A film története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A kölyök (The Kid) című némafilm kockája, (1921)

Az első filmnek a Roundhayi kerti jelenetet tartják (1888). A mozi születésének azt a pillanatot tekintjük, amikor a kinematográf feltalálói először tartottak vetítést fizető közönségnek.

Az állóképtől a mozgóképig[szerkesztés]

Az 1888-ban készült Roundhayi kerti jelenet fennmaradt részlete[1]

A laterna magica segítségével már a 17. században lehetséges volt rajzolt képeket úgy kivetíteni, hogy azok a mozgás illúzióját keltsék. Ennek ellenére a 19. század második feléig az átlagember (a mai viszonyokhoz képest) ritkán látott minőségi, színes képet. Leginkább templomban vagy képtárakban találkozhatott velük. A 19. század végén a technika – azon belül különösen a nyomdászat és a fényképészet – ugrásszerű fejlődésével elterjedtek a családi fotók, képeslapok, képes újságok - a mindennapi élet részévé vált a kép. Ezzel megteremtődtek a mozgóképgyártás technikai és esztétikai alapfeltételei.

Eadweard Muybridge 1878-ban Leland Stanford megbízásából 24 egymás mellé helyezett fényképezőgéppel fázisfelvételeket készített egy száguldó lóról, hogy megtudja, létezik-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló mind a négy lába elemelkedik a földtől. A kísérlet felkelti Le Prince – Daguerre közeli ismerőse és szenvedélyes fényképész – érdeklődését és 1886-ban Amerikába utazik, hogy találkozhasson Muybridge-dzsel. Ez a találkozás megerősíti abban az elképzelésében, hogy egy olyan gépet kellene készíteni, ami egymaga képes gyors egymásutánban felvételeket készíteni. Ezek a felvételek aztán visszapörgetve a mozgás látszatát keltik. Még ugyanabban az évben bejelenti a szabadalmát – egy olyan gépet, ami másodpercenként 20 képet képes fényérzékeny szalagra rögzíteni és a képeket vetítéssel láthatóvá is tudja tenni. A találmánynak az „animated pictures” („megelevenített képek”) nevet adja. Így La Prince a mozgókép első, valódi feltalálója. Az által készített mozgóképek („családi jelenet a roundhay-i kertben”, „forgalom a leedsi hídon”) a világ első filmjei. A gép azonban elveszett, mielőtt elterjedt volna a világban.

1894-ben New Yorkban Edison üzembe helyezi a kinetoscope-ját. Ez tulajdonképpen egy szekrény, amibe az érdeklődő – pénzbedobás után – belekukucskálva egy filmszalagra rögzített mozgóképet láthatott. Le Prince még kezdetleges papírszalagot használt, de Edison gépében már a Kodak gyár által tömegesen előállított, fényképezésre alkalmas rugalmas hártya pörög (film=hártya). Antoine Lumière francia fényképlemez- és fotocikkgyáros meglátja az Edison-féle gépben az üzleti lehetőséget, ezért megbízza fiait (Auguste és Louis), hogy azt alakítsák át úgy, hogy a filmszalagot kivetítve egy időben egyszerre több ember is nézhesse. A Lumière fivérek 1895-ben tartják az első nyilvános vetítést és ezzel mint a mozgókép föltalálói bevonulnak a történelembe.

Pathé fivérek[szerkesztés]

A Pathé Cinema céget Charles és Émile Pathé saját filmek gyártására alapította. A Pathé Fréres pedig a kinematográfok építésével foglalkozott. A két vállalkozás vezető pozíciót vívott ki egész Európában. Kapcsolataikon keresztül komoly anyagi támogatást szereztek, amit filmek gyártására fordítottak. A fivérek nem csak a Lumière-ék filmjeinek árusítási jogait tudták megszerezni, hanem maguk is nagyarányú filmgyártásba fogtak. Olcsó sorozatfilmeket készítettek, például passiótörténeteket. A Pathé 19031908 között érte el a csúcsot. A filmbirodalom, melyhez 1907-ben 15 részvénytársaság tartozott, nyersfilmeket is gyártott, majd kölcsönző hálózatot építettek ki egész Európában. Georges Méliès, a francia film magányos úttörője nem tudott talpon maradni, 1911-től az ő filmjeit is a Pathé forgalmazta.

