Budapesthez kapcsolódó filmek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Budapest számos nemzetközi filmprodukció készítésének adott otthont, több film jelenetét forgatták itt. Emellett egyre gyakrabban tűnik fel a filmvásznon Budapest a cselekmény helyszíneként is, például az Eddie Murphy főszereplésével készült Én, a kém (2002) című filmben vagy az Iris című dél-koreai sorozatban.

Kedvelt forgatási helyszín[szerkesztés]

Az 1990-es évek óta Budapest számos nemzetközi filmes produkciónak adott otthont. Ennek okairól a filmproducer, André Szőts az Eötvös Loránd Tudományegyetem tartott előadásán, valamint 2004-ben a Magyar Televíziónak adott interjújában számolt be. Szőts szerint Magyarországon egyrészt viszonylag alacsonyak a költségek (pl. a bérek sokkal alacsonyabbak, mint bármelyik nyugati európai országban), másrészt Budapest megőrizte változatos képét: különböző korokból származó épületei bármely nagy európai város megjelenítésére alkalmasak. Szőts egy francia filmet hozott fel példaként, amelyben Budapest 30 különböző várost testesített meg.

Filmek és sorozatok, melyeket Budapesten forgattak[szerkesztés]

Az Iris II című koreai sorozat forgatása a Lánchídnál

Filmek, melyeket Budapesten forgattak, de más városban játszódnak[szerkesztés]

Az alábbi filmek egyes jeleneteit Budapesten forgatták, azonban a jelenetek valamely más városban játszódnak.

Filmek, melyek Budapesten játszódnak, de nem ott készültek[szerkesztés]

A következő filmek egyes részei, jelenetei Budapesten játszódnak, de a jeleneteket nem Budapesten forgatták.

Budapesten játszódó animációs filmek[szerkesztés]

Zenei videoklipek, melyeket részben vagy egészben Budapesten forgattak[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lemosták a vámpírkastélyt a Ferencieken (magyar nyelven). Kultúr. Index, 2009. június 15. (Hozzáférés: 2010. május 13.)
  2. Underworld (2003) (angol nyelven). Filming locations. Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2010. május 13.)
  3. Az Oscar-jelölt színésznő Budapest utcáin éltette Hitlert”, origo.hu, 2017. április 18. (Hozzáférés ideje: 2017. április 19.) 

Források[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a List of films shot in Budapest című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]