NPO Lavocskin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
NPO Lavocskin
Típus állami vállalat
Alapítva 1937
Székhely Himki
Vezetők Viktor Vlagyimirovics Hartov (vezérigazgató és főkonstruktőr)
Iparág gépgyártás
Forma státní podnik
Termékek űrkutatási berendezések
Árbevétel 9 600 000 000 ₽ (2014)[1]

NPO Lavocskin (Moszkvai terület)
NPO Lavocskin
NPO Lavocskin
Pozíció a Moszkvai terület térképén
é. sz. 55° 53′ 50″, k. h. 37° 25′ 57″Koordináták: é. sz. 55° 53′ 50″, k. h. 37° 25′ 57″
A NPO Lavocskin weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz NPO Lavocskin témájú médiaállományokat.

Az NPO Lavocskin, teljes nevén a Szemjon Lavocskin nevét viselő Tudományos-termelési Egyesülés (oroszul: Научно-производственное объединение имени С.А. Лавочкина, magyar átírással: Naucsno-proizvogyityelnoje objegyinyenyije Sz. A. Lavocskina) orosz űrkutatási gépgyártó vállalat. Fő tevékenységi köre az űrkutatásban használatos berendezések, többek között űrszondák, műholdak fejlesztése és gyártása. Az 1930-as évek végén Szemjon Lavocskin vezetésével létrehozott OKB–301 jelű Lavocskin tervezőiroda kezdetben repülőgépek, majd az 1950-es évektől robotrepülőgépek és légvédelmi rakéták fejlesztésével foglalkozott. Lavocskin 1960-as halála után a tervezőirodát felszámolták, de később újra létrehozták és új tevékenységi profilt kapott, a szovjet űrszondák fő előállítójává vált. A vállalat központja a Moszkvai területen fekvő Himkiben található.

Története[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

A Lavocskin-tervezőiroda története 1937 áprilisáig nyúlik vissza, amikor a Szovjetunió Munkaügyi és Védelmi Tanács utasítására a Moszkva melletti Himkiben működő bútorgyárat a Hadiipari Népbiztosság irányítása alá helyezték azzal a céllal, hogy ott repülőgépgyárat alakítsanak ki. A népbiztosság június 1-jei rendelete alapján a gyár a 301-es sorszámot kapta. A gyár alapvető feladata egy francia vadászrepülőgép licenc-gyártásának megszervezése lett volna. Később döntés született a Jakovlev által tervezett UT–2 kiképző és gyakorló repülőgép sorozatgyártásáról Himkiben.

LaGG–3 vadászrepülőgép

Közben, 1939 májusában a Szovjetunióban pályázatot írtak ki egy új vadászrepülőgép kifejlesztésére. A pályázatra Vlagyimir Gorbunov, a Szovjetunió Repülőgépipari Népbiztossága 1-es főcsoportfőnöksége 4-es osztályának vezetője, valamint két beosztottja, Szemjon Lavocskin és Mihail Gudkov mérnökök közösen készítették el egy nagy sebességű vadászrepülőgép terveit. A pályázaton a műszaki paraméterei alapján gyártásra javasolt gép megépítéséhez a Himkiben kialakítás alatt álló repülőgépgyárat jelölték ki. Ezért 1939 szeptemberében a 301-es gyár mellett létrehozták a Gorbunov, Gudkov és Lavocskin irányítása alatt álló tervezőirodát.

1940 elejére elkészült az I–301 jelzésű első prototípus (a sorozatszámot a gyártó vállalat sorszáma után kapta), majd 1940. március 30-án végrehajtották vele az első felszállást. 1940. december 9-én az első prototípust I–301-ről átnevezték LaGG–1-re (a tervezők, Lavocskin, Gorbunov és Gudkov nevének kezdőbetűi után). A LaGG–1 javított, továbbfejlesztett második prototípusa a LaGG–3 jelzést kapta. Ezt már sorozatgyártásra alkalmasnak nyilvánították. A repülőgép kifejlesztéséért Lavocskin, Gorbunov és Gudkov Sztálin-díjat kapott.