Gaumont[szerkesztés]

A Pathé egyetlen komoly vetélytársa a Société Gaumont volt, amely 1910 után felül is kerekedett a versengésben. A céget Léon Gaumont alapította 1895-ben és főleg filmhíradókat gyártottak a század közepéig.

Megszólal a film[szerkesztés]

A fonográf megjelenése után Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. 1904-ben Oscar Mester német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a St. Louis-i világkiállítás látogatóit, mint új hangosítási kísérletével. Ez az eljárás azonban még nem nevezhető hangosfilmnek, hiszen nem maga a film volt hangosított. Ezért az eljárás neve: hangzófilm. A hangszóró a lemezjátszó tölcsére volt, amelynek hangját sokszor elnyomta a mozigép kattogása. Közben kísérleteztek az igazi megoldáson: a képek és a hangok egyidejű, egyetlen celluloid szalagra rögzítésén.

Hangzótól a digitális hangzásig[szerkesztés]

1922-ben három német mérnök – Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel – levetítette első hangosfilmjét Berlinben. Az általuk feltalált új eljárást használták.

Triergon-eljárás: alapja az az elv, hogy a hanghullámokat elektromos impulzusokká, az impulzusokat viszont fénycsíkká lehet alakítani. Ezáltal hangcsíkot lehet rögzíteni a filmszalag egyik szélén. Lejátszáskor a szalagon lévő jelek ismét elektromos impulzusok lesznek, melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránt. A kép és a hang minden esetben szinkronban marad.

A nagy áttörést a Vitaphone eljárás jelentette. Ez a rendszer néhány év alatt hódította meg a világot. A hangot 40 cm-es lemezről játszották le. A lemezeknek általában csak az egyik oldalán volt hangfelvétel (a másik oldalon volt a címke). Fordulatszámuk 33 1/3 volt. A lemezek játékideje azonos volt a filmtekercsek játékidejével (néha kevesebb: 11 perc). 1929-1931 között rövidfilmeket is készítettek kb. 3 perces játékidővel, ezeket ugyanis hanglemezként is értékesíteni lehetett.

Az első magyar vonatkozású (német) hangosfilmet Mezőhegyesen forgatták 1928-ban. A forgatókönyvet Székely János írta. Címe Liszt muzsikája után Ungarische Rhapsodie volt.[2] Ezt a filmet és az utána következő Csak egy kislány van a világon című filmet Vitaphone eljárással készítették. Az Ungarische Rhapsodie hanganyaga[3] négy darab, 16 hüvelyk átmérőjű lemezből áll (három lemez kétoldalas, a negyediknek csak egyik oldalán van hangfelvétel). Chaplin Nagyvárosi fények című filmje is Vitaphone eljárással készült. Ám az átütő sikert jelentő Hyppolit, a lakáj már fényhanggal készült (Tobis-Klang).

A Warner Brothers A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka. A filmben a főszerepet Al Jolson fehérbőrű színész játszotta, akit négerre sminkeltek, mivel akkor még fekete bőrű színész nem játszhatott főszerepet. A filmipar a siker ellenére is vonakodott áttérni a hangosfilmre, mivel jelentős költségekkel járt volna a változás. A stúdióknak 250–500 ezer dollár közötti áron kellett megvásárolniuk a hangosfilm-felvevőket, ami még ma is óriási összeg. De akik nem tudtak áttérni az új technikára, azok később lemorzsolódtak. Egy év alatt tízszeresére nőtt a hangosfilmeket játszó mozik száma. A némafilmek korszaka leáldozott.

