Ugrás a tartalomhoz

Keszi Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Keszi Imre
SzületettKramer Imre
1910. június 16.[1]
Budapest[2]
Elhunyt1974. november 26. (64 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
HázastársaHajnal Anna (1937–1974)
Foglalkozása
  • író
  • fordító
  • irodalomkritikus
  • zenekritikus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (5B-8-21)
A Wikimédia Commons tartalmaz Keszi Imre témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Keszi Imre (eredeti neve: Kramer Imre) (Budapest, Józsefváros, 1910. június 16.[3] – Budapest, 1974. november 26.)[4] magyar író, kritikus, zenetudós, műfordító, pedagógus, egyetemi tanár; a Nyugat „harmadik nemzedéké”-nek eredeti tehetségű, nagy műgonddal és kivételes felkészültséggel alkotó, bravúros stílusú képviselője.[5]

Felesége 1937-től Hajnal Anna (1907–1977) József Attila-díjas (1966) költőnő.

Életpályája

[szerkesztés]

Kramer Malkiel hitközségi titkár és Tauber Matild fia. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsész oklevelet. Ezzel egyidejűleg a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Kodály Zoltán tanítványaként. A Horthy-korszakban középiskolai pedagógus volt. 1942-től több ízben is behívták munkaszolgálatra. 1946–1949 között a Szabad Nép kulturális rovatvezetőjeként és az Emberség című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. 1951–1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola irodalomtanára volt. 1957 után csak az irodalomnak és a zenekritikának szentelte életét.

Pályáját versírással kezdte. 1935-től novelláit, zenekritikáit rendszeresen közölte a Nyugat, a Válasz és a Szép Szó. 1940-ben jelent meg a zsidókérdéssel foglalkozó műve, A könyv népe.

1944-ben, közvetlenül a német megszállást megelőzően publikálta A várakozók lakomája című novelláskötetét, melynek sajátos hangulata, egyéni stílusa és művészi varázsa feltűnést keltett az értő olvasók körében.[5] Az életművének csúcspontját jelentő, költőien tragikus Elysium című regényét 1958-as megjelenése óta több idegen nyelvre is lefordították, joggal állíthatjuk tehát, hogy nemzetközi sikert aratott.[5]

Nagy ambíciója volt, hogy regényciklus keretében fogalmazza meg mondanivalóját a magyar polgárság felemelkedéséről és hanyatlásáról.[5] Két családot választott hőséül az 1840-es évektől a második világháborút követő esztendőkig terjedő történetben: egy liberális, a polgári értékek felé forduló nemesi famíliát, s egy elmagyarosodott zsidó kereskedőcsaládot. A ciklus nyitódarabját, az Alapkő című, az 1848-as szabadságharc és a Bach-korszak idején játszódó történelmi regényt 1952-ben vetette papírra. Noha a későbbiekben is sokat dolgozott e vállalkozásán, a sorozatot végül nem fejezte be.

A Vajda János Társaság tagja volt.

Politikai szerepvállalása

[szerkesztés]

A fasizmus üldöztetését túlélve a felszabadulás után az elsők között csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz, s a párt hivatalos lapjában, a Szabad Népben kulturális rovatvezetőként a szó szoros értelmében „kritikai diktatúrát” gyakorolt 1946-tól 1949-ig.[5] Harcias kritikái a legkisebb eltérést sem engedték a hivatalos vonaltól. Jobban emlékeztettek az ügyészi vádbeszédekre, semmint higgadt, az egyes alkotók tehetségét objektíven felmérő esztétikai elemzésekre.[5] A formálódó új ideológia nevében Keszi a magyar kultúra olyan nagyjainak a margóra szorításában segédkezett, mint Hamvas Béla, Kerényi Károly, Márai Sándor, Babits Mihály, Weöres Sándor, Halász Gábor és Szerb Antal.[6]

Mint a Rákosi-korszak irodalomkritikájának rettegett képviselője a maga szűklátókörű, dogmatikus szemléletével nagy ellenszenvet váltott ki a korszak irodalmi életének szereplői körében,[5] s a személyi kultusz időszakát követően háttérbe szorult.

