Efa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Efa
Echis carinatus Indában, Mahárástrában, Mangaonban
Echis carinatus Indában, Mahárástrában, Mangaonban
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: (Bilateria)
Alországág: Újszájúak (Deuterostomia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok(Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Alrendág: (Alethinophidia)
Család: Viperafélék (Viperidae)
Alcsalád: (Viperinae)
Nem: Echis (Merrem, 1820)[1]
Faj: * Echis carinatus
(Schneider, 1801)
  • Echis coloratus
    Günther, 1878
  • Echis hughesi
    Cherlin, 1990
  • Echis jogeri
    Cherlin, 1990
  • Echis leucogaster
    Roman, 1972
  • Echis megalocephalus
    Cherlin, 1990
  • Echis ocellatus
    Stemmler, 1970
  • Echis pyramidum
    (Geoffroy Saint-Hilaire, 1827)[1]
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Efa témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Efa témájú médiaállományokat és Efa témájú kategóriát.

Az efa a hüllők (Reptilia) osztályába a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó nem.

Latin nemzetségnevük az echis X-et jelent, melyet a fejükön található keresztalakú rajzolat után kapták, ami majdnem minden efa fején megtalálható.[2]

Ez a mérges vipera faj, Közel-Kelet és Közép-Ázsia egyes részein, kifejezetten pedig az indiai szubkontinensen fordul elő. Azon négy kígyófaj közé tartozik, mely Indiában a legtöbb kígyómarásért és az ebből fakadó halálért felelős. Ezek mögött az áll, hogy gyakran megtalálhatóak sűrűn lakott területek környékén, tulajdonságaik alapján pedig feltűnésmentes.[3]

Elnevezése Egyiptomban eja vagy ghariba, Bombayban phursa, Delhiben afai, India déli részén biryan-pambu, Szindben pedig kuppur.[4]

Leírása[szerkesztés]

E. c. carinatus, Dél-India.

Méretük teljes testhosszát tekintve 38–80 cm között változhat, (a test és a farok együtt), de általában 60 cm-nél nem nőnek hosszabbra.[5]

A fejet meg lehet különböztetni a nyaktól, a pofája nagyon rövid és kerek. Az orrcimpáját három pajzs védi, fejét pedig kis oldalsó pikkelyek védik, melyek között gyakran megjelenik a szemet védő pikkely is. A fej tetején 9-14 pikkelyszerű képződmény van, és 14-21 pikkely van a szem körül, melyek 1-3 sorban helyezkednek el, és elkülönülnek a száj feletti pikkelyektől. Ebből általában 20-12 van egy állatnál, melyek közül minden negyedik hosszabb a többinél. A száj alatt további 10-13 pikkely helyezkedik el.[5][6]

Pikkelyezettség[szerkesztés]

A test közepén 25-39 sorban állnak a háti pikkelyek, A lágyéknál több oldalsó pikkely van. Ezen kívül van 143-189 hasi pikkely, melyek kör alakban helyezkednek el, és a teljes hasat befedik.[5][6]

Színe lehet paszteles bivalybőrszínű, szürkés, vöröses, olíva vagy fakó barna, mely a háton több más színnel vegyülhetnek. Ezek általában sötét barnával szegélyezett fehéres pontokban nyilvánulnak meg, melyek tintafoltok választanak el egymástól. A háton fehér körívek sorozata halad végig. A fej tetején van egy kis kereszt vagy háromszög alakú minta, valamint egy halvány sáv húzódik a szemek és az állkapocs között. A has fehéres–rózsaszínes, melyen vagy nincs semmi, vagy élénk, esetleg halványabb barna pontok díszítik.[5][6]

Előfordulása[szerkesztés]

Egész Észak-Afrika lakója, nyugaton Algírig, délen Togoig, Etiópiáig, Kordofanig, Szomáliáig, előfordul Arábiában és Srí Lankában is. Egyiptomban túlnyomórészt a Gízai piramisok környékén és a Mokattam-sivatagban található meg, igen gyakori a Vörös-tenger mellett Suakin környékén, India északnyugati részén és Brit India középső tartományaiban.[4]

Élőhelye[szerkesztés]

Többfajta talajon is megtalálható, homokos, köves, füves aljon vagy cserjésben is. Gyakran könnyen illesztett kövek alatt búvik meg. A fajjal Balochisztánban már 1982 méter magasan is találkoztak.[5]

Viselkedése[szerkesztés]

Egy oldalazó efa.

