Ugrás a tartalomhoz

Kazé

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kazé
Típuskiadó
Alapítva1994. szeptember 21.[1]
Megszűnt2022. október 1.
JogutódCrunchyroll SAS
Székhely Franciaország, Párizs
VezetőkNarita Hjoe (elnök)
AlapítóCédric Littardi
Iparágkiadás
Formasociété à responsabilité limitée
AnyavállalataViz Media Europe
LeányvállalataiAsuka, Wasabi Records

A Kazé weboldala
SablonWikidataSegítség

A Kazé (korábban Kaze) egy francia székhelyű anime és manga kiadóvállalat, amelyet 1994-ben alapított Cédric Littardi.

Története

[szerkesztés]

A céget 1994-ben Párizsban alapította Cédric Littardi Kaze néven.[2] Első kiadványuk a Lodoss tó szenki (Record of Lodoss War) VHS kazettája 1994-ben jelent meg. 2005-ben a Kaze Wasabi Records néven lemezkiadót alapított, ami többek között Cucsija Anna, a Puffy AmiYumi vagy a Scandal, illetve a cég által kiadott animék lemezeit jelenteti meg Európában fizikai és digitális formában.[3][4][5][6][7] A vállalat a 2000-es évek második felétől egyre több egész estés animefilmet, élőszereplős filmet, televíziós és websorozatot kezdett el kiadni, köztük az Appleseed – A jövő harcosai című animefilmet, Astrópía című izlandi filmet vagy a Nerdz című francia websorozatot.[8][9][10]

A cég 2007. március 28-án felvásárolta az Asuka mangakiadót a Soleil Productionstől,[11] 2010 januárja óta az Asuka kizárólag jaoi mangákat jelentet meg, a cég korábban indított eltérő stílusú mangáit a Kaze folytatta. Szintén 2007-ben a vállalat kzplay néven elindította a Video on Demand szolgáltatását, egyben az első francia „simulcast” weboldalt,[12] amelyet 2009 júliusában KZTV (KaZe TV) néven követett a cég első televíziócsatornája, amin a japán animék mellett koreai doramákat is sugároznak.[13]

A céget 2009. augusztus 28-án a német Anime Virtual kiadóval karöltve felvásárolta a Shogakukan, Shueisha és a Shogakukan–Shueisha Productions, a két cég a Viz Media Europe leányvállalata lett.[2] 2009-ben az Anime Virtual nevét Kazé Deutschlandra, míg 2010-ben a Kaze nevét Kazéra cserélték. 2011 áprilisában az Anime News Network, a Beez Entertainment, a Manga Entertainment és az MVM Films cégekkel közösen elindították az Anime on Demand VOD szolgáltatást.[14][15]

Cédric Littardi, a cég alapítója és elnöke 18 év után, 2012. május 16-án kilépett a cégtől, helyére a Viz Media Europe elnöke Narita Hjoe állt.[12]

Botrányok

[szerkesztés]

A céget számos kritika érte Olaszországban, mivel a korábban alkalmazott olasz szinkronstúdiók helyett egy Wantake nevű francia céget bíztak meg a 2012-ben megjelent Black Lagoon: Roberta’s Blood Trail OVA-sorozat, illetve a Mardock Scramble és a Hosi o ou kodomo animefilmek szinkronmunkálataival.[16] A Wantake olasz-francia állampolgárságú amatőr szinkronszínészekkel dolgozott, de a vásárlók a gyenge minőségű szinkron mellett a félrefordított DVD-menük miatt is elégedetlenek voltak.[16] Az olasz vásárlók a Kazé Twitter-, illetve Facebook-oldalán számos negatív véleményt tettek közzé, amelyre a cég válaszul bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak a vásárlói elégedetlenségek kivizsgálására. A kiadó később elnézést kért, később megjelent termékeiket már nem érte kritika ezen téren.[17]

A cég kiadványai

[szerkesztés]

Animék, filmek

[szerkesztés]

