Földi bodza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Földi bodza
Virágzó gyalogbodza
Virágzó gyalogbodza
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Csoport: Superasteridae
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids II
Rend: Mácsonyavirágúak (Dipsacales)
Család: Pézsmaboglárfélék (Adoxaceae)
Nemzetség: Bodza (Sambucus)
Faj: S. ebulus
Tudományos név
Sambucus ebulus
L.
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Földi bodza témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Földi bodza témájú médiaállományokat és Földi bodza témájú kategóriát.

Virágzata
Virágzatai, éretlen és érett bogyókat tartalmazó terméságazatai
Érett bogyójú terméságazata

A földi bodza vagy gyalogbodza vagy népiesen borzag (Sambucus ebulus) a pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) családjának bodza (Sambucus) nemzetségébe tartozó, Magyarországon őshonos növényfaj. A másik két hazai bodzafajtól, a fekete és a fürtös bodzától eltérően nem cserje, hanem magaskórójú lágy szárú, évelő növény.

Alaki jellemzői[szerkesztés]

Legfeljebb 2 m magas lágyszárú. Gyöktörzse a talajban mélyen kúszó. Sarjtelepeket alkot, azaz egy egyed több szárat is hajt. Kopasz szára hengeres, barázdált, többnyire egyszerű. Lomblevelei rövid nyelűek, szárnyasan összetettek, páratlanul szárnyaltak, 5–13 levélkéből állnak. A levélkék ülők vagy rövid nyelük van, sötétzöld színűek, alakjuk hosszúkás lándzsás-elliptikus, szélük finoman fűrészes, alapjuk lekerekített és általában részaránytalan, válluk ferde, a fonákuk sokszor pelyhes. Pálhaleveleinek széle fogazott, alakja lándzsás-elliptikus, kissé tojásdad, emlékeztet a lomblevélkék alakjára. Virágzata és termése hasonlít a fekete bodzáéra: fehér szirmú virágai lapos vagy alig domború tetejű virágzatokba – egyesek szerint bogernyőkbe,[1] mások szerint bugákba[2][3] – tömörülnek, azonban a földi bodzáé legfeljebb 10–15 cm átmérőjű, és bíboros-rózsás árnyalatú a virágok egyes részein megjelenő pirosas színeknek köszönhetően. Virágai kétivarúak, kissé kellemetlen illatúak; az 5 csészelevél összeforrt egymással, csak felső részük, az 5 pirosas csúcsú csészecimpa különül el egymástól; az 5 sziromlevél fehér színű, alakjuk keskeny elliptikus, csúcsuk röviden kihegyezett, szélük kissé kidomborodik, a fonákjuk pedig a sziromcsúcsnál sokszor rózsaszínű; a magház alsó állású; az 5 porzó szála fehér színű, a portokok azonban kárminpirosak és kifelé irányulnak (kicsüngők). Kis méretű, 3–5 magvú, éretten fekete színű bengetermései (bogyószerű csonthéjas termései) vannak, amiket a madarak terjesztenek.[4][1][5][2][3][6]

Élettani jellemzői[szerkesztés]

Mivel lágy szárú, évelő növény, szára minden évben elhal, s a következő évben új szár fejlődik. A talajban mélyen kúszó gyöktörzzsel terjed, erőteljesen sarjadzik. Növekedése szintén erőteljes. Magyarországon júniustól szeptemberig nyílnak virágai, amik önmeddők és rovarbeporzásúak. A virágzatok csak a lomblevelek kifejlődését követően jelennek meg.[4][1][2][3][6]

Előfordulása, élőhelye[szerkesztés]

Őshonos Európában (Észak-Európa kivételével), Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában; Magyarországon gyakori. A domb- és hegyvidéki övben egyaránt előfordul. Erdővágásokban, erdőszéleken, ligeterdőkben, mezsgyéken, legelőkön, parlagokon, útszéli gyomtársulásokban, törmelékhalmokon található meg. Szereti a szivárgástól nyirkos (vagyis a nem pangóvizes), mély rétegű, tápanyagokban és bázisokban gazdag talajt, többnyire meszes talajokon él.[4][1][2][3]

Felhasználása[szerkesztés]

Élelmiszernövény[szerkesztés]

Érett bogyóiból lekvárt készítenek, illetve Nógrád megyében pálinkát főznek.[7][8]

Festőnövény[szerkesztés]

Érett bogyójának vörös levét borfestésre, édesipari termékek színezésére használják.[7]

