Lindau

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lindau
LindauInsel.jpg
Lindau címere
Lindau címere
Közigazgatás
Ország Németország
Tartomány Bajorország
Kerület Svábföld
Járás Lindau (Bodensee) járás
Alapítás éve882 előtt
Polgármester Dr. Gerhard Ecker (SPD)
Irányítószám 88131
Körzethívószám 08382
Rendszám LI
Testvérvárosok
Lista
  • Chelles (1964–)
  • Anhalt-Bitterfeld (1984–)
  • Serpukhov
Népesség
Teljes népesség 25 249 fő (2016. dec. 31.)[1]
Népsűrűség744 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság401 m
Terület33,18 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lindau (Németország)
Lindau
Lindau
Pozíció Németország térképén
é. sz. 47° 32′, k. h. 9° 41′Koordináták: é. sz. 47° 32′, k. h. 9° 41′
Lindau (Bajorország)
Lindau
Lindau
Pozíció Bajorország térképén
Elhelyezkedése Lindau (Bodensee) járás térképén
Elhelyezkedése Lindau (Bodensee) járás térképén
Lindau weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lindau témájú médiaállományokat.

Lindau (alemmannul Linda) festői szépségű német város, mely a Boden-tó (Bodensee) partján, a német-osztrák-svájci hármashatárnál fekszik. Svábföld egyező nevű kerületének közigazgatási központja.

Földrajz[szerkesztés]

Fekvése[szerkesztés]

A történelmi óváros egy 68 hektáros part menti szigeten fekszik, ami a Vatikán területének másfélszerese. A szigetet egy gát és egy híd köti össze a szárazfölddel. A lindaui főpályaudvar is a szigeten található. A városhoz tartozik még egy kisebb, Hoy nevű sziget is. A város és az Ausztria közötti határt a Leiblach folyó képezi. Mára Lindau jócskán túlnőtte az eredeti területéül szolgáló szigetet, és a szárazföldön több, mint 30 km²-es területet is magába foglal.

Éghajlat[szerkesztés]

Lindau városrészei és a szomszédos települések

Lindau a Sváb-Bajor-medence és az Alpok vonulatai között fekszik. A hegyvidéki éghajlat közelsége magasabb csapadékot és alacsonyabb évi középhőmérsékletet okoz. Lindau Németország egyik legcsapadékosabb területén fekszik, az évi átlagos csapadékmennyiség 1420 mm körüli. A legcsapadékosabb hónap a június, amikor több mint kétszer annyi eső hullik, mint a legszárazabb februárban. A csapadék éves eloszlásának ingadozása magasnak mondható.

Városrészek[szerkesztés]

  • Aeschach
  • Hochbuch
  • Hoyren
  • Insel
  • Oberreitnau
  • Reutin
  • Schachen
  • Schönau
  • Unterreitnau
  • Zech

Történelem[szerkesztés]

Korai történelem[szerkesztés]

Lindau és a Bodeni-tó környéke ősidőktől kezdve lakott terület, amit a tóban több helyen is megtalált cölöpházak maradványai bizonyítanak. A szárazföldi Aeschach városrészben a 2. vagy a 3. század elejéről származó római kori településnyomokra bukkantak.

Középkor[szerkesztés]

Lindau 1579-ben

Lindau első írásos említése 882-ből, egy Szent Galleni szerzetes tollából származik. Ez a feljegyzés egy apácakolostorra, vagy annak elődjére vonatkozik, amelynek neve "Unsere Lieben Frau unter den Linden" (Miasszonyunk a hársfák alatt) volt. A zárdát valószínűleg Adalbert, Raetia grófja építtette a 9. század elején.

Lindau nevének jelentése: "sziget, ahol hársfák nőnek". A város 13. századból származó címerében a hársfa szimbóluma máig őrzi ezt a történetet, melynek leveleinek száma a századok folyamán három és tizenöt között változott.

A város piaca 950-ből származik, és eredetileg a szárazföldön volt, de 1079-ben, az invesztitúraharcok idején biztonsági okokból a szigetre költöztették. A piacon borral, a Szent Gallen-i szerzetesek által termelt gyümölccsel és zöldséggel, valamint lennel és a hajóépítéshez szükséges kenderrel kereskedtek. A környékről zsírt, sajtot és szarvasmarhát, a sváb gazdák pedig gabonát vittek a vásárokra. A helyi kereskedelem hamarosan kiegészült a déli vidékekkel való távolsági kereskedelemmel. A 15. századtól egészen 1826-ig közvetlen kereskedelem folyt Lindau és Milánó között.

A legrégebbi építészeti alkotás a szárazföld irányába néző úgynevezett Heidenmauer, egy városfal, ami vagy a római korban, vagy a középkorban épült.

A Szent István plébániatemplom 1180-ból származik, 1224-ben pedig a ferences rendi szerzetesek alapítottak kolostort a szigeten. A gabona és sókereskedelemben meggazdagodott polgárság jogait I. Rudolf német király megerősítette, és szabad birodalmi várossá tette Lindaut.

