Emil Grigorjevics Gilelsz

Emil Grigorjevics Gilelsz
Emil Gilelsz és nővére Elizabeth(en)
Életrajzi adatok
Született	1916. október 19. Odessza
Elhunyt	1985. október 14. (68 évesen) Moszkva
Sírhely	Novogyevicsi temető
Házastársa	Roza Tamarkina (1940–1943)
Gyermekei	Elena Gilels
Iskolái	Moszkvai Csajkovszkij Állami Konzervatórium
Pályafutás
Műfajok	komolyzene
Hangszer	zongora
Díjak	Sztálin-díj Lenin-rend Szocialista Munka Hőse Méltóság Érdemrendje a Szovjetunió népművésze A Munka Vörös Zászló Érdemrendje Népek Közötti Barátságért Érdemrend emlékérem az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban való bátor részvételért Lenin-díj Honored art worker of the Russian Soviet Federative Socialist Republic Robert Schumann Prize of the City of Zwickau (1973) Moszkva 800. évfordulója emlékérem Belga Lipót-rend State Stalin Prize, 1st degree
Tevékenység	zeneművész
Emil Grigorjevics Gilelsz weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Emil Grigorjevics Gilelsz témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Emil Grigorjevics Gilelsz (oroszul: Эми́ль Григо́рьевич Ги́лельс; ukránul: Емі́ль Григо́рович Гі́лельс; Odessza, Ukrajna, 1916. október 19. – Moszkva, 1985. október 14.) ukrajnai születésű szovjet klasszikus zongoraművész, Szvjatoszlav Richter mellett a legismertebb szovjet zongorista. Elismerést aratott kiváló játéktechnikájával, fegyelmezett előadásmódjával, gazdag és csiszolt tónusával. Széles körben elfogadott vélemény szerint a 20. század egyik legnagyobb zongoraművésze.

Életpályája

Gilelsz litvániai zsidók gyermekeként látta meg a napvilágot Odesszában. Apja tisztviselőként dolgozott a cukorgyárban, anyja háztartásbeli volt. Habár szülei nem voltak zenészek, a muzsika aktív része volt a család életének. Az abszolút hallással rendelkező fiú 6 évesen kezdte meg tanulmányait a szigorú, tanítványaitól fegyelmet követelő Jakov Tkacsnál. Tehetségének és rendkívüli emlékezőképességének köszönhetően gyorsan és könnyen tanult, néhány hónap múlva már el tudta játszani Clementi és Mozart szonatináit(en). Első fellépésére 9 éves korában került sor, első koncertjét pedig 13 évesen adta 1929 májusában.

Zongoratanulmányait szülővárosában Bertha Reingbaldnál folytatta, aki ekkortájt nemcsak mint nagyon művelt nő, hanem kiváló zongoratanár hírében is állt. Reingbald jól tudta kezelni a felcseperedő Gilelsz kamaszkori érzéseit, megosztotta vele érdeklődési körét, szabadidejét; bevezette az odesszai zenei vérkeringésbe. Konzervatóriumi évei alatt találkozott az ott koncertkörúton lévő Arthur Rubinsteinnel is, aki nagyra becsülte, és akivel életük végéig barátok maradtak. Reingbald egyik legnagyobb érdeme volt, hogy Gilelsz részt vehetett az első össz-szovjet versenyen 1933-ban, ahol szenzációt aratott játékával, és megnyerte a versenyt. A siker megváltoztatta az életét, hamarosan egy koncertkorúton vett részt a Szovjetunióban.

Az odesszai konzervatóriumot 1935-ben végezte el, tanulmányait Heinrich Neuhausnál(en) folytatta – akinek növendéke volt Szvjatoszlav Richter is –, és akivel Reingbald már az első össz-szovjet verseny előtt összeismertette. Neuhausszal való viszonya nem volt a legjobb, aki őt főleg virtuóz zongoristaként kezelte, mivel szenvedélyes játéka ellentétben állt Neuhaus nyugatias kifinomult modorával, egyszerű és tiszta interpretációit pedig a zene meg nem értésének gondolta. Ugyanakkor voltak, akik már ekkor felismerték játékának nagyszerűségét: 1936-ban Gilelsz volt a szólista Beethoven 3. zongoraversenyén (Op. 37), amelyet a híres karmester Otto Klemperer vezényelt.

1936-ban részt vett első nemzetközi hangversenyén, a Nemzetközi Bécsi Zeneakadémia versenyén, ahol második helyezésével is nagy elismerésre tesz szert.

