Az illemhely kultúrtörténete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az illemhely (toalett, francia: toilette, angol: toilet) része a történelemnek, az emberi higiénia, amely kritikus fejezete az emberi civilizáció történetének, jelentéktelen helyet kapott a történetírásban.[1] Ellentétben más testi funkciókkal, mint a tánc, a dráma és a dalok, székelésről-vizelésről nagyon szemérmesen nyilatkozott írásban az emberiség. Ennek eredményeképpen nagyon kevés történész dokumentálta elődeink székletürítéssel kapcsolatos szokásait. A tudományos és társadalmi körökben a székletürítéssel kapcsolatos irodalom akár erotikus, akár vulgáris értelemben is ihletődött, megvetett volt.[2]

Rekonstrukció az eddig feltárt legrégibb illemhelyről
i. e. 3333, Habuba Kabira, Szíria
Latrina a Hadrianus-fal mentén
Disznós vécé zöld mázas kerámiamodellje, Kína, Kelet-Han-dinasztia, 25-220-as évek
Toalettszék. Freilichtmuseum Neuhausen ob Eck, Németország

Nomád élet[szerkesztés]

Amíg az embernek nem volt állandó lakhelye, addig nem volt illemhelye sem. Terhétől megszabadult, ürített bárhol tartózkodott is éppen.[3] Amikor állandó lakhelyet épített, az illemhely kezdetben az udvarra került, majd a házában választott le mellékhelyiséget. Miután ez megtörtént, az volt a kihívás, hogy a kellemetlen szagoktól és salakanyagtól megszabaduljon, és így segít fenntartani a tisztaságot.[4]

Neolitikum[szerkesztés]

A neolitikus ember az első állandó ásott kutakat a hajók feltöltésére használta, és a vizet kézben hordozható edényekkel szállította. Ásott kutat az i. e. 6500 körüli korból találtak a Jezréel völgyében.[5] A sertéstrágyadomb és kamrai edények voltak a székletürítés alternatívái.

Skara Brae neolitikus település bonyolult vízelvezető rendszert épített, amely primitív formája volt a toalettnek mind a 8 „lakásban"

Skara Brae (fon. skærə breɪ) kőből épült újkőkori település, amely a Bay of Skaill része, a szárazföld nyugati partján található, Skócia legnagyobb szigetén, az Orkney-szigeteken. Nyolc házból áll, amelyeket nagyjából i. e. 3180-2500 között építettek. Európa legteljesebb újkőkori faluja. A világörökség része, idősebb, mint Stonehenge. A házakban 40 négyzetméteres, négyzet alakú szobával, amelyben kandalló állt fűtésre és főzésre. Valószínűnek tűnik, hogy nem több mint ötven ember élt a településen. Bonyolult vízelvezető rendszert is építettek, amely primitív formája volt a toalettnek.[6][7]

Ókor[szerkesztés]

A Biblia ezt írja: "A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled."

Mezopotámia és Egyiptom[szerkesztés]

A görög Hérodotosznak Egyiptomban járva feltűnt, hogy az egyiptomiak házukhoz árnyékszéket építettek, és nem a szabadban végzik szükségüket, árnyékban, fa alatt, ahogy Görögországban szokás. Így ír erről Hérodotosz: „A férfiak állva, a nők ülve vizelnek. Szükségüket házukban végzik." Az ókori Egyiptomban i. e. 1890-ből, II. Szenuszert fáraó Haun városának munkás- és hivatalnoki negyedében árnyékszéket építtetett.

India[szerkesztés]

Indus-völgyi civilizációban Harappa, Mohendzsodáró és Lothal városaiban i. e. 2500 körül az emberek már vízöblítéses illemhelyet használtak a házukban,[8] amely a lefolyóhoz csatlakozott. Égetett agyagtéglával borított lefolyókat alakítottak ki, ami megkönnyítette az üzemeltetést és karbantartást a hálókamrákban. Ez a forma volt a legjobb épületgépészeti szempontból.

Habuba Kabira, Szíria[szerkesztés]

A legrégebbi régészeti emlék i. e. 3333-ból származik, ahol elkülönítve vezették el a különféle mértékben szennyezett vizeket, amit az Eufrátesz felső folyása mentén, Habuba Kabira (Szíria) nevű helységben építettek ki. i. e. 2350-ből a tell-aszmari templomokhoz épített árnyékszékeket találtak.

