Macskafélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Macskafélék
Evolúciós időszak: Késő oligocén - jelenkor
Tigris (Panthera tigris)
Tigris (Panthera tigris)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Waldheim, 1817
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Macskafélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Macskafélék témájú kategóriát.

Oroszlán (Panthera leo)

A macskafélék (Felidae) az emlősök osztályába, azon belül a ragadozók rendjébe tartozó család. Ausztrália (ide később az ember telepítette be őket) és Antarktika kivételével minden kontinensen és a legtöbb szigeten jelen vannak. Csodás alkalmazkodóképességük és vadásztechnikáik lehetővé tették azt, hogy minden élőhelyen kiválóan boldoguljanak, a trópusi esőerdőktől egészen a kopár sivatagokig. Megjelenésük is sokféle lehet: vannak kis termetű, fáramászó, karcsú vadászok, ugyanakkor hatalmas, erőteljes fajaik is léteznek.

A házimacskát körülbelül 10 000 éve háziasította az ember.

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testfelépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskafélék testfelépítése nagyon hasonló, csontvázuk paraméterei szinte teljesen megegyeznek (ez a fosszíliák alapján történő rendszerezéskor okoz gondot). Méretük azonban jelentősen eltérhet, minden fajuk a környezetéhez és a táplálék méretéhez és erejéhez alkalmazkodott, így a vadmacska, kistestű, karcsú vadász, könnyen elkapja a kisebb madarakat, ezzel szemben az oroszlán nagy és erőteljes, képes a gnúkat és a zebrákat is elejteni.

Lábak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskafélék a kutyafélékhez hasonlóan a lábujjaikon járnak (az emberrel vagy a medvefélékkel ellentétben, amelyek inkább a talpukat használják), csontjaik a láb alsó részét feljebb emelik. A macskák járása nagyon kifinomult, hátsó lábukat pontosan a mellső lábuk nyomába helyezik el, csökkentve ezzel a zajt és a látható nyomok számát. Ez előnyt jelent a durva talajon való haladásnál is, mert csak elülső lábaik számára kell megfelelő helyet találniuk.

A kutyáktól és más emlősöktől eltérően a macskák előbb az egyik oldalukon lépnek mindkét lábukkal, majd ezt követően lépnek a többivel (ahogyan a tevék és a zsiráfok, habár ezen állatok között nincs olyan kapcsolat, ami magyarázattal szolgálna erre a hasonlóságra).

A gepárd kivételével valamennyi macskaféle behúzható karmokkal rendelkezik, melyek nyugalmi helyzetben a lábujjak közti tokokban helyezkednek el. Ez megóvja a karmokat a kopástól és csendes járást biztosít a zsákmány megközelítése során.

Érzékelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskafélék érzékszervei közül a legszembetűnőbb a szemük, mely kitűnő látást biztosít nekik. Hatalmas pupillájuk rendkívül érzékeny, könnyedén összehúzódik a fényben, vagy tágra nyílik a sötétben. Kitűnő éjszakai látásukban a tapetum lucidum nevű fényvisszaverő anyag is jelentősen közrejátszik, mely több fényt ver vissza a retinára. Erős éjszakai fényben ettől „világít” a macskák szeme.[1][2]

Másik fontos érzékszervük a nagy és érzékeny fül, mellyel a legkisebb neszt is meghallják, főleg a rágcsálókra vadászó kistestű macskák, például a vadmacska.

Szaglásuk is jó, de messze elmarad a kutyafélékétől. A kutyafélékhez viszonyítva orruk rövid, orrüregük kicsi. Ezt ellensúlyozza a szájpadlásukon található Jacobson-szerv (vagy vomeronazális szerv), mellyel tulajdonképpen képesek a „levegőt megízlelni”. Mikor az állat ráncolni kezdi a pofáját, az állát kissé leereszti, a nyelvét pedig kilógatja, akkor beereszti a levegőt a vomeronazális szervébe. Ez az állapot, melyet „tátogásnak” vagy „vigyorgásnak” is neveznek, megegyezik a más állatoknál, például a kutyáknál, lovaknál is megfigyelt flehmen-reakcióval.

Egy 2005-ben elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a macskafélék nem rendelkeznek a T1R2 nevű fehérjével (az egyikkel azok közül, amelyek az édesség ízleléséhez szükségesek); a kapcsolódó (Tas1r2) gén törlődése folytán a leolvasási keret eltolódik, amely transzkripciót eredményez, leállítva az mRNS illetve a fehérje termelődését.[3] A T1R3 nevű fehérje (melynek szintén az édesség ízlelésénél van szerepe) ezeknél az állatoknál is megtalálható és a kapcsolódó ízlelőbimbó is létezik, de inaktív. Mivel ez az egyedi genetikai marker az egész családban megtalálható, feltehetően egy korai ősnél fellépett deléciós mutáció okozza, és nem visszafordítható, így nyilván az egész evolúciós fa (klád) érintett. A legtöbb tudós úgy véli, ez a gyökere annak, hogy a macskák családja egy olyan evolúciós ökológiai fülkévé vált, amely rendkívüli módon specializálódott a vadászathoz és a húsevéshez. Módosult ízlelésük kizárja a növényekben fellelhető cukortartalom érzékelését, megmaradt ízlelő receptoraikat csupán a fehérjében gazdag húsevő étrend stimulálja. Ízlelésük ennek ellenére kifinomultabb a kutyákénál.

