Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics
Msztyiszlav Rosztropovics 1978-ban
Msztyiszlav Rosztropovics 1978-ban
Életrajzi adatok
Született 1927. március 27.
Baku
Elhunyt 2007. április 27. (80 évesen)
Moszkva
Sírhely Novogyevicsi temető
Házastársa Galina Visnyevszkaja
Gyermekei Elena Rostropovich
Szülei Leopold Rostropovich
Iskolái Moszkvai Csajkovszkij Állami Konzervatórium
Pályafutás
Műfajok klasszikus zene
Hangszer cselló
Díjak
  • Sztálin-díj
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének főtisztje
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
  • Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland
  • Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoka
  • Katolikus Izabella-rend parancsnoka
  • a Szovjetunió népművésze
  • Elnöki Szabadság-érdemrend
  • Order of Francisco de Miranda
  • commander of the Order of the Dannebrog
  • Order "For Merit to the Fatherland" I class
  • Haza Szolgálatáért Érdemérem 2. fokozata
  • Princess of Asturias Award for Concord (1997)
  • Four Freedoms Award - Freedom of Speech
  • Praemium Imperiale (1993)
  • Léonie Sonnings musikpris (1981)
  • Gramophone-életműdíj (1997)
  • Emlékérem az 1941-1945-ös Nagy Honvédő Háborúban való bátor részvételért
  • Medal "For the Development of Virgin Lands"
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem hatvanadik évfordulójára emlékérem
  • Emlékérem Moszkva 850. évfordulójára
  • Medal “Defender of a Free Russia”
  • Grand Officer of the National Order of the Cedar
  • Magyar Érdemrend nagykeresztje
  • Grand Officer of the Order of Merit of the Italian Republic
  • Commander of the Order of Merit of the Grand Duchy of Luxembourg
  • Commander of the Order of Saint-Charles
  • Grand Cross of the Military Order of Saint James of the Sword
  • Commander of the Order of the Netherlands Lion
  • Royal Philharmonic Society Gold Medal (1970)
  • Litteris et Artibus (1984)
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Érdemes Művésze
  • Lenin-díj
  • Kennedy Center Honors
  • Catalonia International Prize (1992)
  • Művészeti Wolf-díj (2004)
  • honorary doctorate at the Laval University (1983)
  • a Haifai Egyetem díszdoktora
  • a Tel-Aviv Egyetem díszdoktora
  • honorary doctor of Harvard University
  • Order of the Liberator General San Martín
  • Ernst von Siemens Music Prize (1976)
  • Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka
Tevékenység zeneművész, karmester
Kiadók Deutsche Grammophon

Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics témájú médiaállományokat.

Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics (oroszul: Мстислав Леопольдович Ростропович, IPA: rəstrʌ'pɔːvitç); (Baku, 1927. március 27.Moszkva, 2007. április 27.), közeli barátainak „Szláva”, orosz gordonkaművész és karmester, emberjogi aktivista. Felesége Galina Pavlovna Visnyevszkaja szoprán operaénekes. A zeneértő közönség őt tartja a 20. század egyik legnagyobb gordonkaművészének.

Életpályája[szerkesztés]

Gyermekkora, tanulmányai[szerkesztés]

Rosztropovics Bakuban született (Szovjetunió, Azerbajdzsáni SZSZK), zenészdinasztiába, orosz nemzetiségű szülei Orenburgból települtek ide.[1] Édesapja, Leopold (1892–1942), részben belaruszlengyel nemesi gyökerekkel is rendelkezett.[2] Családjának ama ága rendelkezett a Bogoria-címerrel, mely a család skotniki palotájában (Mazóviai vajdaság) látható.

Bakuban nőtt fel, itt töltötte gyermekkorát. Zenei tanulmányait szülei révén kezdte meg: apja csellóművész és zenepedagógus, édesanyja (Szofja Fedotova, 1891–1971) zongorázott, apai nagyapja, Witold-Wojciech Roztropowicz (1856–1913) zeneszerző. A második világháború alatt a család visszaköltözött az akkor Cskalovnak nevezett Orenburgba. Itt járt zeneiskolába, majd 1943-ban Moszkvába települtek.[3]

1943-ban kezdte meg tanulmányait a moszkvai konzervatóriumban, mesterei többek közt Prokofjev és Sosztakovics voltak (rajtuk kívül harmadikként Benjamin Brittent nevezte meg, mint alapvető hatású zenei géniuszokat). 1946-ban végzett, de már egy évvel korábban győztese lett egy országos zenei versenynek.

Zenei karrierje a Szovjetunióban[szerkesztés]

Rosztropovics 1940-ben adta első csellókoncertjét, 13 évesen. 1947-ben és 1955-ben Prágában nyert zenei világversenyt, 1949-ben Budapesten. 1950-ben, 23 éves korában elnyerte a Sztálin-díj 2. fokozatát (akkoriban a Szovjetunió legmagasabb kitüntetése). Ekkora Rosztropovicsot már az egész ország megismerte. Aktívan folytatta szólókarrierjét, a Szovjetunió számos városában fellépett, idővel pedig a leningrádi, majd a moszkvai Konzervatóriumban is tanított.