A LaGG–3 volt a tervezői hármas első és egyben utolsó közös repülőgépe. Lavocskin, Gudkov és Gorbunov útjai ezt követően szétváltak.

Lavocskint 1940 novemberében a gorkiji 21-es gyár főkonstruktőrévé nevezték ki, ahol feladata az I–301 (LaGG–3) vadászrepülőgép sorozatgyártásának megszervezése volt. Gorbunovot decemberben a taganrogi 31-es gyár főkonstruktőrévé nevezték ki. Az OKB–301 vezetője pedig Gudkov lett. A 301-es gyárban ebben az időszakban a Jak–1 vadászrepülőgépet, majd 1941-től az UTI–26 (Jak–7V) gyakorló repülőgépet gyártották. A Szovjetunió elleni német támadást követően a Himkiben lévő repülőgépgyárat Novoszibirszkbe evakuálták.

A második világháborús időszak[szerkesztés]

Lavocskin 1940 végétől 1945-ig dolgozott Gorkijban. Ezen időszakban készítette el a La-vadászrepülőgép-sorozatát. 1942-ben készült el a La–5, 1943-ban a növelt teljesítményű La–5FN, majd 1944-ben a sorozat legsikeresebb tagja, a La–7. A világháborús La-sorozat gépeiből több mint 22 ezer készült, főként a novoszibirszki, a gorkiji, a taganrogi és a tbiliszi repülőgépgyárakban.

Lavocskin 1945-ben Gorkijból visszatért Himkibe, a 301-es gyárba, ahol újjáalakította tervezőirodáját, 301-es jelzéssel. A háború után már Himkiben készültek el a légcsavaros La-sorozat utolsó modelljei, a teljesen fémépítésű La–9 vadászrepülőgép és a La–11 kísérő vadászrepülőgép.

A második világháború után – a sugárhajtású korszak[szerkesztés]

A La–15 sugárhajtású vadászrepülőgép

A Lavocskin-tervezőiroda már 1945-ben elkezdett foglalkozni a sugárhajtású repülőgépekkel, e téren a Szovjetunióban Lavocskin is jelentős úttörő munkát végzett, elsősorban a nyilazott szárnyak alkalmazása terén. 1946-ban szállt fel először a La–150-es, melyből csak öt prototípus készült. 1947-re építették meg a sugárhajtású La–160 vadászrepülőgép prototípusát, mely az első nyilazott szárnnyal ellátott szovjet repülőgép volt. Ezt követte a La–176, mellyel 1948 decemberében elsőként a Szovjetunióban sikerült elérni a hangsebességet.

1951-ben építették meg a minden időjárási viszonyok között alkalmazható La–200 vadászrepülőgépet, majd 1954-ben jelent meg a La–251, amely már önirányítású légiharc-rakétákkal volt felszerelve.

A jó paraméterekkel rendelkező, a konkurens tervezőirodákénál magasabb műszaki színvonalat képviselő sugárhajtású Lavocskin-repülőgépeket azonban csak kis sorozatban gyártották. A legnagyobb mennyiséget a La–174-ből építettek, ezt La–15 jelzéssel állították szolgálatba. A szovjet vezetés Mikojan–Gurjevics tervezőiroda egyszerűbb kialakítású, olcsóbban gyártható hasonló kategóriájú repülőgépeit preferálta.

Légvédelmi rakéták és robotrepülőgépek[szerkesztés]

Az 1950-es évektől a Lavocskin-tervezőiroda tevékenysége egyre inkább a rakéták és a robotrepülőgépek felé irányult. Lavocskin először 1950-ben kapott megbízást egy olyan légvédelmirakéta-rendszer kifejlesztésére, amely hatásosan képes gondoskodni a nagy ipari központok és a főváros légvédelméről.

Az 1950-es évek elején a tervezőiroda robotrepülőgépek fejlesztésével foglalkozott. 1957-ben próbálták ki az atomtöltetek hordozására kifejlesztett, hangsebesség feletti interkontinentális robotrepülőgépet, a Burját (más jelzéssel V–350, vagy La–350).

