Hegyvidéki éghajlat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A hegyvidéki éghajlat vagy alpesi éghajlat a Föld minden éghajlati övezetében megtalálható.

Col de la Croix de Fer, Francia Alpok

A hőmérséklet 100 m-enként átlagosan 0,5 °C-kal csökken; az éghajlatban és ennek megfelelően a növényzetben úgynevezett hegyvidéki övezetesség alakul ki. Általános jellemzője a hegyvidéki éghajlatnak, hogy a hőmérséklet egész évben alacsonyabb, a csapadék pedig több, mint a környezetében levő alacsonyabb területeké, tehát kialakulását döntően a tengerszint feletti magasság határozza meg.

Ezen kívül az itteni éghajlatot még számos tényező befolyásolja. Más-más értékű besugárzást kapnak a különböző irányú lejtők, völgyek, a magányosan álló hegyek, a fennsíkok és a hegységek medencéi. Mindezek azonos földrajzi szélességen és tengerszint feletti magasságban is jelentősen módosítják az éghajlatot kis távolságon belül is. A hegyek szél felőli oldala mindig több csapadékot kap, mint a szélárnyékos oldal és a zárt medencék, fennsíkok, amelyek esetenként sivatagossá is válhatnak.[1]

A páramennyiség a magassággal erősen csökken; a relatív páratartalomra jellemző, hogy a magaslatokon a levegő télen szárazabb, nyáron pedig közelebb áll telítettségi állapotához. Az elpárolgás a kisebb légnyomás következtében erősebben folyik a felsőbb régiókban.[2]

Minden hegységben, ha elég magas, elérjük azt a magasságot, ahol az évi középhőmérséklet 0 °C alatt marad, és ahol több esik, mint amennyi elolvad. Ez a hóhatár. Hogy a hóhatár milyen magasságban kezdődik, az elsősorban a földrajzi szélességtől függ. Míg a Himalája indiai oldalán az örök hó határa kb. 4900 m,[2] addig az Alpokban 2800–3000 m-en vagy a Skandináv-hegységben már 600 m-en kezdődik (a 20. század végén).[1]

A mérsékelt övezetben a növényzeti övei: először szántó, majd lombhullató erdők, utána fenyőerdők, majd hegyvidéki rét és cserjék, végül mohák, zuzmók, és kopár sziklák.

A magas hegyeknek abban is van klimatikus jelentőségük, hogy a szeleket irányukból kitérítik; igen fontos az éghajlatra, ha magas hegyláncok a hideg szeleket feltartóztatják. Feltűnő példa ugyan erre India északi része is, mely a Himalája hatalmas hegygerince által az északi szelektől meg van óva, úgyhogy téli hőmérséklete vagy 7 fokkal nagyobb, mint az egyenlő földrajzi szélesség alatt levő dél-Kínáé. Ellenben az Észak-Amerikában észak-déli irányba húzódó Sziklás-hegység az északi sarktól jövő szeleket nem tartóztathatja fel, azért azok az USA déli államaiba is beviszik az alacsony hőmérsékletet. Azonkívül hegyvidékeken a bizonyos periodikusan jelentkező helyi szeleket is lehet tapasztalni.[2]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Dr. Döbrönte Zoltánné, Szentirmainé Brecsok Mária: Földünk és környezetünk, 1998
  • Pallas