Jules Simon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jules Simon
Jules Simon 2.jpg
Franciaország miniszterelnöke
Hivatali idő
1876. december 12.1877. május 17.
Előd Jules Dufaure
Utód Albert de Broglie
belügyminiszter
Hivatali idő
1876. december 12.1877. május 17.
örökös szenátor
Hivatali idő
1875. december 13.1896. június 8.
Katonai pályafutása
Csatái porosz–francia háború

Született 1814. december 27.
Lorient
Elhunyt 1896. június 8. (81 évesen)
Párizs
Párt republikánus

Foglalkozás tanár, filozófus
Iskolái École normale supérieure

Díjak Francia Köztársaság Becsületrendje

Jules Simon aláírása
Jules Simon aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Simon témájú médiaállományokat.

Jules Simon (születési neve: François-Jules Suisse) (Lorient, 1814. december 27.Párizs, 1896. június 8.) francia politikus, egyetemi tanár, újságíró, akadémikus. A Harmadik Köztársaság 6. miniszterelnöke.

Pályafutása[szerkesztés]

Az École normale supérieure-ön szerzett diplomát filozófiából, majd ledoktorált. 1839-ben egykori tanára Victor Cousin Párizsba hívta, hogy vegye át helyét a Sorbonne-on. Cousin beszélte rá 1840-ben a névváltoztatásra. Simon Platónról és Arisztotelészről tartott előadásai rendkívül népszerűek voltak az egyetemen. 1845-ben a Becsületrenddel tüntették ki.

Az 1848-as februári forradalmat követően áprilistól Côtes-du-Nord köztársaságpárti képviselője az alkotmányozó nemzetgyűlésben, ahol a mérsékelt republikánusok között foglalt helyet. Elsősorban az oktatás és a munkaszervezés kérdéseivel foglalkozott. 1849-ben részt vett az alapfokú oktatásról szóló törvénytervezet megszövegezésében.

1851. december 7-én, III. Napóleon államcsínye után öt nappal nyilvánosan kijelentette a Sorbonne diákjai előtt, hogy nem fog felesküdni a bonapartista politikára. Rögtön felfüggesztették professzori állásából. Hat éven keresztül látszólag nem foglalkozott politikával, de könyveket írt, Belgiumban előadásokat tartott, így neve ismertté vált.

1863-ban Seine megye egyik küldötteként kezdett politizálni a törvényhozó testületben, és a Francia Akadémia is tagjává választotta. Hippolyte Taine és Ernest Renan mellett ő is ellenezte az ultramontanista mozgalmat, Charles-Augustin Sainte-Beuve mellé állt, amikor szembe került a klerikálisokkal a szenátusban.

1870. szeptember 4-én kikiáltotta a köztársaságot a Concorde téren.[1] (Léon Gambetta a párizsi városházán (Hôtel de Ville de Paris) kiáltotta ki a köztársaságot). A nemzetvédelmi kormányban a vallás- és közoktatási miniszteri posztot töltötte be. 1871 februárjában küldöttség élén Bordeaux-ban rábeszélte Gambettát a lemondásra. Simon megtartotta az oktatási tárcát Adolphe Thiers elnöksége alatt is egészen 1873. április 17-ig. Thiers távozása után Patrice de Mac-Mahon elnöksége idején az ellenzékhez csatlakozott. Törvénytervezetet nyújtott be a kötelező elemi oktatás bevezetéséről, amit a klérus Félix Dupanloup-n keresztül ellenzett.

1876. december 12-én Mac-Mahon Jules Dufaure helyére Simont nevezte ki a kormány élére, és a belügyminiszteri tárcát is rábízta, hogy gyengítse Gambetta befolyását. Jules Simon beiktatási beszédében republikánusnak és konzervatívnak minősítette magát. December 16-án örökös szenátorrá és a Francia Akadémia tagjává választották, Victor Hugo is támogatta szavazatával. Kormányzása alatt igyekezett összebékíteni Gambetta antiklerikális híveit a konzervatív jobboldallal. De amikor elfogadta azt a napirendi pontot, amely arra szólította fel a kormányt, hogy tiltsa be az ultramontanista rendezvényeket, Mac-Mahon lemondatta, és helyére Albert de Broglie-t nevezte ki azzal a céllal, hogy a köztársaságpártiak kerüljenek hatalomra.

A mérsékelt republikánus Jules Simonból konzervatív republikánus lett élete utolsó éveiben, a szocializmus és a baloldali antiklerikalizmus ellensége. 1889-ben röpiratban támadta a boulangista mozgalmat, leleplezte Georges Boulanger-nak a szocialistákkal és a szélsőjobbal fenntartott kapcsolatát. 1890-ben részt vett Berlinben a nemzetközi munkavédelmi konferencián. Aktívan közreműködött hazájában a női és gyermekmunkát szabályozó törvénytervezet megvitatásában. Azt kérte, hogy a nők szülés után négy hétig ne dolgozzanak. Újra felhívta a figyelmet a nők jelentős szerepére a családban, a társadalom bázisában. Hugóval együtt harcolt a halálbüntetés eltörléséért.

Újságíróként rendszeresen publikált a Revue des Deux-Mondes-ban. 1847-ben két társával elindította a La Liberté de penser, revue philosophique et littéraire folyóiratot.

Élete folyamán sokat foglalkozott az oktatással és az iskolarendszerrel. Egyik könyvének bevezetőjében ezt írta:

„A népek között az a legnagyobb, amelynek legjobbak az iskolái”.[2]

Írásai[szerkesztés]

A Le Devoir könyvborítója (1863)
  • Étude sur la théodicée de Platon et d'Aristote (1840)
  • Histoire critique de l'école d'Alexandrie (1844–1845)
  • La Mort de Socrate (1853)
  • Le Devoir (1854)
  • La Religion naturelle (1856)
  • La Liberté de conscience (1857)
  • La Liberté (1859)
  • L’Ouvrière (1861)
  • L’École (1864)
  • Le Travail (1866)
  • L’Ouvrier de huit ans (1867)
  • La Politique radicale (1868)
  • La Peine de mort (1869) V H-nak szóló ajánlással
  • La Famille (Paris, 1869)
  • Le Libre Échange (1870)
  • La Liberté politique (1871)
  • Le Gouvernement de Thiers (1871, 2 vol. in-8)
  • La Réforme de l’enseignement secondaire (1874)
  • Souvenirs du 4 Septembre (1874)
  • Dieu, Patrie, Liberté (1883)
  • Une Académie sous le Directoire (1884)
  • Thiers, Guizot, Rémusat (1885)
  • Nos Hommes d’État (1887)
  • Victor Cousin (1887).
  • Souviens-toi du 2 décembre (1889)
  • La Femme au XXe siècle (1891)
  • L’Affaire Nayl
  • Premières années (1901) posztumusz

Források[szerkesztés]

  1. 4 septembre 1870: La République est de retour (francia nyelven). L’histoire par image. (Hozzáférés: 2015. július 1.)
  2. Maurice Pellisson: Jules Simon (francia nyelven). Institut français de l’éducation. (Hozzáférés: 2015. július 1.)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]

Franciaország miniszterelnökeinek listája


Elődje:
Jules Dufaure
Franciaország
kormányfője

1876. december 12. – 1877. május 17.
Francia Köztársaság címere
Utódja:
Albert de Broglie