Arda jeruzsálemi királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Arda
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi középkori miniatúra)
Arda jeruzsálemi királyné kolostorba kényszerítése (14. századi középkori miniatúra)

Edessza grófnéja
Uralkodási ideje
1098 1100. október 2.
Elődje
Utódja Morfia melitenei úrnő
Jeruzsálem királynéja
Uralkodási ideje
1100. november 11. 1105
Elődje
Utódja Adelaide del Vasto
Életrajzi adatok
Uralkodóház Boulogne-ház
Született ?
Elhunyt 1118 után
Konstantinápoly
Édesapja Taphnuz/Torosz marasi nagyúr
Házastársa I. Balduin jeruzsálemi király
A Wikimédia Commons tartalmaz Arda témájú médiaállományokat.

Arda jeruzsálemi királyné és edesszai grófné, született Arda marasi úrnő (örményül: Արդա; ? – Konstantinápoly,[1] 1118 után) örmény nemeskisasszony, házassága révén 1098–1100 között Edessza grófnéja, 1100–1105 között Jeruzsálem királynéja.

I. Balduin edesszai gróffal és jeruzsálemi királlyal kötött politikai érdekházassága gyermektelen maradt. A jeruzsálemi uralkodó a koronázás után néhány évvel, hivatalos indoklás nélkül felbontotta a házasságot; Arda volt jeruzsálemi királyné ezután zárdában, majd bizánci száműzetésben élt.

Élete[szerkesztés]

Származása és keresztneve[szerkesztés]

Arda marasi úrnő születési helye és ideje ismeretlen; édesapja kilétére vonatkozóan sincsenek egyértelmű adatok. Apja egy bizonyos Konstantin rokona – fia vagy testvére – volt, akit a források különböző neveken említenek: Taphnuz, Tatul, Taftoc, Torosz. Aacheni Albert krónikásnál Arda marasi úrnő édesapja Taphnuz néven, „Konstantin fivéreként” szerepel; a Taftoc név Türoszi Vilmosnál jelenik meg, míg a Torosz megnevezés Édouard Dulauier 1850-es Edesszai Máté-kiadásában bukkan fel.[2] Türoszi Vilmos leírásában Arda édesapja „egy bizonyos Taftoc nevezetű, nemes és eminens örmény fejedelem [volt], neki és Konstantin fivérének a Taurusz-hegy környékén bevehetetlen erődítményei és nagy számú bátor harcosa voltak; emiatt és gazdagságuk, [valamint] nagy hatalmuk miatt azon nép királyának tekintették őket.”[3]

Mindezek alapján a történészek három örmény hercegről feltételezik, hogy ő Arda marasi úrnő apja: Torosz rupenida hercegről,[4] Tatul marasi nagyúrról és a Taphnuz vagy Taftoc nevű örmény hercegről. Van, aki Torosz rupenida herceget I. Torosz kilikiai örmény fejedelemmel, I. Konstantin fiával azonosítja, aki szintén a Rupen-házból származott.[5] Weiprecht-Hugo von Rüdt-Collenberg ezzel szemben I. Konstantin fivéreként tünteti fel Toroszt.[6] Az a „Konstantin”, akit Arda édesapjának rokonaként emlegetnek, a kilikiai uralkodón kívül lehet még a szintúgy örmény Konstantin gargari fejedelem is,[7] aki a keresztesek érkezése után belefolyt az edesszai kormányzásba.[8] Az ő rokonságába tartozhatott Taphnuz avagy Taftoc örmény herceg. Ez a Taphnuz vagy Taftoc gazdag törzsfő volt, és ismeretes, hogy élete utolsó éveit Bizáncban töltötte.[2] A harmadik jelölt, Tatul marasi nagyúr kalcedoni keresztény lehetett,[7] emellett az tudható róla, hogy a helyiek és a bizánci hatóságok által egyaránt elismert jogon uralkodott Maras városában, mielőtt 1104-ben visszavonult volna Konstantinápolyba.[2] Az Encyclopaedia of Islam egyik szerzője, E. Honigmann, valamint Steven Runciman történész is valószínűnek tartja a két személy – Taphnuz/Taftoc örmény herceg és Tatul/Torosz marasi nagyúr – azonosságát, ezt a feltételezést többek között a konstantinápolyi visszavonulás támasztja alá.[9]

