Ostorménfa
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Terméseit érlelő példány a Schwetzingen melletti Schwetzinger Hardt területén Németországban
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
| Viburnum lantana L., 1753 | ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Ostorménfa témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Ostorménfa témájú médiaállományokat és Ostorménfa témájú kategóriát. |
Az ostorménfa vagy ostorménbangita (Viburnum lantana) a bangita (Viburnum) nemzetségbe tartozó növényfaj, mely egyike a Magyarországon is honos két bangitafajnak; a másik a kányabangita (Viburnum opulus).
Elnevezése[szerkesztés]
Az ostornyélfa elnevezés tévedésből ostorménfaként rögzült a köznyelvben.[1] További magyar nevei: bőrzsinór,[2] ebcseresznye,[3] gánya,[3] hurok,[2] kányosfa,[3] molnárcseresznye,[3] ostorfa,[2] pepenyefa.[3]
Földrajzi elterjedése, élőhelye[szerkesztés]
Európa enyhe telű részein (az Atlanti-óceán melegebb vidéke, mint például Dél-Anglia, a Földközi-tenger vidéke, Délkelet-Európa, Közép-Európa melegebb vidékei, Oroszország délnyugati része), Észak-Afrika mediterrán éghajlatú területein és Kis-Ázsiában őshonos. Szubmediterrán jellegű növényfaj.
Meleg- és fényigényes növény, de a mérsékelt árnyékot is eltűri, szárazságtűrő. A talajt illetően mészkedvelő, illetve sziklás lejtőkön is megtalálható. Az Alpokban 1400 m tengerszint feletti magasságig is felhatol a dombvidéki övből. Magyarországon tölgyerdők (főleg molyhos tölgyesek) szegélyén, tisztásain, mészkedvelő erdeifenyvesekben,[4] karsztbokorerdőkben és száraz cserjésekben fordul elő, gyakran a meleg, délies lejtőkön. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.[5][6]
Megjelenése[szerkesztés]
Lombhullató, fás szárú növény, legtöbbször 2–4 m magas cserje, de akár 6 m magas kis fává is megnőhet; növekedése gyors. Ágai felfelé állnak. Fiatal hajtásai (vesszői) a rajtuk sűrűn álló szőröktől molyhosak és sárgásszürkés színezetűek. Kérge fiatalon érdes, később hosszirányban repedezetté válik és parásodik, színe pedig szürkésbarnává sötétedik.
Levelei a száron átellenesen állnak, nyelük rövid, legfeljebb 1,5 cm hosszú és nemezesen szőrös; a levélváll szíves vagy lekerekített; a levéllemez 5–12 cm hosszú, tojásdad-elliptikus alakú, vastag, puha, a színén sötétzöld színű, a bemélyedt levélerek miatt mélyen ráncolt, kissé érdesen szőrös, a visszáján csillagszőröktől szürkésen molyhos, nemezes, itt a levélerek kiemelkednek, s egészen a levélszélig követhetők; a levélszél egyenlőtlenül fűrészes vagy sűrűn szabályosan fogazott; a levélcsúcs tompa vagy kihegyezett. Pálhái nincsenek.
A bimbózva még piros futtatású, kinyílva már krémfehér színű virágai illatosak, aprók, hasonló méretűek, és 6–12 cm átmérőjű sátorozó bogernyő virágzatba csoportosulnak; a virágzat tömött, végálló, lapos vagy kissé kidomborodó, virágai Magyarországon május és június folyamán nyílnak. Mind a virágzati tengely, mind a kocsányok szőröktől sűrűn molyhosak, nemezesek. Virágzatában minden virág kétivarú, egyik sem meddő. Virágai 5 tagúak; az öt csészelevél összenőve rövid csövet alkot, mely öt rövid cimpában végződik; az öt sziromlevél szintén összenőve alkotja a harang alakú pártát, melynek ugyancsak rövid, mintegy 8 mm széles cimpái vannak; az egyes pártacimpák között nőtt rá a pártára az öt porzó, melyek portokjai belülről nyílnak; a termőben a bibe rövid és 3 karéjú, a magház alsó állású.
A beporzást követően csontár áltermések (álcsontárok) fejlődnek: a borsónyi méretű, kissé ovális alakú, a bogyóterméshez csak alakjában hasonlító áltermések eleinte zöldek, majd pirosak, éretten fénylő feketék, s végükön az elszáradt csésze pereme mindig visszamarad. Mivel többnyire egyenlőtlenül érnek, így a különféle színű bogyók sokszor egyszerre láthatók a növényen, Magyarországon júniustól egészen szeptemberig. Álcsontárjaiban a külső termésfal húsos, alatta ovális alakú, maghéjszerű, gyűrt felületű belső termésfal található, melyet a középső termésfal vékony héjként borít. A kemény belső termésfal mögött egyetlen lapos mag helyezkedik el.
