Kék kövirigó
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Monticola solitarius (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 A kék kövirigó elterjedési területe
költőhely (nyáron)
egész éves
költözési útvonal
telelőhely
szórványos
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kék kövirigó témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Kék kövirigó témájú médiaállományokat és Kék kövirigó témájú kategóriát. |
A kék kövirigó (Monticola solitarius) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj.
Málta nemzeti madara.
Előfordulása[szerkesztés]
Európa déli, Ázsia északnyugati részén él, ősszel délebbre vonul, eljut Észak-Afrikába, Indiába és Ázsia délkeleti területeire is. Víz közeli sziklafalak lakója, 3000 méter magas völgyekben is előfordul.
Alfajai[szerkesztés]
Alfajait két csoportba sorolják, az alapfaj, a Monticola solitarius solitarius alkotja az egyiket és a másik négy alfaj a másik csoportot. Vannak olyan vélemények, melyek szerint elképzelhető, hogy a jövőben kettébontják a fajt, létrehozva egy keleti fajt, a Monticola longirostrist, mely alá alfajként lesz besorolva a M. s. philippensis, M. s. pandoo and M. s. madoci alfajpk is .[1]
- Monticola solitarius solitarius (Linnaeus, 1758) – Északnyugat-Afrika, Dél-Európa, Törökország északi része valamint a Kaukázus vidéke
- Monticola solitarius longirostris (Blyth, 1847) – Görögország, Törökország nyugati és déli része, a Közel-Kelet országai, Egyiptom és keletre egészen a Himalája északnyugati vonulataig és India
- Monticola solitarius pandoo (Sykes, 1832) – a Himalája középső részétől keletre Kína középső részéig, valamint Vietnám északi része telelőterülete az Indokínai-félsziget és a Nagy-Szunda-szigetek
- Monticola solitarius philippensis (Statius Müller, 1776) – Mongólia keleti része, Szibéria csatlakozó területei, Szahalin, a Kuril-szigetek, Japán és a Fülöp-szigetek legészakibb része, továbbá Kelet-Kína és a Koreai-félsziget, telelőterülete Indonézia
- Monticola solitarius madoci Chasen, 1940 – a Maláj-félsziget és Szumátra északi része
Megjelenése[szerkesztés]
Testhossza 21-23 centiméter. A hím palakék, vörös és fekete, a tojó barnás színű.
 |
-_pandoo_race-_Breeding_Male_at_Jayanti,_Duars,_West_Bengal_W_IMG_5310.jpg) |
-_pandoo_race-_Female_at_Jayanti,_Duars,_West_Bengal_W_IMG_5750.jpg) |
Életmódja[szerkesztés]
A talajon keresgéli rovarokból álló táplálékát, néha a gyíkot is megfogja, de bogyókat is elfogyasztja.
Szaporodása[szerkesztés]
Májusban sziklarepedésekbe, üregekbe rakja fészkét. Fészekalja 4-5 tojásból áll, melyen 12-13 napig kotlik. A fiókák még 18 napig maradnak a fészekben, a szülők még egy ideig utána is gondoskodnak róluk.
Kárpát-medencei előfordulása[szerkesztés]
Magyarországon ritka, alkalmi vendég. 1975. májusában a Ságon észlelték, de nem került megerősítésre. Egy újabb előfordulása a 2006 áprilisából, a Nagyharsány határában emelkedő Szársomlyóról ismert (Ónodi Miklós fotói), ezt tekinti a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nomenclator Bizottsága a faj első hitelesített hazai előfordulásának.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ (2010) „The Monticola rock-thrushes: phylogeny and biogeography revisited”. Molecular Phylogenetics and Evolution 55, 901–910. o. DOI:10.1016/j.ympev.2010.01.009. PMID 20079862.
- ↑ birding.hu
Források[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. november 23.)
- Az MME Monitoring Központ észlelési listája
- Ritka madarak hazai előfordulásai