Az örmény nemeskisasszonyt, aki az edesszai gróf felesége lett, a korabeli források nem említik név szerint. A máltai lovagrend iratait feldolgozó Sebastiano Paoli 1733-as munkájában már Ardaként hivatkozik rá;[10] a keresztes háborúk történetével foglalkozó modern forrásművek hagyományosan ezen a néven említik. Gérard Dédéyan francia történész amellett érvel, hogy az örmény nemeskisasszony eredeti keresztneve valószínűleg a „jóság, erény, nemesség” jelentésű görög Areté (Αρετη) lehetett.[11]

Házasságkötése; edesszai grófnéként[szerkesztés]

1096-ban az első keresztes hadjárat okán az európai keresztes seregek, útban Jeruzsálem felé, a kilikiai Maras városában tartottak pihenőt. A keresztesek egyik vezetője Baudouin de Boulogne frank nemesúr (1060 után–1118) volt, aki azonban nem a fősereggel tartott, hanem attól rendre leszakadva örmények lakta vidéken vette fel a harcot a muszlimok ellen. Baudouin de Boulogne felesége, Godehilde de Tosny a keresztes főhaddal utazott, azonban 1097 második felében, a marasi állomásozás alatt betegségben elhunyt. Marasból Baudouin de Boulogne nem Palesztina, hanem az Eufrátesz vidékén található Edessza irányába vonult tovább. Torosz edesszai úr, a város gyermektelen örmény uralkodója előzőleg fiává fogadta a frank nemest, aki 1098 márciusában, az örmény kormányzó halála után a város új uralkodójaként felvette az edesszai grófi címet, létrehozva az első keresztes államot. Az özvegy gróf trónra lépését követően,[12] 1098 első felében[13] feleségül vette Arda marasi úrnőt, aki így a keresztes fejedelemség uralkodónéja lett. A házasság politikai érdekből köttetett: egyrészt a marasi nagyúr örmény hercegként jogot formált az örmény területekre, ekképp az Edesszát megszerző Baudouin de Boulogne biztosította legitimitását; másrészt a gróf így akarta megszerezni az örmények támogatását; harmadrészt Torosz marasi nagyúr jelentős – mintegy 60 000 bezant[2] – hozományt ígért leánya mellé. Baudouin de Boulogne és örmény felesége kölcsönösen idegenkedtek egymástól: boldogtalan kapcsolatban éltek, gyermekük nem született.[14]

1098 év végén az edesszai örmények összeesküvést szőttek frank uruk ellen, melyhez éppen az örmény barátság biztosítására szánt marasi kapcsolatot használták fel. A magas adókat és a frank vezetést megelégelő örmény lázadók ugyanis a leánya esküvői ünnepsége után továbbra is a városban időző Torosz marasi nagyúrhoz fordultak: őt szánták I. Balduin helyére, illetve egy, a frankoknak kedvezőbb forgatókönyv szerint a marasi nagyúr és veje közösen kormányozták volna tovább a grófságot.[15] A gróf azonban leleplezte az összeesküvést; fő szervezőit megcsonkította, a gyanúba keveredetteket pedig bebörtönözte és elkobozta javaikat. Annak ellenére, hogy cinkossága nem bizonyosodott be, Torosz nagyúr sietve visszamenekült a hegyekben található erődjébe a hozomány jelentős részével – addig ugyanis csak hétezer[16] aranyat adott át leánya férjének.[15]

Jeruzsálemi királynéként[szerkesztés]

