Major Ákos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Major Ákos
Született 1908. május 23.
Újpest
Elhunyt 1987. május 26. (79 évesen)
Budapest
Foglalkozása jogász,
hadbíró

Major Ákos Antal Gyula (tasnádi Major-Maróthy) (Újpest, 1908. május 23.[1]Budapest, 1987. május 26.) magyar jogász, hadbíró, a Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa elnöke. Major Tamás színész testvérbátyja. Ő volt az Országos Nemzeti Bizottság (a korabeli választásokat ellenőrző szervezet) elnöke a kékcédulás választások idején.

Ő volt a népbírói tanács elnöke többek közt Bárdossy László volt miniszterelnök ügyében, akit halálra ítéltek és kivégeztek. Az 1956-os forradalmárok pereiben védőügyvédként többször az ítélet súlyosbítását kérte. A tanú című filmben rá utal a címszereplő lánya, miszerint a védőügyvéd a legsúlyosabb ítéletet fogja kérni védencére.[forrás?]

Családja[szerkesztés]

Major Gyula György pénzügyminiszteri számvevő és Papp Mária Róza Krisztina római katolikus szülők gyermeke. Testvére Major Tamás Kossuth-díjas színész, rendező.

Tanulmányai[szerkesztés]

1931-ben a szegedi egyetemen szerzett jogi doktorátust. 1933-ban tette le a tényleges hadbírói vizsgát, 1946-ban az egységes bírói és ügyvédi vizsgát.

Hadbírói pályája[szerkesztés]

1927-től 1946. november 1-jéig katonai szolgálatot teljesített, 1933 és 1946 között tényleges hadbíróként, illetve ügyészként. 1942. május 31-étől 1943. június 26-áig a repülődandár parancsnokságánál volt a keleti arcvonalon. Ott volt Ilovszkoje faluban, Horthy István tartalékos főhadnagy közvetlen környezetében, amikor a kormányzó fia végezetes bevetésére indult, és részt vett a lezuhant gép és a holttest vizsgálatában. „A kormányzó-helyettes meghalt azért, mert a második hadseregnek az egyik legelitebb részét, a repülő dandárt ócskavasakkal felszerelve engedték ki harcolni a frontra” – mondta később Sára Sándor dokumentumfilmjében.[2] A katonai ranglétrán folyamatosan haladt előre – ez különösen a háborús vereség után gyorsult fel –, 1946-ban már a Magyar Néphadsereg tartalékos hadbíró vezérőrnagya volt. 1933 és 1940 között főhadnagy volt, 1940 és 1945 között százados, 1945-ben őrnagy, alezredes, ezredes.

Pályája 1945-től[szerkesztés]

1945 elején, még a Dálnoki Miklós Béla vezette ideiglenes kormány népbíráskodásról szóló kormányrendeletének megjelenése előtt a Budapesti Népbíróság elnökének nevezte ki a Budapesti Nemzeti Tanács. Ő tárgyalta az első háborús bűn pert a Zeneakadémia termében, amelyben a tanács február 3-án hozott halálos ítéleteket. (Rotyis Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szívós Sándor tartalékos szakaszvezető ellen – ők a 401-es különleges munkásszázad tagjainak sérelmére követtek el 124 rendbeli gyilkosságot). 1946 és 1948 között a népbíróságok fellebbviteli bírósága, a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) elnöke volt.

Az a tény, hogy Major 1945 előtt és utána is bíró volt, a korra jellemző különleges helyzeteket produkált. „Pár órával később (1944 nyarán, az SS panaszára), megjelent a rendőrség és (apámat) bekísérték: a Fő utcába vagy az Andrássy útra. Nem tudom. Vallatója nem más, mint Major Ákos (a híres színész, Major Tamás fivére). Nem kapott enni, de különben nem bántották. Horthy közbenjárására, pár nap múlva kiengedték. Ugyanez a Major Ákos ’’foglalkozott’’ vele az Andrássy út 60-ban 1945-ben, amikor háborús bűnösséget próbáltak hál istennek hiába rábizonyítani” – írta Bárdos-Féltoronyi Miklós.[3]