Levelei ősszel még viszonylag sokáig zöldek maradnak, de végül liláspirosra színeződnek. Ugyancsak ősszel jelennek meg rajta a nagy, lapos, kerek, fedetlen – azaz rügypikkelyek nélküli, szabad – rügyek, amik áttelelnek.
Felhasználása[szerkesztés]
Hajlékony, karcsú vesszőjéből gúzst, kosarat, egyéb fonott árukat, abroncsot, hurkot, pipaszárat (török pipaszár), sétabotot és ostornyelet is készítenek. Ötzi, a gleccsermúmia tegezében talált nyílvesszők ostorménfa és húsos som (Cornus mas) ágaiból készültek.[7]
Belső kérge csípős, hólyagot húz, régen gyógyításra is használták.[1]
Gyakran díszcserjének ültetik száraz területekre, közepes vízigényű (mezofita) növények alkotta parkokba, fénynek kitett domboldalakra, akár homoktalajra is; városban főleg belterületi és ipartelepi környezetbe. Alkalmas szoliter, vagy bokorcsoportok szélén álló növénynek, de sövény is kialakítható belőle. Virágzatával, terméseivel és őszi, színes leveleivel díszít. Magról és dugványról is szaporítható: Magyarországon május közepétől június közepéig készíthető dugvány a növény hajtáscsúcsából. Csemetéinek telepítése ásóval végezhető földlabdás gyökérzetének köszönhetően.
Bogyója az ember számára kevéssé élvezhető, mivel erősen savanykás, édes-kesernyés ízű, összehúzó hatású;[2][8][9] nagy mennyiségben fogyasztva enyhe mérgezést okozhat: hányás, hasmenés, szédülés, gyermekeknél véres vizelet is jelentkezhet.[10][11] A madarak az ínségesebb téli időszakban fogyasztják.
Képek[szerkesztés]
-
Téli bokor -
Idősebb és fiatalabb kérgek -
Áttelelt rügy tavasszal -
Piros futtatású virágbimbók -
Virágbimbók és levélfonákok -
Virágzó tavaszi bokor -
Virágzatok és levelek -
Éretlen, zöld termések -
Éretlen, pirosodó termések -
Piros és érett fekete termések -
Színes őszi levelek, a hajtások végén áttelelő rügyek -
Elszáradt levelek, termések és egy hajtásvégi áttelelő rügy -
Botanikai illusztráció a Flora Batava 16. kötetében
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Bokor József (szerk.). Kányafa, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2016. november 27.
- ↑ a b c d Ostorménfa (Viburnum lantana). In Markus Bolliger – Matthias Erben – Jürke Grau – Günther R. Heubl: Cserjék. Illusztrálta: Hans Held. A fotók szerzői: Johannes Apel et al. Fordította: B. Thúry Zsuzsanna. Szakmailag ellenőrizte és a magyarországi vonatkozásokkal kiegészítette Borhidi Attila. Budapest: M-érték Kiadó. 2005. 268. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-7304-12-6 Alapkiadás: Magyar Könyvklub, 1998. A német szerzők keresztneveinek forrása: Buchbesprechungen. In: Berichte der Bayerischen Botanischen Gesellschaft (ISSN 0373-7640), Band 59 (1988), 186. o. (181-196. o.), (pdf). Hozzáférés: 2016. december 13
- ↑ a b c d e ostorménfa (Viburnum lantana). In Csapody Vera – Priszter Szaniszló: Magyar növénynevek szótára. Lektorálta: Kárpáti Zoltán és Jolsvay Alajos. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1966. 142. o. ISBN nélkül
- ↑ Borhidi Attila: Magyarország növénytársulásai: XIII. Tűlevelű erdők és rokon társulások – 32.1.1.1. Lino flavi-Pinetum sylvestris Pócs ex Soó 1964 (Mészkedvelő erdeifenyves). Dr. Seregélyes Tibor, Dr. Dancza István, Dr. Pinke Gyula. tankonyvtar.hu. (magyarul) Akadémiai Kiadó (2007. február 14.) (Hozzáférés: 2017. január 2.) (html)
- ↑ Varázslatos karsztvidék. lithosphera.hu. [2017. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ A Woodsia ilvensis (L.) R. Br. ˙j előfordulása az Eperjesi Tokaji-hegységben. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ Ötzis Ausrüstung: Der Köcher und sein Inhalt. www.iceman.it/de. (németül) Bolzano: Südtiroler Archäologiemuseum (Hozzáférés: 2016. december 4.)