1100-ban Baudouin de Boulogne lépett bátyja, Bouillon Gottfried örökébe Jeruzsálem élén. Baudouin de Boulogne bevonult a városba, majd felvette a jeruzsálemi királyi címet; Arda ezzel Jeruzsálem első[* 1] királynéja lett. A királyné és udvarhölgyei az Antiochia és Jaffa közötti utat tengeren tették meg, mivel a szárazföldi közlekedést túl veszélyesnek ítélték.[17] A kikötővárosok legtöbbje ekkor még muszlim kézen volt, a királynénak erős kíséretre volt szüksége az utazáshoz, ezért feltehetően az utat nem tudta már megtenni a tél folyamán; erre csak 1101-ben kerülhetett sor.[4] Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a források alapján úgy tűnik, a királyné nem volt jelen férje 1100. december 25-ei, betlehemi koronázásán. Szintén emellett szól, hogy az 1101 szeptemberében lezajlott első ramlai csatakor a királyné még Jaffában tartózkodott: mikor elterjedt a király halálának és a csata elvesztésének tévhíre, Arda királyné innen küldött segítségért vízi úton Tankréd antiochiai régenshez.[4][18] Az, hogy a király halálának hírére levélben fordult egy másik keresztes fejedelemhez, arra utal, hogy a királynénak volt némi beleszólása az államügyekbe.[8] 1102 májusában, a második ramlai ütközetben szenvedett vereség hallatán a királyné és az udvar a menekülést fontolgatta, de a szaracénok bekerítették Jaffát.[19] A csatamezőről sikeresen elmenekülő Balduin király végül ezúttal is visszaverte az ellenséget.

11021108 között[16] I. Balduin jeruzsálemi király önhatalmúlag érvénytelenítette házasságát Ardával. A pontos időpont nem ismeretes: Türoszi Vilmos krónikaíró 1105 körülre datálja a válást, Guibertus de Novigento ezzel szemben rögtön a királyné megérkezése utánra.[20] A válás oka ugyanúgy bizonytalan: Guibertus de Novigento arról számol be, hogy a királynét kalózok erőszakolták meg még a Jeruzsálembe tartó út során,[21] más krónikások szerint viszont a királyné kicsapongó életet élt: egyik, leginkább botrányosnak ítélt házasságtörő viszonyaként említik, hogy a Jaffába tartó hajóúton „kegyeiben részesített egy muszlim kalózt is.”[22][23] Foucher de Chartres frank történetíró, aki egyben I. Balduin káplánja is volt, nem nevezte meg a házasság felbontásának indokát, tehát valószínűleg az uralkodónak nem volt elfogadható ürügye rá.[24] I. Balduin nem folyamodott a pápához a házasság semmissé nyilvánításáért, pedig a hitvesi hűtlenség vádja nyomós indokul szolgálhatott volna.[25] A király lépésében a politika játszhatta a legnagyobb szerepet: a hozományt Torosz marasi nagyúr nem fizette ki teljes egészében, Arda királyné nem ajándékozta meg utóddal a férjét; és emellett az örmény kapcsolatok Jeruzsálemben elértéktelenedtek a király számára. További okként húzódhatott meg a háttérben, hogy a jeruzsálemi államkincstár kiürült, és a királyi jövedelmek szűkösségének fényében egy új királyné hozománya enyhítette volna a pénzszűkét.[22][24]

Száműzetésben[szerkesztés]

