Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Grúz SZSZK szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság
საქართველოს საბჭოთა სოციალისტური რესპუბლიკა
1921. február 25.1991. április 9.
 Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság címere
Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság címere
 Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság zászlaja
Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság zászlaja
Soviet Union - Georgia.svg
Általános adatok
Fővárosa Tbiliszi
Terület69 700 km²
Népesség5 400 841 fő
Hivatalos nyelvek grúz, orosz
Beszélt nyelvek grúz, orosz, oszét, abház
Pénznem szovjet rubel
Kormányzat
Törvényhozás Legfelsőbb Tanács
ElődállamUtódállam
 Grúz Demokratikus KöztársaságGrúzia 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság témájú médiaállományokat.

A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság (Grúz SZSZK; grúzul: საქართველოს საბჭოთა სოციალისტური რესპუბლიკასაქართველოს საბჭოთა სოციალისტური რესპუბლიკა; oroszul: Грузинская Советская Социалистическая РеспубликаГрузинская Советская Социалистическая Республика), a Szovjetunió egyik tagállama volt 1922-től annak széthullásáig, 1991-ig. A mai Grúz Köztársaság területe 1801-ben lett bekebelezve az Orosz Birodalomba, a kaukázusi államok elfoglalásának sorozataként. 1918-ban lett ismét független, ekkor Grúz Demokratikus Köztársaság néven, de 1921-ben a Vörös Hadsereg csapatai megszállták és kikiáltották a Grúz SZSZK-t. Grúzia formálisan a Szovjetunió egyik alapító tagállama volt, de mint csak a Kaukázusontúli SZSZSZK részeként. 1936-ban felbomlott a Kaukázusontúli SZSZSZK, így Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán teljes jogú tagköztársaság lett. 1989. november 18-én a Grúz SZSZK bejelentette belpolitikai szuverenitását. 1990. november 14-én Grúz Köztársaság nevet vette fel, és 1991. április 9-én függetlenné vált a Szovjetuniótól.

A Grúz SZSZK-t északról az Orosz SZSZSZK, délről Törökország, nyugatról a Fekete-tenger, míg keletről az Örmény és az Azerbajdzsáni SZSZK határolta.

Története[szerkesztés]

Létrehozása[szerkesztés]

1917. november 28-án, az oroszországi októberi forradalom után, Tbiliszi központtal megalakult a Transzkaukázusi Ideiglenes Kormány. A Grúziai Szociáldemokrata Párt (grúz mensevikek) által vezetett mérsékelt, többpárti demokratikus rendszer működött a Grúz Demokratikus Köztársaságban, amely 1918 májusától 1921 elejéig működött. 1921 februárjában a Vörös Hadsereg lerohanta Grúziát, ezzel kezdetét vette a 70 éves kommunista diktatúra. A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságát 1921. február 25-én hozták létre. A következő év március 2-án elfogadták a szovjet alkotmányt.[1]

A Kaukzusontúli SZSZSZK részeként[szerkesztés]

A Grúz Legfelsőbb Szovjet első tagjai.

1922. március 12-től 1936. december 5-ig a Kaukázusontúli SZSZSZK része volt az Örmény SZSZK-val és az Azerbajdzsáni SZSZK-val együtt. 1936-ban a Kaukázusontúli SZSZSZK felbomlott. Ebben az időszakban Grúziát Lavrentyij Pavlovics Berija, a Grúz Kommunista Párt központi bizottságának első titkára vezette. A szovjet kormány arra kényszertette Grúziát, hogy több területet átengedjen Törökország (Tao-Klarjeti tartomány és Batumi tartomány egy része), Azerbajdzsán ( Hereti / Saingilo tartomány), Örményország (a Lore régió) és Oroszország (Khevi északkeleti szeglete, Kelet-Grúzia) részére.[2]

1936-ban a Kaukázusontúli SZSZSZK felbomlott, így Grúzia teljes jogú tagköztársaság lett.

Lavrentyij Berija lett a grúz OGPU vezetője, mielőtt 1938-ban átirányították Moszkvába.

A második világháború[szerkesztés]

A kaukázusi olajmezők elérése volt Hitler 1941 júniusi inváziójának egyik fő célja, de a tengelyhatalmak seregei nem jutottak el Grúziáig. Az ország közel 700 000 katonát (ebből 350 ezer embert halt meg) a Vörös Hadseregnek, a legfontosabb frontra szállított késztermékek a textil és a lőszerek voltak. Ebben az időszakban Sztálin (Grúziában született) elrendelte a csecsen, ingus, karacsáj és a balkár népek kitoloncolását az Észak-Kaukázusból. Őket Szibériába és Közép-Ázsiába szállították őket a nácik állítólagos együttműködésének vádjával, ezzel együtt eltörölték az autonóm köztársaságaikat. 1957-ig a megszűnt autonómiák egyes területeit a Grúz SZSZK kapta meg.[3]

A sztálinizmus után[szerkesztés]

Munkások a Grúz SZSZK egyik gyárában.

1956. március 9-én mintegy száz grúz diákot öltek meg, amikor Nyikita Szergejevics Hruscsov sztálinizáció-ellenes politikája ellen tüntettek, amelyet az egész grúz nép és kultúra általános kritikája kísért akkoriban.

