Recski kényszermunkatábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Recski kényszermunkatábor
Emlékmű
Emlékmű
Ország Magyarország
Település Recsk
Elhelyezkedése
Recski kényszermunkatábor (Magyarország)
Recski kényszermunkatábor
Recski kényszermunkatábor
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 54′ 00″, k. h. 20° 05′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 54′ 00″, k. h. 20° 05′ 28″
A Wikimédia Commons tartalmaz Recski kényszermunkatábor témájú médiaállományokat.

A recski kényszermunkatábor a Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor volt. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló- és munkatábor közül a leghírhedtebb. A „magyar Gulag”.

Dálnoki Miklós Lajos és Gábori György véleménye, kik Dachauban és Recsken is voltak, és Recsket tartották gyötrelmesebbnek.
Faludy György[1]

Elhelyezkedése[szerkesztés]

Heves megyében, Recsk község központjától 3 kilométerre délnyugatra, a Mátra Csákány-kő nevű hegyének kőbányája közelében, 400 méteres tengerszint feletti magasságban található. (A 24-es főúttól a tábor felé vezető út első, mintegy 200 méteres szakasza, Recsk-Parádfürdő vasútállomás térségéig országos közútként a 24 308-as számozást viseli, a folytatás már számozatlan önkormányzati út.) A kőbánya a tábortól 600 méterre, délre van.

Története[szerkesztés]

A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. A táborban a társadalom minden rétegéből voltak foglyok, s mindenkinek megvolt a saját története; hogy miért került Recskre. A régi nemességből igen sokan leltek súlyos kínzásokat a recski kényszermunkatáborban. Közülük: gróf sédeni és remetei Ambrózy Gyula (*1908); Dálnoki-Miklós Lajos (*1929); Dálnoki-Miklós László (*1921); fekésházi Fekésházy Géza (19242007); görgői és toporczi Görgey Guidó (19202013), katonatiszt; hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Andor (*1927), katonatiszt (aki gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit fivére); gróf dr. Hoyos János (19152003), orvos; dr. ivádi Ivády Sándor (19031998), olimpiai bajnok vízilabdázó; bánfalvai és homokszentiványi Keresztessy Lóránd (19142009); Konkoly-Thege Miklós (*1914); krasznai Krasznay Béla (19232015); okolicsnai Okolicsányi László (*1900); őrgróf Pallavichini Alfréd (19091995), híres berepülőpilóta; rásonyi Papp István (19252014); bonyhádi Perczel Tamás (19232012); jószási Purgly Tamás (*1904); besenyői és velikei Skublics György (*1928); gróf dr. Somssich József (19162000); tabódi és fekésházi Tabódy István (19212000), katonatiszt, később pap, székesfehérvári kanonok; thuriki és komjáthnai Thuránszky László (*1921); gróf zicsi és vázsonykői Zichy Péter Pál (19242008) jogász.[2]

Az Északkeleti Betörés az első sorban állt, Egri Gyurka mellett. Nyájas és jóindulatú férfiúnak ismertük, óriási fejével és hatalmas állával, mely elfedte nyakát, sőt melle egy részét is, ő volt a tábor legkisebb embere; az egyetlen, aki az alsó ágysorban egyenesen ülni tudott, anélkül, hogy beverte volna fejét. Polgári nevén Tóth Gézának hívták; szemtől szembe Géza bácsinak szólítottuk, de háta mögött mindenki Északkeleti Betörésnek mondta. Az öregúr a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Letartóztatását és csúfnevét annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra „lágy nyugati szellőket” ígért, a következő két napra pedig „északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését” jósolta. Ha jósolta, kétségtelenül így volt, mert az öregúr millibár fokokban, szélsebességben és hasonlókban nem ismer tréfát. A következő napon elvitte az ÁVO, „a meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység” címén.
– Faludy György[3]

Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból. Az első alkalommal a megszökött rab átjutott Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy családjának több tagját letartóztatták, föladta magát. A második alkalommal 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg úgy, hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. A Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek.

Sztálin halála (1953. március 5.) után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában - a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján.

A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.

