Takahasi Rumiko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Takahasi Rumiko
Született 1957. október 10. (56 éves)
Niigata, Niigata prefektúra,  Japán
Nemzetisége japán
Foglalkozása mangaka
Fontosabb munkái Uruszei Jacura
Ranma ½
InuYasha
Díjak Legjobb új művész

Takahasi Rumiko (高橋 留美子Hepburn-átírássalTakahashi Rumiko?Niigata, 1957. október 10. –) japán mangaművész.

Gyerekkorában is szeretett rajzolni, azonban a manga iránt nem érdeklődött jobban, mint más, korabeli fiatalok.[1] A középiskola alatt azonban ez a hobbi egyre erősebbé vált, és a Japan Women's Universityn végzett tanulmányai alatt már jelentkezett a Gekiga Sonjuku nevű manga iskolába, melyet az akkor már nagyon híres Koike Kazuo vezetett. Takahasi két évig tanult Koike iskolájában, aki a legnagyobb hangsúlyt az egyedi és érdekes karakterek kialakítására fektette.[1]

1976-ban, Takahasi végre hasznát is látta az iskolának, amikor a Japan Women's University Manga Club tagjaként publikált rövid történeteket, mint a Bye-Bye Road. A karrierje korai éveiben meg kellett hoznia a nehéz döntést, állást vállal, vagy manga-művészként próbál megélni. Ha a mangát választja, de nem lesz sikeres, később, pár évvel idősebben már nehéz lesz elhelyezkednie. Szülei természetesen ellenezték a bizonytalan pályát, ő azonban mégis azt választotta.

A munkái felkeltették a Shogakukan kiadó figyelmét, és felkérték egy történet publikálására egyik magazinjukban, a Shounen Sunday-ben, ez Katte Na Jacura (勝手なやつらHepburn-átírássalKatte na Yatsura?) című műve volt. Ez a magazin lett aztán a hely, melyet Takahasi azóta is az otthonának nevez. Első profi munkája, az "Azok az önző idegenek" elnyerte a "Legjobb új művész" díját, és megnyitotta előtte az utat az első sorozatához. Így 1980-ban belekezdhetett a mára klasszikus alapműbe, az Uruszei Jacurába, melyen 1987-ig dolgozott.

Bár az Uruszei Jacura (うる星やつらHepburn-átírássalUrusei Yatsura?) sikeres volt, a kezdő manga-művésznek nem volt könnyű az élete. Két asszisztensével együtt lakott egy apró lakásban, gyakran a szekrényben aludt és ramenen élt.[2] Ezek az idők érlelték meg benne a Maison Ikkoku ötletét, mely máig is Takahasi leghétköznapibb, ugyanakkor legfelnőttebb munkája.

1995. július 6-án ünnepelték Takahasi Rumiko százmilliomodik eladott könyvét, a Ranma ½ 34. kötetét. Az új évezredben Takahasi még mindig tele van alkotóvággyal, nem ment férjhez, és alapított családot, hanem követi az utat, melyre fiatalon lépett.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjelenési év Cím Japán kiadó Angol kiadó
1978–1987
Uruszei Jacura (うる星やつらHepburn-átírássalUrusei Yatsura?) Shogakukan Viz Media
1980–1987
Maison Ikkoku (めぞん一刻?)
1984–1994
Mermaid Saga (人魚シリーズ?)
1987–1996
Ranma ½ (らんま1/2?)
1987–2007
Icsi-Pondo no Fukuin (1ポンドの福音Hepburn-átírássalIchi-Pondo no Fukuin?)
1987–folyamatban
Rumic Theater (高橋留美子劇場?)
1996–2008
InuYasha (犬夜叉?)
2009–folyamatban
Kjókai no Rinne (境界のRINNEHepburn-átírássalKyōkai no Rinne?)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Profile: Rumiko Takahashi -The Princess of Manga. Furinkan.com. (Hozzáférés: 2008. január 28.)
  2. Biography. Furinkan.com. (Hozzáférés: 2010. február 6.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]