A végzet lándzsája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aetius a Szent Lándzsa csodatévő erejével győzte le Attilát, Theodosius a gótokat, segítségével győzte le ellenfeleit Martell Károly és Nagy Károly. Ottó császár Szent István királyunknak adta nászajándékba. Az ereklye később a Hohenstaufen-dinasztiához, s végül a Habsburgokhoz került, ma a bécsi Schatzkammerben a Habsburgok volt kincstárában őrzik

A Végzet Lándzsája. A Szent Lándzsa vagy Longinuszlándzsa (latinul Lancea Longini) a legenda szerint az a fegyver, amivel a kereszten Jézust megsebezték.

Bibliai utalások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lándzsáról egyedül János evangéliumában esik szó. Máté, Márk és Lukács nem tesz említést róla. A történet szerint a rómaiak arra készültek, hogy eltörik Jézus lábát. A crurifragium bevett szokás volt akkoriban, és a kereszthalál meggyorsítására szolgált. Ám mire a kereszthez értek, hogy eltörjék a lábát, Jézus már meghalt. Hogy megbizonyosodjanak erről, egy római centurio, akit Longinusnak neveztek és aki Poncius Pilátus proconsul hivatalos képviselőjeként volt jelen, oldalba szúrta lándzsájával.

Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jőve ki abból.
János evangéliuma 19:31 - 37

A jelenséget Órigenész, keresztény tudós, csodának tartotta. A katolikus vallás szerint a vér és a víz jelképezi a keresztséget és az eucharisztiát, avagy úrvacsorát.

Longinus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jézust oldalba szúró katona nevét a Biblia nem említi. A legrégebbi ismert forrás szerint a név egy negyedik században íródott apokrif iratból, a Nicodémus Evangéliumból származik.

A név szintén feltűnik a Rabula Evangéliumban amely jelenleg a firenzei Laurentian könyvtárban található. A képen a LOGINOS (ΛΟΓΙΝΟC) név annak a katonának a feje fölött van aki éppen Jézust szúrja meg a lándzsával. Ez a legkorábbi írásos utalás a névre.


Lándzsa-ereklyék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vatikáni lándzsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1492-ben II. Bajazid szultán ajándékozta VIII. Ince pápának (1484-92), azt állítván, hogy egy szentföldi keresztény templomból zsákmányolta. Az ajándékozásnak ugyanis politikai célja volt. A szultán féltestvérét, a trónkövetelő Dzsem herceget a pápai sereg foglyul ejtette. A római Angyalvárban őrizték. Bajazid nem akarta, hogy szabadlábra kerüljön. Kérte a pápát, hogy tartsa továbbra is fogságban. Ezért küldött ajándékokat VIII. Incének, aki különösen örült a szentföldi ereklyéknek. A szegény Dzsem herceget, aki poéta is volt, elvitték Nápolyba, de útközben megmérgezték. A lándzsa-ereklye hitelességéhez sok kétség tapad. Egyetlen érdekes körülmény a történetében az, hogy a római lándzsa hegye hiányzik. Ezt a letörött lándzsahegyet megtalálták Párizsban. Még IX. Lajos francia király hozta magával a Szentföldről 1254-ben.

A bécsi lándzsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az antiókhiai lándzsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az I. keresztes hadjárat idején, Antiókhia 1098-as ostromakor egy Péter Bertalan nevű szerzetesnek látomása volt; Szent András jelent meg előtte, aki elmondta neki, hogy a Szent Lándzsa a Szent Péter-bazilika padlózata alatt van eltemetve. A lándzsatöredéket IV. Rajmund toulouse-i gróf jelenlétében találták meg, aki a későbbiek folyamán is hitt annak valódiságában.[forrás?] Bár sokan kétségbe vonták a szerzetes látomását és nem hittek az ereklye valódiságában, azonban az ostromba belefáradt katonák számára az esemény mindenképpen ösztönzőleg hatott.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története; Budapest: Osiris, 2002
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Lándzsa témájú médiaállományokat.