Életének a hatalomtól elbódult időszakáról egyébként Határ Győző is megemlékezik a maga önéletrajzi kötetében. Azt írja, hogy Keszi Imre, „mint titkon-ájtatos manó és belterjes zenerajongó, nemcsak szolgaian, de szívből, túlteljesítve hajtotta végre” Révai József utasításait, és „örült neki, amikor a párt az irodalmi verőember szerepét osztotta rá.”[7]

Művei jellemzői

[szerkesztés]

Életművéből kimagaslik Elysium című regénye. Ez a mű, ami egy tízéves kisfiú deportálásának, gyermeklágerben, orvosi kísérletek alanyaként töltött hónapjainak, majd a gázkamrában lelt halálának története mellett a szülők sikertelen mentőakcióit és budapesti bujkálását választotta témájául, hazai holokausztirodalmunk gyöngyszeme; igazi remekmű. Az 1950-es éveknek a vészkorszak borzalmait megidéző epikájából leginkább ez az alkotás maradt meg az irodalmi köztudatban.[8] (Szántó Erika nagysikerű, időtálló filmet rendezett belőle Bács Ferenc, Szilágyi Tibor és Ráckevei Anna főszereplésével.)

Az Elysiumot mint a holokauszt első művészi erejű ábrázolását igyekeztek az irodalmi kánonba beemelni értő olvasói, de mivel Keszi Imre hitelesen, nem feltétlenül pozitívan festi le a korszak jellegzetes figuráit: a csendőröket, a Zsidó Tanács tisztségviselőit, a magyar katonatiszteket és a minisztériumi vezetőket, valamint a zsidóság egyes csoportjainak képviselőit, a mű sokak érzékenységébe ütközött, sokakat sértett.[9]

A mű ugyanakkor más tekintetben igazodik az 1959-es megjelenése idején irányadó politikai elvárásokhoz: a felszabadító szov­jet katona az, aki a regény katarzisát elhozza.[10]

Mint azt Pelle János elemzése megállapítja[11], Keszi nem Anna Seghers antifasiszta hangján szólal meg, sokkal közelebb áll hozzá Albert Camus szenvtelen tárgyilagossága. Vagy, ha a holokauszt-túlélők között keresünk analógiát: Primo Levié. Nem véletlen, hogy az utóbbi két szerző erősen hatott Kertész Imrére, aki biztosan olvasta Keszit is, mielőtt az 1960-as években a Sorstalanság megírásába fogott.

A Sorstalanság számos motívuma ugyanis megegyezik az Elysiuméival.[12] Szembeszökő, hogy mindkét mű főhőse Gyuri nevű kamaszfiú, akiket akkor gyűjtenek be és deportálnak, amikor otthonukat elhagyva éppen a tömegközlekedést, azaz a villamost, illetve az autóbuszt veszik igénybe. Szekeres Gyurka kezdetben éppen úgy kalandként fogja fel a rabságot, mint Köves Gyuri, ám ami a legfőbb: Keszi Imre regényében a gyűjtőtáborba került gyerekek iparszerű méretekben történő elpusztítása valamiféle bizarr játékot imitálva megy végbe, s ez határozottan egybecseng Kertész elbeszélőjének sokakat megbotránkoztató, elhíresült mondatával, amely szerint a holokauszt egyfajta diákcsíny benyomását keltette.

Párhuzam továbbá, hogy az Elysium Gyurkája – ugyanúgy, mint utóbb Kertész Köves Gyurija – birkózik zsidó identitásával.[13] Azután, hogy elhurcolják, így tanakodik: „Mi az tulajdonképpen, hogy zsidó? Jó lenne, ha nem lennék zsidó? Furcsa lenne, mert születésem óta mindig az voltam, és ha nem lennék zsidó, akkor nem lennék én.”[14] A két mű között egyezés még sajátos humoruk. Az Elysiumnak a Magvető Kiadó által írt fülszövegében is kiemelik, hogy a fasizmus borzalmai „torzan derűs, groteszk helyzetek hátterében” mutatkoznak meg.

Említést érdemel, hogy az Elysiumot nemcsak németre és franciára fordították le, hanem japánra is. Mint azt a Prae című folyóiratból megtudhatjuk, a műnek Japánban volt is kritikai visszhangja. Kuvasima Kenicsi Keszi és irodalma című cikkében a mű humanista jellegére mutatott rá, míg Szugiura Minpej így összegezte a véleményét: „Eme mű bizonyos értelemben az ellenállás regénye, és mindennél erőteljesebben festi le a peremre szorult zsidóság sorsát, mentalitását és egyedi életfilozófiáját.”[15]

Keszi Imre munkásságának másik csúcsa A végtelen dallam című, Richard Wagnerről szóló életrajzregény. Itt legjobb írói formáját mutatja: stílusában, szerkezetében, korfestésében és jellemábrázolásában egyaránt bravúros teljesítményt nyújt.[5]

A kritika álláspontja szerint Keszi Imre életművének három alappillére van: a zsidó tradíció, a játék és a valóság elválaszthatatlan kapcsolata, továbbá az a végtelen dallam, amelyet a zene szüntelen jelenléte kölcsönöz műveinek.[16]