Mangák, manhuák és manhvák

[szerkesztés]
A sárgával jelölt mangák, manhuák vagy manhvák forgalmazása megszűnt.
Adatok Eredeti kiadás Francia kiadás
Cím Író(k)/rajzoló(k) Kiadó Év Kötet Állapot Kiadó Év Kötet Állapot
07-Ghost Icsihara Jukino
Amemija Juki
Ichijinsha 2005 17[189] Folyamatban Shonen Kazé 2010 11[190] Folyamatban
24 dzsikan eigjócsú Tennódzsi Mio Libre Shuppan 2009 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[191] Befejezve
2 dome no koi va uszocuki Hata Akimi Shogakukan 2010 5 Befejezve Shojo Kazé 2013 4[192] Folyamatban
7-nin no Shakespeare Harold Sakuishi Shogakukan 2010 6 Folyamatban Seinen Kazé 2012 6[193] Folyamatban
Agenda Scolaire 2012-13 Dódzsinsi művészek Libre Publishing Boy’s Love 2012 1[194] Befejezve
Ai no dzsikan Jamadzsi Ebine Shodensha 2008 1 Befejezve Shojo Asuka 2009 1[195] Befejezve
Amacuki Takayaja Sinobu Ichijinsha 2005 17 Folyamatban Shonen Up! 2011 9[196] Folyamatban
Ao no Exorcist Kazue Kató Shueisha 2009 12[197] Folyamatban Shonen Up! 2010 12[198] Folyamatban
Aoi hana Simura Takako Ohta Shuppan 2004 8 Befejezve Shojo Asuka 2009 6[199] Folyamatban
Aszu no joicsi! Minamoto Jú Akita Shoten 2006 15 Befejezve Shonen Kazé 2009 15[200] Befejezve
Beelzebub Tamura Rjúhei Shueisha 2009 26[201] Folyamatban Shonen Kazé 2011 19[202] Folyamatban
Beelzebub maó gaiden Tamura Rjúhei Shueisha 2011 1[203] Befejezve Shonen Kazé 2012 1[202] Befejezve
Beyblade: Metal Fusion Adacsi Takafumi Shogakukan 2008 11 Befejezve Kids 2012 11[204] Befejezve
Beyblade: Shogun Steel Adacsi Takafumi Shogakukan 2012 2 Folyamatban Kids 2013 2[205] Folyamatban
Binbó szakka no itosii: Kjó va umaku varaenai Szugihara Csako Libre Shuppan 2010 1 Befejezve Boy’s Love 2012 1[206] Befejezve
Biorg Trinity Oh! great
Maidzsó Ótaró
Shueisha 2010 3 Folyamatban Shonen Up! 2014 2[207] Folyamatban
Black Jack Tezuka Oszamu Akita Shoten 1987 17 Befejezve Classic 2008 10[208] Folyamatban
Black Lagoon Hiroe Rei Shogakukan 2002 9 Folyamatban Shonen Up! 2010 9[209] Folyamatban
Blue Csiba Kozue Shogakukan 2009 8 Befejezve Shojo Kazé 2012 8[210] Befejezve
Boku ni natta vatasi Simaki Ako Shogakukan 2005 5 Befejezve Shojo Asuka 2008 5[211] Befejezve
Boku va Kiss de uszo vo cuku Tóma Rei Shogakukan 2008 2 Befejezve Shojo Kazé 2012 2[212] Befejezve
Bokura no Kitó Mohiro Shogakukan 2004 11 Befejezve Seinen Asuka 2008 11[213] Befejezve
Bukijó na Silent Hinako Takanaga Libre Shuppan 2004 4 Folyamatban Boy’s Love 2010 4[214] Folyamatban
Bus hasiru Szahara Mizu Shinchosha 2005 1 Befejezve Seinen Kazé 2011 1[215] Befejezve
Chopperman Takei Hirofumi
Oda Eiicsiró
Shueisha 2010 5 Folyamatban Kids 2012 5[216] Folyamatban
Chopperman: Juke juke! Minna no Chopper-szenszei Takei Hirofumi
Oda Eiicsiró
Shueisha 2012 1 Befejezve Kids 2012 1[216] Befejezve
Cloth Road Okama
Kurata Hidejuki
Shueisha 2004 11[217] Befejezve Shonen Up! 2010 11[218] Befejezve
Color Eiki Eiki
Zaó Taisi
Shogakukan 1999 1 Befejezve Boy’s Love 2012 1[219] Befejezve
Cosplay keidzsi Dómoto Nao Shogakukan 2009 6 Befejezve Shojo Kazé 2011 6[220] Befejezve
Crimson Spell Ajano Jamane Tokuma Shoten 2006 5 Folyamatban Boy’s Love 2012 5[221] Folyamatban
Cuioku Ojamada Ami Libre Shuppan 2010 1 Befejezve Boy’s Love 2012 1[222] Befejezve
Cyber Blue Hara Tecuo
Micui Rjúicsi