- ↑ Ostorménfa (V. lantana). In Marjorie Blamey – Philip Blamey: Termések: Erdőn, réten. Fordította és hazai viszonyokra alkalmazta: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Fráter Erzsébet. A fedélterv Vida Győző munkája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1988. 201. o. = Fürkész könyvek (ISSN 0237-4935), ISBN 963-282-146-7
- ↑ Ostormén bangita. Viburnum Lantana L. In Wagner János: Magyarország virágos növényei: A Hoffmann K(ároly) növényatlaszának képeivel. A Hoffmann Gy(ula) átdolgozta harmadik kiadás alapján írta. A magyar szöveget átnézte Mágocsy-Dietz Sándor. Budapest: K. M. Természettudományi Társulat. 1903. 63. o. Hozzáférés: 2016. december 4. A tankonyvtar.hu weboldalon is megtalálható html formátumban az Arcanum Adatbázis Kft. 2006-os digitalizálásának eredményeképpen
- ↑ Ostorménfa Viburnum lantana. In Horst Altmann: Mérgező növények – Mérgező állatok. Fordította: Dr. Szabó László. Szakmailag lektorálta: Nagy Sándor Tibor, Dr. Németh Imre. Debrecen: Lícium-Art Könyvkiadó- és Kereskedelmi Kft. 1993. 43–44. o. = Lícium könyvek, ISBN 963-8030-05-4
- ↑ Viburnum lantana - L. pfaf.org (Plants For A Future) (angolul) (Hozzáférés: 2016. december 4.) (aspx)
Források[szerkesztés]
- Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása: Kertészeti dendrológia. Szerkesztette: Nagy Béla. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1980. 179., 263., 280., 290., 319., 326., 360. o. ISBN 963-230-087-4
- Ostorménfa (Viburnum lantana). In Tóth Imre: Lombhullató díszfák, díszcserjék a kertben. Illusztrálta: Szabó Ildikó. Lektorálta: Bauecker Alajos, Bercsek Péter. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1975. 141. o. ISBN 963-230-465-9
- Ostorménfa (Viburnum lantana). In Debreczy Zsolt: Fák, bokrok. Huller Ágoston rajzaival. A címlapot Urai Erika tervezte. Első kiadás. Budapest: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó. 1973. 44. o. = Búvár zsebkönyvek, ISBN és ISSN nélkül
- Ostorménfa (Viburnum lantana). In Oleg Polunin: Európa fái és bokrai. Barbara Everard rajzaival. Fordította és kiegészítette: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Zombori Lajos. Szakmailag ellenőrizte: Priszter Szaniszló. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1981. 176. o. ISBN 963-280-947-5
- Ostorménfa (V. lantana). In Marjorie Blamey – Philip Blamey: Termések: Erdőn, réten. Fordította és hazai viszonyokra alkalmazta: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Fráter Erzsébet. A fedélterv Vida Győző munkája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1988. 201. o. = Fürkész könyvek (ISSN 0237-4935), ISBN 963-282-146-7
- Viburnum lantana (ostorménfa, bangita), in: Caprifoliaceae – Bodzafélék. In Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival II. Szerkesztette: Terpó András. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1987. 666 (665–667). o. (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-232-279-5
- Ostorménfa (Viburnum lantana). In Markus Bolliger – Matthias Erben – Jürke Grau – Günther R. Heubl: Cserjék. Illusztrálta: Hans Held. A fotók szerzői: Johannes Apel et al. Fordította: B. Thúry Zsuzsanna. Szakmailag ellenőrizte és a magyarországi vonatkozásokkal kiegészítette Borhidi Attila. Budapest: M-érték Kiadó. 2005. 268. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-7304-12-6 Alapkiadás: Magyar Könyvklub, 1998. A német szerzők keresztneveinek forrása: Buchbesprechungen. In: Berichte der Bayerischen Botanischen Gesellschaft (ISSN 0373-7640), Band 59 (1988), 186. o. (181-196. o.), (pdf). Hozzáférés: 2016. december 13
- Viburnum lantana L., Ostorménfa, ostormén-bangita. In Jean-Denis Godet: Fák és cserjék. Fordította: Dr. Horánszky András. (hely nélkül): Officina Nova. 1993. 206. o. ISBN 963-8185-26-0
- Ostormén bangita. Viburnum Lantana L. In Wagner János: Magyarország virágos növényei: A Hoffmann K(ároly) növényatlaszának képeivel. A Hoffmann Gy(ula) átdolgozta harmadik kiadás alapján írta. A magyar szöveget átnézte Mágocsy-Dietz Sándor. Budapest: K. M. Természettudományi Társulat. 1903. 63. o. Hozzáférés: 2016. december 4. A tankonyvtar.hu weboldalon is megtalálható html formátumban az Arcanum Adatbázis Kft. 2006-os digitalizálásának eredményeképpen
- Bokor József (szerk.). Kányafa, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2016. november 27.
- Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 42., 194., 535. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]
