Nagy pecsétírás
| Nagy pecsétírás | |
 | |
| Nagy pecsétírásos, bronzba vésett szöveg a Nyugati Csou ()-korból | |
| Típus | logografikus |
| Nyelvek | kínai |
| Időszak | i. e. 11-3. század |
| Irány | fentről lefele, jobbról balra |
| Rokon írásrendszerek | Kis pecsétírás |
| Átírási segédlet | |
| ta-csuan | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 大篆 |
| Egyszerűsített kínai | 大篆 |
| Mandarin pinjin | dàozhuàn |
| Wade–Giles | Ta4-chuan4 |
Nagy pecsétírásnak nevezik a kínai írás legkorábbi emlékeit képviselő jóslócsont-feliratokon látható írásjegytípus későbbi változatát, amely már a Shang ()-korból származó rituális bronzedények vésett feliratain is megjelenik. Jellemzően a Csou ()-dinasztia korában használt írástípus, amelynek időbeli és térbeli elterjedését tekintve számos változata létezett. A nagy pecsétírás az i. e. 3. század végén, a Csin ()-dinasztia idején végrehajtott az írásmódok egységesítése célzó központi írásreform során szűnt meg, átadva helyét a kis pecsétírásnak és a kancellár írásnak. Kevés fennmaradt emlékkel rendelkezik, amelyeket bronzedények, vagy kőbe vésett feliratok tartalmaznak.
Előzményei[szerkesztés]
A jelenlegei ismeretek alapján, a kínai írás legkorábbi emlékeit a Sang-Jin ()-dinasztia, Vu Ting () királyának (i. e. 1250-1192) idejéből, az egykori főváros, Anjang () területéről előkerült úgy nevezett jóslócsont-feliratok (csia-ku-ven ()) 甲骨文 képviselik.[1] Ezeken a csontokra, teknőspáncélra karcolt feliratokon kívül azonban már a Sang ()-dinasztia idejéről is ismertek rituális bronzedényekre vésett feliratok. Tágabb értelmezésben, már vannak, akik már a jóslócsont-írást is a nagy pecsétírás kategóriájába sorolják, de szigorúbban véve, csak a Nyugati és Keleti Csou ()-dinasztia idején használt írásformákat tekintik nagy pecsétírásnak.
Amikor az i. e. 11. században a Sang ()-dinasztia uralmát megdöntötte az addig évszázadok óta a fennhatóságuk alatt álló, harcias, de kulturális tekintetben fejletlenebb Csou ()-ház, az új dinasztia megalapításakor számos egyéb kulturális vívmány mellett az írást, az írás használatának gyakorlatát is átvették. A jelenleg általánosan elterjedt tudományos álláspont szerint a Csou ()-dinasztia idején használt írás közvetlen előzménye a Sang ()-kori jóslócsont-feliratok írása. Régészetileg bizonyított, hogy a csou () még dinasztia alapításuk előtt már átvették a sang () írást, ám az további kutatásokat igényel, hogy a kulturálisan, életmódját és nyelvét is tekintetve eltérő csou () törzs az írás révén, hogyan és milyen kapcsolatban állt a sang ()okkal.[2] Tény ugyanis, hogy a Sang ()-korból származó, mintegy 4 000 önálló írásjegy (melyeknek számtalan változata létezik) közül csak 1 500-2 000 darabról feltételezik a kutatók, hogy sikerült a később használatos írásjegyek valamelyikének előzményeként azonosítani.[3]
Kialakulása[szerkesztés]
A kínai történetírói hagyomány szerint a számtalan változatban létezett írásjegyek első kanonizálását a hagyomány szerint a Csou ()-ház egyik uralkodója, Hszüan () 宣 király (i. e. 827-782) rendelte el, a feladattal pedig a „Történész” Csou ()t (Si Csou () 史籀) bízta meg. Így született meg a kínai írás „Csou () írásának” (Csou ven () 籀文) nevezett változata, amelyet az utókor a „nagy pecsétírás” néven ismer és tart számon.[4] Az írásjegyek új stílusának formáját a „Si Csou () kötete” (Si Csou pien () 《史籀篇》) című gyűjtemény rögzítette,[5] amelyet hagyományosan kb. i. e. 800 körülre datálnak, de a töredékekből ismert mű keletkezési idejét néhány modern kutató inkább helyezi a Hadakozó fejedelemségek vagy a Csin ()-dinasztia korába.[6]
Elnevezése[szerkesztés]
Értelemszerűen az i. e. 3. században végrehajtott. íz írásegyesítést célzó írásreform idejéig nem létezett a „nagy pecsétírás” megnevezés. Ezen a néven csak azután kezdeték el jelölni a Csin ()-kor előtti írásokat, hogy Li Sze () megalkotta az addigi „pecsétírás” (csuan () 篆) standard formáját, amelyet „kis pecsétírásnak” (hsziao-csuan () 小篆) neveztek el. Leginkább a Han-kortól kezdve vált gyakorlattá a Csin ()-kor előtti írásokra „nagy pecsétírások” néven hivatkozni, bár kezdetben, a korabeli tudósok inkább neveztek meg egy-egy írásváltozatát önálló néven, mint hogy összefoglaló kategóriaként értelmezték volna.