Gyógynövény[szerkesztés]

Gyógynövényként korábban hashajtó, izzasztó és vizelethajtó tulajdonságát használták fel. Túladagolása heves hányást, hasmenést okozhat. A homeopátia is felhasználja.[4] A gyökérben és a termésben keserű észter-iridoid-glikozidok találhatók, köztük az ebulozid és az izoszferozid. Keserűanyagai miatt enyhén mérgező, nyers vagy éretlen terméseinek fogyasztása hányást, hasmenést, látászavarokat okozhat, haláleset is előfordult már.[4]

A művészetekben[szerkesztés]

Petőfi Sándor Kutyakaparó című versének tizedik versszakában olvasható a növény gyalogbodza neve:

…És amilyen maga ez a csárda, / Olyan a vidéke, / Körülötte a homokbuckáknak / Se’ hossza, se’ vége. / A meztelen homokban alig teng / Egy-két gyalogbodza, / Mely fekete gyümölcsét nyaranként / Kedvetlenül hozza.…
– Petőfi Sándor: Kutyakaparó[9]

Mikszáth Kálmán A sipsirica című művében megemlíti a növényt a népies borzag nevén:

…Kiértek a mezőre. Wildungen megmutatta a Kopál-tagját, árkos, szakadékos földek, itt-ott egy tábla satnya vetemény, bokáig érő rozs, másutt már rég arattak, ez még zöld s kalászát keresztül lehetne húzni a pipaszáron; arra csakugyan jó volna. Ami nincs bevetve, azon a borzag nő az ő fekete bogyóival, meg a boróka lepi el, az is a fekete bogyóival.…
– Mikszáth Kálmán: A sipsirica[10]

Források[szerkesztés]

  1. a b c d Növényi adatlap: Sambucus ebulus L. – Földi bodza. terra.hu (magyarul). Debrecen: TERRA Alapítvány (2011. márc. 28.) (Hozzáférés: 2019. jún. 15.) (html)
  2. a b c d Sambucus ebulus L., Gyalogbodza. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. [Budapest]: Officina Nova. 1992. 76. o. ISBN 963-7836-691  
  3. a b c d Gyalogbodza. In Christopher Grey-Wilson: Vadvirágok: Képes ismertető Északnyugat-, Nyugat-, és Közép-Európa több mint 500 növényfajáról. Fényképezte: Neil Fletcher. Szakértő: Francis Rose. Fordította: Molnár Katalin. Lektor: Szerdahelyi Tibor. Budapest: Panem Kft; Budapest: Grafo Kft. 1996. 236. o. = Határozó Kézikönyvek (ISSN 1217-5641), ISBN 963-545-109-1  
  4. a b c d e Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1  
  5. Földi bodza. In Simon Tibor – Seregélyes Tibor: Növényismeret: A hazai növényvilág kis határozója. Szaklektorok: Priszter Szaniszló és Szollát György. Pedagógiai lektor: Stollmayer Ákosné. A fényképeket készítette: Seregélyes Tibor. A növényrajzokat készítette: S. Csomós Ágnes. A térképeket rajzolta: Németh Ferenc. Felelős szerkesztő: Paál Tamásné. 7. kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2009. 130. o. ISBN 978-963-19-5271-1  
  6. a b Gyalogbodza (Sambucus ebulus). In Marjorie Blamey – Philip Blamey: Termések: Erdőn, réten. Fordította és hazai viszonyokra alkalmazta: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Fráter Erzsébet. A fedélterv Vida Győző munkája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1988. 199. o. = Fürkész könyvek (ISSN 0237–4935), ISBN 963-282-146-7  
  7. a b Póczos Sándor: Palócok pálinkája, a borzag, Salgótarján, 2018 
  8. Csongrády Béla: A palócok abból is pálinkát főznek, amiből más nem: íme a borzag titka. nool.hu (magyarul). Budapest: Mediaworks Hungary Zrt. (2018. szept. 5.) (Hozzáférés: 2019. jún. 11.)
  9. Kutyakaparó. In Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeményei. (magyarul) Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó. 1974. ISBN 963-15-0043-8 Hozzáférés: 2019. jún. 11. (htm)  
  10. A sipsirica. In Mikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán összes művei CD-ROM. (magyarul) Budapest: Arcanum. 1998. ISBN 963-85923-5-4 Hozzáférés: 2019. jún. 11. (htm)  
  • Szigetvári Csaba: Bodza. Süvöltő. Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület lapja. XVI. évfolyam 2007/3. p. 6–7.