Szemjon Lavocskin 1960-ban egy légvédelmirakéta-rendszer tesztelése alatt Szari-Sagan katonai rakéta-lőterén életét veszítette. Ezután a 301-es gyárat Lavocskin Gépgyár névre keresztelték át, maga a tervezőiroda pedig 1962–1964 között a Vlagyimir Cselomej vezette OKB–52 (napjainkban: NPO Masinosztrojenyije) egyik részlege volt. Ebben az időszakban az Ametyiszt, hajók elleni rakéta fejlesztésével foglalkoztak.

Űrkutatási eszközök (1965-től)[szerkesztés]

1965-ben Szergej Koroljov javaslatára az egykori Lavocskin tervezőiroda és a Lavocskin Gépgyár átkerült a Szovjetunió Általános Gépipari Minisztériumának fennhatósága alá, és mint önálló szervezetnek átadták számukra a Koroljov vezette OKB–1 feladatainak egy részét. Ettől kezdve Lavocskin Gépgyár és a volt OKB–301 tervezőiroda fő profilja űrkutatási berendezések tervezése és gyártása lett. A tervezőiroda főkonstruktőre 1965-től Georgij Babakin lett, míg a gépgyárat továbbra is az 1954-től posztján lévő Ivan Lukin vezette.

Babakin vezetésével a Lavocskin-tervezőiroda a szovjet űrkutatás egyik jelentős ipari központjává vált, mely központi szerepet játszott a szovjet Hold-, Vénusz- és Mars-programokban.

A tervezőiroda első űrszondái a Hold-programhoz kapcsolódtak. A Hold-szondák sorában az 1966-ban elkészített Luna–9 volt az első. Majd ott tervezték és gyártották a Luna–16 és Luna–20 Hold-szondákat, valamint a Lunohod–1 Hold-járót. 1967-től részt vettek a szovjet Vénusz-programban, melynek részeként elkészítették a Venyera-sorozat 16 db űrszondáját. Közülük a Venyera–7 hajtotta végre a legértékesebb repülést, sikerült adatokat továbbítania a Vénusz felszíni hőmérsékletéről, légkörének nyomásáról és összetételéről. Az 1960-as évek második felében a Lavocskin-iroda bekapcsolódott a katonai űrprogramokba is.

1971 augusztusában elhunyt Georgij Babakin főkonstruktőr, őt az év végétől Szergej Krjukov követte a főkonstruktőri poszton. A tervezőirodát és a gépgyárat ekkor nevezték át Lavocskin Tudományos-termelési Egyesülés (NPO Lavocskin) névre. 1977-től Vjacseszlav Kovtunyenko lett a főkonstruktőr, majd 1987-től pedig a vállalat vezérigazgatója is.

Az 1970-es években az NPO Lavocskin a szovjet Mars-program részeként elkészítette a Marsz–4 és Marsz–7 űrszondákat.

A 2000-es években, az űrkutatás céljára rendelkezésre álló pénz lehetővé tette újabb űrszondák építését, melybe az NPO Lavocskin is bekapcsolódott, ők építik többek között a Fobosz-Grunt űrszondát is, valamint a Luna-Glob program keretében tervezett holdszondákat.

Lavocskin-repülőgépek és egyéb repülő eszközök[szerkesztés]

Repülőgépek[2][szerkesztés]

Légcsavaros repülőgépek

Sugárhajtású repülőgépek

Robotrepülőgépek[szerkesztés]

Űrszondák, műholdak[3][szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://www.rbc.ru/magazine/2016/05/5716c2249a79472b85254179
  2. Zárójelben a repülőgép első felszállásának évszáma.
  3. Zárójelben az indítás évszáma.

Források[szerkesztés]

  • Vojenno-promislennij kompleksz (1. kötet), Vojennij Parad, Moszkva, 2005, ISBN 5-902975-01-8, pp. 195–196.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lavocskin-repülőgépek témájú médiaállományokat.