Változatai, használata[szerkesztés]
A „nagy pecsétírás” tehát inkább egyfajta gyűjtőfogalom, amely az i. e. 3. századig használatban volt kínai írásváltozatok valamennyiét jelöli. A régészeti bizonyítékok jól mutatják ugyanis, hogy az írásnak számos változata alakult ki és volt használatban a Csin ()-dinasztia megjelenéséig. Bár az írásváltozatok közös tőről fakadnak, és nem is az érthetetlenségig, a felismerhetetlenségig különböznek egymástól, a legtöbb fejedelemségnek megvolt a saját „stílusa”. Ezeket összefoglaló néven „a hat fejedelemség írásjegyei” (liu kuo ven-ce () 六國文字) vagy a „hat(féle) pecsét(írás)” (liu csuan () 六篆) néven is ismerték, és évszázadokon keresztül ezek használata a fejedelemségek bürokratikus adminisztrációja, de a kőbe vagy bronzba vésett feliratok, valamint az irodalmi, filozófiai, történeti műveket is ezekkel jegyezték le a korabeli íráshordozóra, a bambuszcsíkokra vagy selyemre, amelyeket összekötve, feltekerve „könyvtekercsek” formájában tároltak. A bambuszcsíkokra és selyemere, már ecsettel írt szövegek, szövegtöredékek ma csak a Hadakozó fejedelemségek korából ismertek. Ezt megelőző korokból csak fémtárgyakba (szertartási bronzedények, fegyverek, szerszámok) és kövekbe, sziklákba vésett feliratok alapján tanulmányozható a nagy pecsétírás. A nagy pecsétírás tanulmányozásának rendkívül hasznos forrása az i. sz. 100 körül összeállított etimológiai szótár, a Suo-ven csie-ce ()ben 《說文解字》 feljegyzett több száz korai írásjegy változatot tartalmaz, amelyeket az „ősi írásjegyek” (ku-ven () 古文) néven ismertet. A műben külön kategóriát alkot az állítólag a Si Csou pien () 《史籀篇》 című, egykor 15 kötetból/fejezetből (pien () 篇) álló gyűjteményből származó 220 írásjegy, amelyet a mű szerzője Hszu Sen () 許慎 (kb. 58-kb. 147) a „Csou () írás(jegyei)” (Csou-ven () 籀文) ismertet.
A nagy pecsétírás változatai szokás még az íráshordozó alapján is külön csoportokba osztani. Ilyen például a Sang ()-kor végéről, valamint a Csou ()-korból származó rituális bronzedényeken, bronz- vagy más fémtárgyakon látható feliratok, melyeket általában „fém-írásnak” vagy „fém-szövegeknek” neveznek (csin-ven () 金文; vagy más néven: „fémvéset-írás” min-ven () 銘文, illetve csung-ting-ven () „(bronz)harang-üst írás” 鐘鼎文).[7]
A csin-ven () típusú nagy pecsétírás egy különleges formai változatát képviseli az úgy nevezett „madár-féreg írás” (niao-csung su () 鳥蟲書 vagy niao-csung ven () 鳥蟲文), amely a nagy pecsétírás egy rendkívül cirkalmas, dekoratív formája, és amelynek használata a Csou ()-dinasztia idején a déli államokban volt elterjedt.[8]
A nagy pecsétírás ecsetírásra is alkalmas változata a különleges, kalligrafikus „ebihal”-írás.
Megjegyzések[szerkesztés]
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Keightley 1978 139., 140., 203. o.
- ↑ Galambos 2006 149. o.
- ↑ Lásd:Oracle Bone Script (angol nyelven). Omiglot.com. (Hozzáférés: 2014. június 28.)
- ↑ Miklós 1973 61. o.
- ↑ Galambos 2006 154., 155. o.
- ↑ Qiu 2000 72-77. o.
- ↑ Kwo 1990 11-19. o.
- ↑ Kwo 1990 19., 20. o.
Források[szerkesztés]
- ↑ Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
- ↑ Boltz 1994: Boltz, William G.. The Origin and Early Development of the Chinese Writing System. American Oriental Series, vol. 78. American Oriental Society, New Haven, Connecticut, USA. 1994. (átdolgozva 2003) ISBN 0-940490-18-8
- ↑ Galambos 2006: Imre Galambos: Orthography of early Chinese writing: evidence from newly excavated manuscripts. Budapest monographs in East Asian Studies I. Department of East Asian Studies, Eötvös Loránd University. Budapest 2006. ISB 978-963-463-811-7
- ↑ Keightley 1978: David N. Keightley. Sources of Shang History: The Oracle-Bone Inscriptions of Bronze Age China. University of California Press, Berkeley. ISBN 0-520-02969-0
- ↑ Kwo 1981: Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
- ↑ Miklós 1973: Miklós Pál: A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.
- ↑ Qiu 2000: Qiu Xigui. Chinese Writing. Translation of 文字學概論 by Mattos and Norman. Early China Special Monograph Series No. 4. Berkeley: The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California, Berkeley. ISBN 1-55729-071-7.
.svg)
