Ugrás a tartalomhoz

Caracciolóiak

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Caracciolóiak
SzékhelyeSanti Angeli Custodi a Città Giardino
A Caracciolóiak weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Caracciolóiak témájú médiaállományokat.

A caracciolóiak (latinul: Ordo Clericorum Regularium Minorium, olaszul: Chierici regolari minori) egy pápai jogú férfi vallási rend, amelynek a tagjai a C.R.M. mozaikszót adják nevükhöz.[1]

Története

[szerkesztés]
Caracciolo Szent Ferenc, a rend alapítója

A rend 1588-ban jött létre Nápolyban a tridenti zsinat utáni katolikus restauráció légkörében.[2] A genovai patrícius és hercegi családból származó Giovanni Agostino Adorno (15511591) alapította Fabrizio Caracciolo (15551615) apáttal, a marsicoveterei hercegek családjából és Francesco Caracciolóval (15631608), a San Buono hercegek ágából: mivel hármuk közül ez utóbbit emelték egyedül az oltárok tiszteletére, Caracciolo Szent Ferencet tekintik a főalapítónak, és tőle származik a rend népi megnevezése.[3]

A genovai nemesi családból származó, politikai pályafutását felhagyó Adorno úgy döntött, hogy a vallásos életnek szenteli magát, és Nápolyban telepedett le szellemi vezetője, a theatinus szerzetes, Basilio Pignatelli nyomán; a városban csatlakozott a fehérek társaság (Bianchi) testvériséghez, amely a halálra ítéltek megsegítésére törekszik. Pappá szentelve új vallásos testvériség létrehozását kezdte tervezni.[3]

Adorno Fabrizio (szintén a Bianchi társaság tagja) Francesco Caracciolo közreműködését kérte: hárman a nápolyi Camaldoli di San Salvatore remeteségébe vonultak vissza, ahol elkészítették a leendő gyülekezet reguláját, majd a két Caracciolo Rómában megszerezte V. Szixtusz pápa jóváhagyását (1588. július 1-jei Szent vallási bulla).[4]

A három alapító és első kilenc társuk kezdetben a Santa Maria della Misericordia templomban telepedett le, de 1591-ben megszerezték a Santa Maria Maggiore templomot, amelynek Fabrizio Caracciolo az apátja volt. XIV. Gergely pápa megerősítette a rendet, és kiterjesztette rájuk a theatinusoknak már biztosított kiváltságokat (1591. február 18-i bulla), és 1592-ben VIII. Kelemen pápa megengedte nekik, hogy tegyenek egy negyedik fogadalmat, miszerint nem törekszenek egyházi méltóságra.[5]

Caraccioliniék 1595-ben alapították első házukat Rómában, a lucinai San Lorenzo-templomban, ahol később az általános kúria is megalakult. Francesco Caracciolónak köszönhetően, aki Madridban, Valladolidban és Alcalá de Henaresben alapított házakat, a rend gyorsan terjedt Spanyolországban is. A 18. században misszionáriusként eljutottak Kínába.[6]

Francesco Caracciolót XIV. Kelemen pápa avatta boldoggá 1769-ben, VII. Piusz pápa pedig 1807. május 24-én avatta szentté.[7]

Tevékenysége és elterjedése

[szerkesztés]

A caracciolinók a papi szolgálatnak[1] (lelki vezetés, küldetések, prédikáció) és az irgalmasság különféle cselekedeteinek (betegek, foglyok segítése) szentelik magukat: kötelesek naponta egy órás szentségimádást tartani. folyamatos körimádság) és rendkívüli vezeklésre.[8]

A caracciolinó közösségek jelen vannak Kongóban, Kenyában, a Fülöp-szigeteken, Németországban, Indiában, Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban[9] a legfőbb moderátor, aki a generális prépost címet viseli, Rómában, a Santi Angeli Custodi-templomban székel.[1]

2005, december 31-én az intézetnek 15 háza volt és 86 szerzetes, ebből 44 pap.[1]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d Ann. Pont. 2007, 1470–1471.
  2. DIP, II. kötet (1975), 925–927., szerk. G. La Rosa
  3. a b (Moroni)
  4. DIP, II. kötet (1975), 925–927, szerk. G. La Rosa
  5. DIP, II. kötet (1975), 925-927, szerk. G. La Rosa
  6. DIP, II. kötet (1975), 925–927, szerk G. La Rosa
  7. Bibliotheca Sanctorum, V. kötet (1965) 1197–1201., szerk. G. Coniglio
  8. Enciclopedia Rizzoli Larousse, vol. III (1967), pp. 377–378, Caracciolini szócikk
  9. Chierici Regolari Minori (Padri Caracciolini) – Missioni. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 11.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Chierici regolari minori című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Bibliográfia

[szerkesztés]
  • Pápai évkönyv 2007-re, Libreria Editrice Vaticana, Vatikánváros 2007. ISBN 978-88-209-7908-9
  • Bibliotheca Sanctorum (12. kötet), XXIII. János Intézet a Lateráni Pápai Egyetemen, Róma, 1961–1969
  • Rizzoli Larousse Universal Encyclopaedia (15. kötet), Rizzoli kiadó, Milánó, 1966–1971
  • Dizionario di erudizione storico-ecclesiastica. Velence: Tipografia Emiliana, 201–208. o. 
  • Guerrino Pelliccia és Giancarlo Rocca (szerk.), Dictionary of Institutes of Perfection (10. kötet), Pauline Editions, Milánó, 1964–2003

További információk

[szerkesztés]
  • [1] A rend a trecciani.it-n