I. Balduin király mellőzött minden hivatalos procedúrát a házasság felbontásában, hitvesét egyszerűen Szent Anna kolostorába kényszerítette apácának.[24] A kolostor Szent Anna és Szent Joachim otthonának, Szűz Mária szülőházának helyén épült feltehetően nem sokkal Jeruzsálem bevételét követően, minthogy a keresztes hadjáratok előtt a városban járt zarándokok még nem tesznek említést a templomról.[21] Mivel a kolostor adott otthont száműzetésében a királynénak, az intézmény jelentős királyi adományokban részesült.[21] Arda királyné később a király beleegyezésével elhagyhatta a zárdát: Türoszi Vilmos tudomása szerint az asszony „azzal a hamis történettel” kért engedélyt a királytól apja meglátogatására Konstantinápolyban, hogy a városban adományokat gyűjt a kolostornak.[26] Konstantinápolyba érvén levetette az apácacsuhát, és csatlakozott a városa elfoglalása után száműzött, azonban továbbra is jómódban élő[22] édesapjához. A krónikások szerint az egykori királyné itt „belevetette magát a nagyváros nyújtotta örömökbe;”[23] szabados és erkölcstelen életet élt.[22]

1112-ben I. Balduin király nőül szándékozott venni I. Roger szicíliai gróf özvegyét, Adelaide del Vasto itáliai nemesasszonyt. A frigyet el is rendezték annak ellenére, hogy az egyház szemében I. Balduin bigámiát követett el: a király és Arda még mindig házastársi kapcsolatban álltak, hiszen a pápa nem érvénytelenítette házasságukat. Arnulf jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld egyházi vezetője elismerte a király és Adelaide del Vasto házasságkötését. 1117-ben a király súlyosan megbetegedett, környezete pedig meggyőzte arról, hogy a kór a bűnösnek tekintett harmadik házasság büntetése. Miután felépült a betegségből, a király II. Paszkál pápa nyomására hazaküldte harmadik feleségét, a frigyet a pápai legátus érvénytelenítette. I. Balduin gyóntatói szavára hallgatva ezután visszahívta magához Ardát.[27] Bernard Hamilton történész szerint erre aligha kerülhetett volna sor, ha igazak az asszony szabados életmódjáról szóló beszámolók.[24][26] Alan Murray ezzel szemben úgy véli, a király tanácsadói tartottak attól, hogy a korona szicíliai kézbe kerül, és a király erre tekintettel hozhatta meg döntését az örmény királyné státusának helyreállításáról.[28] Az örmény hercegnő elutasította az ajánlatot, és továbbra is a számára nagyobb személyes szabadságot biztosító Konstantinápolyban maradt. I. Balduin jeruzsálemi király 1118. április 2-án halt meg; nem ismeretes, hogy Arda mennyivel élte őt túl.

