Dicerorhinus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Dicerorhinus
Evolúciós időszak: 23–16 Ma
Kora miocén - jelen
A szumátrai orrszarvú az emlősnem egyetlen ma élő faja
A szumátrai orrszarvú az emlősnem egyetlen ma élő faja
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla)
Család: Orrszarvúfélék (Rhinocerotidae)
Alcsalád: Rhinocerotinae
Nemzetség: Dicerorhinini
Nem: Dicerorhinus
Gloger, 1841
Szinonimák
  • Ceratorhinus Gray, 1867
  • Didermocerus Brookes, 1828
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Dicerorhinus témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Dicerorhinus témájú kategóriát.

A Dicerorhinus az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó nem. A nembe egy élő faj tartozik.

Kifejlődésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feltételezések szerint az első orrszarvúfélék a kora eocén korszakban váltak le a többi páratlanujjú patásoktól (Perissodactyla). A mitokondriális DNS-vizsgálat szerint a modern orrszarvúak ősei és a lófélék (Equidae) ősei, körülbelül 50 millió évvel ezelőtt válhattak szét.[1][2] A mai orrszarvúfélék családja Eurázsiában jelent meg először, az eocén kor vége felé. A mai fajok ősei, körülbelül a miocén kor idején kezdték elhagyni Ázsiát.[3]

A kutatók a szumátrai orrszarvút tartják a legkevésbé fejlettnek, mivel több jellemzője is hasonlít a miocén korban élt ősökhöz.[4] Az őslénytani leletek szerint a Dicerorhinus orrszarvúnem a kora miocénből származik, azaz 23-16 millió éves. Több fosszilis fajt is Dicerorhinusként írtak le, azonban a szumátrai fajon kívül a „közelmúltban” nem élt más ilyen faj.[5] A molekuláris adatok szerint ez az ősi megjelenésű orrszarvúnem, körülbelül 25,9 (plusz-mínusz 1,9) millió éve válhatott el a többi modern orrszarvúágtól. Eddig három hipotézis született arról, mely a Dicerorhinus és a többi modern orrszarvúnem kapcsolatát próbálja megmagyarázni. Az első elmélet szerint, a szumátrai orrszarvú az afrikai keskenyszájú orrszarvúval (Diceros bicornis) és a szélesszájú orrszarvúval (Ceratotherium simum) áll közelebbi rokonságban; legalábbis a két tülök jelenléte erre utal.[1] A második hipotézis szerint a szumátrai faj testvértaxonja a ázsiai fajokénak, mivel előfordulási területeik majdnem azonosak.[1][6] A harmadik elmélet, mely újabb vizsgálatokon alapszik, arra utal, hogy az afrikai orrszarvúak, az ázsiai orrszarvúak, azaz a Rhinoceros nembéliek és a egymagában a szumátrai orrszarvú, az orrszarvúfélék három egészen különböző ágát képviselik; ezek az ágak pedig szétváltak, körülbelül 25,9 millió éve, vagyis a ma élő orrszarvúcsoportokon belül nincs közeli rokonsági kapcsolat. Az még tisztázatlan, hogy melyik csoport vált le hamarább, vagy utóbb.[1][7]

Az anatómiai hasonlóságok miatt, feltételezik, hogy ez az orrszarvúfaj közeli rokonságban áll a pleisztocén korban élt, fosszilis gyapjas orrszarvúval (Coelodonta antiquitatis). A fosszilis faj a nevét, a vastag, gyapjas bundájáról kapta; a dúsabb szőrözöttség a szumátrai fajnál is megvan. A gyapjas orrszarvú Kína területén, a pleisztocén kor második felében jelent meg először. Aztán benépesítette Eurázsiát a Koreai-félszigettől kezdve egészen Spanyolországig. A gyapjas orrszarvú, amint a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) is túlélte a Würm-glaciálist, viszont körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kihalt. Habár egyes morfológiai kutatások megkérdőjelezték a jégkorszaki orrszarvú és a szumátrai orrszarvú rokonságát,[7] az újabb molekuláris vizsgálatok a testvértaxoni kapcsolatot támasztották alá.[8]

Az emlősnem fajai a jégkorszakban nagy területen elterjedtek, Kelet-Szibériától Nyugat-Európáig megtalálhatók. Megjelenésük változatos, nagy alkalmazkodóképességet mutattak. A mintegy 10 000 éve kezdődő, máig tartó interglaciális kezdetén eltűntek, csak egy elszigetelt populáció maradt fenn hírmondónak.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe az alábbi fajok tartoznak:

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Tougard, C. (2001.). „Phylogenetic relationships of the five extant rhinoceros species (Rhinocerotidae, Perissodactyla) based on mitochondrial cytochrome b and 12s rRNA genes”. Molecular Phylogenetics and Evolution 19 (1), 34–44. o. DOI:10.1006/mpev.2000.0903. PMID 11286489.  
  2. Xu, Xiufeng (1996. november 1.). „The Complete Mitochondrial DNA Sequence of the Greater Indian Rhinoceros, Rhinoceros unicornis, and the Phylogenetic Relationship Among Carnivora, Perissodactyla, and Artiodactyla (+ Cetacea)”. Molecular Biology and Evolution 13 (9), 1167–1173. o. DOI:10.1093/oxfordjournals.molbev.a025681. PMID 8896369.  
  3. Lacombat, Frédéric. The evolution of the rhinoceros, Save the rhinos: EAZA Rhino Campaign 2005/6. London: European Association of Zoos and Aquaria, 46–49. o (2005. július 19.) 
  4. Dinerstein, Eric. The Return of the Unicorns; The Natural History and Conservation of the Greater One-Horned Rhinoceros. New York: Columbia University Press (2003. július 19.). ISBN 0-231-08450-1 
  5. (1972. július 19.) „Dicerorhinus sumatrensis” (PDF). Mammalian Species, 1–6. o, Kiadó: American Society of Mammalogists. DOI:10.2307/3503818.  
  6. Groves, C. P. (1983. július 19.). „Phylogeny of the living species of rhinoceros” (PDF). Zeitschrift fuer Zoologische Systematik und Evolutionsforschung 21, 293–313. o.  
  7. ^ a b Cerdeño, Esperanza (1995. július 19.). „Cladistic Analysis of the Family Rhinocerotidae (Perissodactyla)” (PDF). Novitates (3143), Kiadó: American Museum of Natural History. ISSN 0003-0082.  
  8. (2003. szeptember 1.) „Ancient DNA analysis reveals woolly rhino evolutionary relationships” (PDF). Molecular Phylogenetics and Evolution 28 (2), 485–499. o. DOI:10.1016/S1055-7903(03)00023-X. PMID 12927133.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]