Rámakrisna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rámakrisna
Ramakrishna at studio.jpg
Született 1836
Bengália
Elhunyt 1886
Kalkutta[1]
Házastársa Sarada Devi
Szülei Chandramani Devi
Khudiram Chattopadhyay
Foglalkozása filozófus
Halál oka Gégerák
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rámakrisna témájú médiaállományokat.

Eredeti nevén Gadádhar/Gadáhára Csattopadhjájá/Csattérdzsí (bengáli: গদাধর চট্টোপাধ্যায়), megtisztelő kapott nevén Rámakrisna Paramahansza (bengáli: রামকৃষ্ণ পরমহংস, angol: Ramakrishna Paramahamsa), (Bengália, 1836. február 18.Kalkutta, 1886. augusztus 16.) a 19. századi India egyik legnagyobb alakja, bengáli misztikus jógi és szent, az ország vallási megújulásának és a megújított védánta (új-védánta) filozófiának egyik fő mestere volt.

Amellett, hogy racionális gondolkodású, bölcs és tudatos tanító hírében állt, rendkívüli tudatállapot-változásokat élt át, időnként szent önkívületbe esett, máskor órákon át kacagott, sírt vagy éppen táncra perdült. Az ilyen spontán átélései miatt szokták őt „Isten szent bolondjának” is nevezni. Miközben Rámakrisna ezeket átélte, még feleségét, a szintén szentnek tartott Száradá Dévit is olyan erős félelem fogta el, hogy alig mert a Mester közelében maradni.

Élete[szerkesztés]

Csattérdzsí, a későbbi Srí Rámakrisna 1836. február 18-án született Kámárpukarban, az indiai Bengál egyik eldugott falujában, ortodox bráhmana család gyermekeként. A nevében levő paramahansza (vagy paramahamsza), egy szanszkrit vallási-teológiai cím, amit magas rangú hindu spirituális tanítóknak adományoznak.

Világrajövetele előtt szüleinek látomásai voltak azzal kapcsolatosan, hogy gyermekük szent ember, isteni testet öltés lesz. Rámakrisna már gyermekként többször révületbe esett; első, szamádhinak nevezett szellemi élményét hatéves korában élte át. Sokáig nem evett, nem aludt, annyira szerette volna meglátni az Indiában oly nagyra tartott Isteni Anyát, Kálít. 16 éves korában beállt szolgának egy Kalkutta közelében fekvő Kálí-templomba, ahol mély, intuitív állapotban megtapasztalhatta az Isteni Anya lényét. Ettől kezdve Kálí Rámakrisna földi útjának pártfogója és irányítója lett. (Egyes valláskutatók úgy tartják, hogy a hinduk – bár ábrázolásukban különböznek egymástól – Kálíban ugyanazt a lényt tisztelték, mint akit a nyugati kultúrában Ízisz Szófiaként, Nagyboldogasszonyként csodálnak.) Élményét követően Rámakrisna szeme és arca annyira ragyogott, hogy az embereknek el kellett takarni saját szemüket, ha ránéztek. Innentől kezdve csodás történések kísérték életét. Felesége, aki először bolondnak hitte, férje alázatos szerénységét látva megtért. Rámakrisna Kálíval való kapcsolata tovább erősödött: hosszú ideig Jézussal a karjában látta az Égi Anyát. Átélt egy mély Krisztus-élményt is, miközben Kálí hangját hallotta: „Ez Krisztus, aki a világ megváltásáért ontotta vérét.” 30 éves korában fél éven át az Istennel való egység nirvikalpa szamádhinak nevezett zavartalan állapotában maradt. Teste nem adott életjelt. A hagyomány szerint ezt az állapotot az emberi szervezet nem bírja 28 napnál tovább, Rámakrisna azonban Kálí utasítására épségben visszatért. Ezt követően India minden létező vallási iskoláját végigjárta egyesítvén magában az ott megszerezhető bölcsességet, és megmutatta, hogy odaadással végezve minden egyes vallás Istenhez vezet. Rámakrisnának ekkor már szinte korlátlan uralma volt a világ felett. Egyszer például híres tanítványa, Vivékánanda hosszas könyörgésére megígérte, hogy Vivékánanda családtagjai többet nem szenvednek hiányt ételben és ruházatban. Mint mester rendkívül szigorú követelményeket támasztott, aki azonban mellette maradt, annak fölgyorsult a spirituális fejlődése. Tanítványaiból tizenkettőt emelt ki.

1886-ban, Kalkuttában bekövetkezett halálát követően felesége és tanítványai vitték tovább az életművét. A Rámakrisna Misszió és a több mint 30 országban szerveződött vallási központok segítették ezt a küldetést. Rámakrisna életének főbb helyszínei zarándokhelyekké váltak. Szenvedéseit, amennyire lehetett, másoknak nem mutatta. Azt mondják róla, hogy halálos betegségével, a gégerákkal az emberiség és a tanítványai helyett szenvedett, és kivette részét a világ megváltásának munkájából.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978). (Hozzáférés: 2017. február 26.)
  • Az emberiség fáklyavivői, I. kötet, Etalon Kiadó, 2007