Tokuma Shoten 1989 3 Befejezve Shonen Kazé 2012 3[223] Befejezve
D, a vámpírvadász Takaki Szaiko
Kikucci Hidejuki
Media Factory 2007 7 Folyamatban Seinen Kazé 2009 7[224] Folyamatban
Danball szenki Fudzsi Hideaki Shogakukan 2011 6 Befejezve Kids 2013 3[225] Folyamatban
Dear Myself Eiki Eiki Shinshokan 1998 1 Befejezve Boy’s Love 2008 1[226] Befejezve
Dengeki Daisy Motomi Kjószuke Shogakukan 2007 16 Befejezve Shojo Kazé 2010 15[227] Folyamatban
Devil May Cry 3 Csajamacsi Szugoro Media Factory 2005 2 Befejezve Shonen Game 2012 2[228] Befejezve
Diamond Head Mizusiro Szetona Shogakukan 2001 5 Befejezve Shojo Asuka 2007 5 Befejezve
Dolls Naked Ape Ichijinsha 2005 12 Befejezve Seinen Kazé 2011 10[229] Folyamatban
Doubt!! Izumi Kanejosi Shogakukan 2000 6 Befejezve Shojo Kazé 2009 6[230] Befejezve
Dramatic Maestro Szagami Vaka Libre Shuppan 2008 3 Befejezve Boy’s Love 2013 3[231] Befejezve
Dr. Dmat: Gareki no sita no Hippocrates Kikucsi Akio
Takano Hirosi
Shueisha 2010 6 Folyamatban Seinen Kazé 2013 3[232] Folyamatban
Dzsiszacu sima Mori Kódzsi Hakusensha 2009 10 Folyamatban Seinen Kazé 2011 8[233] Folyamatban
Dzsoó no hana Izumi Kanejosi Shogakukan 2008 9 Folyamatban Shojo Kazé 2013 7[234]
Dzsundzsó Romantica Nakamura Singiku Kadokawa Shoten 2002 17 Folyamatban Boy’s Love 2011 14[235] Folyamatban
Eden no Trill Fudzsita Maki Akita Shoten 2007 8 Befejezve Shojo Kazé 2009 8[236] Befejezve
Egoistic Blue Tennódzsi Mio Libre Shuppan 2012 1 Befejezve Boy’s Love 2012 1[237] Befejezve
Electric Hands Zaó Taisi Shinshokan 1998 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[238] Befejezve
Embalming: The Another Tale of Frankenstein Vacuki Nobuhiro Shueisha 2008 8[239] Folyamatban Shonen Up! 2010 7[240] Folyamatban
Enigma Szakaki Kendzsi Shueisha 2010 7 Befejezve Shonen Kazé 2012 7[241] Befejezve
Family Complex Cuda Mikijo Shinshokan 2000 1 Befejezve Shojo Kazé 2010 1[242] Befejezve
Finder no hjóteki Jamane Ajano Libre Shuppan 2001 7 Folyamatban Boy’s Love 2010 7[243] Folyamatban
Fool on the Rock Tamaki Csihiro Shonen Gahosha 2008 4 Befejezve Shonen Kazé 2009 4 Befejezve
Freesia Macumoto Dzsiró Shogakukan 2003 12 Befejezve Seinen Kazé 2010 12[244] Befejezve
Fullmoon Siozava Takatosi Square Enix 2007 4 Befejezve Shonen Kazé 2011 4[245] Befejezve
Gate 7 Clamp Shueisha 2010 4[246] Folyamatban Shonen Up! 2011 4[247] Folyamatban
Gekka bidzsin Endó Tacuja Shueisha 2010 5[248] Befejezve Shonen Up! 2012 5[249] Befejezve
Gekkó dzsórei Fudzsita Kazuhiró Shogakukan 2008 29 Folyamatban Shonen Up! 2010 10[250] Folyamatban
Drug & Drop Clamp Kadokawa Shoten 2011 2 Folyamatban Shonen Up! 2012 2[251] Folyamatban
Guin Saga Szavada Hadzsime
Kurimoto Kaoru
Jive 2007 6 Befejezve Seinen Kazé 2009 6[252] Befejezve
Gunslinger Girl Aida Jú ASCII Media Works 2002 15 Befejezve Seinen Kazé 2005 15[253] Befejezve
Hacukoi gentei Kavasita Mizuki Shueisha 2008 4[254] Befejezve Shonen Kazé 2011 4[255] Befejezve
Haikjú!! Furudate Haruicsi Shueisha 2012 9 Folyamatban Shonen Kazé 2009 3[256] Folyamatban
Happy Marriage!? Endzsódzsi Maki Shogakukan 2009 10 Befejezve Shojo Kazé 2010 10[257] Befejezve
His Favorite Tanaka Szuzuki Libre Shuppan 2008 6 Folyamatban Boy’s Love 2012 6[258] Folyamatban
Hitomi no dokuszenjoku Naruszaka Rin Libre Shuppan 2010 1 Befejezve Boy’s Love 2013 1[259] Befejezve
