Eckhart Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eckhart Ferenc
A Magyar Történelmi Társulat elnöke
Hivatali idő
19461949
Előd Hóman Bálint
Utód Andics Erzsébet

Született 1885. november 18.[1]
Arad
Elhunyt 1957. július 28. (71 évesen)[1]
Budapest

Eckhart Ferenc (Arad, 1885. november 18.Budapest, 1957. július 28.) jog- és gazdaságtörténész, levéltáros, egyetemi tanár, tanszékvezető, dékán; miniszteri tanácsos az MTA tagja (levelező: 1919, rendes 1934). 1946-tól 1949-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Testvére a francia nyelv professzora, Eckhardt Sándor.[2]

Életpályája[szerkesztés]

Szülővárosában érettségizett, majd Pesten bölcsészhallgató volt. Jogi tanulmányokat nem folytatott, emiatt később támadták. Egyetemi tanulmányai után 1911-ben a bécsi állami levéltárba került. 1919 áprilisában a Tanácsköztársaság a bécsi követséghez osztotta be a Magyarországot érintő anyag hazahozatalának előkészítésére. A feladatot külügyminiszteri osztálytanácsos beosztásban végezte. 1928-ban a bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója lett. 1929-től a budapesti egyetem jogi karán a jog- és alkotmánytörténet tanszéket vezette.

A polgári történettudományon alapuló programját 1931-ben hirdette meg. Ezt a forráskutatás és a Timon Ákos-féle nacionalista irányzattal, valamint a feudális eredetű alkotmánytörténeti illúziókkal szembeni kritika jellemezte. Tézisei miatt az országgyűlésben is támadások érték, tanszékét csaknem elvesztette. A karon Magyary Zoltánnal került baráti kapcsolatba. 1943 és 1945 között a Századok szerkesztője, 1946 és 1949 között pedig a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt.

Munkásságából a vérszerződés, a Szent Korona-tan, a földesúri bíráskodás és a megyei igazságszolgáltatás kérdése emelkedik ki. Vallotta, hogy a jogszabályok elemzése mellett azok hatályosulásának a vizsgálata is fontos feladat. Az 1950-es években háttérbe szorult, ekkor a jogtörténet mellett behatóan foglalkozott gazdaságtörténettel is. 1956-os tevékenysége miatt „szellemtörténettel” vádolták, a meghurcoltatástól halála mentette meg. Az ELTE 1986-ban rehabilitálta, egykori szemináriumában emléktáblát avattak a tiszteletére. Az Akadémia 1989-ben állította vissza rendes tagságát.

Testvére Eckhardt Sándor, a francia szótárak szerkesztője.

Értékelése[szerkesztés]

Degré Alajos 1946-os alkotmány- és jogtörténet könyvével kapcsolatban megjegyezte: „Eckhart levetkőzte a szellemtörténeti illúziókat, és könyve a pozitivista jogtörténet klasszikus példája. (…) Az első olyan magyar jogtörténeti tankönyv, mely kora európai polgári történeti színvonalán áll.”

Fontosabb munkái[szerkesztés]

  • A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában (Bp., 1922)
  • Bevezetés a magyar történelembe (Pécs – Bp., 1924)
  • A Habsburg-Lotharingiai ház családi törvénye (Bp., 1929)
  • A magyar alkotmányfejlődés (Bp., 1931)
  • Magyarország története (Bp., 1933)
  • A jog- és államtudományi kar története 1667–1935 (Bp., 1936)
  • Thallóczy Lajos, a történetíró (Bp., 1938)
  • A Szentkorona-eszme története (Bp., 1941)
  • Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp., 1946)
  • 1848, a szabadság éve (Bp., 1948)
  • A földesúri büntetőbíráskodás a XVI–XVII. században (Bp., 1954)
  • A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815 (Bp., 1958)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03609/03628.htm, Eckhart Ferenc, 2017. október 9.
  2. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Szilágyi Ágnes Judit (2007): Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban, 27 történészportré, Budapest, Palatinus, 84-88.o.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]