Arabok[szerkesztés]

I. e. 1000 körül Bahrein-szigeten, a Perzsa-öbölben vízöblítéses WC-ről írnak a források.

Héber kultúra[szerkesztés]

A héberek (i. e. 130) illemhelyszokásaiból ismert, hogy az árnyékszék 1,5 km-re a településtől, fagerendákból készült, tetővel és gödörrel ellátott építmény volt. Kezet mostak evés és lefekvés előtt, székelés és halott érintése után.

Antik római latrina, a Fórum-fürdő bejáratával szemben

Középkor[szerkesztés]

Nyugat-Európa[szerkesztés]

A városi élet hanyatlása jellemzi a kort. Az emberek faluközösségekbe szerveződtek és ott önellátó gazdálkodást folytattak (bérbe vett földek közös művelése). Az első középkori illemhely 820-ban készült, Sankt Gallenben fedezték fel, Gozbert apát (816–836) csendes kamrácskát biztosított szerzetesei részére. A 13. században a széklet a városfalon létrehozott réseken hullt alá. A kezdetleges illemhely fa ülőkével volt ellátva, a lepotyogó széklet azonban ráragadt a várfalakra és addig gyűlt a fal tövében, amíg el nem szállították onnan. A nemesség, az uralkodó osztály sokáig nem is tudott mit kezdeni az akkori WC-használattal, jó ideig a bilihez ragaszkodtak, amelyet sokszor még az ebédlőkbe is magukkal vittek, ahol kis szekrényekbe rejtették.

Árok[szerkesztés]

Ahol sok ember zsúfolódik össze, ott a természet már nem képes tartani a lépést az anyagcseretermékek feldolgozása területén. Az ókor nagyvárosaiban Ázsiától a Római Birodalomig megtalálták a megoldást: csatornarendszerek vezették el a keletkező szenny folyékony részét. A középkor viszont ebben a tekintetben is hatalmas visszalépést jelentett. A városokban az utak szélén vagy közepén nyílt árkok húzódtak, amelyeknek csak egyik feladatuk volt az esővíz elvezetése. A polgárok ide öntötték a szennyvizet, ürüléket, szilárd hulladékot, majd sorsára hagyták. A folyók és patakok vagy a belőlük kivezető csatornák is hasonló célt szolgáltak, a hidakon pedig nyilvános árnyékszékek sorjáztak: a „nagy dolgok” egyenesen a vízbe pottyantak. Az alábbi ábrázolás 1559-ből egyszerre két ide kapcsolódó mondást is kiválóan szemléltet „Ugyanazon a lyukon keresztül székelnek” (Elválaszthatatlan cimborák), illetve „Lóg, mint a székelőház az árok felett”.

Utca[szerkesztés]

Pottyantó a városfalon Soestban

Európai városokban a házak falai közt, a telekhatáron keskeny sikátort hagytak. Erre a „senkiföldjére” nyíltak az épületek falából erkélyszerűen kiálló, nyitott vagy zárt „árnyékszékek”. A földön összegyűlő szennyet senki nem takarította, az eső verte el úgy-ahogy. A szükség szó szerint szükség volt: az emberek félreeső helyeken, szemét- és trágyadombok szélén guggolva, vagy a házak udvarán ásott latrinák fölött intézték a dolgukat. Ezek időnkénti takarítását a gyepmester végezte. Szerencsések voltak azok a városi polgárok, akik közvetlenül folyóvizek mellett laktak: az ő erkély-árnyékszékeik alatt folyamatosan működött a vízöblítés. Miként öntöttek az ablakokból még Pesten is „mindenféle híg portékákat” a gyanútlan járókelők nyakába.

Újkor[szerkesztés]

Angliában az első föld alatti illemhely 1854-ben nyílt meg, és egészen 1971-ig egy pennyt kellett fizetni a használatáért. A WC az 1880-as években került ki a tömegpiacra.

WC (Water Closet)[szerkesztés]

Toilet
A tartályos vécé hangja
Indiai angolvécé

Angliában 1589-ben a Stepney-i illetőségű angol költő és polihisztor, Sir John Harington (1561-1612) megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítős illemhelyet, amit 3 év múlva I. Erzsébet meg is látogatott, és olyan nagyra tartott, hogy beszereltette palotájába is. A Water Closet elterjedése azonban csak a 19. század harmadik harmadára tehető.

1778-ban az angol Joseph Bramah (1748-1814) korszerűbb vízöblítéses illemhelyet szabadalmaztatott, amely a fizika törvényének megfelelően a közlekedőedények elvére építve teljesen szagtalanította a rendszert.

