Efa
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
_Photographed_By_Shantanu_Kuveskar.jpg) Echis carinatus Indában, Mahárástrában, Mangaonban
| ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Efa témájú médiaállományokat és Efa témájú kategóriát. |
Az efa (Echis) a hüllők (Reptilia) osztályának pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó nem.
Latin nemzetségnevük, az echis egyes források szerint X-et jelent, melyet a fejükön található kereszt alakú rajzolat után kapták, ami majdnem minden efa fején megtalálható.[2] Más forrás szerint ugyanakkor az Echis név a görög ’vipera’ szó (ἔχις) latin átírása.
Ez a mérges viperafaj a Közel-Kelet és Közép-Ázsia egyes részein, kifejezetten pedig az indiai szubkontinensen fordul elő. Azon négy kígyófaj közé tartozik, mely Indiában a legtöbb kígyómarásért és az ebből fakadó halálért felelős. Ezek mögött az áll, hogy gyakran megtalálhatóak sűrűn lakott területek környékén, tulajdonságaik alapján pedig feltűnésmentesek.[3]
Elnevezése Egyiptomban eja vagy ghariba, Bombayban phursa, Delhiben afai, India déli részén biryan-pambu, Szindben pedig kuppur.[4]
Leírása[szerkesztés]
Mérete teljes testhosszát tekintve 38–80 cm között változhat (a test és a farok együtt), de általában 60 cm-nél nem nő hosszabbra.[5]
A fejet meg lehet különböztetni a nyaktól, a pofája nagyon rövid és kerek. Az orrcimpáját három pajzs védi, fejét pedig kis oldalsó pikkelyek, melyek között gyakran megjelenik a szemet védő pikkely is. A fej tetején 9-14 pikkelyszerű képződmény van, és 14-21 pikkely van a szem körül, melyek 1-3 sorban helyezkednek el, és elkülönülnek a száj feletti pikkelyektől. Ebből általában 20-12 van egy állatnál, melyek közül minden negyedik hosszabb a többinél. A száj alatt további 10-13 pikkely helyezkedik el.[5][6]
Pikkelyezettsége[szerkesztés]
A test közepén 25-39 sorban állnak a háti pikkelyek, A lágyéknál több oldalsó pikkely van. Ezen kívül van 143-189 hasi pikkely, melyek kör alakban helyezkednek el, és a teljes hasat befedik.[5][6]
Színe lehet paszteles bivalybőrszínű, szürkés, vöröses, olíva vagy fakó barna, mely a háton több más színnel vegyülhet. Ezek általában sötétbarnával szegélyezett fehéres pontokban nyilvánulnak meg, melyek tintafoltok választanak el egymástól. A háton fehér körívek sorozata halad végig. A fej tetején van egy kis kereszt vagy háromszög alakú minta, valamint egy halvány sáv húzódik a szemek és az állkapocs között. A has fehéres–rózsaszínes, melyen vagy nincs semmi, vagy élénk, esetleg halványabb barna pontok díszítik.[5][6]
Előfordulása[szerkesztés]
Egész Észak-Afrika lakója, nyugaton Algírig, délen Togóig, Etiópiáig, Kordofánig, Szomáliáig, előfordul Arábiában és Srí Lankában is. Egyiptomban túlnyomórészt a Gízai piramisok környékén és a Mokattam-sivatagban található meg; igen gyakori a Vörös-tenger mellett Suakin környékén, India északnyugati részén és Brit India középső tartományaiban.[4]
Élőhelye[szerkesztés]
Többfajta talajon is megtalálható, homokos, köves, füves aljon vagy cserjésben is. Gyakran könnyen illesztett kövek alatt búvik meg. A fajjal Beludzsisztánban már 1982 méter magasan is találkoztak.[5]
Viselkedése[szerkesztés]
Leginkább alkonyati és éjszakai életet él, bár voltak már jelentések nappali aktivitásról is.[5] Nappal elbújnak, többek között emlősök vájta mély lyukakban, sziklarepedésekben vagy széteső, korhadó fatörzsekben. Homokos talajban akár úgy is eláshatják magukat, hogy csak a fejük látszik ki. Mások eső után vagy párás időben aktívak.[7] Gyakran másznak bokrokra, cserjékre, nemritkán akár 2 méter magasságig is. Esős időben a felnőtt példányok akár 80%-a is felmászhat. Megfigyeltek már 20 állatot is kaktuszon vagy kisebb cserjén.[5]
Az efa felelős a legtöbb kígyómarásért, mert szélsőségesen agresszív a természetük. Jellegzetes alakja a dupla orsó: úgy néz ki, mint egy nyolcas, melynek a közepén van a fej. Így bármikor, bármilyen irányba tud támadni.[8]
