Caracciolóiak
| Caracciolóiak | |
 | |
| Székhelye | Santi Angeli Custodi a Città Giardino |
| A Caracciolóiak weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Caracciolóiak témájú médiaállományokat. | |
A caracciolóiak (latinul: Ordo Clericorum Regularium Minorium, olaszul: Chierici regolari minori) egy pápai jogú férfi vallási rend, amelynek a tagjai a C.R.M. mozaikszót adják nevükhöz.[1]
Története[szerkesztés]
A rend 1588-ban jött létre Nápolyban a tridenti zsinat utáni katolikus restauráció légkörében.[2] A genovai patrícius és hercegi családból származó Giovanni Agostino Adorno (1551–1591) alapította Fabrizio Caracciolo (1555–1615) apáttal, a marsicoveterei hercegek családjából és Francesco Caracciolóval (1563–1608), a San Buono hercegek ágából: mivel hármuk közül ez utóbbit emelték egyedül az oltárok tiszteletére, Caracciolo Szent Ferencet tekintik a főalapítónak, és tőle származik a rend népi megnevezése.[3]
A genovai nemesi családból származó, politikai pályafutását felhagyó Adorno úgy döntött, hogy a vallásos életnek szenteli magát, és Nápolyban telepedett le szellemi vezetője, a theatinus szerzetes, Basilio Pignatelli nyomán; a városban csatlakozott a fehérek társaság (Bianchi) testvériséghez, amely a halálra ítéltek megsegítésére törekszik. Pappá szentelve új vallásos testvériség létrehozását kezdte tervezni.[3]
Adorno Fabrizio (szintén a Bianchi társaság tagja) Francesco Caracciolo közreműködését kérte: hárman a nápolyi Camaldoli di San Salvatore remeteségébe vonultak vissza, ahol elkészítették a leendő gyülekezet reguláját, majd a két Caracciolo Rómában megszerezte V. Szixtusz pápa jóváhagyását (1588. július 1-jei Szent vallási bulla).[4]
A három alapító és első kilenc társuk kezdetben a Santa Maria della Misericordia templomban telepedett le, de 1591-ben megszerezték a Santa Maria Maggiore templomot, amelynek Fabrizio Caracciolo az apátja volt. XIV. Gergely pápa megerősítette a rendet, és kiterjesztette rájuk a theatinusoknak már biztosított kiváltságokat (1591. február 18-i bulla), és 1592-ben VIII. Kelemen pápa megengedte nekik, hogy tegyenek egy negyedik fogadalmat, miszerint nem törekszenek egyházi méltóságra.[5]
Caraccioliniék 1595-ben alapították első házukat Rómában, a lucinai San Lorenzo-templomban, ahol később az általános kúria is megalakult. Francesco Caracciolónak köszönhetően, aki Madridban, Valladolidban és Alcalá de Henaresben alapított házakat, a rend gyorsan terjedt Spanyolországban is. A 18. században misszionáriusként eljutottak Kínába.[6]
Francesco Caracciolót XIV. Kelemen pápa avatta boldoggá 1769-ben, VII. Piusz pápa pedig 1807. május 24-én avatta szentté.[7]
Tevékenysége és elterjedése[szerkesztés]
A caracciolinók a papi szolgálatnak[1] (lelki vezetés, küldetések, prédikáció) és az irgalmasság különféle cselekedeteinek (betegek, foglyok segítése) szentelik magukat: kötelesek naponta egy órás szentségimádást tartani. folyamatos körimádság) és rendkívüli vezeklésre.[8]
A caracciolinó közösségek jelen vannak Kongóban, Kenyában, a Fülöp-szigeteken, Németországban, Indiában, Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban[9] a legfőbb moderátor, aki a generális prépost címet viseli, Rómában, a Santi Angeli Custodi-templomban székel.[1]
2005, december 31-én az intézetnek 15 háza volt és 86 szerzetes, ebből 44 pap.[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d Ann. Pont. 2007, 1470–1471.
- ↑ DIP, II. kötet (1975), 925–927., szerk. G. La Rosa
- ↑ a b (Moroni)
- ↑ DIP, II. kötet (1975), 925–927, szerk. G. La Rosa
- ↑ DIP, II. kötet (1975), 925-927, szerk. G. La Rosa
- ↑ DIP, II. kötet (1975), 925–927, szerk G. La Rosa
- ↑ Bibliotheca Sanctorum, V. kötet (1965) 1197–1201., szerk. G. Coniglio
- ↑ Enciclopedia Rizzoli Larousse, vol. III (1967), pp. 377–378, Caracciolini szócikk
- ↑ Chierici Regolari Minori (Padri Caracciolini) – Missioni. [Hiba: Érvénytelen idő.-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: Hiba: Érvénytelen idő.)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Chierici regolari minori című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Bibliográfia[szerkesztés]
- Pápai évkönyv 2007-re, Libreria Editrice Vaticana, Vatikánváros 2007. ISBN 978-88-209-7908-9
- Bibliotheca Sanctorum (12. kötet), XXIII. János Intézet a Lateráni Pápai Egyetemen, Róma, 1961–1969
- Rizzoli Larousse Universal Encyclopaedia (15. kötet), Rizzoli kiadó, Milánó, 1966–1971
- Dizionario di erudizione storico-ecclesiastica. Velence: Tipografia Emiliana, 201–208. o.
- Guerrino Pelliccia és Giancarlo Rocca (szerk.), Dictionary of Institutes of Perfection (10. kötet), Pauline Editions, Milánó, 1964–2003
További információk[szerkesztés]
- [1] A rend a trecciani.it-n