1955-ben feleségül vette Galina Visnyevszkaját (1926–2012), a moszkvai Bolsoj Színház vezető szopránénekesnőjét. Két leánygyermekük született. Rosztropovics folyamatos munkakapcsolatban állt a korabeli szovjet zeneszerzőkkel. 1949-ben Szergej Prokofjev C-dúr csellószonátáját (op. 119) a 22 éves Rosztropovicsnak írta, amit 1950-ben Szvjatoszlav Richterrel együtt mutattak be. Prokofjev 1952-es szimfóniáját is neki dedikálta, Dmitrij Sosztakovics pedig első és második csellókoncertjét.

Oktatási tevékenysége a Szovjetunióban[szerkesztés]

1947-ben moszkvai zeneiskolában kezdett tanítani, utóbb a moszkvai konzervatóriumban két és fél évtizeden át oktatott. 1959-től professzorként, 1961-től a cselló és nagybőgő tanszak vezetőjeként. A '60-as években 7 éven át a leningrádi konzervatóriumban is oktatott (1961–1966 között a csellótanszak vezetőjeként).

1962-ben kezdett karmesterként is dolgozni, 1967-ben Mihail Csulaki, a Bolsoj Színház igazgatójának felkérésére Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin operáját vezényelte, majd Prokofjev Háború és békéjét.

Nemzetközi karrierje[szerkesztés]

Nemzetközi karrierjét 1963-ban kezdte a Liège-i Conservatoire-ban (Kirill Kondrasinnal), majd 1964-ben Nyugat-Németországban szerepelt. Ezek után többször utazott Nyugat-Európába, ahol sok zeneszerzővel találkozott, köztük Benjamin Brittennel, aki neki dedikálta Csellószonátáját, három szólószvitjét és Csellószimfóniáját. Rosztropovics adta őket elő elsőként, s a két művész között különleges kapcsolat fejlődött ki. Ekkorra már világhírű muzsikus, olykor politikai kérdésekben is hallatja hangját.

Családja szerint Rosztropovics "mindig mosolygott", amikor "Ben"-ről volt szó, s a halálos ágyán is azt mondta: meggyőződése, hogy találkozni fognak a mennyekben. Britten mint zongorakísérő is működött, együtt vették fel többek között Schubert a-moll szonátáját zongorára és csellóra. Lánya azt állította, ez a felvétel apját a könnyekig meghatotta, még a halálos ágyán is emlegette.

Összeütközése a szovjethatalommal[szerkesztés]

1969-től támogatólag lépett föl az Alekszandr Szolzsenyicin körül kibontakozó támadásokkal szemben. Rosztropovics nyílt levélben állt ki a mellette, és Brezsnyev pártfőtitkárral szemben is védelmezte, megpendítve a szovjet lakosság emberi jogait, ami igencsak kényes témának számított akkoriban. A koncertlehetőségek és egyéb szereplések száma nagymértékben lecsökkent, 1972-ben pedig megtiltották külföldre utazását. Mindeközben az író éveken át a zenész-házaspár Moszkva közeli dácsáján dolgozott művein.

Szolzsenyicin 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, ám azt nem vehette át, nem akarta elhagyni hazáját. 1974-ben mégis erre kényszerült: megfosztották állampolgárságától és kiutasították a Szovjetunióból. Nemsokára Rosztropovics is erre a sorsra jutott családjával (nem sokkal Edward Kennedy amerikai szenátor látogatása után, aki nyugati művészek petícióját hozta el: Leonard Bernstein másokkal egyetemben Rosztropovics nyugati kiutazásának engedélyezését kérte).

1974 tavaszán elhagyták a Szovjetuniót, 1978-ban pedig megfosztották állampolgárságától. Ő azonban nem választott magának új hazát. Élete végéig hontalan útlevéllel utazott és koncertezett. Csak 1990-ben térhetett vissza hazájába, s kapta vissza állampolgárságát.

Nyugati karrierje[szerkesztés]

Először Svájcban, majd az USÁ-ban telepedtek le, Rosztropovics 1977-ben a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, 1994-ig. De szólókoncertjei mellett vezényelte a Londoni Filharmonikus Zenekart, a Bostoni Filharmonikusokat, a Berlini Filharmonikus Zenekart stb.

Rendszeres vendége volt Budapestnek. Utolsó koncertjét idehaza 2001-ben adta a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a legmagasabb külföldieknek adható kitüntetést, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal érdemérmet adományozta neki.[4]

Utolsó évei, halála[szerkesztés]

A Moszkvában lezajlott 1991-es szovjet és 1993-as oroszországi puccsok idején aktívan támogatta Jelcin elnököt.

Az előadóművészet terén túl is elismerésre méltó tevékenységet folytatott: zenei fesztiválokat és csellistaversenyeket szervezett, fiatal muzsikusokat támogató jótékonysági alapot hozott létre stb. Zeneszerzőként is jegyez néhány művet.

2006-ban májrákot diagnosztizáltak nála, 2 műtétet követően, 2007 áprilisában hunyt el egy moszkvai klinikán. A moszkvai konzervatórium koncerttermében ravatalozták föl. Pravoszláv egyházi búcsúztatása után a Novogyevicsij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra, 2012 óta felesége is itt pihen.

Díjai[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fényképek életpályája állomásairól[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap