Johannita–török háború (1522–23)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johannita–török háború (1522–23)
Johannita–török háborúk
Velencei–török háborúk
Dátum 1522. június 26.1523. január 1.
Helyszín Rhodosz és a környező szigetek, a déli Égei-tengeren
Eredmény Oszmán-török győzelem
Casus belli A johanniták székhelye, Rodosz a török törzsterületek közvetlen közelében volt
Terület-
változások
Rodosz és a környező szigetek török uralom alá kerültek
Harcoló felek
Fictitious Ottoman flag 4.svg Oszmán Birodalom Flag of the Order of St. John (various).svg Johannita Lovagrend
Flag of Most Serene Republic of Venice.svg Velencei Köztársaság
Greek Revolution flag.svg Rodoszi görögök
Parancsnokok
Tughra Suleiman.jpg I. Szulejmán török szultán
Fictitious Ottoman flag 1.svg Musztafa pasa
Fictitious Ottoman flag 2.svg Piri Mehmed nagyvezír
Fictitious Ottoman flag 1.svg Kurtogli Muszlihiddin Reisz
Cross Hospitelier.svg Philippe de Villiers de L’Isle-Adam nagymester
Stemma-SMOM.png Nicholas Hussey angol renditestvér
Haderő
40-50 000 katona
400 hajó
3000 lovag, 7000 katona
150 hajó

A Johannita–török háború (1522–23) vagy rodoszi hadjárat I. Szulejmán oszmán szultán inváziója volt Rodosz szigetén, az ott uralkodó johanniták ellen (ma a Szuverén Máltai Lovagrend), akik a szigetet birtokolták. A háború főleg Rodosz ostromával telt, és Szulejmán sikerével végződött. Szulejmán ezzel felszámolta a keresztes háborúk óta létrejött utolsó keresztes támaszpontot is a Földközi-tenger keleti felén.

Előzmények[szerkesztés]

A Johannita Lovagrend azután települt Ciprusra, hogy a muzulmánok teljesen visszahódították a Szentföldet. Miután a johanniták 1306-ban a Bizánci Birodalomtól elvették Rodosz szigetét, nagymesterük, Foulques de Villaret oda tette a rend központját és szuverén államisággal egyenértékű hatalmat épített ki a szigeten, mely ellenőrizte, vigyázta a levantei kereskedelmet, és védelmet nyújtott a velencei és genovai hajóknak a kalóztámadásoktól, ugyanakkor támadta a török hajózást.

Az oszmán-törökök 14. századi megjelenését követően, miután megszerezték Kis-Ázsia nagy részét, a görög tengereken is terjeszkedni kezdtek, aminek viszont a Johannita Lovagrend eredményesen ellenállt, és kivédett minden török támadást. 1480-ban egy török expedíciós sereg Gedik Ahmed vezetésével megpróbálta elfoglalni Rodoszt, de a lovagok visszaverték a támadást. Gedik azután Otrantót szállta meg, melyet a kasztíliaiak, nápolyiak csak magyar segítséggel tudtak visszafoglalni.

A 15. század végén a török terjeszkedés fokozottabb lett; ez főleg perzsiai terjeszkedésekben nyilvánult meg. A pápa és más európai államok viszont féltek attól, hogy az oszmán hadigépezet előbb-utóbb a keresztény Európa ellen fog támadni, ezért szorgalmazták a perzsákkal való mielőbbi szövetségre lépést. Ezzel szemben sem Leonardo Loredan dózse, sem Guy de Blanchefort nem akart johannita-perzsa, vagy velencei-perzsa szövetséget; nem mérték fel az Oszmán Birodalom egyre növekvő erejét. Még akkor sem, amikor I. Szelim nagy győzelmet aratott a csaldiráni csatában I. Iszmáíl sah felett. 1521-ben Szelim fia, Szulejmán magyarországi hadjáratra indult és látványos sikereket ért el. A következő évre elhatározta, hogy leszámol a johannitákkal, mivel támaszpontjuk közvetlenül a birodalom törzsterülete mellett volt.

A háború[szerkesztés]

Várostrom

A johanniták – a magyarokhoz hasonlóan – nem számíthattak a többi európai államtól segítségre. Velence már régóta békében élt a törökökkel, főleg azután, hogy 1500-ban és 1503-ban jelentős vereséget szenvedett tőlük. A békét a dózse 1513-ban meghosszabbította. X. Leó pápának már éppen elég nagy gondot okozott a magyar-török háború is, amellé I. Ferenc francia király Itália és a Német-római Birodalom ellen folytatott harcot, melyben Velence és Spanyolország is érintve volt.

A források szerint Musztafa pasa vezetésével négyszáz hajóról 100 ezer fős török sereg szállt partra Rodoszon.[1] Mielőtt Rodosz városa ellen indultak volna, elfoglalták a sziget területének nagy részét, és ellenőrzésük alá vonták a környező vizeket.

A lovagrendnek körülbelül 10 ezer katonája lehetett, amiből 3000 fő rendtag volt (portugálok, spanyolok, olaszok, németek, provence-iak, angolok, kasztíliaiak, aragóniaiak, angolok, auvergne-iek), a sereg többi része reguláris olasz, görög katonákból állt. A haderő 150 hajóból álló flottával is rendelkezett, amit Kandiából odavezényelt velencei erősítésekkel egészítettek ki. A lovagrend 7500 katonát (ebből 2000 lovagot) állomásoztatott a rodoszi várban.

A Rodosz nyugati felén levő apróbb szigeteket a törökök igen hamar elfoglalták, és a környéket is felperzselték, miután június 26-án megkezdték a partraszállást. A keresztény flotta nem tehetett mást, minthogy zavarta a török hajók mozgását és utánpótlását, mert nyílt összecsapást semmiképp sem kockáztathatott meg. Július 28-án csatlakozott a sereghez Szulejmán, aki még azon a napon támadást intézett a vár ellen.

A harcok azonban eléggé elhúzódtak, és kitolódtak a téli időszakra is, de mivel a mediterrán térségben nem köszöntött be a hideg, ezért a török sereg egész évben fegyverben maradhatott. Lindoszt elfoglalták az oszmánok, de jelentős veszteségeik voltak, és akadozott az utánpótlás is.

A vár készletei decemberre kimerültek, akárcsak a flottáé. Segítség nem érkezett, ezért a védelmet vezető Phillipe de Villiers nagymester tárgyalni kezdett a szultánnal a tűzszünetről.

Rodosz elvesztése[szerkesztés]

A Szulejmánnal kötött egyezség értelmében átadták Rodosz és Lindosz várakat, a sziget többi településével együtt, a flottából pedig száz hajót. A maradék ötvennel a lovagrend kiürítette a várat, és megkezdte az áttelepítést Kandiába. Velük együtt néhány ezer lakos is elhagyta a szigetet.

Szulejmán ezzel fontos keresztény támaszpontot iktatott ki az Égei-tengeren, bár számos görög sziget még mindig Velence kezén volt.

A lovagrendnek V. Károly német császár és spanyol király 1530-ban Málta szigetét adományozta, ahol fenntarthatta államát. A johanniták ezután részt vettek a velencei–török háborúkban és a spanyol–török háborúkban, így a kandiai háborúban is. 1565-ben megvédték Máltát egy újabb nagyerejű török támadástól, és a török flotta kalóztevékenységeit is jelentősen gátolták a meleg tengereken.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lord Kinross: The Ottoman Centuries. Ez a szám a valóságban nem haladhatta meg a 40-50 ezer főt.