Eleink[szerkesztés]

Ha belelapozunk egy a 20. század elején Magyarországon megjelent katalógusba, mely minden szerelvényt és egyéb dolgot tartalmaz, ami a csatornázással, WC-vel, fűtéssel kapcsolatos, igen meglepő dolgokra bukkanhatunk. Már 1914-ben létezett és használatos volt a fal mögé épített WC-tartály, amelyet gombnyomással lehetett működésbe hozni. A bidé szintén ismert és használt szerkezet volt. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy az egyszerű munkásember az otthonában bidét építtetett volna. De igenis nagy választéka volt a különféle vécéknek, és akkoriban még törekedtek arra, hogy ne csak használati tárgy legyen, hanem egy szépen megformált műtárgy. Azután jött az I., majd a II. világháború, és az emberek örültek, hogy túlélték. Az újjáépítésben nem a minőség, a műtárgyak létrehozása volt a cél (természetesen vécével kapcsolatban értendő), hanem a minél gyorsabb és egyszerűbb megoldások. Nem kellett a lakásba WC, elég volt a folyosó végén 2-3 blokk az egész emeletnek. Nemzetközi szinten sem volt sokkal jobb a helyzet a háborúk után, azonban Európa nyugati felén már az 1960-as években elkezdett kialakulni az a fajta környezettudatosság, ami rávilágított arra, hogy nagyon pazarlóan bánunk az ivóvizünkkel.

Napjaink[szerkesztés]

Ökovécé Yaverlandben
Ökovécé. Alacsony szén–dioxid-kibocsátású WC (öko-WC)
Még 2005-ben is található volt Kína északi tartományaiban disznó WC. Háború előtti fotó, a Showa-korszakból (1926-1945)[9]

Számítógépes, automatizált rendszerek[szerkesztés]

Az illemhely ötletének millió változata (mobil, guggolós, high-tech és ökováltozatok) pattant ki az emberek fejéből, immáron csúcstechnológiák egész sorát bevetve, hogy minél higiénikusabban és környezetkímélőbben oldják meg ezt a cseppet sem mellékes kérdést. Az olyan irányú fejlesztések, mint a kis-nagy dolog öblítés megkülönböztetése vagy az „öblítés stop" és azoknak szélesebb körű elterjedése már jó irányba mutatnak. Újabban megjelentek már olyan piszoárok is, amelyek kialakításuknál fogva nem igényelnek vízöblítést. Mindez azonban még nem javítja annak a kb. 2,6-2,7 milliárd embernek a helyzetét, akik jelenleg sem tudják kulturált körülmények között elvégezni a dolgukat.

IntiBid[szerkesztés]

Egy újonnan szabadalmaztatott vécékiegészítőnek köszönhetően mindenkinek lehet otthon bidéje, ráadásul még a legkisebb toaletthelyiségekben is használható. Az IntiBid egy olyan intim tisztálkodási eszköz, amivel könnyen és egyszerűen megoldható a mindennapos higiénia. Univerzális kialakításának köszönhetően bármely WC csészére rászerelhető, s mivel tartályos kivitelben készült, még plusz víz vagy elektromos hálózat bevezetésére sincs szükség.

„Zöld villamos” a budapesti Rózsák terén

Illemhely és viselkedéskultúra[szerkesztés]

Illemhelyhasználat az otthontól távol[szerkesztés]

  • Kézmosás előtte és utána. A WC-használat előtt és után szinte kötelező. Sokaknak nem kérdés, hogy toalett után kezet kell mosni, de eszükbe sem jut, hogy előtte is fontos lehet a kézmosás, hiszen a napi teendők során bepiszkolódott kézen sok baktérium, kórokozó telepedhet meg, amelyek ezáltal az intim testrészekre kerülhetnek, és betegségeket okozhatnak.
  • Proktológusok, sebészek egybehangzó véleménye az, hogy a WC-papírral való törlés nem eredményez igazi tisztaságot. A papírral szinte lehetetlen az apró székletmaradványokat eltávolítani, ráadásul, a túlzott dörzsölés felsértheti a finom bőrt, ahol a baktériumok, kórokozók megtelepedve nagyon könnyen betegségeket idézhetnek elő. A túlzott tisztaság sem jó, ugyanis felboríthatja a bőr védekezőképességét, ami gyulladáshoz, allergiás reakciókhoz vezethet. Ezért nem ajánlott az illatosított vagy antibakteriális törlőkendők rendszeres használata a mindennapokban.
  • Ha úton vagyunk, akkor jó hasznát lehet venni a nem illatosított, nem irritáló intim, vagy vizes törlőkendőknek. A legjobb és egyben a legegészségesebb megoldás otthon a víz, és a vízzel történő öblítés.