Fogazat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskaféléknek tipikus ragadozó fogazatuk van: elöl a tompább metszőfogak, kicsivel hátrébb a hatalmas szemfog, megint hátrébb a tépőfogak és a tarajos zápfogak, mindezek pedig egy borzasztóan erős állkapocsba ágyazva. Néhány kivételtől eltekintve, mint például a hiúzok, fogképletük a következő: Felső: 3.1.3.1, alsó: 3.1.2.1.

Bunda és mintázat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskák bundájának színe és sűrűsége nagyon eltérő lehet. Mivel a legtöbb macska trópusi, rövid és tömött szőrre van szükségük, hogy ne hevüljenek fel a nagy melegben, de ne ázzanak bőrig az esőerdőkben, vagy a monszun idején. A hidegebb területeken élők szőre lényegesen hosszabb, de ugyanúgy sűrű a hőszigetelés végett.

Evolúció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az macskafélék közvetlen őse a Pseudaelurus volt, amely nagyjából 20–10 millió évvel ezelőtt élt. Korábban úgy gondolták, hogy a család összes tagjának közös felmenője a még ősibb, nagyjából 25 millió éve élt Proailurus volt, de újabb kutatások szerint a Proailurus a macskaalkatúak bazális csoportja volt, vagyis a macskaféléken kívül feltehetőleg többek között a cibetmacskafélék és a mongúzfélék is tőle származtathatók.

Az oligocén vége felé megkezdődött az éghajlat lassú lehűlése, ami később a legutóbbi jégkorszakhoz vezetett. A környezet megváltozott, az elsivatagosodás következtében kevés volt a zsákmányállat. Ahhoz, hogy egy ragadozó ilyen körülmények között vadászni tudjon, különleges érzékekre volt szüksége. Mivel a zsákmányállatok mérete nőtt, a macskáknak alkalmazkodni kellett, így egyre nagyobbak és erősebbek lettek, persze megmaradtak a kisméretű macskák is.

Fejlődésük során a macskáknak több, evolúciós zsákutcának tekinthető, kihalásra ítéltetett csoportjuk is létezett. Ilyenek például a kardfogú macskák. Ezek az állatok falkában vadásztak és hatalmas, akár 30 centiméter hosszú szemfogaik is lehettek. Evolúciós szempontból nagyon fontosnak bizonyulnak ugyanis több millió éven keresztül ők voltak a csúcsragadozók a Földön. Első fajaik úgy 10 millió éve fejlődtek ki, és a holocén elején haltak ki. Egyik legismertebb nemük a Smilodon.

A legújabb DNS-vizsgálatok szerint, a legősibb, ma is létező nemük a Panthera – ide tartozik az oroszlán, a leopárd, tigris és a jaguár. Legkésőbb kifejlődött nem a Felis, ahova a vadmacska és a házimacska is tartozik.[4]

A vizsgálat szerint a macskafélék ma élő nemei az alábbi 8 fejlődési vonal mentén fejlődtek:[5][6]

      

      1.      

Panthera



Uncia



Neofelis






      2.      

Pardofelis



      3.      

Leptailurus



Caracal



Profelis




      4.      

Leopardus



      5.      

Lynx


      6.      

Puma



Acinonyx



      7.      

Prionailurus



Otocolobus



      8.      

Felis








Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskaféléket 4 alcsaládba sorolják, ezek között a 2 ma is élő alcsalád a párducformák (Pantherinae) és a macskaformák (Felinae), a 2 kihalt alcsalád a kardfogú macskaformák (Machairodontinae) és a legősibb Proailurinae. Korábban egy ideig a gepárdot külön alcsaládba, a gepárdformák (Acinonychinae) alcsaládjába sorolták,[7] mára azonban DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy ez a nézet nem helytálló.[8]

Jelenkori fajok rendszerezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gepárd (Acinonyx jubatus)
Hosszúfarkú macska (Leopardus wiedii)
Kanadai hiúz (Lynx canadensis)
Ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa)
Hópárduc (Uncia uncia)

Nemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A macskafélék három alcsaládjába az alábbi kihalt és élő nemeket sorolják:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Miért világít egyes állatok szeme a sötétben?. (Hozzáférés: 2006. december 4.)
  2. A szem. (Hozzáférés: 2006. december 4.)
  3. Li, Xia, Weihua Li, Hong Wang, Jie Cao, Kenji Maehashi, Liquan Huang, Alexander A. Bachmanov, Danielle R. Reed, Véronique Legrand-Defretin, Gary K. Beauchamp, Joseph G. Brand (2005. július 1.). „Pseudogenization of a Sweet-Receptor Gene Accounts for Cats' Indifference toward Sugar”. PLOS Genetics 1 (1), Kiadó: Public Library of Science. DOI:10.1371/journal.pgen.0010003. Hozzáférés ideje: 2006. november 8.  
  4. Mott, Maryann: Cats Climb New family Tree. National Geographic News, 2006. január 11. (Hozzáférés: 2006. július 15.)
  5. Johnson WE, Eizirik E, Pecon-Slattery J, et al. (2006. January). „The late Miocene radiation of modern Felidae: a genetic assessment”. Science (journal) 311 (5757), 73–7. o. DOI:10.1126/science.1122277. PMID 16400146.  
  6. O'Brien SJ, Johnson WE (2005.). „Big cat genomics”. Annu Rev Genomics Hum Genet 6, 407–29. o. DOI:10.1146/annurev.genom.6.080604.162151. PMID 16124868.  
  7. Wozencraft, 2003
  8. Salles (1992), Johnson & O'Brien (1997), Bininda-Emonds et al. (1999), and Mattern & McLennan (2000)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Felidae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]