Luna–17

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luna–17
Lunakod landing bus-Luna17.jpg

Ország  Szovjetunió
Küldetés típusa leszállás
NSSDC ID 1970-095A
Küldetés
Célégitest Hold
Indítás dátuma 1970. november 10. 14:44:01 UTC
Hordozórakéta Proton
Leszállás (38°17'É, 35°Ny) 1970. november 17. 03:46:50 UTC
Az űrszonda
Tömeg 5700 kg

A Luna–17 (oroszul: Луна–7) szovjet holdszonda, amely először juttatott a Hold felszínére önjáró űreszküzt, a Lunohod–1 holdjárót.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feladata a holdjármű szállítása, a Hold felszínére juttatása, a holdjármű aktivizálása, az előírt kutatási program teljesítése, nagy területről részletes panorámafelvételeket készíteni, mérni a talaj fizikai-mechanikai tulajdonságait, kémiai összetételét, lézer-távméréseket elősegíteni, röntgentávcsöves és kozmikus sugárzási vizsgálatok végrehajtása.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Építette a Lavocskin-tervezőiroda.

1970. november 10-én a Bajkonuri űrrepülőtérről egy D blokkal felszerelt Proton–K (8K78K) hordozórakétával állították alacsony Föld körüli parkolópályára. A Föld körüli pálya periódusa 88,4 perc, inklinációja 1,6° volt. Perigeumaa 187 km, az apogeuma 205 km volt. Az utolsó fokozat hajtóművének újraindításával segíették elérni szökési sebességet. Három ponton stabilizált (Föld, Hold és Nap központú) űreszköz. Hasznos tömege 5600 kilogramm.

November 12-én a Földtől 223 000 kilométerre, illetve november 14-én 356 000 kilométerre végeztek pályamódosítást.

November 15-én a fékezőhajtóművekkel biztosították a Hold körüli pályára állást. Pályaadatok: 141 fokos hajlásszög, 1 óra 56 perces keringési idejű, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 85 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 85 kilométerrel körpályat alkotott.

November 16-án pályakorrekciót végeztek a leszállás előkészítéséhez. Pályaadatok: 141 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 19 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 85 kilométer) pályát alkotott.

November 17-én további fékezési manőverek segítségével a leszálló egység megérkezett az Esők-tengerének (Mare Imbrium) nevezett medencébe. A leszálló egység tömege 1836 kilogramm, szerkezete két részből, az univerzális szállító egységből és ennek tetején elhelyezett, 756 kilogramm tömegű holdrobotból állt. Első alkalommal juttattak a Hold felszínére önjáró berendezést a holdautót. Leszállást követően 2,5 órával a Lunohod–1 legördült a szállító egység vezetősínjein, előbb 1,2 méterre, majd 20 méterre (később 1,5 kilométerre) eltávolodva a leszálló egységtől megkezdte önálló kutatómunkáját.

A leszálló egység részei a fékező-leszálló, az állványzat és a visszatérő egység. Minden egység energiaellátását kémiai akkumulátorok biztosították. A fékező-leszálló egység: üzemanyagtartályokból-, fékező rakétajatóműből-, a Lunohod–1-ből-, vezérlő-ellenőrző egységből-, rádió adó-vevő berendezésből-, antennából-, állványzatból (lengéscsillapítókkal)-, stabilizáló egységből (giroszkóp)-, magasság és sebesség mérőből állt.

1971. október 4-én fejezte be 11 hónapos szolgálatát.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]