Ugrás a tartalomhoz

Delibláti-homokpuszta

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
Delibláti-homokpuszta
IUCN kategória: IV (különleges élőhely)
Ország Szerbia
ElhelyezkedéseDél-bánsági körzet
Terület348,29[1] km²
Delibláti-homokpuszta (Vajdaság)
Delibláti-homokpuszta
Delibláti-homokpuszta
Pozíció a Vajdaság térképén
é. sz. 44° 57′ 53″, k. h. 21° 00′ 51″44.964722°N 21.014167°EKoordináták: é. sz. 44° 57′ 53″, k. h. 21° 00′ 51″44.964722°N 21.014167°E
Delibláti-homokpuszta weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Delibláti-homokpuszta témájú médiaállományokat.

A Delibláti-homokpuszta (szerbül Делиблатска пешчара / Deliblatska peščara) mintegy 300 négyzetkilométernyi homokos terület Szerbiában, a Vajdaságban. A Bánság déli részén terül el, a Duna és a Kárpátok délnyugati lejtői között. A homokpuszta a Kevevára községhez tartozó Deliblát faluról kapta nevét.[2] A fő felszíni formái ellipszis alakú dombok sztyeppekkel és erdős sztyepp övekkel.

A Delibláti-homokpuszta a legnagyobb homokos terület Európában, egy ősi sivatag része, amely a Pannon-tenger visszahúzódásakor keletkezett. Számos endemikus növény- és állatfaj él itt, amely Európában és a világon ritka vagy veszélyeztetett. Erdőségei és környezete miatt különlegesen védett területté nyilvánították, és első osztályú védelem alá vették.

Szokták Európa Szaharájának vagy az öreg kontinens legöregebb sivatagjának is nevezni.[2]

Földrajz

[szerkesztés]

A Delibláti-homokpusztára az eolikus folyamatok(wd) jellemzők; számos homoklerakódásból álló dűneszerű felszíni forma alkotja. A dűnék 70–200 méter magasak.[2] A buckák jellegzetes formáját a kossava(wd) nevű, délkelet–északnyugati irányú szél alakította ki.[3]

Déli részét, amely a Dunáig nyúlik, és Labudovo okno(wd) néven ismert, 2006-ban rámszari területté nyilvánították. Területe mintegy 40 négyzetkilométer, és mocsarak, tavak, a Karas folyó meanderei, folyami szigetek (Žilovo, Čibuklija és Zavojska Ada) és a Néra torkolata alkotják. Szerbiában a vándormadarak egyik legfontosabb élőhelye.[2]

Élővilága

[szerkesztés]

Flórája igen változatos, mintegy 900 különböző növényfajnak ad otthont, amelyeket a Kárpát-medence ritka vagy endemikus fajaiként tartanak számon. Európa hasonló területeit megművelték, erdősítették vagy más módon tették tönkre, de a Delibláti-homokpuszta nagyjából érintetlen maradt. A veszélyeztetett endemikus fajok között van a bánáti bazsarózsa, keleti bazsarózsa, delibláti üröm (Artemisia pancicii)(wd), gyékény és törpe mandula. A területen húsz különböző kosborféle nő. A futóhomokot olyan fafajták kötik meg, mint a fehér akác, feketefenyő, erdeifenyő és különböző lombhullató fajták.[2][4]

A homokpusztán 200 állatfajta él. A gyér faunához tartoznak a Cataglyphis(wd), hangyalesők, földikutya, molnárgörény és csíkos szöcskeegér. Egyes veszélyeztetett ragadozó madarak, mint például a kerecsensólyom, parlagi sas és békászó sas fő tápláléka a tág füves mezőkön élő marmotini. Egyéb itt élő állatok a szürke farkas, szarvasfélék, európai őz és vaddisznó.[2][4]

Történelme

[szerkesztés]