E helyzet fonákságának maga is tudatában volt és Sükösd Mihály szerint ennek a jele lehetett az is, amikor a nála sokkalta nagyobb jogi ismeretanyaggal rendelkező Bárdossy ügyének tárgyalása közben egy ízben elvesztette a fejét: „Amikor Bárdossy valamilyen összefüggésben sértőn említette meg Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét, az elnök a vádlottba fojtotta a szót, megbilincseltette, és kivezettette a teremből. Ezért a csúfságért a magyar népbíróság független elnökét mind a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol ezredese, mind Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes megdorgálta” – írta Sükösd.[4] Róna Péter dokumentumfilmjében maga Major mesélte el, hogy Rákosi magához rendelte, és ezzel oktatta ki: magának itt nem vitatkoznia kell Bárdossyval, mert abban veszít, hanem ítélkezni.[5]

1948 és 1950 között Major a budapesti ítélőtábla elnöke volt. „Közel négy évtized távlatából nyomban szembetűnik, hogy 1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott. Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját” – írta 1988-ban megjelent könyvében. Általában véve úgy vélte: „a népbíráskodás malter volt a politikai építés téglái között.”[6]

1951-ben tanácsvezető bíró lett, 1952-ben és 1953-ban a Legfelsőbb Bíróság bírája volt. Ezután más irányú jogi pályára tért: 1954 és 1978 között a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja volt. Az 1958. évi 12.tvr. kötelezővé tette, hogy az ügyvédek csak ügyvédi munkaközösségekben dolgozhatnak. Miniszteri engedéllyel két ember volt kivétel: Vadas Ernő ügyvéd és fotóművész, s Major Ákos aki egyéni irodát tarthatott fenn, s így nem vonatkoztak rá az ügyvédi munkaközösség tagjai számára kötelező munkadíjak. Emlékirataiban is megjegyzi, hogy rengeteg pénzt keresett. Emlékiratában azt sem tagadja, hogy mint volt hadbírónak, jelentősebb befolyása volt a bíróságra, mint az „egyszerű” ügyvédeknek,[7]

1956 után[szerkesztés]

Védőügyvédként szerepelt az 1956-os forradalom résztvevőinek pereiben és ezen szerepe ellenére többször ő maga kért súlyosbítást.[forrás?] Más esetben (mint Kiss Gaál ügye) feltárta a vádak hiányosságait (politikai okokból konstruált vádak készítésében neki is volt tapasztalata[8]) és az enyhítés mellett érvelt.[2]

Lugossy István, akinek öccsét 1956 után Major Ákos védte, a következőképpen emlékezett: „A Major Ákos hivatali kötelezettségeitől teljesen függetlenül eljárt akasztásokra, mert mint mondta a szüleimnek, őt ez rendkívüli módon szórakoztatta.” [9]

Művei[szerkesztés]

  • Az imperialista államok nagybankjainak szerepe az új világháború előkészítésében (Budapest, 1952.)
  • Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései (Budapest, Minerva kiadó, 1988.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Budapest IV. kerületi születési anyakönyv, 700/1908. folyószám
  2. ^ a b Hol vannak a katonák? 6. – Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből (Új Horizont, XXXI. évfolyam, 2003., 6. szám)
  3. [http://www.ujhorizont.ngo.hu/2005_4/15.html Ki- és bevándorlás � tántorgással] (Új Horizont, XXXIII. évfolyam, 2005., 4. szám)
  4. Bárdossy: mártír vagy háborús bűnös? (Mozgó Világ, XVI. évfolyam, 1. szám)
  5. http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=6161 A magyar nép nevében – Lezárult-e a per? (Filmvilág folyóirat, 1985/3.szám 8-9.old.)
  6. Trezor 3 – A Történeti Hivatal évkönyve, 2003. (81-106. old.)
  7. Major Ákos Népbíráskodás - forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Budapest, Minerva kiadó, 1988.
  8. Bencsik Zsuzsanna: Egy koncepciós per előkészítése – A provokáció „kultúrájának” honosítása(Budapesti Negyed, 1994/2)
  9. Lugossy István: „Ez a politikai probléma harminc évig állandóan jelen volt" interjú Lugossy Istvánnal (Garai Gábor, 1991)