Karakál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Karakál
Caracal National Zoo Washington.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Macskaformák (Felinae)
Nem: Caracal
Gray, 1843
Faj: C. caracal
Tudományos név
Caracal caracal
Schreber, 1776
Szinonimák
  • Felis caracal
Elterjedés
Caracal range.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Karakál témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Karakál témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Karakál témájú kategóriát.

A karakál (Caracal caracal), más néven sivatagi hiúz egy közepes termetű, Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élő macskaféle. Bár nem közeli rokona a hiúzoknak, hegyes, pamacsban végződő füle és viszonylag rövid farka nagyon hasonlóvá teszi hozzájuk. A DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy legközelebbi rokona a szervál.

A karakál török eredetű szó, jelentése: fekete fül.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Afrikától az Arab-félszigeten át egészen Közép-Ázsiág megtalálható.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Caracal.jpg

Teste vörösesbarna-homokszínű, foltok nélkül (a kölykök még foltosak). A füle fekete, álla, torka és hasa fehér. Felső ajkát nagy, fekete folt tarkítja, és orra szélétől a szeméig is fekete sáv húzódik. Rövid szőre szorosan testére simul. Fülén a szőrpamacs dúsabb és hosszabb, mint a hiúzokén.

Igen karcsú, a lába meglehetősen hosszú. Marmagassága kb. fél méter, átlagos testhossza 60–90 centiméter, farka nagyon rövid (20–30 centiméter). Testtömege 13–19 kilogramm.

Életmódja, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar neve (sivatagi hiúz) némileg félrevezető, ugyanis a kimondottan sivatagos területeket kerüli. A legszívesebben olyan félsivatagokban, szavannákon, bozótosokban, felföldi területeken tartózkodik, ahol a fialáshoz is megfelelő rejtekhelyet (sziklaüreget vagy dús aljnövényzetet) talál.

Rendszerint egyedül jár, bár megfigyeltek már kisebb csoportokat is. Territoriális; területének határát vizeletével jelöli ki.

Többnyire éjszaka aktív, de időnként nappal is vadászik. Gyorsan fut. Ideje nagy részét a talajszinten tölti, bár kiválóan mászik és ugrik (akár 3 m magasra is). Elsősorban rágcsálókkal, madarakkal és kisebb antilopokkal táplálkozik, de gyakran elkapja az alacsonyan repülő madarakat is. A baromfiudvarba beszabadulva nagy károkat okozhat. Zsákmányát olykor a leopárdokhoz hasonlóan fákon rejti el, hogy később fogyaszthassa el a maradékot. A nappalt árnyékban, gyakran földimalacok elhagyott üregében tölti.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A karakál egész évben párzóképes. A nőstény 69-78 napos vemhesség után 1-6 kölyköt hoz a világra. A kölykök 10 nap után nyitják ki szemüket. 10-25 hétig szopnak, és nagyjából egy évig korukig maradnak anyjukkal.

Az ivarérettséget 12-16 hónaposan éri el.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vadászó karakál a Serengeti Nemzeti Parkban

Az ázsiai alfajok a CITES I. függelékében szerepelnek (a háziszárnyasokat féltő gazdák irtják őket), míg a faj maga a II.-ban kapott helyet. Az észak-afrikai alfaj állománya számottevően ritkult az utóbbi időben. A csökkenő példányszám ellenére nagy elterjedési területe garantálni látszik a faj jövőjét.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könnyen szelídíthető, ezért (főleg régebben) Iránban és Indiában vadászatra idomították.

Kedvelt állatkerti faj; Magyarországon a Győri állatkertben és a Miskolci Állatkertben látható. Fogságban akár 17 évig is elélhet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]