Leginkább oldalra mozognak, ezzel a módszerrel meglehetősen profik, és veszélyesen gyorsak. Képesek másfajta mozgásra is, de a szokásos, homokos lakóterületükön ez tűnik a legideálisabbnak. Ezzel azt is el tudják kerülni, hogy hamar felmelegedjenek, mert ebben a mozgásnemben csak két ponton érintkeznek a talajjal.[5]
Életterük északi részén télre hibernálják magukat.[8]
Táplálkozása[szerkesztés]
Rágcsálókkal, békákkal, gyíkokkal és sokféle ízeltlábúval táplálkozik. Többek között megeszi a skorpiót, a százlábút és a nagyobb férgeket.[8] Az étrend az elérhető zsákmányoktól függően változhat. Az egyes helyeken megtalálható magas populáció legfőképp ennek az átlagos étrendnek köszönhető.[5]
Szaporodása[szerkesztés]
Indiában tojásokkal szaporodik. Észak-Indiában a párválasztás télen történik, az utódok általában április–augusztus környékén jönnek világra. Egy fészekben általában 3-15 kicsinye van, melyek születésükkor 115–152 mm hosszúak.[8] Mallow et al. (2003) megemlít egy 23 kiskígyóból álló fészket.[5]
Mérge[szerkesztés]
Az efa tömegre körülbelül 18 mg tiszta mérget termel, melyből a feljegyzett, egyszerre bejuttatott mennyiség 72 mg volt. Általában 12 mg-ot fecskendez be egyszerre, mely jóval több, mint a felnőttek számára halálos 5 mg.[8] A marás helyi tüneteket válthat ki, vagy akár halálos idegkárosodást is okozhat. A helyi tünetek közé tartozik a duzzanat vagy a fájdalom, mely már percekkel a marás után tapasztalható. Nagyon súlyos esetben a duzzanat továbbterjedhet, 12-24 órán belül elérheti a combot, és pattanások lepik el a bőrt.[9] A méreg fajról fajra változik, ugyanúgy, mint az egy marás során behatoló méreg mennyisége. A marás halálozási aránya körülbelül 20%, mert az ellenméreg nagy mértékben való elérhetősége miatt viszonylag ritkák a halálozások.[8] (Alkalmazásához azonban szükséges lehet a kígyó külseje alapján való azonosítása a lehetséges ellenmérgek nagy száma miatt.)
Rendszerezés[szerkesztés]
A nembe az alábbi fajok tartoznak:
- Echis carinatus (Schneider, 1801)
- Echis coloratus Günther, 1878
- Echis hughesi Cherlin, 1990
- Echis jogeri Cherlin, 1990
- Echis leucogaster Roman, 1972
- Echis megalocephalus Cherlin, 1990
- Echis ocellatus Stemmler, 1970
- Echis pyramidum (Geoffroy Saint-Hilaire, 1827)[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Echis Merrem, 1820. itis.gov. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
- ↑ Kígyók. Chris Mattinson. Budapest: Panemex-Grafo Kiadó. 2002. 135. o. ISBN 963-9090-87-5
- ↑ Whitaker Z (1990). Snakeman. London: Penguin Books Ltd. 192 pp. ISBN 0-14-014308-4.
- ↑ a b Efák (Echis Merr.). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2017. május 28.)
- ↑ a b c d e f g h i j Mallow D, Ludwig D, Nilson G (2003). True Vipers: Natural History and Toxinology of Old World Vipers. Malabar, Florida: Krieger Publishing Company. 359 pp. ISBN 0-89464-877-2.
- ↑ a b c Boulenger GA (1890). The Fauna of British India, Including Ceylon and Burma. Reptilia and Batrachia. London: Secretary of State for India in Council. (Taylor and Francis, printers). xviii + 541 pp. ("Echis carinata", pp. 422-423, Figure 124.)
- ↑ Mehrtens JM (1987). Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 480 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
- ↑ a b c d e f Daniels JC (2002). The Book of Indian Reptiles and Amphibians. Mumbai: Bombay Natural History Society & Oxford University Press. 252 pp. [151-153]. ISBN 0-19-566099-4.
- ↑ Ali G, Kak M, Kumar M, Bali SK, Tak SI, Hassan G, Wadhwa MB (2004). "Acute renal failure following Echis carinatus (saw–scaled viper) envenomation". Indian Journal of Nephrology 14: 177-181. PDF Archiválva 2019. február 14-i dátummal a Wayback Machine-ben at Indian Medlars Centre Archiválva 2006. szeptember 12-i dátummal a Wayback Machine-ben. Accessed 12 September 2006.