Magyarországon elsőként a Fórum (jelenlegi nevén Puskin) mozit szerelték fel hangos vetítőgéppel 1928-ban. Az Énekes bolond című film bemutatója csaknem meghiúsult, mert az Angliában készült berendezés csak kattogott és berregett. Molnár Jánost hívták, aki a Rádió első adásainál már nevet szerzett magának. Tréfából azt mondta: 50 pengőért megjavítja. Amikor nagy nehezen odaadták a pénzt, csak annyit tett, hogy elvágott egy villamos kábelt. Abban az időben (és így volt 1956-ig) a moziban egyenfeszültségű villamos hálózat működött. Molnár dolga annyi volt, hogy észrevette a vezetékekben tévedésből kiépített földhurkot, amelyen gerjedés lépett fel. Ezt elég volt elvágni, és már kezdődhetett is a bemutató.[4]

  • Az első teljesen hangos film a Bryan Fox által rendezett New York fényei (1928).
  • Harry Beaumont Broadway Melody-ja a cselekmény szinkronizált elemeként is használja a hangot: a becsapódó ajtó hangja dramaturgiai elem (1929).
  • Németországban a Klangfilm és a Tobis teljesen uralja ekkor a hangosfilmpiacot, amely a triergon eljáráson alapul. Az első német hangosfilm A világ melódiája volt. (A Klang német szó jelentése: természetes hang.) A harmincas évek magyar filmjei a Tobis-Klang eljárással készültek, ezeknek azonban igen magas volt a licenc-díja. Ezért dolgozta ki Pulváry Károly a MAFIRT (Magyar Film Iroda) laboratóriumában a Pulvári hangrögzítési módszert.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát ezzel korlátozva. A hangosfilm terjedése heves ellenállást váltott ki Charlie Chaplinből és Balázs Bélából is.

  • 1931-ben bemutatták Budapesten a Kék Bálványt Jávor Pál főszereplésével, az első magyarországi hangosfilmet, a hangmérnök dr. Lohr Ferenc volt. Ráfizetéssel zárt a film. Ezt követte Csortos Gyula és Kabos Gyula játékával a Hyppolit, a lakáj, amely már óriási kasszasikernek bizonyult.
  • A Movietone eljárás elterjedt az 1930-as években. A lemezre történő hangrögzítés helyett szalagra vették a hangot. A kép és hangcsík itt még független egymás mellett a negatívon, de a másolás már együtt történik.
  • A keverésnek köszönhetően a film összes hangja egyetlen hangsávba került.
  • 1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében először használták a sztereó hangot.
35 mm-es film digitális hanggal

A sztereó hang meghatározása a Lokomotív G.T. definíciójában a "Szól a rádió" dalában:

"Sztereóban fogható, s ebben az a jó
hogy a két oldalról, egyidőben, más-más hallható
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép"

Az 1950-es évek közepétől terjed a sztereofónia párhuzamosan a kinemaszkóp eljárással.

A hetvenes években fejlesztette a ki a Dolby laboratórium a zajszűrő rendszerét. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés. Elérhetővé vált, hogy a mély, a közép és a magas hangokat külön csatornára lehetett rögzíteni és kellő mennyiségű és minőségű hangszóróval visszajátszani. Ma a legfejlettebb rendszerek több mint 20 csatornán tudnak hangot felvenni. A filmek digitális hangrögzítésében az úttörő szerepet a Dolby Digital, majd a Digital Theatre System vállalta. A japán Sony cég legkorszerűbb mozihangzását a Dynamic Digital Sound (SDDS) rendszerével hozta meg.

Színes film[szerkesztés]