A puszta jelenlegi területén az erdőségek feltehetőleg 1775 és 1778 között pusztultak ki.[5] 1789-ben az osztrák hatóságok megbízták a temesvári Franz Bachofen von Echt(wd) erdőmérnököt, hogy mérje fel a homokvidéket, és tegyen javaslatot a homok „megszelídítésére”. Ebben az időben az erős szelek és viharok egészen Bécsig és Pestig elvitték a puszta homokját. Tíz évnyi munka után Bachofen azt jelentette, hogy a homok 406,5 négyzetkilométernyi területet borít, amiből 168 négyzetkilométernyi laza homok. A homok megkötésére Bachofen erdősítési tervet készített, amelyet 1818-ban fogadtak el. Ezt követően közel 300 négyzetkilométernyi homokos területet erdősítettek, de 250 négyzetkilométernyi erdő leégett három tűz során, amelyeket az emberi gondatlanság okozott.[2]

Az 1890-es években a homokpuszta peremén szőlőtelepítés indult; ekkor alakult ki Emánueltelep Dunadombó, Wekerletelep Nagykárolyfalva, Fejértelep Izbistye, illetve Pálffy-telep Gerebenc határában.[6]

A második világháború alatt a homok a jugoszláv partizánok búvóhelye volt. A számos rejtekhely közül csak egy maradt fenn, egy rögtönzött kórház Čardak(wd) mellett. Itt található egy emlékmű is azoknak a zsidóknak az emlékére, akiket Belgrádból szállítottak el, és a homokpusztán végeztek ki a német megszállás alatt.[2]

A háború után számos ifjúsági brigádmunkát szerveztek a homokpusztán. Az 1980-as évek végéig foglalkoztak a homok megkötésével, tűzoltó útvonalak kialakításával, útjavítással; közben a résztvevők számára kiépült a Čardak telep. Ezt eredetileg turisztikai és sportlétesítménynek szánták, de idővel elhanyagolták, és az 1990-es évektől a délszláv háború menekültjei használták.[2] Ezt követően oktatási és pihenési célú központtá alakították át. 2020. márciusban a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy a Vajdaságba érkezett közel-keleti menekültek elhelyezésére használják. A helyi lakosság tiltakozása miatt a döntést egy héten belül visszavonták, és Covid19-karanténná nyilvánították.[7]

2002 óta a terület Szerbia javasolt világörökségi helyszínei között szerepel.[8]

Panoráma

A populáris kultúrában

[szerkesztés]

A homokpusztán számos külföldi és szerb filmet forgattak, mint például: Dzsingisz kán(wd) (1965), Találkoztam boldog cigányokkal is (1967), Nemsokára világvége lesz(wd) (1968), Ki énekel ott?(wd) (1980), '68 szeszélyes nyara(wd) (1984), A rigómezei csata(wd) (1989), Belo odelo(wd) (1999), Szent György lelövi a sárkányt(wd) (2009).[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Deliblatska Pescara. www.protectedplanet.net (Hozzáférés: 2021. március 31.)
  2. a b c d e f g h i j Olga Janković: Занимљива Србија: Делиблатска пешчара - Немирни песак европске Сахаре. Politika-Magazin, 1131. sz. (2019. június 2.) 20–21. o.
  3. Majer A., Tompa K: A delibláti homokfásítás 150 éves. Az Erdő, XIX. évf. 4. sz. (1970)
  4. a b Serbia travel - Deliblato Sands. www.serbia.travel (Hozzáférés: 2021. március 31.) arch
  5. Ajtay Jenő: A delibláti kincstári homokpuszta ismertetése. Erdészeti Lapok, LI. évf. 2. sz. (1912. január 15.)
  6. Paládi-Kovács, Attila: Tájépítés és nemzetiség a Dél-Bánságban (1880-1914). Híd, LXXVII. évf. 6. sz. (2014) ISSN 0350-9079
  7. Olga Janković: Чардак ипак карантин, а не центар за мигранте. Politika, (2020. március 28.) 17. o.
  8. The Deliblato Sands Special Natural Reserve. whc.unesco.org (Hozzáférés: 2021. március 31.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Deliblatska Peščara című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]