Hókago hokensicu Mizusiro Szetona Akita Shoten 2005 10 Befejezve Shojo Asuka 2006 10[260] Befejezve
Hokuto no ken Hara Tecuo
Buronszon
Shueisha 1984 27 Befejezve Shonen Kazé 2008 26[261] Befejezve
Hokuto no ken: Juria gaiden – Dzsibo no hosi Kaszai Ajumi Shogakukan 2007 1 Befejezve Shonen Asuka 2009 1[261] Befejezve
Hosi o ou kodomo Hidaka Aszahi
Sinkai Makoto
Media Factory 2011 2 Befejezve Kaze - Shonen 2012 2[262] Befejezve
Ikigami Masze Motoró Shogakukan 2005 10 Befejezve Seinen Kazé 2009 10[263] Befejezve
Ikoku irokoi romantan Ajano Jamane Core Magazine 2003 1 Befejezve Boy’s Love 2012 1[264] Befejezve
Initial D Sigeno Súicsi Kodansha 1995 48 Befejezve Shonen Kazé 2009 25[265] Folyamatban
Japon 1 an après - 8 regards sur le drame Kacura Takada Seinen Kazé 2012 1[266] Befejezve
Jungle taitei Tezuka Oszamu Kodansha 1951 3 Befejezve Kids 2010 3[267] Befejezve
Kagakusicu e dózo Hondzsó Rie Libre Shuppan 2003 3 Befejezve Boy’s Love 2010 2[268] Folyamatban
Kakumei no hi Cuda Mikijo Shinshokan 1999 2 Befejezve Shojo Kazé 2010 2[269] Befejezve
Kamiszama no ude no naka Jonezó Nekota Libre Shuppan 2004 4 Folyamatban Seinen Kazé 2011 4[270] Folyamatban
Karakuri dódzsi Ultimo Takei Hirojuki
Stan Lee
Shueisha 2009 10 Folyamatban Shonen Up! 2010 10[271] Folyamatban
Kimi ni szaszajaku mirai Naono Bohra Libre Shuppan 2005 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[272] Befejezve
Koi no Kaori Takemija Dzsin Ichijinsha 2012 1 Befejezve Boy’s Love 2013 1[273] Befejezve
Gekkó dzsórei Szuzuki Cuta Libre Shuppan 2005 7 Befejezve Boy’s Love 2010 7[274] Befejezve
Jannaccsaukurai aisiteru Maximum! Takakura Rov Enterbrain 2007 1 Befejezve Boy’s Love 2009 1[275] Befejezve
Joru Café Takemija Dzsin Shogakukan 2008 3 Befejezve Shojo Kazé 2014 2[276] Folyamatban
Kjúszo va Cheese no jume o miru Mizushiro Szetona Shogakukan 2006 1 Befejezve Boy’s Love 2009 1[277] Befejezve
Kjóicsi Masze Motoró Shogakukan 2008 1 Befejezve Shonen Kazé 2012 1[278] Befejezve
Kjókai no Rinne Takahasi Rumiko Shogakukan 2009 20 Folyamatban Shonen Up! 2010 13[279] Folyamatban
Kjósi mo iroiro aru vake de Jamato Nasze Libre Shuppan 2008 4 Befejezve Boy’s Love 2010 4[280][281] Befejezve
K-On! Kakifly Hobunsha 2010 6 Befejezve Shonen Kazé 2011 4[282] Folyamatban
Kure-nai Jamamoto Jamato
Katayama Kentaró
Shueisha 2007 10[283] Befejezve Shonen Up! 2010 10[284] Befejezve
Kuro bara Alice Mizusiro Szetona Akita Shoten 2008 6 Folyamatban Shojo Kazé 2009 6[285] Folyamatban
Kuroko no Basket Fudzsimaki Tadatosi Shueisha 2009 27[286] Folyamatban Shonen Kazé 2012 15[287] Folyamatban
Layton Kjódzsu to jukai na dzsiken Szakura Naoki
Level-5
Shogakukan 2008 4 Befejezve Kids 2011 4[288] Befejezve
Level E Togasi Josihiro Shueisha 1995 3[289] Befejezve Shonen Up! 2012 3[290] Befejezve
Lover’s Doll Misima Kazuhiko Libre Shuppan 2008 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[291] Befejezve
Luck Stealer Kazu Hadzsime Shueisha 2008 10[292] Befejezve Shonen Up! 2010 10[293] Befejezve
Maniac ni aisite Higashino Dzsó Libre Publishing 2006 3 Befejezve Boy’s Love 2012 3[294] Befejezve
Men’s kó Izumi Kanejosi Shogakukan 2007 8 Befejezve Shojo Kazé 2010 8[295] Befejezve
Micsizure Policy Kitagami Ren Libre Shuppan 2008 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[296] Befejezve
