Recski kényszermunkatábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 47° 54′ 21″, k. h. 20° 05′ 33″

A recski kényszermunkatábor emlékműve

A recski kényszermunkatábor a Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor volt. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló- és munkatábor közül a leghírhedtebb. A „magyar Gulag”.

Dálnoki Miklós Lajos és Gábori György véleménye, kik Dachauban és Recsken is voltak, és Recsket tartották gyötrelmesebbnek.
– Faludy György: Pokolbeli napjaim után (Alexandra Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 9789633700419)

Elhelyezkedése[szerkesztés]

Heves megyében, Recsk község központjától 3 km-re délnyugatra, a Mátra Csákány-kő nevű hegyének kőbányája közelében, 400 m-es tengerszint feletti magasságban található. A kőbánya a tábortól 600 m-re, délre van.

Története[szerkesztés]

A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.

A táborban a társadalom minden rétegéből voltak foglyok, s mindenkinek megvolt a saját története; hogy miért került Recskre.

Az Északkeleti Betörés az első sorban állt, Egri Gyurka mellett. Nyájas és jóindulatú férfiúnak ismertük, óriási fejével és hatalmas állával, mely elfedte nyakát, sőt melle egy részét is, ő volt a tábor legkisebb embere; az egyetlen, aki az alsó ágysorban egyenesen ülni tudott, anélkül, hogy beverte volna fejét. Polgári nevén Tóth Gézának hívták; szemtől szembe Géza bácsinak szólítottuk, de háta mögött mindenki Északkeleti Betörésnek mondta. Az öregúr a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Letartóztatását és csúfnevét annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra „lágy nyugati szellőket” ígért, a következő két napra pedig „északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését” jósolta. Ha jósolta, kétségtelenül így volt, mert az öregúr millibár fokokban, szélsebességben és hasonlókban nem ismer tréfát. A következő napon elvitte az ÁVO, „a meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység” címén.
– Faludy György: Pokolbéli víg napjaim. (Budapest : Magyar Világ Kiadó, 1989. ISBN 963 7815 00 7)

Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból. Az első alkalommal a megszökött rab átjutott Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy családjának több tagját letartóztatták, föladta magát. A második alkalommal 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg úgy, hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. A Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek.

Sztálin halála (1953. március 5.) után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában - a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján.

A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.

A tábor területe (mai nézet)

A tábor szellemisége[szerkesztés]

Az Államvédelmi Hatóság őrei Rákosi Mátyás, a tábor fennállása alatt regnáló MDP főtitkár utasítására az alábbi jelmondatot tekintették a foglyokkal való bánásmód alaptételének:

"Ne csak őrizd, gyűlöld is!" [1]

A fenti idézetnek megfelelően a rendszeres verések, a napi 14-16 óra fizikai munka és az állandó éheztetés volt a napi rutin. A fogvatartók kidolgoztak külön Recskre jellemző kínzási módszereket is, ilyen volt például a vizes fogdában fogvatartás vagy a gúzsban ill. a döntött gúzsban lógatás.[2] Krasznay Béla, egykori fogoly így számol be egy jellemző élményéről

"... fogoly villanyszerelő felment az oszlopra, dolgozott odafönn, de leejtette a fogót. Erre az alul álló ávós lelőtte, mondván, őt akarta fejbe dobni." [3]

Titoktartás 1953 után[szerkesztés]

A tábor egykori rabja, Faludy György önéletrajzi regényében így jellemzi az 1953. szeptemberi szabadon bocsátások légkörét:

A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie.

…figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban. Ismert jelszó volt: „Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz sírba!”

– Faludy György: Pokolbéli víg napjaim.[4]

Híres foglyok[szerkesztés]

Recski táborparancsnokok[szerkesztés]

  • Fóris Béla 1950. augusztus - 1951. május
  • Csete József 1951. augusztus - 1952 február[11]
  • Fazekas Péter 1952 tavasza - 1953 tavasza
  • Tóth Gyula 1953 tavasza - a tábor feloszlásáig[12]

Emlékezete[szerkesztés]

Nemzeti Emlékpark[szerkesztés]

Az egykori őrtorony
A tábor egyik barakkja
A barakk belső tere
A kiállítás részlete a barakkban

Az 1996-ban felavatott Recski Nemzeti Emlékpark a hírhedt recski kényszermunkatábor volt rabjainak állít emléket. Megtekinthető az őrtorony, a rabok elszállásolására épített barakk, valamint a tábor szögesdrótkerítésének egy része.

Filmek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Erdey Sándor: A recski tábor rabjai, Püski, Budapest, 2002 (8. kiadás), ISBN 9639337765
  • Böszörményi Géza: Recsk, 1950-1953, Interart, Budapest, 1990, ISBN 9630199785
  • Böszörményi Géza: Recsk, 1950-1953: egy titkos kényszermunkatábor története, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006 (3. bőv.kiad.), ISBN 9637486356
  • Sághy Gyula: Recski rabok, a kövek árnyékában, Recski Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 9632164946
  • Sztáray Zoltán: Souvenir du camp de concentration de Recsk, Saturne, Párizs, 1957
  • Sztáray Zoltán: Death camp at Recsk, United States Information Agency, Washington D.C., 1958
  • Sztáray Zoltán: A recski kényszermunkatábor, Recski Szövetség, San Bernardino, Kalifornia 1981
  • Nyeste Zoltán: Recsk: emberek az embertelenségben, Sorozat: Tanúk - korunkról 4., Magyar Öregdiák Szövetség és Bessenyei György Kör, New Brunswick, N.J., 1982
  • Nyeste Zoltán: Recsk: emberek az embertelenségben, Püski, Budapest, 1989 (2. kiadás), ISBN 9637845208
  • Györgyey Ferenc Aladár: Lágerhumor, Interart, Budapest, 1990, ISBN 9638035137
  • Somossy Tamás: Egy család Recsk árnyékában, Életkarcolatok a múltból, szerzői kiadás, Budapest, 1996, ISBN 9636509875
  • Bíró Sándor: A "mátrai" lovagrend, Egy recski fogoly emlékezései, Dovin Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 9630268345
  • Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, önéletrajz, Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 9637815007
  • Bank Barbara: Buda-détől Recskig; Rubicon történelmi magazin 2015/9. szám, 4-13. oldal

Jegyzetek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]