Vendégeket hívunk otthonunkba[szerkesztés]

  • Mielőtt megérkeznek a vendégeink vessünk egy pillantást a mellékhelyiségre is.
  • Helyezzünk el tartalék vécépapír-tekercset, a vendégeknek tiszta kéztörlőt, ha bidénk is lenne, mellé tiszta vendégtörülközőt és szennyeskosarat vagy papírtörlőt szemetessel.
  • Nagyobb méretű házibuli esetén vagy családi eseménykor néhány óránként vessünk rá egy-egy pillantást és gondoskodjunk a szükséges pótlásról.[10]

A Plateau-Raleigh-instabilitás törvénye és a piszoárba ürítés közötti összefüggés[szerkesztés]

A Plateau-Raleigh-instabilitás miatt a vizeletsugár cseppekre esik szét.[11] Két fizikus[12] kísérleteiknek köszönhetően felfedezték, hogy a vizeletsugár az úgynevezett Plateau-Raleigh-instabilitás törvénye szerint viselkedik.

Kísérlet[szerkesztés]

A létrehozott férfi húgycső modellt egy 3D-s nyomtató - a hengerátmérő 0,31 hüvelyk x 0,12 hüvelyk (8 mm, 3 mm) segítségével készítették el. A húgycsőt egy nyomás alatt álló csőtartálynak tekintették. A kutató team folyamatos nyomáson, festett vizet áramoltatott a csőben, amely megegyezett egy középkorú férfi vizeletének áramlási sebességével, mintegy 0,7 uncia/ másodperc (21 ml/s). Nagy sebességű videó kamerákkal rögzítették a vizelet-áramlást. Az eredmények azt mutatták, hogy a méret és a sebesség nem kritikus faktora a csobbanás okozta visszafröccsenésnek. Inkább a becsapódás szöge a meghatározó, minél kisebb a szög, annál nagyobb. A legnagyobb fröccsenés akkor történt, amikor a vizelet a piszoár merőleges falára, körülbelül 45 fokos szögben csapódott.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The History of Science and Technology BRYAN BUNCH with ALEXANDER HELLEMANS HOUGHTON MIFFLIN COMPANY / BOSTON • NEW YORK / 2004 p. 39.; 81.;
  2. Ancient Europe 8000 B.C.–A.D. 1000: Encyclopedia of the Barbarian World Peter Bogucki and Pam J. Crabtree, Editors in Chief, Copyright © 2004 by Charles Scribner’s Sons p. 119.; 124.; 490.;
  3. https://books.google.hu/books?id=jVhzLhe_3pcC&printsec=frontcover&dq=A+History+of+Personal+Hygiene+and+Purity&hl=hu&sa=X&ei=hmmFUvC-JNDxhQf2qYGwBQ&ved=0CDMQ6AEwAA#v=onepage&q=A%20History%20of%20Personal%20Hygiene%20and%20Purity&f=false
  4. Archivált másolat. [2013. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 10.)
  5. http://www.haaretz.com/news/national/ancient-well-reveals-secrets-of-first-jezreel-valley-farmers-1.476288
  6. Hawkes, Jacquetta (1986). The Shell Guide to British Archaeology.
  7. http://john.gallery.whitelands.com/photos/Scotland/large3165[halott link]
  8. Rodda, J.C. and Ubertini, Lucio (2004). The Basis of Civilization – Water Science? p. 161. International Association of Hydrological Sciences (International Association of Hydrological Sciences Press 2004).
  9. Archivált másolat. [2011. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 30.)
  10. http://viselkedeskultura.blogspot.hu/2012/08/illemhely-es-kultura.html
  11. http://www.cs.nyu.edu/exact/doc/explicitmesh.pdf
  12. Randy Hurd áramlástani tudós és végzős tanácsadója Tadd Truscott,

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • KAKADÉMIA (AZ EMBERI ÜRÜLÉK KULTÚRTÖRTÉNETE) Pieper, Werner Háttér Kiadó, 1997
  • History of Shit, Dominique Laporte, First paperback 2002 edition, Massachusetts Institute of Technogy & Documents Magazine

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]