A tábor területe (mai nézet)

A tábor szellemisége[szerkesztés]

Az Államvédelmi Hatóság őrei Rákosi Mátyás, a tábor fennállása alatt regnáló MDP főtitkár utasítására az alábbi jelmondatot tekintették a foglyokkal való bánásmód alaptételének:

Ne csak őrizd, gyűlöld is![4]

A fenti idézetnek megfelelően a rendszeres verések, a napi 14-16 óra fizikai munka és az állandó éheztetés volt a napi rutin. A fogvatartók kidolgoztak külön Recskre jellemző kínzási módszereket is, ilyen volt például a vizes fogdában fogvatartás vagy a gúzsban ill. a döntött gúzsban lógatás.[5] Egy egykori fogoly, Krasznay Béla így számol be egy jellemző élményéről:

... fogoly villanyszerelő felment az oszlopra, dolgozott odafönn, de leejtette a fogót. Erre az alul álló ávós lelőtte, mondván, őt akarta fejbe dobni.[6]

Titoktartás 1953 után[szerkesztés]

A tábor egykori rabja, Faludy György önéletrajzi regényében így jellemzi az 1953. szeptemberi szabadon bocsátások légkörét:

A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie.

…figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban. Ismert jelszó volt: „Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz sírba!”

– Faludy György[3]

Híres foglyok[szerkesztés]

Táborparancsnokok[szerkesztés]

  • 1950. augusztus – 1951. május: Fóris Béla
  • 1951. augusztus – 1952 február: Csete József[12]
  • 1952 tavasza – 1953 tavasza: Fazekas Péter
  • 1953 tavasza – a tábor feloszlásáig: Tóth Gyula[13]

Emlékezete[szerkesztés]

Nemzeti Emlékpark[szerkesztés]

Az egykori őrtorony
A tábor egyik barakkja
A barakk belső tere
A kiállítás részlete a barakkban

Az 1996-ban felavatott Recski Nemzeti Emlékpark a hírhedt recski kényszermunkatábor volt rabjainak állít emléket. Megtekinthető az őrtorony, a rabok elszállásolására épített barakk, valamint a tábor szögesdrótkerítésének egy része.

Filmek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Erdey Sándor: A recski tábor rabjai, Püski, Budapest, 2002 (8. kiadás), ISBN 9639337765
  • Böszörményi Géza: Recsk, 1950-1953, Interart, Budapest, 1990, ISBN 9630199785
  • Böszörményi Géza: Recsk, 1950-1953: egy titkos kényszermunkatábor története, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006 (3. bőv.kiad.), ISBN 9637486356
  • Sághy Gyula: Recski rabok, a kövek árnyékában, Recski Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 9632164946
  • Sztáray Zoltán: Souvenir du camp de concentration de Recsk, Saturne, Párizs, 1957
  • Sztáray Zoltán: Death camp at Recsk, United States Information Agency, Washington D.C., 1958
  • Sztáray Zoltán: A recski kényszermunkatábor, Recski Szövetség, San Bernardino, Kalifornia 1981
  • Nyeste Zoltán: Recsk: emberek az embertelenségben, Sorozat: Tanúk - korunkról 4., Magyar Öregdiák Szövetség és Bessenyei György Kör, New Brunswick, N.J., 1982
  • Nyeste Zoltán: Recsk: emberek az embertelenségben, Püski, Budapest, 1989 (2. kiadás), ISBN 9637845208
  • Györgyey Ferenc Aladár: Lágerhumor, Interart, Budapest, 1990, ISBN 9638035137
  • Somossy Tamás: Egy család Recsk árnyékában, Életkarcolatok a múltból, szerzői kiadás, Budapest, 1996, ISBN 9636509875
  • Bíró Sándor: A "mátrai" lovagrend, Egy recski fogoly emlékezései, Dovin Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 9630268345
  • Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, önéletrajz, Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 9637815007
  • Bank Barbara: Buda-détől Recskig; Rubicon történelmi magazin 2015/9. szám, 4-13. oldal
  • Bank Barbara: Recsk; Szépmíves, Bp., 2017
  • Zichy Péter. Miért? – Írók Alapítványa, 2008

Jegyzetek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]