Ugrás a tartalomhoz

Látomás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Jelenések szócikkből átirányítva)

A látomás vagy vízió álomban, transzban, vallási eksztázisban vagy csak a képzelet által alkotott, látható jelenés.[1] A természetfeletti jelenés rendszerint kinyilatkoztatást közvetít.[1] Olyan pszichikai élmény, amelyről látnokok tudósítanak arról szóló beszámolóikban, hogy a szokványos emberi tapasztalat számára megközelíthetetlen, láthatatlan és nem hallható lényekről, dolgokról, üzenetekről szereztek észlelést.

Vallás

[szerkesztés]

A misztika történetében különbséget szokás tenni jelenések és látomások között. Eszerint látomások volnának az elsősorban szellemi folyamatok (belső látás), míg a jelenéseket főként külső érzékszervekkel észlelik.[2]

A vallástörténet igen sokféle jelenésről őriz elbeszéléseket.

Biblia

[szerkesztés]

A Biblia Ószövetsége és Újszövetsége elbeszéli Isten megjelenéseit, továbbá tudósít angyalok és a holtak megjelenéseiről is. A prófétai látás a "jelenésekből" származott, amikor a természetfeletti lények, Isten vagy angyalok mutatták meg önmagukat, illetve kijelentést adtak át.[3]

A példabeszédek könyve kijelenti, hogy ahol nincs látomás, ott lelkileg elvész a nép.[4]

Jóel könyvének vége a végidőről úgy beszél, hogy Isten Lelke kiárad minden igaz hívő emberre, akik prófétálnak, álmokat és látomásokat látnak.[5]

Példák a Bibliában előforduló látomásokra:

Keresztény világ

[szerkesztés]

Példák a keresztény világban előforduló látomásokra:

Katolicizmus

[szerkesztés]

Hinduizmus

[szerkesztés]

A hinduizmus vallási irodalma számos látomásos jelenést közöl. Ezek főleg az istenségekről szóló látomások. A túlvilági látomások részletes leírása megtalálható a Mahábhárata című eposzban, különösen a Bhagavad-gítában. A 19. századi misztikus látnok, aki Indián kívül is jól ismert, Rámakrisna volt.

Tudomány

[szerkesztés]

A pszichológiai és orvosi kutatások a jelenésekről szóló beszámolók bizonyos részaspektusaira fordítják a figyelmet: a jelenéseket optikai jelenségekként, a velük gyakran összekapcsolódó akusztikai észleleteket pedig mint hallucinációkat vizsgálják, mert kísérletileg is (pl. drogok segítségével) ismételten kiválthatók.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Definition of VISION (angol nyelven). www.merriam-webster.com, 2023. augusztus 7. (Hozzáférés: 2023. augusztus 17.)
  2. Herbert Vorgrimler
  3. A próféták és az apoklipszis. (Hozzáférés: 2020. november 15.)
  4. Péld 29:18
  5. Jóel 2,28-32
  6. 1Móz 15.
  7. Ezék. 37–39.
  8. ApCsel 7:55–56
  9. Akin, Jimmy. "Who Was the Early Visionary St. Perpetua?". NCregister. Retrieved 13 July 2018
  10. Cruz, J.A.H.M.; Gerberding, R.A. (2004). Medieval Worlds: An Introduction to European History, 300-1492. Houghton Mifflin. p. 60. ISBN 978-0-395-56087-7. Retrieved 13 July 2018.
  11. "Boehme, Jacob". encyclopedia.com.
  12. Keevak, Michael (1992). "Descartes's Dreams and Their Address for Philosophy". Journal of the History of Ideas. JSTOR. 53 (3): 373. doi:10.2307/2709883. ISSN 0022-5037
  13. "Blaise Pascal Scientific and spiritual prodigy". christianitytoday.com.
  14. Swedenborg, E. (1975). Small Theological Works and Letters of Emanuel Swedenborg. Swedenborg Society.
  15. Ellen G. White Biography. Ellen G. White Estate . (Hozzáférés: 2018)

Források

[szerkesztés]
  • Herbert Vorgrimler: : Új teológiai szótár, 2006