgató, 1934-ben pedig az országos intézőbizottság tagja lett. Az 1939-es választásokon minimális, mindössze 84 fős szavazatkülönbséggel maradt alul a kormánypárti Nyilas Ferenccel szemben. 1938-1941 között minden évben önkéntes katonai szolgálatot teljesített Kárpátalján és Erdélyben. Főszervezője volt az FKGP 1943. szeptember 12-én, Miskolcon megtartott háborúellenes nagygyűlésének, amiért még aznap este letartóztatták és behívó nélkül kivitték a keleti frontra harcolni. 1944. február 28-án szerelték le. Magyarország német megszállása után bujkálni kényszerült, alig két hét alatt, április 4-én elfogták és internálták, de sikerült megszöknie. Október 15-éig Budapesten bujkált, majd hazatért Arnótra. November 30-án foglalták el az oroszok a szülőfaluját.

Szinte azonnal bekapcsolódott a helyi politikai életbe, januárban már a Miskolci Nemzeti Bizottság és a törvényhatósági, majd a vármegyei nemzeti, aztán a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja lett, egyidejűleg pedig újra az FKGP felső-magyarországi pártigazgatója lett. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd az 1945-ös választásokon a "rendes" Nemzetgyűlésbe is beválasztották. Nagy Ferenc párt- és miniszterelnök politikája elleni tiltakozásképp 1947. március 10-én négy társával kilépett a pártból. Június 10-én Dobi István kifejezett kérésére aztán újra belépett a pártba és a párt központi választási bizottságának a tagja lett. Az 1947-es választásokon ismét megválasztották, majd a párt nagyválasztmányán szeptember 12-én párttitkárrá választották a baloldali pártvezetőség akarata ellenére. Rákosi Mátyás és Tildy Zoltán személyes közbelépésével kölcsönös alkuk révén sikerült helyére Gyöngyösi Jánost megtenni főtitkárnak. Pártay ekkor a párt jobbszárnyának egyik vezetője lett, s élesen bírálta a Dobi-Gyöngyösi-féle baloldal politikáját. 1948 júliusában, miután nem vett részt az iskolák államosításáról szóló szavazáson, az FKGP politikai bizottságának felszólítására lemondott országgyűlési mandátumáról, amit 1948. november 16-án jelentettek be a képviselőházban.

1949. február 28-án letartóztatták és Kistarcsára internálták, majd 1950-ben a recski kényszermunkatáborba küldték. 1953-ban szabadult, ezután 1956-ig fizikai munkásként dolgozott.

Az 1956-os forradalom alatt egyike volt azoknak, akik újjászervezték a Független Kisgazdapártot, aminek október 30-ai alakuló ülésén beválasztották az Országos Ideiglenes Intézőbizottságába is. 1956. október 29-e és 1957. március 1-je között a Magyar Nemzet főmunkatársa volt. 1957. május 23-án letartóztatták, de nem állították bíróság elé. 1958. július 1-jén szabadult és munkát is vállalhatott. 1959-ben három hónapig a Belkereskedelmi Minisztérium Szállítási Igazgatóságának főelőadója volt, majd 1963-ig a Főspednél, 1963-1964-ben pedig az I. Számú Belkereskedelmi Vállalatnál dolgozott. Ezután 1968-ig a Bútorértnál volt osztályvezető, majd a Volán Tröszthöz került, innét is ment nyugdíjba 1973-ban.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapító tagja lett. 1988. augusztus 22-én az ő balatonszárszói házában döntöttek a Független Kisgazdapárt újjászervezéséről, melynek november 18-án alapító elnökévé választották. 1989-ben már csak (örökös) tiszteletbeli elnök volt, majd Torgyán József elnökké választását követően, 1991. július 2-án kilépett a pártból. 1992. október 6-án megalapította a Történelmi Független Kisgazdapártot, aminek elnöke is lett. A párt az 1994-es választásokon mindössze két jelöltet tudott kiállítani, akik nem jutottak a parlamentbe. Ezután nem sokkal felhagyott az aktív politizálással.

Visszaemlékezései a magánkiadásban megjelentetett „Veszélyes évszázad” című kötetben, továbbá az 1956-os Intézet által kiadott „Pártok 1956” c. kiadványban jelentek meg 1997-ben.

Kitüntetése[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Magyar és nemzetközi Ki Kicsoda 1998
  • Takács Istvánné: Arcok Dombóvárról 2000
  • Életrajza az 1947-1949-es Országgyűlési Almanachban, Budapest, 2005