  • 1902-ben készült az első színes film, de az eljárást feltalálója Edward Turner brit fotográfus a szabadalmaztatott módszere teljes kifejlesztése előtt elhunyt. A filmet digitális technológia segítségével sikerült az eredeti leírás alapján elővarázsolni. Legelőször 2012. szeptember 12-én mutatták be a londoni Tudomány Múzeumában megrendezett bemutatón.
  • 1907-ben a Lumière fivérek bemutatták az autokróm eljárást. A kifejezés jelentése önszínesítő. Réteggel bevont üveglapokat használtak. A rétegekbe apró piros, kék és zöld színezésű keményítőszemcséket ágyaztak. A színes szemcsék csak meghatározott színű fényt eresztettek át. A réteg fölé a fekete-fehér fotoemulziót öntötték, és az így kapott nyersanyagot a szemcséken keresztül világították meg. Így megkapták a diapozitívot.
  • 1909-ben a londoni Palace varietében levetítették az első színes hatású filmet. George Albert Smith fényképész korábban kifejlesztett kinemacolor eljárása adta a film színét. Színszűrőket használt a felvételei közben, de csak két színnel tud egyszerre dolgozni, melyet additív módon kever.
  • 1917-ben a tényleges színes film bemutatkozására az Amerikai Egyesült Államokban a technicolor eljárás adott lehetőséget.
  • 1936-ban a szubtraktív színkeverés fejlettebb eljárást alkalmazták, ami az Agfacolor néven vált ismertté a színes filmek körében. A német gyártót az Eastman Kodak követte Kodakchrome néven. Az elvonó színkeverés a fény fizikai és optikai tulajdonságát veszi alapul.
  • 1939 Az első amerikai hangos játékfilm, melyben hosszabb színesre forgatott és színesen vetített jelenet volt, az George Cukor: A nők című filmje. Ugyanebben az évben Victor Fleming és George Cukor rendezésében elkészül a teljesen színesre forgatott és színesen vetített film, az Elfújta a szél.
Walt Disney (balra)

A Technicolor cég 1930-ra dolgozta ki a három alapszín, illetve a keverésükkel létrehozott többi színnel készíthető filmek gyártási lehetőségét. Walt Disney fejlesztette ki az eljárást. A Hiúság vására című film 1935-ben készül el, de a színes film valódi premierjére 1937-ben került sor Disney Hófehérke és a hét törpe című klasszikusára.

A fejlődést a színes fotótechnika változása határozza meg, egyre nagyobb fényérzékenységű és jobb minőségű nyersanyagok kerülnek a piacra.

1938-ban színes amerikai film készült technicolor eljárással Budapestről, Liszt Ferenc zenéjére.[5]

Az első teljes egészében színes technikával készített magyar rajzfilmet, az 1951-ben bemutatott A kiskakas gyémánt félkrajcárját Macskássy Gyula rendezte. A 15 perces filmhez mintegy 20 000 fázisrajzot kellett elkészíteni. A kiskakas és az öreg néni figuráját Fekete Edit grafikusművész tervezte. Színes technikával már korábban is próbálkoztak Magyarországon: Kató-Kiszly István 1932-ben rendezte a Bogárorfeum című rajzfilmjét, amelyben kiszínezett háttér jelent meg a vásznon. Az 1942. február 21-én bemutatott A beszélő köntös című fekete-fehérben forgatott filmnek már három színes betétje készült.

Az első egész estés teljesen színes magyar film az 1950. február 27-én bemutatott Ludas Matyi volt.

Térhatású film[szerkesztés]

Térhatású filmeket már 1903 óta készítettek; például a Vonat érkezik (L'arrivée du train) anaglif technikával is megtekinthető volt. Az első film, amelyet nagy közönség előtt is bemutattak, a The Power of Love (1922). A vetítés (angolul: pulldown) rendszere kétoldalas (side-by-side) volt. Az első 70 mm-es térhatású filmet 1936-ban készítették, Magyarországon azonban 1952-ig nem volt lehetőség ilyen filmek vetítésére. Ez volt a térhatású filmek első »robbanási« időszaka, de hozzánk nem jutottak el. A vetítések leállásáig (1954) csak az addig elkészült magyar filmeket lehetett látni: a Shakespeare Téli rege című darabjából készült filmet még levetítették, de az Artista vizsga című film már nem érte meg a bemutatót. Ilyen filmvetítés nem is volt, egészen a második »robbanási« időszakig, az IMAX elterjedéséig.