Mikkoku Fudzsi Tamaki Shinshokan 2006 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[297] Befejezve
Mondlicht: Cuki no cubasza Vacsi Maszaki
Tacsibana Jú
Jive 2007 5 Befejezve Shonen Kazé 2012 5[298] Befejezve
Monster Hunter: Szenkó no kariudo Hikami Keiicsi
Jamamato Sin
Enterbrain 2011 6 Folyamatban Shonen Game 2013 6[299] Folyamatban
Mucsa kucsa daiszuki Simaki Ako Shogakukan 2001 4 Befejezve Shojo Asuka 2007 4[300] Befejezve
Muse gakuen de aou Makoto Tateno Libre Shuppan 2007 4 Befejezve Boy’s Love 2010 4[301] Befejezve
My Girl Szahara Mizu Shinchosha 2007 5 Befejezve Seinen Kazé 2010 5[302] Befejezve
Nabari no ó Kamatani Júki Square Enix 2004 14 Befejezve Shonen Kazé 2009 14[303] Befejezve
Nee, szenszei? Szakuragi Jaja Libre Shuppan 2007 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[304] Befejezve
Negai kanaeba Mike Romuko Shinshokan 2006 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[305] Befejezve
Niszekoi Komi Naosi Shueisha 2011 11 Folyamatban Shonen Kazé 2013 5[306] Folyamatban
Nude na kadzsicutacsi Kitagava Mijuki Shogakukan 2005 3 Befejezve Shojo Asuka 2009 3 Befejezve
Odzsószama va ojomeszama Hazuki Megumi Shueisha 2007 18[307] Befejezve Shojo Kazé 2011 15[308] Folyamatban
Ókami kodomo no Ame to Juki Hoszoda Mamoru
Kadokawa Shoten 2012 3 Befejezve Seinen Kazé 2013 3[309] Befejezve
Okane ga nai Kószaka Tohru
Sinozaki Hitojo
Outou Shobou
Gentosha
2002 9 Folyamatban Boy’s Love 2009 9[310] Folyamatban
Oniszama e… Ikeda Rijoko Shueisha 1975 3 Befejezve Classic 2013 1[311] Befejezve
Pepita (Inoue Takehiko Meets Gaudi) Inoue Takehiko Nikkei BP 2011 1 Befejezve Seinen Kazé 2013 1[311] Befejezve
Pin to kona Simaki Ako Shogakukan 2010 10 Folyamatban Shojo Kazé 2012 10[312] Folyamatban
Private Prince Endzsódzsi Maki Shogakukan 2005 5 Befejezve Shojo Kazé 2009 5[313] Befejezve
Punch Up Kano Siuko Libre Shuppan 2006 4 Befejezve Boy’s Love 2012 4[314] Befejezve
Rainbow: Nisa rokubó no sicsinin Kakizaki Maszaszumi
George Abe
Shogakukan 2003 22 Befejezve Seinen Kazé 2010 22[315] Befejezve
Record of Lodoss War Jamada Akihiro
Mizuno Rjo
Kadokawa Shoten 1994 1 Befejezve Seinen Kazé 2011 1 Befejezve
Reimei no Arcana Tóma Rei Shogakukan 2009 13 Befejezve Shojo Kazé 2011 13[316] Befejezve
Rock Lee no szeisun Full-Power ninden Taira Kendzsi Shueisha 2012 6[317] Folyamatban Kids 2012 5[318] Folyamatban
Sicuren Chocolatier Mizusiro Szetona Shogakukan 2009 7 Folyamatban Shojo Kazé 2010 7[319] Folyamatban
Sikabane hime Akahito Josiicsi Square Enix 2005 21 Folyamatban Shonen Up! 2010 15[320] Folyamatban
Siki Fudzsiszaki Rjú
Ono Fujumi
Shueisha 2008 11[321] Befejezve Shonen Up! 2010 11[322] Befejezve
Silver Diamond Szugiura Siho Tosuisha 2003 26 Befejezve Shojo Kazé 2009 21[323] Folyamatban
Sinano kava Kazuo Kamikura Shonen Gahosha 1973 3 Befejezve Seinen Asuka 2008 3[324] Befejezve
Sinobi Life Conami Sóko Akita Shoten 2006 13 Befejezve Shojo Kazé 2007 13[325] Befejezve
Sinrei gakuen koihenge Kajono Shogakukan 2008 2 Befejezve Shojo Kazé 2010 2[326] Befejezve
Sirogane no szeija: Hokuto no ken – Toki gaiden Nagate Juka
Hara Tecuo
Shinchosha 2007 6 Befejezve Shonen Kazé 2011 6[261] Befejezve
Sket Dance Sinohara Kenta Shueisha 2007 32 Befejezve Shonen Kazé 2013 10[327] Folyamatban