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Bouillon Gottfried, Jeruzsálem uralkodói között tartják számon, nem vette fel a királyi címet. Nem nősült meg, így országának nem volt „első asszonya” sem.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Cawley, Charles: Arda jeruzsálemi királyné életrajzi adatai. Foundation for Medieval Genealogy (angolul) (2019. feb. 27.) (Hozzáférés: 2019. márc. 29.) (HTML)
  2. a b c d Runciman 1999  166–67. oldal
  3. Edgington 2019  46. oldal
  4. a b c Hamilton 1978  144. oldal
  5. Ghazarian, Jacob G: The Armenian Kingdom in Cilicia During the Crusades: The Integration of Cilician Armenians with the Latins, 1080–1393. Richmond, Surrey: Curzon Press. 2000. 102 és 127. o. ISBN 0 7007 1418 9  
  6. Wipertus-Hugo von Rüdt-Collenberg: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: the Structure of the Armeno-Cilician Dynasties. Párizs: Librairie Klincksieck. 1963. Table I  
  7. a b Dédéyan, Gérard: Les princes Arméniens de l’Euphratèse et l’Empire byzantin (fin xie - milieu xiie s.). In L’Arménie et Byzance: Histoire et culture. (franciául) Párizs: Publications de la Sorbonne. 1996. 86 és 87. o. = Byzantina Sorbonensia, 12. ISBN 2-85944-300-2 Hozzáférés: 2019. márc. 29.  
  8. a b Edgington 2019  47. oldal
  9. Runciman 1999  166–167. oldal
  10. Paoli, Sebastiano: Codice Diplomatico Del Sacro Militare Ordine Gerosolimitano Oggi Di Malta. (olaszul) Lucca: Máltai Lovagrend. 1733. 355. o. Hozzáférés: 2019. márc. 29.  
  11. Dédéyan, Gérard: Les Arméniens entre Grecs, Musulmans et Croisés : étude sur les pouvoirs arméniens dans le Proche-Orient méditerranéen (1068–1150). II. kötet Lisszabon: Fundação Calouste Gulbenkian. 2003. 1039–1040. o. ISBN 9728767145  
  12. X., I. In Türoszi Vilmos: A History of Deeds Done Beyond the Sea. (hely nélkül): Lulu Press, Inc. 2014. ISBN 9781312626362  
  13. MacEvitt 2010  70. oldal
  14. Runciman 1999  166. oldal
  15. a b Runciman 1999  168. oldal
  16. a b Murray, Alan V: The Crusader Kingdom of Jerusalem: A Dynastic History, 1099–1125. Oxford: Prosopographica et Geneologica. 2000. 182. o. ISBN 1-900934-03-5 Occasional Publications UPR, 4. kötet  
  17. Runciman 1999  249. oldal
  18. Runciman 1999  339. oldal
  19. Edgington 2019  183. oldal
  20. Hamilton 1978  144–145. oldal
  21. a b c Pringle 2007  142. oldal
  22. a b c d Pörtner 1985  272. oldal
  23. a b Runciman 1999  357. oldal
  24. a b c d Hamilton 1978  145. oldal
  25. Edgington 2019  184. oldal
  26. a b Hodgson 2007  143. oldal
  27. Pörtner 1985  175. oldal; Runciman 1999  359. oldal
  28. Hodgson 2007  144. oldal

Források és irodalom[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Edgington 2019: Edgington, Susan B: Baldwin I of Jerusalem, 1100–1118. Abingdon-on-Thames és New York: Routledge. 2019. = Rulers of the Latin East, 2. ISBN 978-1-4724-3356-5  
  • Hamilton 1978: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: the queens of Jerusalem (1100–90). In Baker, Derek – Hill, Rosalind M. T – Ecclesiastical History Society: Medieval Women. Oxford: Basil Blackwell for the Ecclesiastical History Society. 1978. 143–174. o. ISBN 9780631125396  
  • Hodgson 2007: Hodgson, Natasha R: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative. Woodbridge: The Boydell Press. 2007. = Warfare in history, 25. ISBN 978-1-84383-332-1  
  • Howarth, Stephen: A templomosok titka. Ford. Pálvölgyi Endre. (hely nélkül): Kossuth Kiadó. 1986. ISBN 963-09-2872-8  
  • MacEvitt 2010: MacEvitt, Christopher: The Crusades and the Christian World of the East: Rough Tolerance. Philadelphia: University of Pennsylvania Press. 2010. = The Middle Ages Series, ISBN 978-0-8122-4050-4  
  • Pörtner 1985: Pörtner, Rudolf: A Szent Sír hadművelet: A keresztes hadjáratok a legendákban és a valóságban (1095–1187). Ford. Mészáros Klára. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1985. ISBN 963 07 3488 5  
  • Pringle 2007: Pringle, Denys: The Churches of the Crusader Kingdom of Jerusalem: Volume 3, The City of Jerusalem: A Corpus. New York: Cambridge University Press. 2007. ISBN 978-0-521-39038-5 Hozzáférés: 2016. máj. 5.  
  • Runciman 1999: Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris Kiadó. 1999. ISBN 963-389-347-X  

Kapcsolódó irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Előző:
Edessza grófnéja
1098–1100
A Courtenay-ház címere
Következő:
Morfia melitenei úrnő
Előző:
Jeruzsálem királynéja
1100–1105
A Jeruzsálemi Királyság címere
Következő:
Adelaide del Vasto