A magyar irodalom arcképcsarnokában a Keszi Imre munkásságát ismertető rész azzal az értékítélettel zárul, hogy „nemzedékének egyik legjobb írója volt”.[5]

Keszi Imre és Hajnal Anna sírja a Kozma utcai izraelita temetőben

Színházi művei

[szerkesztés]

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 1.[17]

Művei

[szerkesztés]
  • A magyarországi német népdal (1933)
  • A versírás mesterség (versek, 1934)
  • Németh László és a zsidóság (tanulmány, 1937)
  • A könyv népe. A zsidó szellem és irodalom kérdéséhez (tanulmány, 1940)
  • A várakozás lakomája (elbeszélés, 1944)
  • A sziget ostroma (tanulmányok, 1948)
  • Alapkő (regény, 1952)
  • Bukott emberek (színmű, 1955)
  • Törvényen kívül (színmű, 1956)
  • Borszeszláng (novellák, 1958)
  • Elysium (regény, 1958, film: 1986)[21]
  • Szőlőből bor (regény, 1961)
  • Örvényes Csóri (regény, 1962)
  • A végtelen dallam (Richard Wagner életregénye, 1963)
  • Flóra Lágymányoson (regény, 1965)
  • Babiloni vályog (esszék, 1968)
  • A halhatatlanság szamárfülei (Lassú Tamás zeneszerző emlékiratai, regény, 1971)
  • Bakacsin és bukfenc (drámák, hangjátékok, 1971)
  • Pest-Buda (zenetörténeti kalauz, 1973)
  • Lelkek a mérlegen (novellák, 1977)
  • Válogatott zenei írások (1983)

Emlékezete

[szerkesztés]
Emléktáblája Budapest XIV. kerületében
  • Egykori lakóhelyén, Budapest XIV. kerületében, a Stefánia út 61. szám alatt található emléktáblája (felesége emléktáblája mellett).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Keszi Imre, Kramer, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07848.htm
  2. a b Freebase-adatdump. Google
  3. Születési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári születési akv. 1356/1910. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
  4. Gyászjelentése. [2022. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 18.)
  5. a b c d e f g h i Keszi Imre. In Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Budapest: Trezor. 1995. ISBN 963 7685 55 3  
  6. Péntek Orsolya: Lenni kell; Az első magyar holokausztregény és írója, Rudnóy Teréz nyomában (Múlt és Jövő, 2016. évi 1. szám)
  7. Mohácsi János: Gondolatok Határ Győző Heliáne című regényéről című írásának jegyzetanyaga behivatkozza: Határ Győző, Életút II.: Minden hajó hazám, Szombathely, Életünk könyvek, 1994, 153. oldal (Napút Online)
  8. Szabad emberként meghalni - Egy irodalmi példa az 50-es évek holokausztirodalmából (Horváth Péter tanulmánya Bodó Béla: Káin visszatért című művéről, melyben Keszi Imre: Elysiumja az összehasonlítási alap; Magyar Művészet, 2022/3. szám)
  9. MMA Lexikon - Keszi Imre: Elysium című művét ismertető szócikk, írta: Horváth Péter
  10. Sorstalanság a mi Auschwitz-mítoszunk című cikk - Koltai Nelli írása (Szombat zsidó politikai és kulturális folyóirat, 2004. november 1.)
  11. Egy rossz ember a halál völgyéről (Pelle János írása, Országút, 2020. szeptember 26.)
  12. Utópiák igézetében. Keszi Imre és a zsidó-magyar együttélés; Scheibner Tamás tanulmánya (Irodalomtörténet című folyóirat, 2013; újraközli: academia.edu)
  13. Richard S. Esbenshade: Holokausztemlékezet másképpen (Múltunk, 2019. évfolyam 2. szám; újraközli: oszk.hu)
  14. Keszi Imre: Elysium, Magvető Kiadó, Budapest, 1976 (harmadik kiadás); 43. oldal
  15. Kume Emiko: A magyar irodalom Japánban című cikke – Prae folyóirat, 39. szám
  16. A magyar irodalom története IX. kötet - Keszi Imre munkásságát bemutató rész
  17. 2011. november 18-i lekérdezés
  18. Bara Margit és Somogyvári Rudolf Keszi Imre: Törvényen kívül című darabjának főszerepeiben 1. fotó
  19. Bara Margit és Somogyvári Rudolf Keszi Imre: Törvényen kívül című darabjának főszerepeiben 2. fotó
  20. Bara Margit és Somogyvári Rudolf Keszi Imre: Törvényen kívül című darabjának főszerepeiben 3. fotó
  21. Keszi Imre az Internet Movie Database oldalon (angolul)

Források

[szerkesztés]
  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISB 963-8607-10-6
  • Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7

További információk

[szerkesztés]