Soul Gadget Radiant Oomori Aoi Kadokawa Shoten 2003 10 Befejezve Shonen Kazé 2011 7[328] Folyamatban
Sprite Júgo Isikava Shogakukan 2009 12 Folyamatban Seinen Kazé 2011 12[329] Folyamatban
Suikoden V Cuge Mizuki Enterbrain 2006 4 Befejezve Shonen Game 2010 4[330] Befejezve
Summer Wars Szugimoto Iqura
Szadamoto Josijuki
Kadokawa Shoten 2009 3 Befejezve Seinen Kazé 2010 3[331] Befejezve
Summer Wars: King Kazma & Queen Oz Ueda Jumehito
Szadamoto Josijuki
Kadokawa Shoten 2009 2 Befejezve Seinen Kazé 2011 2[331] Befejezve
Sakamicsi no Apollon Kodama Juki Shogakukan 2007 9 Befejezve Shojo Kazé 2013 7[332] Folyamatban
Szeikon no Qwaser Szató Kenecu
Josino Hirojuki
Akita Shoten 2006 18 Folyamatban Shonen Kazé 2008 15[333] Folyamatban
Szeito no sucsó kjósi no honbun Takakura Rov Biblos 2001 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[334] Befejezve
Szengoku Basara 3: Roar of Dragon Óga Aszagi Shueisha 2008 3 Folyamatban Shonen Game 2012 3[335] Folyamatban
Szoba ni oitene Szakuragi Jaja Libre Shuppan 2005 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[336] Befejezve
Szodzsó no koi va nido haneru Mizushiro Szetona Shogakukan 2009 1 Befejezve Boy’s Love 2009 1[277] Befejezve
Szókoku no garó: Hokuto no ken – Rei gaiden Nekoi Jaszujuki Shinchosha 2007 6 Befejezve Shonen Kazé 2010 6[261] Befejezve
Tanbisugi Motoni Modoru Libre Shuppan 2009 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[337] Befejezve
Ten no haó – Hokuto no ken: Raó gaiden Oszada Jókó
Hara Tecuo
Shinchosha 2006 5 Befejezve Shonen Asuka 2008 5[261] Befejezve
Terra Formars Tacsibana Kenicsi
Szaszuga Jú
Shueisha 2011 8 Folyamatban Seinen Game 2013 6[338] Folyamatban
Thomas no sinzó Hagio Moto Shogakukan 1974 3 Befejezve Classic 2012 1[339] Befejezve
Tiger & Bunny Szakakibara Mizuki Kadokawa Shoten 2011 6 Folyamatban Shonen Kazé 2012 6[340] Folyamatban
Time Killers Kató Kazue Shueisha 2000 1 Befejezve Shonen Kazé 2012 1[341] Befejezve
Tista Endo Tacuja Shueisha 2007 2 Befejezve Shonen Up! 2010 2[342] Befejezve
Toki no maigo o szagasite! Minazuki Jú Libre Shuppan 2010 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[343] Befejezve
Toki vo kakeru sódzso Kotone Ranmaru Kadokawa Shoten 2006 1 Befejezve Seinen Asuka 2008 1[344] Befejezve
Toriko Simabukuro Micutosi Shueisha 2008 29 Folyamatban Shonen Kazé 2011 17[345] Folyamatban
Ucsi no tantei sirimaszen ka? Kaszaragi Hirotaka Libre Shuppan 2007 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[346] Befejezve
Vampires Tezuka Oszamu Akita Shoten 1966 1 Befejezve Classic 2011 1[347] Befejezve
Vanilla Star Mijamoto Kano Libre Shuppan 2008 1 Befejezve Boy’s Love 2011 1[348] Befejezve
Walkin’ Butterfly Tamaki Csihiro Ohzora Shuppan 2005 4 Befejezve Shojo Asuka 2008 4 Befejezve
World Embryo Morijama Daiszuke Shonen Gahosha 2006 11 Folyamatban Seinen Kazé 2007 10[349] Folyamatban
X-Day Mizusiro Szetona Akita Shoten 2002 2 Befejezve Shojo Asuka 2005 2[350] Befejezve
Yebisu Celebrities Fuva Sinri
Ivamoto Koru
Libre Shuppan 2004 5 Befejezve Boy’s Love 2010 5[351] Befejezve
Yellow Tateno Makoto Biblos 2002 4 Befejezve Boy’s Love 2013 2[352] Folyamatban
Zombie-Loan Peach-Pit Square Enix 2003 13 Befejezve Shonen Kazé 2008 13[353] Befejezve
Frissítve: 2014. március 31.

