Takahasi Rumiko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Takahasi Rumiko
Született 1957. október 10. (58 éves)
Niigata, Niigata prefektúra,  Japán
Állampolgársága  Japán
Nemzetisége japán
Foglalkozása mangaka
Iskolái Japan Women's University
Aktív évek 1976–
Fontosabb munkái Uruszei Jacura
Ranma ½
InuYasha
Díjak Legjobb új művész

Takahasi Rumiko az IMDb-n
Takahasi Rumiko PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Takahasi Rumiko témájú médiaállományokat.

Takahasi Rumiko (高橋 留美子Hepburn-átírássalTakahashi Rumiko?Niigata, 1957. október 10. –) japán mangaművész.

Gyerekkorában is szeretett rajzolni, azonban a manga iránt nem érdeklődött jobban, mint más, korabeli fiatalok.[1] A középiskola alatt azonban ez a hobbi egyre erősebbé vált, és a Japan Women's University-n végzett tanulmányai alatt már jelentkezett a Gekiga Sonjuku nevű manga iskolába, melyet az akkor már nagyon híres Koike Kazuo vezetett. Takahasi két évig tanult Koike iskolájában, aki a legnagyobb hangsúlyt az egyedi és érdekes karakterek kialakítására fektette.[1]

1976-ban, Takahasi végre hasznát is látta az iskolának, amikor a Japan Women's University Manga Club tagjaként publikált rövid történeteket, mint a Bye-Bye Road. A karrierje korai éveiben meg kellett hoznia a nehéz döntést, állást vállal, vagy manga-művészként próbál megélni. Ha a mangát választja, de nem lesz sikeres, később, pár évvel idősebben már nehéz lesz elhelyezkednie. Szülei természetesen ellenezték a bizonytalan pályát, ő azonban mégis azt választotta.

A munkái felkeltették a Shogakukan kiadó figyelmét, és felkérték egy történet publikálására egyik magazinjukban, a Shounen Sunday-ben, ez Katte Na Jacura (勝手なやつらHepburn-átírássalKatte na Yatsura?) című műve volt. Ez a magazin lett aztán a hely, melyet Takahasi azóta is az otthonának nevez. Első profi munkája, az "Azok az önző idegenek" elnyerte a "Legjobb új művész" díját, és megnyitotta előtte az utat az első sorozatához. Így 1980-ban belekezdhetett a mára klasszikus alapműbe, az Uruszei Jacurába, melyen 1987-ig dolgozott.

Bár az Uruszei Jacura (うる星やつらHepburn-átírássalUrusei Yatsura?) sikeres volt, a kezdő manga-művésznek nem volt könnyű az élete. Két asszisztensével együtt lakott egy apró lakásban, gyakran a szekrényben aludt és ramenen élt.[2] Ezek az idők érlelték meg benne a Maison Ikkoku ötletét, mely máig is Takahasi leghétköznapibb, ugyanakkor legfelnőttebb munkája.

1995. július 6-án ünnepelték Takahasi Rumiko százmilliomodik eladott könyvét, a Ranma ½ 34. kötetét. Az új évezredben Takahasi még mindig tele van alkotóvággyal, nem ment férjhez, és alapított családot, hanem követi az utat, melyre fiatalon lépett.

Művei[szerkesztés]

Megjelenési év Cím Japán kiadó Angol kiadó
1978–1987
Uruszei Jacura (うる星やつらHepburn-átírássalUrusei Yatsura?) Shogakukan Viz Media
1980–1987
Maison Ikkoku (めぞん一刻?)
1984–1994
Mermaid Saga (人魚シリーズ?)
1987–1996
Ranma ½ (らんま1/2?)
1987–2007
Icsi-Pondo no Fukuin (1ポンドの福音Hepburn-átírássalIchi-Pondo no Fukuin?)
1987–folyamatban
Rumic Theater (高橋留美子劇場?)
1996–2008
InuYasha (犬夜叉?)
2009–folyamatban
Kjókai no Rinne (境界のRINNEHepburn-átírássalKyōkai no Rinne?)

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b Profile: Rumiko Takahashi -The Princess of Manga. Furinkan.com. (Hozzáférés: 2008. január 28.)
  2. Biography. Furinkan.com. (Hozzáférés: 2010. február 6.)

További információk[szerkesztés]