Leginkább alkonyati és éjszakai életet él, bár voltak már jelentések nappali aktivitásról is.[5] Nappal elbújnak, többek között emlősök vájta mély lyukakban, sziklarepedésekben vagy széteső, korhadó fatörzsekben. Homokos talajban akár úgy is eláshatják magukat, hogy csak a fejük látszik ki. Mások eső után vagy párás időben aktívak.[7] Gyakran másznak bokrokra, cserjékre, nem ritkán akár 2 méter magasságig is. Esős időben a felnőtt példányok akár 80%-a is felmászhat. Megfigyeltek már 20 állatot is kaktuszon vagy kisebb cserjén.[5]

Az efa felelős a legtöbb kígyómarásért, mert szélsőségesen agresszív a természetük. Jellegzetes alakja a dupla orsó, úgy néz ki, mint egy nyolcas, melynek a közepén van a fej. Így bármikor, bármilyen irányba tud támadni.[8]

Leginkább oldalra mozognak, ezzel a módszerrel meglehetősen profik, és veszélyesen gyorsak. Képesek másfajta mozgásra is, de a szokásos, homokos lakóterületükön ez tűnik a legideálisabbnak. Ezzel azt is el tudják kerülni, hogy hamar felmelegedjenek, mert ebben a mozgásnemben csak két ponton érintkeznek a talajjal.[5]

Életterük északi részén télre hibernálják magukat.[8]

Étkezés[szerkesztés]

Rágcsálókkal, békákkal, gyíkokkal, és sokféle ízeltlábúval táplálkozik. Többek között megeszi a skorpiót, a százlábút és a nagyobb férgeket.[8] Az étrend az elérhető zsákmányoktól függően változhat. Az egyes helyeken megtalálható magas populáció legfőképp ennek az átlagos étrendnek köszönhető.[5]

Szaporodás[szerkesztés]

Indiában tojásokkal szaporodik. Észak-Indiában a párválasztás télen történik, az utódok általában április–augusztus környékén jönnek világra. Egy fészekben általában 3-15 fiatal van, melyek születésükkor 115–152 mm hosszúak.[8] Mallow et al. (2003) megemlít egy 23 kiskígyóból álló fészket.[5]

Méreg[szerkesztés]

Az efa tömegre körülbelül 18 mg tiszta mérget termel, melyből a feljegyzett, egyszerre bejuttatott mennyiség 72 mg volt. Általában 12 mg-ot fecskendez be egyszerre, mely jóval több, mint a felnőttek számára halálos 5 mg.[8] A marás helyi tüneteket válthat ki, vagy akár halálos idegkárosodást is okozhat. A helyi tünetek közé tartozik a duzzanat vagy a fájdalom, mely már percekkel a marás után tapasztalható. Nagyon súlyos esetben a duzzanat tovább terjedhet, és 12-24 órán belül elérheti a combot, és pattanások lepik el a bőrt.[9] A méreg fajról fajra változik, ugyanúgy, mint az egy marás során behatoló méreg mennyisége. A marás halálozási aránya körülbelül 20%, mert az antiméreg nagy mértékben való elérhetősége miatt viszonylag ritkák a halálozások.[8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Echis Merrem, 1820. itis.gov. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  2. Kígyók. Chris Mattinson. Budapest: Panemex-Grafo Kiadó. 2002. 135. o. ISBN 963-9090-87-5  
  3. Whitaker Z (1990). Snakeman. London: Penguin Books Ltd. 192 pp. ISBN 0-14-014308-4.
  4. a b Efák (Echis Merr.). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2017. május 28.)
  5. a b c d e f g h i j Mallow D, Ludwig D, Nilson G (2003). True Vipers: Natural History and Toxinology of Old World Vipers. Malabar, Florida: Krieger Publishing Company. 359 pp. ISBN 0-89464-877-2.
  6. a b c Boulenger GA (1890). The Fauna of British India, Including Ceylon and Burma. Reptilia and Batrachia. London: Secretary of State for India in Council. (Taylor and Francis, printers). xviii + 541 pp. ("Echis carinata", pp. 422-423, Figure 124.)
  7. Mehrtens JM (1987). Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 480 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
  8. a b c d e f Daniels JC (2002). The Book of Indian Reptiles and Amphibians. Mumbai: Bombay Natural History Society & Oxford University Press. 252 pp. [151-153]. ISBN 0-19-566099-4.
  9. Ali G, Kak M, Kumar M, Bali SK, Tak SI, Hassan G, Wadhwa MB (2004). "Acute renal failure following Echis carinatus (saw–scaled viper) envenomation". Indian Journal of Nephrology 14: 177-181. PDF at Indian Medlars Centre. Accessed 12 September 2006.