Félkurzív kínai írás
| Félkurzív írás | |
 | |
| Típus | logografikus |
| Nyelvek | kínai |
| Időszak | A Keleti Han-kortól napjainkig |
| Irány | régen:fentről lefelé, jobbról balra; ma: balról jobbra, fentről lefelé |
| Rokon írásrendszerek | Kurzív kínai írás |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Félkurzív írás témájú médiaállományokat. | |
| Átírási segédlet | |
| hszing su | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 行書 |
| Egyszerűsített kínai | 行书 |
| Mandarin pinjin | xíngshū |
| Wade–Giles | Hsing2-shu1 |
A félkurzív írás (vagy más néven: folyóírás) a kínai írás kézírásos változata, amely a Keleti Han-korban jelent meg, de máig általánosan használt forma. Jóllehet a hagyományos kínai íráshoz alakították, de az egyszerűsített kínai írásra is tökéletesen adaptálható volt, többek között azért, mert a hagyományos kínai írásjegyek egy részét – épp a félkurzív írásban már korábban is használt összevonások alapján – egyszerűsítették. Máig az egyik leggyakoribb kalligráfiai stílusnak számít.
Története, elnevezése[szerkesztés]
A félkurzív írás a Keleti Han-dinasztia idején alakult ki, a hivatalos kancellár írás és a szabályos kaj-su () gyors, lendületes kézírásos változataként.
A stílus kínai elnevezését (hszing-su () 行書) egy Tang-kori forrás úgy magyarázza, hogy a mivel könnyebb írni, mint a kaj-su ()t, használata népszerűvé vált a miniszterek között (hsziang-csien liu-hszing () 流行), és ezért nevezik hszing-su ()nak. (A hszing () írásjegy 行 elsődleges jelentése: 'halad', 'megy'.) A magyar szakirodalomban folyóírásnak is nevezik.[1]
Másik elnevezése: hszing-kaj () 行楷, ami arra utal, hogy a kaj-su () könnyebben írható, kézírásos változata.
Jelentőségét mindmáig megőrizte, hiszen nem csak a kalligráfia egyik leggyakrabban használt stílusa, hanem az általános kínai kézírás is a hszing-su () szabályait követi.
Formajegyei[szerkesztés]
A félkurzív írás megőrizte a kancellár írás és a szabályos kaj-su () szögletes, négyzetbe szerkesztett struktúráját, de már kihasználja az ecsetvonások hajlékonyságát, amely lehetővé tette a gyors kézírássá válását. Előszeretettel egyszerűsít, gyakorta él a grafikai elemek összevonásával – afféle állandósult ligatúrákat alkalmazva, de épp csak annyira, hogy az ne menjen az olvashatóság rovására. Aki el tudja olvasni a kaj-su ()val írt kínai szöveget, annak a félkurzív írás megértése sem okoz nehézséget.[2] Többek között ezt a formai jellegzetességét használták ki, amikor az 1950-es években megalkották az egyszerűsített kínai írást.
A félkurzív írás a maga művészi lendületességével közvetlen előzménye a kurzív írásnak, vagy más néven a fogalmazó írásnak, amely az absztrakt megoldásaival, egyéni ligatúrák használatával a kalligráfia legmagasabb szintjét képviseli a Távol-Keleten.[3]
Megjegyzések[szerkesztés]
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Gáncs 2009 83. o.
- ↑ Gáncs 2009 83. o.
- ↑ Miklós 1973 62. o.
Források[szerkesztés]
- ↑ Blunden-Elvin 1995: C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. ISBN 963 208 348 2
- ↑ Ferenczy 2003: Ferenczy Mária (szerk.). A Tíz Bambusz csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás a Kínai Nemzeti Könyvtár kincseiből. [Kiállítási katalógus] Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2003.
- ↑ Gáncs 2009: Gáncs Nikolasz. Shodó. Az ecset útja. Budapest: [Magánkiadás], 2009. ISBN 978-963-06-8524-5
- ↑ Kwo 1981: Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. ISBN 0-486-26481-5
- ↑ Miklós 1973: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973.
| Típusok, stílusok | .svg) | |
|---|---|---|
| Nyomdai karaktertípusok, digitális fontok | ||
| Átírások | ||
| Rokon írásrendszerek |
| |
| Egyéb | ||
