Szmirnai keresztes háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szmirnai keresztes háború

KonfliktusSzmirnai keresztes háború
HelyszínSzmirna
Szemben álló felek
Szmirnai Bejség
Johanniták
 Velence
Ciprusi Királyság
Pápai Állam
Parancsnokok
I. Omár bég
Martino Zaccaria
Pietro Zeno
Asti Henrik
II. Humbert de la Tour-du-Pin
Térkép
Szmirna (Törökország)
Szmirna
Szmirna
Pozíció Törökország térképén
é. sz. 38° 25′ 07″, k. h. 27° 08′ 21″Koordináták: é. sz. 38° 25′ 07″, k. h. 27° 08′ 21″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szmirnai keresztes háború témájú médiaállományokat.

A szmirnai keresztes háborút 1343-ban hirdette meg VI. Kelemen pápa. A hadjárat célja Szmirna visszafoglalása volt, amely csak részben sikerült.

Előkészület[szerkesztés]

VI. Kelemen pápa 1343. szeptember 29-én hirdette ki Insurgentibus contra fidem című bulláját, amellyel a muzulmánok elleni keresztes háborúba szólította híveit. A hadjáratot korábban IV. Hugó ciprusi király kezdeményezte a pápánál, és sokat nyomott a latba az általános aggodalom, amelyet a török kalózok és portyázók okoztak az Égei-tenger kicsi keresztény államaiban.[1] A következő év decemberére háromévnyi dézsmának megfelelő összeget gyűjtöttek össze a gyülekezetek.[2]

A keresztes háború célja az Anatólia nyugati felén fekvő török emírségek tengeri erejének gyengítése és az 1329-ben elvesztett Szmirna visszafoglalása volt. A sereg haditengerészeti szövetségként állt fel, XXII. János pápa elképzelésének átvételével. A Pápai Állam négy gályája már az 1332-es Szent Liga óta az Égei-tengeren járőrözött a genovai Martino Zaccaria, Híosz egykori genovai urának parancsnoksága alatt. A pápa legátusa Asti Henrik, Konstantinápoly címzetes latin patriarchája lett. A pápa szigorú utasítást adott neki, hogy ne engedjen semmilyen kerülőt Zaccariának, hanem hajózzanak egyenesen Szmirnához.[2]

A Pápai Állam mellett a Velencei Köztársaság, a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend és a Ciprusi Királyság csatlakozott. Mellettük még a Genovai Köztársaság járult hozzá a hadjárathoz.[2]

Váratlan érkezés[szerkesztés]

A 24-27 gályából álló flotta 1344. május 13-án ütközött meg először a törökökkel. A Kasszandra-félsziget előtt lezajlott tengeri ütközetben hatvan török hajót süllyesztettek el. Október 28-án megérkeztek Szmirnába, ami teljesen váratlanul érte I. Omár béget és csapatait.[2]

A hajók zárt alakzatban közelítették meg a partot, amelyet nagyjából egy időben értek el. Először a könnyű, majd a nehéz számszeríjászok szálltak partra, őket követték a lovagok és a gyalogosok. A sánc áttörésére külön alakulatok voltak kijelölve, amelyek harci bárdokkal nyitottak utat a védművön át. Ezután megrohanták és elfoglalták a várat, az alsóváros és a kikötőt, de a fellegvár a törökök kezén maradt.[3]

1345. január 17-én a törökök meglepetésszerűen kitörtek az akropoliszból, és lemészárolták a győzelmet ünneplő mise résztvevőit. Meghalt a pápai legátus, Martino Zaccaria és Pietro Zeno velencei parancsnok.[2] Május 1-jén a pápa a johanniták lombardiai perjelét, Giovanni Biandratét nevezte ki főkapitánynak.[4]

II. Humbert csatlakozása[szerkesztés]

II. Humbert de la Tour-du-Pin, Viennois uralkodója 1345 áprilisában követei útján jelentkezett VI. Kelemennél, hogy elvállalná a hadjárat vezetését. A pápa május 26-án kinevezte őt a keresztes hadak élére, és megkezdődött az önkéntesek toborzása.[5] Humbert augusztusban hagyta el Avignont, és 1345. október 24-én érkezett meg Velencébe. A velenceiek két gályát biztosítottak neki, amelyek Negropotéhoz vitték, ahova december 25-én érkezett meg. 1346 júniusig maradt a szigeten. Sikerült felállítania egy 62 hajóból álló flottát, amellyel július elején érkezett meg Szmirnába.[6] A flottának az ispotályosok hat gályája volt tagja.[4]

Humbert megerősítette az alsóvárost, több fosztogató akciót vezetett a törökök ellen és saját zsebéből fizette ki a gályák legénységét, miután elfogyott a pénzügyi alap. Novemberben Kelemen levelet írt Humbertnek, amelyben tájékoztatta, hogy nehezen megy az önkéntesek toborzása, és pénzt sem tud keletre küldeni, mert arra szükség van a francia és az angol király között kirobbant háborúban. Ugyanebben a hónapban arra utasította a parancsnokot, hogy kezdjen béketárgyalást Omárral. Humbert tavasszal anélkül hagyta el Szmirnát, és utazott vissza Velencébe, hogy sikerült volna békét kötnie a törökökkel.[6]

Egyezkedés[szerkesztés]

1347-ben a keresztény hajók a johannita gályák vezetésével több mint száz török hajót süllyesztettek el az imbroszi csatátban, a Dardanellák bejáratánál, ez némi enyhülést hozott Szmirnánál.[4] Dieudonné de Gozon, az új nagymester megtiltotta, hogy a rend felelősséget vállaljon a város védelméért. A többi résztvevőnek is elment a kedve a harctól, a genovaiak elfoglalták Híoszt, a velenceiek és a johanniták pedig a rodoszi vámok miatt estek egymásnak. Novemberben, a pápa sürgetésére, az ispotályosok a béketárgyalások vezetői lettek. A kialkudott egyezményt VI. Kelemen 1348 februárban elutasította.[4]

1348 májusában I. Omár elesett Szmirna várfalánál egy rohamban. Helyére testvére, Kidr lépett, akivel sikerült tető alá hozni egy megállapodást augusztus 18-án. VI. kelemen és a velenceiek ismét ellenezték a megállapodást, és amikor a felek 1350. májusban összegyűltek Avignonban, hogy ratifikálják azt, egy új liga megalakítására ösztönözték őket. 1351 szeptemberében háború tört ki Velence és Genova között, így a közös flotta felállításából nem lett semmi.

Szmirna végül keresztény kézben maradt egészen 1402-ig, amikor Timur Lenk elfoglalta. Addig a johannita rend előretolt tengerészeti bázisként használta. A Pápai Állam és az ispotályosok minden évben három-három ezer aranyforintot fizetett Szmirna védelméért, és rendben utalták a várkapitányok járandóságát is.[7][8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lock 192. oldal
  2. a b c d e Lock 193. oldal
  3. Carr2 109. oldal
  4. a b c d Hazard 295. oldal
  5. Carr 239. oldal
  6. a b Lock 194. oldal
  7. Lock 195. oldal
  8. Hazard 297. oldal

Források[szerkesztés]