Az első magyar színes térhatású filmet (akkori kifejezéssel: plasztikus filmet) 1952-ben mutatták be a budapesti Toldi moziban. Ez az Állatkerti séta volt, amely 1951-ben készült. A filmet digitálisan felújították,[6] és 2012-ben az M3D televíziós csatorna többször is bemutatta. Az időben soron következő Színes szőttes című színes térhatású táncfilmnek már csak a fekete-fehér kópiája maradt fent.

Képformátumok[szerkesztés]

1933-ban az AMPAS határozta meg a korai szabvány méretarányt, mely négy a háromhoz volt. 1953-ig valamennyi hangosfilm képaránya 1,37:1-hez volt, amely megegyezett a televízióban használt méretaránnyal. Az ötvenes évektől kezdődően egy sor új képarány formátummal készített film látott napvilágot. A széles vásznú filmek képaránya Európában legalább 1,66:1-hez. Az Egyesült Államokban pedig az 1,85:1-hez mérte terjedt el.

A szuper szélesvásznú filmek úttörője a CinemaScope volt. A kép oldalainak arány itt kezdetben 2.66:1. (Majd ahogy a hangot is a szalagra rögzítették, ez lecsökkent 2.55:1, illetve szeteró hang esetén 2.35:1 -re) . Később létrejött a WarnerScope, majd a hazánkban is használt AgaScope. Napjaink legelterjedtebb széles vásznú technikája a PanaVision, mely 35 mm-es filmmel dolgozik.

A hetvenes években a kanadai Imax Corporation Torontóban kifejlesztette az IMAX filmformátumot, amely 70 mm-es. Az eredmény páratlan minőségű filmvetítés. Az eljárás viszont egyelőre igen drága, külön kamerát igényel, ami még óriási és nehéz mobilizálni.

A számítógépes film[szerkesztés]

Az 1980-as1990-es évekre a számítógépek fejlődésével egyre inkább elterjedt a CGI (Computer-Generated Imagery – számítógép generálta ábrázolás). Ez egyre inkább meggyőzőbbé, könnyebbé és olcsóbbá vált, így egyre inkább kiszorította a maketten alapuló ábrázolást. Másrészt ez lehetőséget adott olyan dolgok filmre vitelében amik addig elképzelhetetlennek voltak (például fantasy és sci-fi filmekben). Az ezredfordulóra elmondhatjuk hogy egy nagy költségvetésű filmforgatás jobban különbözik az előzőektől, mint bármikor. A színészek üres zöld vagy kék háttér előtt játszanak, ugyanis a díszleteket csupán az utómunkálatok során helyezik fel. Gyakoriak a látványos, 3 dimenzióban létrehozott, tágas, távlatos hátterek, sőt szereplők. A nyaktörő mutatványokban vagy egy nem valóságos elemmel történő komolyabb interakció során a színészeket nem kaszkadőrökkel, hanem számítógépes modellel helyettesítik, ahol csak lehet. Az élethűség kedvéért a színészek testét digitalizálják, majd, ha nem számítógéppel könnyen létrehozható mozgásról van szó, akkor a kaszkadőrök mozdulatait is, azokat pedig összeillesztik.

A Toy Story – Játékháború volt 1995-ben az első egész estés, teljes időtartamában számítógéppel készített film. 2002-ben A Gyűrűk Ura második részében sok ezernyi statiszta nélkül hoztak létre élethű méretű hadsereget több hónapnyi számítógépes renderelés után. Egy évvel korábban már az animációs filmek terén elállította a lélegzetet a Final Fantasy – A harc szelleme egész estés, teljes egészében számítógéppel készült, csaknem fotorealisztikus ábrázolásával.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 133 Years of Film: 1888 – Roundhay Garden Scene, Leeds Bridge and Accordion Player, rowthree.com
  2. Ungarische Rhapsodie
  3. Paramount Vitaphone 16" Records Hungarian Rhapsody 1928. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  4. Molnár, György. 70 év a Sándor utcában. 1928–1998. (A magyar rádiózás hőskora). Budapest: Ajtósi Dürer Kiadó Bt., 120. o. (1998). ISBN 9638314192 
  5. Beautiful Budapest (angol nyelven). www.imdb.com. (Hozzáférés: 2013. május 18.)
  6. A magyar térhatású filmeket po (Over-under) technikával készítették, tehát a jobb- és balszemes képek egymás alatt követték egymást. Ezt a Magyar Televíziónak kellett konvertálnia ps (side-by-side) rendszerre, mert ilyen volt a műsorsugárzás