1938-ban fejezte be felsőbb zenei tanulmányait a Moszkvai Konzervatóriumban(en), ahol mint tanár tevékenykedett tovább egészen 1976-ig (1952-től professzori minőségben).

Gilelsz 1938-ban elsőként nyerte meg a brüsszeli Erzsébet Királynö Díjat(en). A második világháború alatt is tanított, koncertezett a frontvonalban és a hátországban lévő kórházakban. 1943-ban a blokád alatt szenvedő Leningrádban lépett fel.

1947-ben a szovjet vezetés az elsők között engedélyezte számára a nyugati koncertezést. 1955-ben Amerikába is elutazhatott, ahol hivatalos engedéllyel előtte utoljára – még a harmincas években – Szergej Prokofjev turnézhatott. Az Ormándy Jenő vezényelte Philadelphiai Filharmonikusokkal Csajkovszkij 1. és Rahmanyinov 3. zongoraversenyét adta elő, majd szólóestjével kápráztatta el a Carnegie Hall közönségét. Az évtized végén szenvedélyes játéka a brit közönséget is elvarázsolta. A hatvanas–hetvenes években az egyik legkeresettebb szovjet zenész volt, egy évből majdnem kilenc hónapot turnézott.

Magyarországon is többször vendégszerepelt, először 1946-ban, utoljára 1980-ban, a Zeneakadémia tiszteletbeli tanára volt.

Élete során munkásságát a legnagyobb szovjet kitüntetésekkel ismerték el, úgymint Sztálin-díjjal(en), két alkalommal a Lenin-renddel, a Lenin-díjjal és a Szovjetunió népművésze címet is megkapta. Külföldi díjai közül kiemelendő a párizsi Arany Medál-díj és Belga Lipót-rend. Tiszteletbeli tagja volt többek közt a római Szent Cecília Nemzeti Akadémiának, a londoni Royal Academy of Music-nak és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek. 1958 és 1970 között ő volt az elnöke a négyévente megrendezett Csajkovszkij-zongoraverseny zsűrijének. Néhány éve bekerült a Gramophone Hírességek Csarnokába, emlékére szülővárosában, Odesszában rendszeresen nemzetközi zongoraversenyt rendeznek.

Utolsó fellépése 1985 szeptemberében Helsinkiben volt. 1985. október 14-én 68 évesen egy orvosi kivizsgálás után érte a halál Moszkvában, egykori barátja, Szvjatoszlav Richter szerint orvosi műhiba következtében, amit azonban hivatalosan sohasem támasztottak alá.

Művészete

A 20. század egyik legnagyobb zongoravirtuózának tartott Gilelsz játékában a technikai tökéletesség érzelemgazdagsággal párosult. Interpretációiban sikerült egyensúlyt tartania a virtuozitás és az intellektualizmus között. Ha a zenemű megkívánta, erő és robbanékonyság, ha kellett, líraiság és visszafogottság áradt játékából.

Rendkívül széles repertoárja a barokktól, Bachtól és Scarlattitól a klasszikusokon és romantikusokon át a 20. századi kortárs zenéjéig, Debussyn keresztül Prokofjevig és Bartókig terjedt. Ugyanakkor repertoárjának magját inkább a klasszikus zeneszerzők, (Beethoven, Brahms, Schumann és Liszt) művei alkották. Idősebb korábban – Szvjatoszlav Richterrel ellentétben – inkább klasszikus zeneszerzők műveit játszotta.

Nemcsak szólistaként, hanem kamarazenészként is kiváló volt, a háborút követő években gyakran játszott húgával, aki hegedült, s zongoratriót is alapított Leonyid Kogan hegedűssel (húga férjével) és Msztyiszlav Rosztropovics gordonkással.

Habár nagyon népszerű és keresett koncertzongorista volt, jelentős stúdiólemezek is köthetők nevéhez. Nagy elismerést aratott Liszt Ferenc 6. Magyar Rapszódia felvételével, Beethoven zongoraszonátáinak jelentős hányadát rögzítette a Deutsche Grammophonnál és Prokofjev több zongoraművét ő mutatta be a közönségnek. Prokofjev általa eljátszott 3. zongoraszonátájáról Szvjatoszlav Richter – aki köztudottan Prokofjev egyik legjobb tolmácsolója hírében állt -, a következőket mondta: „Amit (…) [Prokofjevnek] a Harmadik szonátájával művelt, az annyira csodálatos volt, hogy én magam lemondtam arról, hogy előadjam. Borzasztóan szeretem ezt a szonátát, de Gilelszt hallva úgy éreztem, hogy semmit sem tudnék hozzátenni…”.