A Hruscsov által az 1950-es évek közepén bevezetett decentralizációs programot hamar kiaknázták a Grúz Kommunista Párt tisztviselői, hogy saját regionális bázisukat tovább fejlesszék. Egy virágzó ál-kapitalista árnyékgazdaság jött létre a hivatalos állami gazdaság mögött. Míg Grúzia gazdaságának hivatalos növekedési üteme a Szovjetunióban legalacsonyabb volt, a megtakarítási mutatók, a gépkocsi és a háztulajdon aránya a legmagasabb volt. Ezekkel az arányokkal Grúzia az egyik legeredményesebben gazdálkodó szovjet köztársaság lett. A korrupció mértéke igen magas volt a második világháború utáni időkben. Az unió köztársaságai közül Grúziában volt a legmagasabb a magas vagy a speciális oktatásban részt vevő lakosság száma.[4][5]

Bár a korrupció aligha volt ismeretlen a Szovjetunióban, Grúziában olyan széles körben elterjedt és ismert volt, hogy az a moszkvai hatóságok számára már belpolitikai kockázatot jelentett. Eduard Sevardnadze, az ország belügyminisztere 1964 és 1972 között hírnevet szerzett korrupció elleni harcosként, és leváltatta Vaszil Mzhavanadze-t, a Grúz Kommunista Párt korrupt első titkárát. Sevardnadze moszkvai támogatással szerezte meg az első titkári posztot. 1972 és 1985 között Grúzia erős kez vezetője volt, javítva a tényleges gazdasági arányokat, és több száz korrupt hivatalnokot elbocsátott.

A szovjet hatalom és a grúz nacionalizmus csapatai először 1978-ban csaptak össze, amikor Moszkva elrendelte a grúz nyelv alkotmányos státuszának hivatalos államnyelvként való felülvizsgálatát. A tömeges utcai tüntetések nyomására 1978. április 14-én Moszkva ezt jóváhagyta, majd Sevardnadze ugyanabban az évben visszaállította az alkotmányosságát. Április 14. lett a grúz nyelv napja.

A szovjet uralom vége[szerkesztés]

Grúzia zászlaja (1990-2004)

Sevardnadze 1985-ben szovjet külügyminiszter lett, ezzel Jumber Patiasvili, egy konzervatív kommunista kapta meg a főtitkári posztot, aki a peresztrojka kihívásaival nehezen tudta felvenni a harcot. Az 1980-as évek végének felé egyre erőszakosabb összecsapások történtek a kommunista hatóságok, a feltörekvő grúz nacionalista mozgalom és a grúziai kisebbségek (nevezetesen az oszétok) nacionalista mozgalmaik között. 1989. április 9-én a szovjet csapatok szétvertek egy békés tüntetést a Tbiliszi kormányépület előtt. Húsz grúzt öltek meg és több százan sebesültek meg. Az esemény radikalizálta a grúz politikát, sokan - még néhány grúz kommunistát is - arra a következtetésre jutottak, hogy a függetlenség előnyösebb, mint a Szovjetunióban való tartózkodás.

1990. október 28-án demokratikus parlamenti választásokat tartottak, és november 15-én az országot Grúz Köztársaságnak nevezték át. Grúzia (Abházia kivételével) egyike volt annak a hat köztársaságnak, Örményországgal, Moldovával és a balti államokkal, akik bojkottálták az unió-szintű fenntartási népszavazást 1991 márciusban. 1991. április 9-én Zviad Gamszahurdia kikiáltotta Grúzia függetlenségét, ezzel az egyik legkorábbi köztársaság lett, amely az augusztusi Gorbacsov ellen elkövetett sikertelen puccs előtt függetlenedett. Ezt azonban a szovjet kormány nem ismerte el, és Grúzia csak a Szovjetunió 1991. december 25-én történt megszűnése után lett ténylegesen független.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Europa World Year Book 2004, Volume I, 45th, Europa World Year Book, London: Europa Publications, 1806. o. [1928] (2004). ISBN 1-85743-254-1 „However, Georgia was invaded by Bolshevik troops in early 1921, and a Georgian Soviet Socialist Republic (SSR) was proclaimed on 25 February.” 
  2. .Geronti Kikodze (1954) Notes of a Contemporary, first published in 1989, Mnatobi, Issue 1, Tbilisi, Georgia.
  3. Parrish, Michael. The Lesser Terror: Soviet State Security, 1939-1953. Greenwood Publishing Group, 102. o. (1996). ISBN 0-275-95113-8 
  4. Gregory Grossman, ‘The "Second Economy" of the USSR’, Problems of Communism, vol. 26 no. 5, 1977, quoted from Cornell, Svante E., Autonomy and Conflict: Ethnoterritoriality and Separatism in the South Caucasus – Case in Georgia Archiválva 2007. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben.. Department of Peace and Conflict Research, Report No. 61. p. 149. University of Uppsala, ISBN 91-506-1600-5.
  5. Suny, Ronald G.. Armenia, Azerbaijan, and Georgia. DIANE Publishing, 186. o. (1996). ISBN 0-7881-2813-2 

Külső hivatkozások[szerkesztés]