Források[szerkesztés]

Egyéb szakirodalom[szerkesztés]

Az alábbi lista megpróbálja összegyűjteni időrendben a jelentősebb magyar nyelvű filmtörténeteket, filmlexikonokat, a témakörhöz kapcsolódó ismeretterjesztő műveket.

Bibliográfiák[szerkesztés]

  • Tóbiás Áron: Filmkönyvek könyve – Magyar nyelvű filmszakirodalom, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum-Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1971 (Filmbarátok Kiskönyvtára)

Filmtörténeti művek[szerkesztés]

Egyetemes[szerkesztés]
  • Wolfram Elemér: A filmdráma fejlődése, művészete és jövője, Légrády Testvérek, Budapest, 1922
  • Kispéter Miklós: A győzelmes film – Film, tudomány, művészet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, é. n. [1938]
  • Hevesy Iván: A film életrajza. A film őskora és hőskora – A filmjáték dramaturgiája, Hatschek és Farkas, Budapest, 1943
  • Georges Sadoul: A filmművészet története, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1959
  • A zene, a tánc, a színház, a film, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963 (A kultúra világa-sorozat)
  • Ulrich Gregor – Enno Patalas: A film világtörténete, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1966
  • Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története 1895–1929 I–II., ÉM Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 1967 (Filmművészeti könyvtár-sorozat)
  • Nemes Károly: A filmtörténet alapjai, Magyar Filmtudományi Intézet-Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1968 (Filmbarátok Kiskönyvtára)
  • Nemeskürty István – Magyar Bálint – Pánczél Lajos – Bán Róbert: A tizedik múzsa, Minerva Kiadó, Budapest, 1968 (Minerva Zsebkönyvek)
  • Nemes Károly: A filmművészet fejlődési vázlata (1895–1972), Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1973 (Filmamatőrök Kiskönyvtára)
  • Nemes Károly: Realizmus és kísérletezés a filmművészetben – A filmművészet kísérletező irányzatainak szerepe a filmművészeti realizmus megteremtésében, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974 (Esztétikai Kiskönyvtár)
  • Bolyki Tamás: A világ legnagyobb filmjei, Android Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1998, ISBN 963-8377-23-2
  • Oxford Film Enciklopédia – A világ filmtörténetének kézikönyve, Glória Kiadó, Budapest, 1998, ISBN 963-749-569-X
  • (szerk.) Markó László – Karádi Ilona: A film krónikája, Magyar Könyvklub–Officina Nova, Budapest, 2000, ISBN 963-547-259-5
  • Nemes Károly: Filmtörténet – A filmművészet fejlődésvonalának vázlata, Domokos Press & Pr Kft., Budapest, 2001, ISBN 963-85440-1-5
  • Berkes Ildikó – Nemes Károly: A kilencvenes évek filmművészete, Uránusz Kiadó, Budapest, 2003, ISBN 963-9304-77-8 (Uránusz Könyvek)
  • Új Oxford filmenciklopédia – A világ filmtörténetének kézikönyve, Glória Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-9283-71-1
  • David Bordwell – Kristin Thompson: A film története, Új Palatinus Könyvesház Kft., 2007, ISBN 978-963-9651-45-6
Egyes országok, régiók[szerkesztés]
Magyar[szerkesztés]
  • Wlassics Gyula – Lajta Andor: A tízéves magyar hangosfilm 1931–1941, Szerzői kiadás, Budapest, 1942
  • Nemeskürty István: A magyar film története 1912–1963, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1965
  • (szerk.) Homoródy József: A magyar film húsz éve 1945–1965, Magvető Kiadó, Budapest, 1965
  • Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő – A magyar film története és helye az egyetemes kultúrában, párhuzamos kitekintéssel a világ filmművészetére, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984, ISBN 963-14-0021-2
  • Nemeskürty István – Szántó Tibor: A magyar filmművészet képeskönyve, Helikon Kiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-207-836-5
  • Nemes Károly: A magyar film útja, Uránusz Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9086-92-4 (Uránusz Könyvek)
  • Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede – 1931–2000 Hyppolittól Werckmeisterig, Új Palatinus-Könyvesház Kft., Budapest, 2000, ISBN 963-9380-91-1
  • Gyürey Vera – Balogh Gyöngyi – Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2004, ISBN 9631629902
  • Veress József: A magyar film története, Anno Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 963-375-454-2
  • Gyürey Vera – Veress József – Lencsó László: A magyar filmtörténet képeskönyve, Osiris Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 9789633899069
  • Gelencsér Gábor: Magyar film 1.0, Holnap Kiadó Kft., 2017, Budapest, ISBN 9789633491416
  • A Filmművészeti könyvtár-sorozat magyar filmtörténeti részei:
    • Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1896–1918, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1966
    • Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1918–1931, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1967
    • (szerk.) Nemeskürty István: A magyar hangosfilm története a kezdetektől 1939-ig, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1975
    • Nemes Károly: A magyar filmművészet története 1957 és 1967 között, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1978
    • Nemes Károly: A magyar filmművészet története 1968 és 1972 között, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1979
    • Szabó György: A magyar film 1973–1977 között, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1980
    • Nemeskürty István: Magyar film, 1939–1944 – Egész műsort betöltő játékfilmek, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1980
    • Nemes Károly – Papp Sándor: A magyar film 1945–1956 között, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1980