Források

[szerkesztés]
  1. (Franciául) Alain Kahn, Olivier Richard. Les Chroniques de Player One. Pika Édition, 145. o. (2010. február 17.). ISBN 978-2-8116-0246-8 
  2. a b (Angolul) Japanese Animation and Manga Powerhouses Acquire Top European Distributors. Anime News Network, 2009. augusztus 28. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  3. (Franciául) Anna Tsuchiya. Kazé. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  4. (Franciául) Puffy AmiYumi. Kazé. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  5. (Franciául) Scandal. Kazé. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  6. (Angolul) Anna Tsuchiya. Apple. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  7. (Angolul) SCANDAL. Apple. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  8. a b (Franciául) Appleseed. Kazé. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  9. a b (Franciául) Astropia. Kazé. [2019. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  10. a b (Franciául) Nerdz. Kazé. [2013. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  11. (Franciául) Bender: Changement d'actionnariat des éditions ASUKA.. Asuka, 2007. március 30. [2007. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  12. a b (Angolul) Departure Of The Founder and President of Kazé, Cedric Littardi. Anime News Network, 2012. május 16. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  13. (Franciául) Cool Guys, Hot Ramen: le 15 décembre sur KZTV !. Kazé. [2013. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  14. (Angolul) genkinahito: Anime on Demand Has Launched. Anime UK News, 2011. április 2. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  15. (Angolul) FAQ. Anime on Demand. [2012. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  16. a b (Olaszul) Zelgadis: Nuovi doppiaggi Kazé: l'ira dei fan. AnimeClick.it, 2012. július 15. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  17. (Olaszul) Addari, Roberto: Kazé risponde alle critiche sui doppiaggi italiani. Animemovieforever.net, 2012. július 19. [2013. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 24.)
  18. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  19. Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  20. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  21. Archivált másolat. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  22. Archivált másolat. [2015. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  23. Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  24. Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  25. Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  26. Archivált másolat. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  27. Archivált másolat. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  28. Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  29. Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  30. Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  31. Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  32. [1][halott link]
  33. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  34. [2][halott link]
  35. Archivált másolat. [2013. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  36. Archivált másolat. [2013. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  37. Archivált másolat. [2014. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  38. Archivált másolat. [2013. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  39. Archivált másolat. [2015. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  40. [3][halott link]
  41. [4][halott link]
  42. Archivált másolat. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  43. Archivált másolat. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  44. Archivált másolat. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  45. Archivált másolat. [2017. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  46. Archivált másolat. [2013. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  47. Archivált másolat. [2013. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 8.)
  48. [5][halott link]
  49. Archivált másolat. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  50. Archivált másolat. [2013. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  51. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  52. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  53. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  54. Archivált másolat. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  55. [6][halott link]
  56. Archivált másolat. [2016. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  57. a b c Archivált másolat. [2012. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  58. Archivált másolat. [2015. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  59. Archivált másolat. [2016. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  60. Archivált másolat. [2013. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  61. [7][halott link]
  62. Archivált másolat. [2015. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  63. Archivált másolat. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  64. Archivált másolat. [2013. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  65. Archivált másolat. [2015. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  66. Archivált másolat. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  67. Archivált másolat. [2015. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  68. Archivált másolat. [2014. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  69. Archivált másolat. [2013. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  70. Archivált másolat. [2016. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 8.)
  71. Archivált másolat. [2014. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  72. [8][halott link]
  73. Archivált másolat. [2016. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  74. Archivált másolat. [2013. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  75. [9][halott link]
  76. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  77. Archivált másolat. [2015. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  78. Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  79. [10][halott link]
  80. Archivált másolat. [2016. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  81. Archivált másolat. [2015. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  82. Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  83. Archivált másolat. [2014. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 10.)
  84. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  85. Archivált másolat. [2015. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  86. Archivált másolat. [2015. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  87. Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  88. Archivált másolat. [2017. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  89. Archivált másolat. [2020. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  90. [11][halott link]
  91. Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  92. Archivált másolat. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  93. Archivált másolat. [2016. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  94. Archivált másolat. [2015. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  95. Archivált másolat. [2014. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  96. Archivált másolat. [2013. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  97. [12][halott link]
  98. Archivált másolat. [2019. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  99. a b Archivált másolat. [2013. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  100. Archivált másolat. [2015. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  101. Archivált másolat. [2016. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  102. Archivált másolat. [2013. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  103. Archivált másolat. [2013. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  104. Archivált másolat. [2015. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  105. [13][halott link]
  106. [14][halott link]
  107. [15][halott link]
  108. Archivált másolat. [2013. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  109. Archivált másolat. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  110. Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  111. Archivált másolat. [2017. augusztus 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  112. [16][halott link]
  113. Archivált másolat. [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  114. Archivált másolat. [2013. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  115. Archivált másolat. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  116. Archivált másolat. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  117. Archivált másolat. [2015. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  118. Archivált másolat. [2016. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  119. Archivált másolat. [2013. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  120. [17][halott link]
  121. [18][halott link]
  122. Archivált másolat. [2012. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  123. Archivált másolat. [2013. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  124. Archivált másolat. [2015. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  125. Archivált másolat. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  126. Archivált másolat. [2017. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  127. Archivált másolat. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  128. Archivált másolat. [2015. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  129. [19][halott link]
  130. [20][halott link]
  131. Archivált másolat. [2015. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  132. Archivált másolat. [2013. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  133. Archivált másolat. [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  134. Archivált másolat. [2015. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  135. Archivált másolat. [2018. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  136. Archivált másolat. [2015. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  137. Archivált másolat. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  138. Archivált másolat. [2013. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  139. Archivált másolat. [2013. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  140. Archivált másolat. [2017. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  141. Archivált másolat. [2016. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  142. Archivált másolat. [2017. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  143. [21][halott link]
  144. Archivált másolat. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  145. Archivált másolat. [2017. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  146. Archivált másolat. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  147. Archivált másolat. [2013. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  148. Archivált másolat. [2013. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  149. Archivált másolat. [2016. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  150. [22][halott link]
  151. Archivált másolat. [2015. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  152. Archivált másolat. [2015. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  153. Archivált másolat. [2012. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  154. [23][halott link]
  155. Archivált másolat. [2017. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  156. Archivált másolat. [2013. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  157. [24][halott link]
  158. Archivált másolat. [2013. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  159. [25][halott link]
  160. [26][halott link]
  161. Archivált másolat. [2013. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  162. Archivált másolat. [2013. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  163. Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  164. Archivált másolat. [2015. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  165. Archivált másolat. [2014. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  166. Archivált másolat. [2013. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  167. Archivált másolat. [2015. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  168. Archivált másolat. [2013. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  169. Archivált másolat. [2013. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  170. Archivált másolat. [2013. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  171. [27][halott link]