Újkor[szerkesztés]

16. századi metszet Lidauról

1500 körül a pestis egyre inkább elterjedt a kereskedelmi- és zarándokutak mentén, majd a 16. század elején már Lindauban is tombolt a járványt. A tömeges halálozások hatással voltak a temetkezési kultúrára is. A fertőzéstől való félelem és a belvárosi temetők telítettsége miatt a hullákat a városfal mellett temették el. Ezekből az időkből származik az Aeschach-i "Alten Friedhof" (Öreg temető). 1635-re a környező falvakban is felütötte fejét a pestis, így a halottakat a külön erre a célra kijelölt Unterreitnau-i, Wasserburg-i és Hergensweiler-i temetőkben földelték el.

1528-ban , a reformáció idején a városi polgárság felvette az evangélikus hitet. Az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen a város a protestáns kisebbséget képviselő csoport oldalán állt. A polgárság Martin Bucer tanaihoz csatlakozva az evangélikus vallás szabad terjesztését követelte.

Lindau a 17. században

1646/7-ben a harmincéves háború idején a várost a svédek ostromolták. Max Willibald von Waldburg-Wolfegg gróf vezetésével azonban a lidauiak a ködös éjszaka folyamán lerombolták az ostromgépeket és elűzték a svédeket. A város védői a szárazföldi "Kleinen See" mocsaráig nyomultak előre. A városfal még 19. században is magán viselte az egykori ostrom lövedékeinek nyomait.

1655-ben, a harmincéves háború elmúltával rendezték meg az első lindaui Gyermekfesztivált. Az alapító Valentin Heider az ünnepségek örömét akarta visszaadni az elhanyagolt gyerekeknek. A fesztivált a mai napig minden évben megrendezik a város összes iskolájának részvételével.

1728-ban tűzvész pusztította el az óváros egy részét. Az épületeket az akkor dívó barokk stílusban építették újjá.

19. század[szerkesztés]

A tolvajok tornya egy 1865-ös rajzon

1802-ben, a Német-római Birodalom felbomlásának időszakában és a napóleoni háborúk idején a város elvesztette jogait, az ezeréves apácakolostort pedig szekularizálták. 1804-ben a város és a zárda Ausztriához került, majd 1806-ban az újonnan megalakult Bajor Királyság területéhez csatolták.

A hajózást 1824-ben bővítették, majd a század közepén kiépült a vasút Augsburg és Bregenz irányába. Az új kikötő 1856-ból származik az oroszlán szobrával és Bajorország egyetlen világítótornyával, amelyek azóta Lindau jelképévé váltak.

20. század[szerkesztés]

Ludwig Siebert főpolgármester 1922-ben Lindauhoz csatolta a közeli szárazföldön fekvő Aeschach, Hoyren és Reutin nevű településeket. Ugyanő lett Bajorország első nemzetiszocialista polgármestere, majd Hitler hatalomátvétele után bajor miniszterelnök 1933-tól 1942-ben bekövetkezett haláláig.

Lindau a második világháború idején jelentős kiképzőközpontként funkcionált. A Wehrmacht gyalogos és partraszálló egységeit és úttörőit a város környékén képezték ki. 1945. április 30-án a francia csapatok harc nélkül foglalták el a várost.

A háború befejeztével a lindaui kormányzati kerület a francia megszállási zóna része lett, és leválasztva az amerikai megszállású Bajorországról, különleges státuszt kapott. A következő tíz évben a terület hídként szolgált Németország és Ausztria franciák által megszállt területei között. 1955. szeptember 1-jén a várost visszacsatolták a Bajor Szabadállamhoz.

A világháború óta rendezik meg a városban a Nobel-díjasok Gyűlését (1955-ben itt született a mainaui nyilatkozat), és a lindaui Pszichoterápiás Hetet, ez utóbbit minden nyáron 4000 terapeuta keresi fel.

Politika[szerkesztés]

Polgármesterek[szerkesztés]

  • 1861–1868: Oskar Stobäus
  • 1868–1870: Johannes von Widenmayer
  • 1870–1873: Ludwig Britzelmayr
  • 1873–1894: Oskar von Lossow
  • 1894–1919: Heinrich Schützinger
  • 1924–1933: Ludwig Siebert, Bajor Néppárt, majd 1931-től: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt(NSDAP)
  • 1933–1939: Fritz Siebert ( Ludwig Siebert fia)
  • 1939–1945: Josef Haas
  • 1945: Franz Eberth
  • 1945–1956: Walter Frisch
  • 1956–1964: Josef Haas
  • 1964–1988: Josef Steurer, pártfüggetlen
  • 1988–2000: Jürgen Müller
  • 2000-2012: Petra Meier to Bernd-Seidl, pártfüggetlen
  • 2012-től: Dr. Gerhard Ecker (SPD)

Partnervárosok[szerkesztés]

Nevezetességek, látnivalók[szerkesztés]

Kikötő[szerkesztés]

A kikötő bejárata
A régi városháza
A kikötő és a Mangturm
A tolvajok tornya

A város jelképének számít, bejáratát egyik oldalról az 1856-ban épült világítótorony, a másik oldalról egy oroszlán szobra szegélyezi.