Filmlexikonok, lexikonszerű művek[szerkesztés]

Egyetemes[szerkesztés]
  • (szerk.) Castiglione Henrik – Székely Sándor: Filmlexikon, Magánkiadás, Budapest, é. n. [1941]
  • Molnár István – Baróti Dezső – B. Egey Klára: Filmek könyve – Hetvenegy világhírű filmről, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1967
  • (szerk.) Lajta Edit – Putnoky Istvánné – Ábel Péter: Új filmlexikon I–II., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973
  • (szerk.) Székely Éva: 88 és 1/2 híres film, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1996, ISBN 963-11-7321-6
  • (szerk.) Csala Károly – Veress József: Filmlexikon 1945-től napjainkig I–II., Totem Könyvkiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-590-131-3
  • (szerk.) Steven Jay Schneider: 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz, Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-9526-58-4
  • Roger Ebert: Száz híres film, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, ISBN 963-07-7892-0
  • Manfred Leier: A 100 legjobb film – Lenyűgöző utazás a mozgófilm történetében, Alexandra Kiadó, Pécs, 2008, ISBN 978-963-368-715-4
  • Puzsér Róbert: A hét mesterlövésze I–II. – Az 50 legjobb film – Puzsér Róbert rádiós beszélgetései, Scolar Kiadó, 2012–2013, ISBN 9789632443874 és ISBN 9789632444543
  • Nagy Imre: A Lumiere-örökség – Filmek az ezredfordulón (1990–2006) I–II., Kronosz Kiadó, 2013, ISBN 9786155339516
Magyar[szerkesztés]
  • (szerk.) Karcsai Kulcsár István – Veress József: Magyar Filmkalauz – Negyven év száz magyar nagyjátékfilmje, Magyar Filmintézet–Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-14-0514-1
  • (szerk.) Veress József: Magyar Filmlexikon I–II., Magyar Nemzeti Filmarchívum, Budapest, 2005, ISBN 963-7147-45-4
  • Deák Tamás – Mudrák József: Magyar hangosfilm lexikon 1931–1944, Attraktor Kft., Máriabesnyő–Gödöllő, 2006, ISBN 963-958-056-2
  • Tóth Klára: 53 magyar film – Hyppolittól a Sátántangóig, Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2015

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:History of cinema
A Wikimédia Commons tartalmaz A film története témájú médiaállományokat.