  172. [28][halott link]
  173. Archivált másolat. [2013. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  174. Archivált másolat. [2015. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  175. Archivált másolat. [2016. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  176. Archivált másolat. [2013. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  177. Archivált másolat. [2012. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  178. Archivált másolat. [2013. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  179. [29][halott link]
  180. Archivált másolat. [2013. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  181. Archivált másolat. [2013. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  182. Archivált másolat. [2013. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  183. Archivált másolat. [2015. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  184. Archivált másolat. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  185. Archivált másolat. [2015. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  186. Archivált másolat. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  187. [30][halott link]
  188. Archivált másolat. [2016. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  189. [31]
  190. Archivált másolat. [2012. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  191. [32][halott link]
  192. Archivált másolat. [2013. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  193. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  194. Archivált másolat. [2013. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  195. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  196. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  197. [33]
  198. Archivált másolat. [2013. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  199. Archivált másolat. [2013. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  200. Archivált másolat. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  201. [34]
  202. a b Archivált másolat. [2013. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  203. [35]
  204. Archivált másolat. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  205. Archivált másolat. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  206. [36][halott link]
  207. Archivált másolat. [2014. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  208. Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  209. Archivált másolat. [2012. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  210. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  211. Archivált másolat. [2013. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  212. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  213. [37][halott link]
  214. Archivált másolat. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  215. [38][halott link]
  216. a b Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  217. [39]
  218. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  219. Archivált másolat. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  220. Archivált másolat. [2013. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  221. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  222. [40][halott link]
  223. [41][halott link]
  224. Archivált másolat. [2013. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  225. Archivált másolat. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  226. [42][halott link]
  227. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  228. Archivált másolat. [2013. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  229. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  230. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  231. Archivált másolat. [2013. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  232. Archivált másolat. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  233. Archivált másolat. [2013. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  234. Archivált másolat. [2013. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  235. Archivált másolat. [2013. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  236. Archivált másolat. [2013. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  237. Archivált másolat. [2014. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  238. [43][halott link]
  239. [44]
  240. Archivált másolat. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  241. Archivált másolat. [2013. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  242. [45][halott link]
  243. Archivált másolat. [2014. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  244. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  245. Archivált másolat. [2013. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  246. [46]
  247. Archivált másolat. [2013. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  248. [47]
  249. Archivált másolat. [2017. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  250. Archivált másolat. [2018. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  251. Archivált másolat. [2013. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  252. Archivált másolat. [2013. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  253. Archivált másolat. [2013. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  254. [48]
  255. Archivált másolat. [2017. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  256. Archivált másolat. [2014. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  257. Archivált másolat. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  258. Archivált másolat. [2013. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  259. Archivált másolat. [2012. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  260. Archivált másolat. [2013. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  261. a b c d e Archivált másolat. [2012. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  262. [49][halott link]
  263. Archivált másolat. [2013. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  264. Archivált másolat. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  265. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  266. Archivált másolat. [2017. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  267. Archivált másolat. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  268. Archivált másolat. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  269. Archivált másolat. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  270. Archivált másolat. [2013. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  271. Archivált másolat. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  272. Archivált másolat. [2016. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  273. Archivált másolat. [2014. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  274. Archivált másolat. [2016. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  275. Archivált másolat. [2016. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  276. Archivált másolat. [2016. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 17.)
  277. a b Archivált másolat. [2015. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  278. Archivált másolat. [2015. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  279. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  280. Archivált másolat. [2016. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  281. Archivált másolat. [2017. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  282. Archivált másolat. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  283. [50]
  284. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  285. Archivált másolat. [2013. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  286. [51]
  287. Archivált másolat. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  288. Archivált másolat. [2015. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  289. [52]
  290. Archivált másolat. [2013. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  291. Archivált másolat. [2012. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  292. [53]
  293. Archivált másolat. [2013. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  294. Archivált másolat. [2020. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  295. Archivált másolat. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  296. [54][halott link]
  297. Archivált másolat. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  298. Archivált másolat. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  299. Archivált másolat. [2013. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  300. Archivált másolat. [2014. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  301. Archivált másolat. [2013. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  302. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  303. Archivált másolat. [2013. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  304. Archivált másolat. [2013. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  305. Archivált másolat. [2013. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  306. Archivált másolat. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  307. [55]
  308. Archivált másolat. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  309. Archivált másolat. [2013. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  310. Archivált másolat. [2012. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  311. a b Archivált másolat. [2012. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 15.)
  312. Archivált másolat. [2014. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  313. Archivált másolat. [2013. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  314. Archivált másolat. [2013. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  315. Archivált másolat. [2013. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  316. Archivált másolat. [2013. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  317. [56]
  318. Archivált másolat. [2013. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  319. Archivált másolat. [2012. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  320. Archivált másolat. [2012. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  321. [57]
  322. Archivált másolat. [2012. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  323. Archivált másolat. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  324. Archivált másolat. [2014. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  325. Archivált másolat. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  326. Archivált másolat. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  327. Archivált másolat. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  328. Archivált másolat. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  329. Archivált másolat. [2013. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  330. Archivált másolat. [2013. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  331. a b Archivált másolat. [2013. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  332. Archivált másolat. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  333. Archivált másolat. [2014. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  334. [58][halott link]
  335. Archivált másolat. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  336. Archivált másolat. [2013. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  337. [59][halott link]
  338. Archivált másolat. [2013. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  339. Archivált másolat. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  340. Archivált másolat. [2012. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  341. Archivált másolat. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  342. [60][halott link]
  343. Archivált másolat. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  344. Archivált másolat. [2012. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  345. Archivált másolat. [2012. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  346. Archivált másolat. [2013. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  347. Archivált másolat. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  348. [61][halott link]
  349. Archivált másolat. [2015. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  350. [62][halott link]
  351. Archivált másolat. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  352. Archivált másolat. [2013. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 8.)
  353. [63][halott link]

További információk

[szerkesztés]
Hivatalos weboldalak
Hivatalos Twitter-fiókok
Hivatalos Facebook-oldalak