Jelentősebb hangfelvételei

• 1935 – Liszt: Fantázia Mozart Figaro lakodalma című operájának két témájára(en).
• 1951 – Liszt: 9. Magyar Rapszódia.
• 1954 – Saint-Saëns: 2., g-moll zongoraverseny, Op. 22. (karmester: Cluytens(en))* Hallgasd meg.
• 1954 – Medtner(en): 5., g-moll zongoraszonáta, Op. 22. Hallgasd meg.
• 1955 – Csajkovszkij: 1., b-moll zongoraverseny (karmester: Reiner Frigyes) Hallgasd meg.
• 1955 – Rachmaninov: 3., d-moll zongoraverseny, Op. 30. (karmester: Cluytens(en)) Hallgasd meg.
• 1957 – Beethoven: 4., g-moll zongoraverseny, Op.58. (karmester: Ludwig) Hallgasd meg.
• 1957 – Szkrjabin: 4., F-dúr zongoraszonáta, Op. 30.*
• 1957 – Weinberg(en): 4., b-moll zongoraszonáta Op. 56.
• 1968 – Beethoven: 1-5 zongoraversenyei; szóló-zongoradarabok (Beethoven) (Cleveland Orchestra, karmester: Széll György) Hallgasd meg.
• 1958 – Brahms: 2., B-dúr zongoraverseny, Op. 83. (karmester: Reiner Frigyes) Hallgasd meg.
• 1961 – Siloti(en): b-moll prelúdium (átirat J. S. Bach e-moll prelúdiumából, BWV 855a)  (Moszkva)*.
• 1968 – Medtner(en): 10., a-moll zongoraszonáta, Op. 38. (Moszkva)* Hallgasd meg.
• 1968 – Liszt: Spanyol rapszódia, S.254. (Leningrád)*.
• 1971 – Brahms: 2., B-dúr zongoraverseny, Op. 83. (karmester: Mario Rossi, Köln)*.
• 1972 – Csajkovszkij: 2., G-dúr zongoraverseny, Op. 44. (karmester: Maazel) Hallgasd meg.
• 1972 – Brahms: 1., d-moll zongoraverseny, Op. 15 és 2., B-dúr zongoraverseny, Op. 83. (karmester: Jochum) Hallgasd meg.
• 1973 – Beethoven: 23., f-moll zongoraszonáta „Appassionata”, Op. 57. Hallgasd meg.
• 1973 – Debussy: Images, 1. sorozat.*
• 1973 – Mozart: 27., B-dúr zongoraverseny, K595. (karmester: Boehm).
• 1974 – Grieg: Lírai darabok Hallgasd meg.
• 1974 – Prokofjev: 3., a-moll zongoraszonáta, Op. 28. (Köln)*.
• 1974 – Prokofjev: 8., B-dúr zongoraszonáta, Op. 84. Hallgasd meg.
• 1976 – Schubert: A-dúr zongoraötös (Trout Quintet), Op. 114 (D667) Archiválva 2017. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben (Amadeus vonósnégyes(en) közreműködésével).
• 1977 – Rachmaninov: cisz-moll prelűd (No. 2.), Op. 3. (Moszkva)* Hallgasd meg.
• 1978 – Chopin: 3., b-moll zongoraszonáta, Op. 58.
• 1979 – Csajkovszkij: 1., b-moll zongoraverseny (New York)*.
• 1982 – Beethoven: 29., B-dúr zongoraszonáta „Hammerklavier”, Op. 106. (Berlin).
• 1984 – Beethoven: 29., B-dúr zongoraszonáta „Hammerklavier”, Op. 106. (Moszkva)* Hallgasd meg.
• 1984 – Szkrjabin: 3., fisz-moll zongoraszonáta, Op. 23.(Moszkva)*.
• 1984 – Schumann: Szimfonikus etűdök, Op. 13. (Japán)*.

* élő.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Emil Gilels című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Emil Gilels, Encyclopædia Britannica, 2017. 01. 21.
• Emil Gilels Foundation, 2017. 01. 21.
• Emil Gilels, Bach Cantatas Website, 2017. 01. 21.
• EMIL GILELS, SOVIET PIANIST, DIES AT 68, JOHN ROCKWELL, New York Times, October 16, 1985
• A robbanékony zongoravirtuóz, MTI, 2017. 01. 21.
• BRYCE MORRISON: Emil Gilels, The New Grove Dictionary of Music and Musicians(en), 2001, online