Városi pályaudvar[szerkesztés]

Már az első pályaudvar is a szigeten épült 1853-ban, mivel fontossá vált, hogy a kikötőbe érkező árukat közvetlenül lehessen vasúton továbbszállítani. A mai pályaudvar, Lindau Hauptbahnhof 1913 és 1920 között épül, és a Jugendstil, azaz a szecesszió jegyeit viseli magán.

Régi városháza[szerkesztés]

A régi városháza (Altes Rathaus) 1422-ben épült gótikus stílusban, majd 1576-ban a reneszánsznak megfelelően átépítették, és egy lépcsőzetet is kapott. A hátsó falán a város történetét felelevenítő festmény található, amely a 19. században készült historizáló stílusban. A sétálóutca felőli oromzat alatt egy díszes külső lépcső is található. 1496 és 1497-ben a városháza gótikus tanácstermében tartották a birodalmi gyűlést (Reichstag).

Mangturm[szerkesztés]

A Mangturm (Mang-torony) régen világítótoronyként funkcionált és 1180-tól 1300-ig volt használatban. Húsz méteres magasságágával még néhány templomtornyot is leköröz. A kikötő mellett álló épület valamikor a városfal végét jelentette, és a 19. századig csupán egy vonathídon keresztül lehetett megközelíteni. A tornyot a tetejét díszítő színes cserepek teszik könnyen felismerhetővé. Nevét a közelben egykor működött posztócéhről kapta (Mang vö. mángorló).

Tolvajok tornya[szerkesztés]

A tolvajok tornya (Diebsturm) az óváros északi végében épült a városfal részeként 1380-ban. Sokáig börtönként szolgált, a neve is innen ered. A Diebsturm a városfal több ágának találkozásánál volt található, környékén a 13. századból származó védelmi árkok feküdtek. Ezeket később feltöltötték, a városfal köveit pedig a kikötő kiépítésénél használták fel. Az árkok és a falak helyét néhol az utcák és a házak vonalának futásán lehet felismerni.

Az 1500-as években folytatódott a védelmi rendszer megerősítése. A sziget beépítetlen nyugati felében új sáncokat és bástyákat emeltek, mint a Pulverschanze, a Sternschanze, a Lindenschanze és a Karlsbastion. Az utolsó jelentős erődítésre a 17. század első felében került sor, ekkor épült a Ludwigsbastion, a Maximilianschanze és a Gerberschanze.

A 19. századra az erődrendszer nagy részét lebontották, a köveket pedig a kikötő 1811-es, valamint 1853-1856 közötti kiépítésére és modernizálására használták fel.

Maximilianstraße[szerkesztés]

A sziget sétáló és főutcája, amit a 16. és 17. században épült polgárházak szegélyeznek. A házak tornácai, ablakai és oromzata gazdagon díszítettek, sok falat festmények borítanak.

Haus zum Cavazzen[szerkesztés]

A festett homlokzatú ház 1728-1729 között épült barokk stílusban az apenzelli építész, Jakob Grubenmann tervei alapján. A híres művészettörténész, Georg Dehio „a Bodeni-tó legszebb házának” nevezte az épületet. 1928 óta itt kap helyet a városi múzeum.

Lindavia-kút[szerkesztés]

A kutat II. Lajos bajor király trónra lépésének huszadik évfordulója alkalmából építették vörös márványból. A tetején a város védője, Lindavia látható egy hársfaággal. A többi figura a város gazdagságát: a kikötőt, a halászatot, a borászatot, és a földművelést jelképezi.

Gazdaság[szerkesztés]

Vállalatok[szerkesztés]

Korábban Lindau textilipari központnak számított. Mára a rengeteg kisvállalkozás mellett megjelentek a nagyvállalatok is, mint például a munkagépek gyártásáról ismert Liebherr. A városban található a Domicil lakberendező cég németországi központja.

A város környékén jelentős a gyümölcstermesztés, sok termesztő közvetlenül a saját gazdaságán adja el az áruját, valamint gyümölcslét is készítenek. A halászat a gasztronómia és a turizmus miatt kezd felértékelődni, de gazdaságilag még csekély a szerepe.

Az ívóvízellátás a nonnerhorn-i és a hoyerbergi víztározókból történik, amelyek a Bodeni-tóból nyerik a vizet. A gázellátást a várost orosz importgázból fedezi.

Turizmus[szerkesztés]

A kikötő esti fényekben

A várost egyedülálló fekvése, és történelmi óvárosa miatt rengeteg turista keresi fel. A nyári hónapokban ez jelenti a fő bevételi forrást. Az évente megrendezett események, mint a Nobel-díjasok Gyűlése és a Pszichoterápiás Hetek szintén sok látogatót vonzanak. A várost érintik a Németország alpesi területén futó kiránduló utak, valamint Lindau az egyik állomása a Boden-tó körüli kerékpár- és túraútvonalaknak.

Gasztronómia[szerkesztés]

A szigeten lévő éttermek célcsoportja elsősorban a várost egy napra meglátogató turisták, míg a szárazföldi városrészek éttermei a lindauiakat és a közeli osztrák városokból ide látogatókat szolgálják ki.

Híres szülöttek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lindau (Bodensee) című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]